Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-02-24 / 8. szám
S-ük: szám. VIII. évfolyam. ISIO, fe 2-4. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: negyedévre ? korona, egy szám ára 20 fillér. , ................. ’ Me gjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is Erkölcsi szépséghiba. Február 23. Mikor országszerte nagy port verő esemény nem ugv végződik, mint ahogy azt a közvélemény várná, megindul a dicséret és a gáncs pro és kontra, hetekig izgalomban tartja a közönséget, a temperamentumosabbak még kissé élesebb hangon is vitatják egymás ellen igazukat, mig az esemény friss benyomása halványulni kezd bennök s egy újabb, idegeiket lázba ejtő esemény végre háttérbe szorítja. A mérsékeltebbek nyu- godtabb szemmel nézik az esetet, fontolgatnak, a körülmények latbavetésével iparkodnak logikus magyarázatát keresni a váratlan fordulatnak. így van ez a Haverda-bünpörrel is. De itt még a mérsékeltek is csak belenyugodnak, nem pedig megnyugodnak az ítéletben. TCele kell nyugodniok, mert azon bírói testület jóhiszeműségében, mely a felmentő ítéletet hozta, kételkedni nem lehet, de nem is szabad. Hogy a bírói testület egyes tagjait a „nem bűnös“ kimondására mily indi- tóokok vezették, a lapokból ismeretes, hogy meggyőződésüknek ilyen szellemben való kifejezéséért csak lelkiismeretük előtt felelősek, természetes, s hogy egyéni véleményük alapján kimondott bírói ítélet formai igazságához szó nem férhet, világos. Nem is erről akarunk megemlékezni, hanem a felmentő Ítélet által a közönség egy részében kiváltott hatásról. A szegedi nők tüntettek a felmentett Haverda mellett. Számba véve minden okot, mely e különös együttérzés szülőanyja lehetett, az esetet talán egy kissé magyarázva, de helyesnek bebizonyítva egyáltalában nem látjuk. Mi is történt tehát ? A szegedi nők a felmentett Haverdát ünnepélyes fogadtatásban részesítették, mikor a törvényszék épületéből kilépett, virágcsokrot nyújtottak át neki, szorongatták kezét, ruháját érint- gelték, mint a csodarabbinak, egy-egy aulogrammjáért egymást törték, bankettet rendezlek tiszteletére s tán még egyik-másik nő szónokolt s kocczintott is tiszteletére. Mi szolgált erre okul? Talán Haverda feddhetlen előélete? Vagy az, hogy volt elég lelki-testi ereje, sőt jókedve is arra, hogy a bíróság komor terméből egyenesen a pezsgős terepibe telepedjék s ünnepeltesse magái'. ^ ~ r Az esküdtszék felmenthette őt az anyja meggyilkolásában való részvétel alul, s igy a szegedi nők s mások szemében is joggal az ártatlan, sőt a mártír szerepét játszotta e tiz hónapos kálváriában. De a szegedi nők morális érzéke felmenthette-e az alól a vád alól, hogy asszonya volt egy embernek, hogy vadházasságban élt egy férfival. Hogy az ép Jánosy, az mellékes. A szegedi asszonyok itélőszéke felszokott ilyen nőt menteni? Amire annyi tudós ember nem tudott kielégítő feleletet adni, azt a szegedi asszonyok gordiusi csomó módjára hirtelen megoldották: t. i. a tévedt nő a szenvedések tüzében megtisztul s számot tarthat a társadalom bünbocsá- natára. Ha ez vezette őket, úgy le a zászlóval előttük, humanusabbak voltak még az esküdtszéknél is. De hánynál lehetett ez az inditóok? Hisz a nő nem gondolkodik, csak érez, s érzelme első fellobbanásában cselekszik. A nő inkább impresszionista, mint filozófus. Legtöbbjét nem az vezette-e, hogy lelkűkben a hetekig tartó folytonos izgatottságra, mely természetesen az ügy eldölésének bizonytalanságából eredt, a váratlan fordulat oly visszahatást szült, hogy normális Ítélőképességüket elvesztették s olyat tettek, amit egyébként még másokban is elitélnének. Az esküdtszék bizonyára őket is felmentené, mint Jánosyt, formailag jogosan és igazságosan, de vajon az izgalmak csillapultával nem fogják-e önmaguk letagadni, hogy azon a bizon}ros banketten ott voltak, mint ahogy Jánosy elismerte, hogy legalább öt évet várt büntetésül. Hátha egyeseknél a hiúság, a látta- tás vágya volt a motívum. Hisz ez a nők megszokott gyengéje. Szerepelni a „jelenvoltak“ között. Azonban ha az a „jeA „Nagybánya“ tárczája. A vén czimbalmos. Verjed, verjed azt a vén ozimbalmat, Altassak el a sötét fájdalmatl Talán, talán szivünk vidámsága Visszaszáll még ezimbalmad szavára. Szól a nóta, könytelen vidámon, Mindjárt mindjárt felsír egy hang fájón . . . Picziny csillag halovány sugára Elsötétül a nagy éjszakába. Szegény öreg, hej, be egy a sorsunk, Mind a ketten temetőben bolygunk. Temelgetünk. megsiratva fájón: Te a múlt, én jövő boldogságom. A büszke szegény.*) ügy Karácsony felé járhatott az idő. Valami melegség zsongja át ilyenkor az emberek szivét arra a gondolatra, hogy a szeretet nagy eszméjének emlékünnepén boldog családi körben tölthetnek egy, egyetlen egy estét, mikor feledve bút, bajt, haragot, irigységet, mellőzést, megalá*) Felolvasta szerző a Teleki-Társaság legutóbb tartott felolvasó estélyén. zást, szóval minden földi gyötrelmet, szeretettel telik meg keblük, véreiknek kisded öröme rájuk is átragad, valami zsibongó érzés vesz erőt egész lényükön, szeretnék az egész világot keblükre ölelni. Boldog emberek. Legalább egyszer egy évben élvezik az üröm nélküli örömet. De hát akinek nincs hozzátartozója, aki nem szerethet senkit, akit nem szeret senki . . . Kiszakadt az angyalkák párnácskája. Sürü pihékben hullott a hó, hullott. Fütyült a szél, felkavarta s szemébe szórta a sietve haladóknak a havat. Egyik-másik sikátorban el-eltünt, hogy a sarkokon annál veszettebbül küzdködjék á kalapot a járókelők fejéről leemelgetni. Bizony ez istenitélet-időben még a jó kutyát is kár lett volna kiverni. A kávéház párától homályos üvegablakai alatt fel s alá jár egy ember. Nem siet. Mig elmegy az ablak alatt, lopva be-beles. Fakó nyári felöltője nyakára van tűrve, elül egy gomb igyekszik összetartani, de a szél minduntalan belekapaszkodik a felöltő szárnyába, s libeged, lobogtatja. Ha a férfi jobbjával rászorítja az egyik szárnyat vékony nadrágba bujtatott didergő lábaszárára, a másik szárnyba fú bele a szél s kifesziti, mint a vitorlát. Ha meg ezt nyomja le baljával, mely kissé felmelegedett zsebében, a tolakodó szél már meg a másikat duzzasztja. Egyszerre mindkét szárnyat nem foghatja, hisz akkor úgyis kékre dermett keze még talán lefagyna. Ismét elsomfordál az ablak alatt, be-bepis- lant. Benn egy lelket sem lát. Elmúlott már dél, mindenki étkezni megy ilyenkor haza, még a legmegrögzöttebb törzsvendég is. Hozzá ünnep szombatja van. Emberünk nekibátorkodik, rálép a küszöbre. Keze azonban remeg, mikor a kilincsre teszi. Ütött-kopott ruhájában, vedlett külsejével csavargónak nézhetik s kiutasilhatják. Bezzeg nem igy volt ez régen. Három pincér is nyitotta előtte az ajtót. Most fél, de mégis belép. Nagysebtében odasurran a hatalmas cserépkályha melett lévő asztalok egyikéhez, kapkodva lerántja magáról felöltőjét, szegre akasztja, idegesen babrálva kezével ügyesen elakarja igazítani, hogy ne lássék a kabát rongyossága. Nem megy sehogy. Hiába forgatja jobbra-balra, csak kikandikál, hogy a felöltő hátán a varrás fel van feselve. Leül. Félve körülhordozza tekintetét. Bátran is tehetné, egy vendég sincs, csak a pinczér, meg a kasszírnő ülnek a terem egyik oldalán, azok is ebédelnek, s nem igen zavartatják magukat étkezésükben a vendég érkezésével. 2 A duruzsló kályhából kiáramló meleg vissza- a Ita nyugalmát. Fagyos lába bizseregni kezdett, kékre dermedt arcza, keze piros szint öltött. Felvett egy újságot, mögéje bújva élvezte a meleget. Nem olvasott. Érdekelte is őt a világ folyása, a hiúság ezen vására ! Magán tűnődött. Eszébe jutott a régi jó idő. Mily gazdag, mily tekintélyes volt valaha ! S most, most félt ide bejönni, aztán remeg attól, hogy a pincér kiutasítja.
