Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-03-17 / 11. szám
6 1910. márczius 17. NAGYBÁNYA 1052—1910. sz. Hirdetmény. Nagybánya sz. kir. r. t. város tanácsa közhírré teszi, hogy a város tulajdonát képező s építés alatt álló városi nagyszállóban elhelyezve levő 18 bolthelyiséget 1910. évi julius hó 1-től kezdődőleg 6 egymás után következő évre, 1910. évi márczius hó 21-ik napján d. e. 10 órakor a városáza tanácstermében megtartandó nyilvános árverésen haszonbérbe adja. Az évi haszonbér kikiáltási ára az összes 18 bolthelyiségre együttesen 25.000 korona. Ajánlat adható be azonban úgy az öszszes 18 bolthelyiségre együttesen, valamint az egyes bolthelyiségekre külön-külön, avagy több egymás mellett levő bolthelyiségre együtt. Az ajánlat lehet Írásbeli, zárt ajánlat avagy szóbeli is. Az árverésen résztvenni szándékozók tartoznak az összes 18 bolthelyiség, illetőleg az egyes bolthelyiségeknek a részletes árverési feltételekben meghatározott kikiáltási ára 10®/°, azaz tiz százalékát készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírokban az árverés megkezdése előtt, az árverelő küldöltség elnöke kezeihez letenni. Zárt írásbeli ajánlatok alantirott naptól kezdődőleg a szóbeli árverés megkezdéséig a polgármesteri hivatalhoz „ajánlat a városi nagyszálloda alatt elhelyezve levő bolthelyiségek, illetőleg bolthelyiségre“ jelzéssel adhatók be, ezen ajánlatok megfelelő bánatpénzzel látandók el, azon felül tartalmazniok kell azt, hogy ajánlattevő a részletes árverési feltételeket ismeri s azok szigorú betartására magát kötelezi. A részletes árverési feltételek, valamint a boltok helyszinrajza alantirott naptól kezdődőleg a városháza iktató s kiadó hivatalában közszemlére kitétettek, hol is azok bárki által a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nagybányán, 1910. február hó 23. A Város Tanácsa. Dr. Makray Mihály s. k. polgármester. 1569—1910. sz. Árlejtési hirdetmény. A városi tanács folyó évi 1251 -ik számú végzésével elhatározta, hogy a ligeti Petőfi útvonal úttestét megszélesiti, azaz a Fokhagymás patakot a Bajnóczy Sándor és Moldován László urak telkén, azaz 92.0 m. hosszban áthelyezi, a patakot 1.0 m melységre lemélyiti és oldalpartjait kövér mészhabarcsban esetleg cementbe rakott Szt.-János pataki 45 cm. vastag terméskővel kirakatja; tehát felhivatnak mindazon vállalkozók, kik ezen munkát elvállalni óhajtják, 5°/0 bánatpénzzel ellátott zárt Írásbeli ajánlatukat folyó hó 26-ának délelőtti 10 órájáig a polgármesteri hivatalhoz annál is inkább nyújtsák be, mert a később érkező ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. A pályázati feltételek és utasítások a város műszaki vezetőjénél megtudhatók. Nagybányán, 1910 márczius 16-án. A város tanáosa. Dr. Makray Mihály s. k. polgármester. 1570—1910. sz. Árlejtési hirdetmény. A városi tanács f. évi 1076. számú határozatával elhatározta, hogy a veres- vizi 1580 m. hosszú Almer-utczát, a veres- vizi 248° m. hosszú Rét-utczát, a 360 m. hosszú Porondos-utczát, Zazar pataki szegély-kővel ellátott, 25 m. széles, 20 cm. vastagságban feltöltött, kavicsos kocsijárót létesít; tehát felhivatnak mindazon vállalkozók, kik ezen munkálatokat elvállalni óhajtják, 5% bánatpénzzel ellátott zárt Írásbeli ajánlatukat f. évi mározius hó 26-án délelőtti 10 óráig a polgár- mesteri hivatalhoz annál is inkább adják be, mert a később érkezett, vagy kellően fel nem szerelt ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. A pályázati feltételek és utasítások a város műszaki vezetőjénél megtudhatók. Nagybányán, 1910. márczius 16-án. A város tanácsa. Dr Makray Mihály polgármester. Kiadó laptulajdonos ÉGL\r MIHÁLY. Nyilttér. (E rovat alatt közlőitekért nem felelős a szerkesztő.) A m. t. Urhölgyek figyelmébe! Alulírott tisztelettel értesítem a m. t. Ur- hölgyeket, hogy Nagybányán egy alacsony termetű női szabó — ki Máramaros vármegyében rövid ideig való tartózkodása után ismét visszajött — házról-házra jár nevemben angol szabású női ruhákat vállalni. Figyelmeztetem azokat a m. t. Urhölgyeket, akik engem személyesen nem ismernek, hogy én senkinek semmiféle megbízást nem adtam munkák felvállalására s tartózkodjanak az álnevű kis női szabótól. Nagybánya, 1910. márczius 17. Tisztelettel Heller A.ntal, női angol szabó Rák-utcza 13. sz. Mintegy 100 hektoliter ó- és ujbor eladó Uray Bertalan kir. kataszteri bíró szinérváraljai pinczéjéből. Ára hektoliterenként 50 K. Az érdeklődők megtekinthetik; közelebbi felvilágosítást Szabó Ede szinérváraljai adóügyi aljegyző ad, i ki a kulcskezeléssel meg van bizva. Eladó ház. Belvárosban, a Kismalom-utcza 1. számú házam, mely áll három szoba, konyha, kamara, pincze és ; a hozzátartozó mellékhelyiségekből, örök áron eladom. Beregszászy Kálmán. Szatmár-nagybányai vasút részvénytársaság. 11986. sz. Meghívó a szatmár—nagybányai vasút részvény- társaság mmw Hözüy&lésére mely 1910. évi március hó 30-án délután 3/45 órakor, a m. kir. államvasutak igazgatósági épületében (Budapest, VI , Andrássy- ut 75., I. em.) fog megtartatni. Tárgysorozat. 1. Határozathozatal a m. kir. államvasutakkal kötendő uj vámszerződés elfogadása tárgyában. 2 Határozathozatal a nagybánya—felsőbányái helyi érdekű vasútnak a szatmár—nagybányai vasúttal való egyesülése tárgyában olykép, hogy a nagybánya - felsőbányái helyiérdekű vasút részvénytársaság a szatmár—nagybányai vasút részvénytársaságba beolvad. 3. A beolvasztó szatmár—nagybányai vasút részvénytársaság uj alapszabályainak megállapítása. 4 Igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok választása. Azon tisztelt részvényesek, akik a közgyűlésen személyesen vagy meghatalmazottjaik által résztvenni óhajtanak, tartoznak részvényeiket kizárólag 1910. évi március hó 22-ig a Wiener Bankverein magyarországi fióktelepénél (Budapest, V., Nádor-u. 4.), a Nationalbank für Deutschland-nál (Berlin, W. Voss-Strasse 34/a), Nagybánya város takarékpénzláránál Nagybányán, vagy az igazgatósági irodában (Budapest, VI.. Dávid u. 8) délelőtt 9 — 12 óra között letenni, hol a lelett részvényekről elismervények fognak kiadatni. Nagybánya, 1910. március havában. Az igazgatóság. (Utánnyomás nem dijaztatikj Nagybánya—felsőbányái helyi érdekű vasút r. t. 12. sz. Meghívó —felsőbányái helyi érdekli vasút részvénytársaság. rendkívüli közgyűlésére, mely 1910. évi márczius hó 30-án d. u. 4 órakor, a m. kir. államvasutak igazgatósági épületében (Budapest, VI, Andrássy-ut 75. I. em.) fog megtartatni. Tárgysorozat: 1. Határozathozatal a m. kir. államvasutakkal kötendő uj üzemszerződés tárgyában. 2. Határozathozatal a nagybánya—felsőbányái helyi érdekű vasút részvénytársaságnak a szatmár—nagybányai vasút részvénytársasággal való egyesülése tárgyában, olykép, hogy az egyesülés a szatmár—nagybányai vasút részvény- társaságba való beolvadás utján történjék. Alapszabályaink 16. §-a értelmében azon tisztelt részvényesek, akik a közgyűlésen személyesen vagy meghatalmazottjaik által résztvenni óhajtanak, tartoznak részvényeiket a még le nem járt szelvényekkel együtt 1910. évi márczius hó 22-ig bezárólag a Wiener Bankverein magyar- országi fióktelepénél, (Budapest V., Nádor-u. 4.) Nagybánya város takarékpénztáránál Nagybányán, Felsőbánya város polgármesteri hivatalánál vagy az igazgatósági irodában (Budapest, VI, Dávid-u. 8.) 9 — 12 közt lelenni, ahol a letett részvényekről elismervények fognak kiadatni. Budapest, 1910. márczius havában.-A.25 igrazg-atósá-g;.