Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)

1910-05-26 / 21. szám

1910. május 26. 5 NAGYBÁNYA Vannak akik látták, a rósz nyelvek szerint azok, akik az eget is nagybőgőnek nézik; van­nak, akik nem látták, a rósz nyelvek szerint azok, akik még azt sem szokták észrevenni, ha az elefánt a tű tokán átbuvik. Mi e szak­szerű vitatkozásokba nem bocsátkozunk, csupán a tények konstatálására szorítkozunk. Tény ; pedig az, hogy városunk csillagászai is a galley- ; üstökös érkezése idején, a rettegett éjjelen, melynek eljövetele is sokakat öngyilkosságba kergetett, telefon összeköttetésbe helyezték magukat a bécsi és a budapesti csillagász kar­társaikkal, hogy még az éj folyamán észleleteiket kicserélhessék. Az észleletek eredménye az, hogy a váltott telefonjelentések szerint éjfél előtt elfogyott megszámlálhatatlan tormás-virsli és megszámlálhatatlan krigli sör. Éjfél után elfogyott mégmegszámlálhatatlanabb mennyiségű tormás-virsli s még megszámlálhatatlanabb krigli sör. A hajnali órákban pedig már nem volt senki, aki a nagyfokú kimerülés folytán a jelentéseket már föívehette volna. Denikve a Halley-üstökös lopva elsompolygott, de a világ áll s hir szerint a világ összes vendéglősei nemzetközi deputáczióban szándékoznak tiszte­legni a nagynevű üstökösnél, hogy megjelené­sével ismét mihamarabb tisztelje meg öreg földünket már csak a vendéglői ipar föllendü­lése szempontjából is. Feltört cukrász-üzlet. Nagysomkuton Gold­stein Sámuel czukrászdáját ismeretlen tettesek feltörték és 8 korona nehány fillért magukkal vittek. A zsákmány csekélysége miatt haragjuk­ban mindjárt a helyszínén elpusztították az ösz- szes indiánereket, krémes és egyéb sütemé­nyeket. A tetteseket ez ideig nem sikerült ki­nyomozni. Városi közgyűlés. A városi képviselőtestü­let ma szerdán délelőtt 10 órakor dr. Makray polgármester elnöklete alatt közgyűlést tartott. Napirend előtt elnök mély részvéttel emlékezett meg Gurnesevits Lajos v. képviselő elhunytáról s indítványára elhatározták, hogy özvegyéhez részvéliratot intéznek. Gurnesevits helyébe Mo- rágyi István póttag hivatott be. A közgyűlés tudomásul vette a szolgabirói hivatal építése czéljából megvett telekre vonatkozó szerződés felsőbb hatósági jóváhagyását, továbbá azt, hogy a hirdetési szabályrendeletünket a vármegye jóváhagyta. A közvágóhíd átalakítását, sertés­vágóval való kibővítését s a fürészlaknál fel­merült pótlások eszközlését elhatározták. Az erdészeti üzemtervi módosításokhoz egy erdő- mérnök-jelöltnek kiküldését kéri a közgyűlés a földmivelésügyi minisztertől. Grundböck István v. mérnök lemondását a közgyűlés tudomásul vette ugyan, de miután olyan jelenségek me­rültek föl, melyek az anyagi felelősség kimon­dását teszik szükségessé, ellene a fegyelmi vizsgálatot újólag elrendelték. A városi köz­legelő területek felosztására vonatkozó tanácsi határozatot elfogadták. A kismalom bérletére vonatkozó szerződést a jogügyi bizottsághoz utasították. Az esküdtek összeírására 12 tagú bizottságot küldtek ki. A vízvezetéki verseny- tárgyalás eredményéről felvett jegyzőkönyvet, valamint azt, hogy a tanács Bründl János vál­lalkozóval kötötte meg a szerződést, jóvá­hagyólag tudomásul vették. A tisztviselők fize­tésének kiegészítésére vonatkozó javaslatot el­fogadták s hozzájárultak a tervezett festő műtermeknek felépítéséhez. Végül tiltner Er­zsébet nagybányai illetőségét a közgyűlés nem ismerte el. A közgyűlés 12 órakor végződött. Anyakönyvi közlemények. A nagybányai anyakönyvi hivatalnál folyó hó 18-án a követ­kező bejegyzések tétettek: Születtek : Május 11. Darolczán Jánosnak »Péter«; május 9., Csatári Sándornak »György«; május 10. Bárok Mihály­nak »Ilona«; máj. 10. Rozenberg Katalinnak »Aranka«; máj. 13. Madai Pálnak »Pál« nevű gyermeke. — Elhaltak: május 15. Stoff Béla György r. kath., 1 hónapos, bányamunkás gyermeke, rángó görcsökben; május 16 Gráz Gábor r. kath, 3 éves, kőműves mester gyer­meke, tüdőgyuladásban; május 16. Hidegkúti Mari g. kath., 9 éves, cseléd gyermeke, tüdő­gyuladásban; május 16. Hotye Katalin férj. Csatári Sándorné g. kath. 32 éves, bányamunkás neje, tüdőgyuladásban; május 17. Kozempel Jakab ág. hitv. ev., 52 éves, vasúti málházó, máj- zsugorban; május 17 Tóth Piroska ref, 3 hó­napos, szolgáló gyermeke, tüdőgyuladásban; május 18. Gurnesevits Lajos r. kath., 50 éves, főgimnáziumi tanár, lövés általi öngyilkosság. — Házasságot kötöttek: Seiet István zsibói és Borsi Róza nagybányai; Frink János és Heiler Anna nagybányai; Dudás Károly és Stoff Mária nagybányai lakosok. — Kihirdetés alatt álla­nak : Pável Kálmán és Sarudi Mária nagybánya- borpataktelepi; Fábián Sándor és Weisz Ka­talin nagybányai; Kovács János és CsocsIlona nagybányai lakosok. HIVATALOS RÉSZ. 2781-1910. sz. HIRDETMÉNY. Nagybánya város tanácsa által közhírré tétetik, hogy a város tulajdonát képező István király szálló épületében fekvő IV—XVIII. számú bolthelyiségek 1910. év julius hó 1-tól kez- dődőleg 1916. év junius hó 30-ig terjedő hat egymás után következő évre 1910. junius hó 14-én d. e. 10 órakor a városháza tanács­termében megtartandó nyilvános árverésen ha­szonbérbe fognak adatni. Kikiáltási ára: 1. A IV. számú bolthelyiségnek 1143 korona. 2. Az V. » » 1322 > 3. A VI. 1044 » 4. A VII 3015 » 5. A VIII. 4628 > 6. A IX. » » 556 9 7. A X. » » 899 » 8. A XI. 1332 > 9. A XII. 1254 10. A XIII. 1183 > 11. A XIV. 1010 12. A XV. 678 » 13. A XVI. és XVIII. együttesen 1813 » 14. A XVII. számú bollhelyiséguek 2786 9 évi haszonbér összeg. Ajánlat adható be a IV—XVIII. sz. bolt­helyiségekre együttesen, vagy több egymás mel­lett fekvő helyiségre, valamint az egyes helyi­ségekre külön-kütön. Az ajánlat lehet szóbeli vagy zárt írásbeli. A szóbeli árverésen részt venni szándé­kozók tartoznak a kikiáltási ár 10 %- át kész­pénzben vagy ovadékképes értékpapírban az árverés megkezdése előtt az árverelő küldött­ség elnöke kezéhez letenni. Zárt írásbeli ajánlatok alantirott naptól kezdődőleg a szóbeli árverés megkezdéséig a polgármesteri hivatalhoz megfelelő jelzéssel ad­hatók be, ezen ajánlatok azonban megfelelő bánatpénzzel látandók el, azonkívül tartalmaz- niok kell azt is, hogy ajánlattevő a részletes árverési feltételeket ismeri s azok szigorú be­tartására magát kötelezi. A részletes árverési feltételek, valamint a boltok helyszinrajza alantirott naptól kezdődő­leg a városháza irodahelyiségében közszemlére kitétetvén, azok bárki által a hivatalos órák alatt betekinthetők. Nagybánya, 1910. május hó 18-án. A város tanácsa. Dr. Makray Mihály s. k. polgármester. 340-1910. sz. HIRDETMÉNY. Nagybánya sz. kir. r. t. város tanácsa köz­hírré teszi, hogy az újonnan épített s tulajdonát képező városi »István Király Szálló«-uak — a külön bérletileg kezelt üzlethelyiségek és színház kivételével — összes helyiségei és pedig kávé­ház, éttermek, 52 vendégszoba, kamarák, pinezék stb. 1910. évi junius hó 20 ik napján d. e. II órakor a városháza tanácstermében megtar­tandó nyilvános árverésen 1910. évi augusztus hó 1-től 1922. évi julius hó 31-ig terjedő 12 évi időtartamra haszonbérbe fognak adatni. Árverelni szándékozók tartoznak a meg­ajánlandó évi haszonbér 10%-át készpénzben vagy óvadékképes értékpapirban az árverelő bizottság elnökének kezeihez letenni. Az árverés lehet szóbeli, avagy írásbeli zárt ajánlat; írásbeli zárt ajánlatok a szóbeli árverés megkezdéséig a hivatalos órák alatt a polgármesteri hivatalnál adhatók be, — ezen ajánlatok is megfelelő bánatpénzzel látandók el s azonfelül tartalmazniok kell azt is, hogy ajánlattevő a részletes árverési feltételeket tel­jesen ismeri s azoknak szigorú betartására magát kötelezi. A részletes árverési feltételek a város­háza iktató-kiadó hivatalában közszemlére ki­tétettek, hol is azok a hivatalos órák alatt bárki által megtekinthetők s azokról másolatok is vehetők. Nagybányán, 1910. május hó 21. A Város Tanácsa. Dr. Makray Mihály s. k. polgármester. Kiadó laptulajdonos ÉGLY MIHÁLY. Tudomásul! Értesültem, hogy az utóbbi időben többféle reklámokkal próbálják a t. fo­gyasztó közönség figyelmét felhívni üz­leteikre, de miután dúsan felszerelt raktáram és a legolcsóbb beszerzési forrásaim­mal a versenyt velem nem képesek máskép felvenni, csak ilyen hangos j ígéretekkel, tehát mindenkinek saját ér- I deke, hogy meggyőződést szerezzen be- ; vásárlása előtt versenyképes áraimról Godel Salamon fakereskedő a vasúti állomással szemben. Központ: Fióküzlet: Besztercze. Nagybánya. Telefon 87. Telefon 52. Ingyen hazaszállítás saját fuvarommal. Üzlethelyiség“ dohányengedélylyel, nagyforgalmu helyen, hosszabb időre kiadó egy kis szoba" és konyhával — Értekezhetni Kossuth Lajos- utcza 76. sz. alatt Neuschlosz Testvérek megbízottjával STEINFELD ANDOR törvényszékileg bejegyzett bankbizományos ajánlja a hitelkereső t. közönség figyel­mébe elsőrendű bankösszeköttetéseit a budapesti, debreczeni és szatmári bank- piaczokon. Zálogleveles czedált, convertált illeték- mentes kölcsönök, a magyar agrár és járadékbank által az 1898 ; XV. t.-cz. ke­reteiben folyósított szőlőfelujitási és talaj- javitási amortizátiok. Értékpapírok vétele és eladása, lombard kölcsönök, tőzsdei megbízások, érték­tárgy zálog közvetítés. Leszámítoltat tárczaváltókat; kötvény- kölcsönöket jelzálogbiztositékkal, vala­mint tisztviselő kölcsönöket folyósittat. Közvetítési dijak csakis a kölcsönök ki­fizetése esetén legjutányosabban kölcsö­nös megállapodás szerint. Mint a Fonciere pesti biztositó intézet ! íőügynöke meghívásra eszközöl élet, já­radék, baleset, tűz, jég, szállitmányi, be­törés elleni és szavatossági biztosításokat a legelőnyösebb díjtételek mellet. Iroda: Szent Miklós-tér (Fábián-ház).

Next

/
Oldalképek
Tartalom