Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)

1910-04-28 / 17. szám

2 NAGYBÁNYA 1910, április 28. a művész ingyen ajánlotta tel képét a Szépművészeti Múzeumnak, az illetékes körök kénytelen-kelletlen elfogadták ugyan, hogy „helyszűke vagy hiánya miatt“ kifüggesztétlenül évekig hevertes- sék a muzeum pinczehelyiségeiben. Elképzelhető, hogy ez az elbánás minő érzelmeket fakaszthat annak szi­vében, ki hosszú éveknek teremtő, zse­niális munkáját s vagyonilag is nagyon számba vehető összeget áldozott szabad- ságharczunk e fenségesen megrázó jele­netének gloriíikálásáért. És most, tizenhat év múltán, midőn már e történelmi vászon, az annak nyo­mán fakadt páratlanul fényes művészi siker s a képpel szemben megnyilatkozó bántóan, sértően mostoha eljárás már szinte feledésbe ment, mozgalom indult meg, hogy e képet megmentsék a nagy nyilvánosság számára. Hadd legyen az örök, kegyeletes zarándokhelye a ma­gyar nemzetnek! Ahová eljárhassunk reményt meríteni a csüggedésben, erőt a megpróbáltatásokban! Jóleső érzéssel jegyezzük föl, hogy e mozgalom a nagybányai muzeum- egyesületből indult ki, hol Stoll Béla tett indítványt a képnek nemzeti köz- kincsesé leendő értékesítésére nézve. A terv az, hogy a muzeum egyesület egy memorandumban fordul nagynevű me- czenásunkhoz, Andrássy Dénes grófhoz, hogy nyújtson segédkezet e képnek a nemzet számára leendő megszerzésére s ha Andrássy Dénes gróf krasznahorkai palotája nem volna alkalmas a kép ki­állítására, úgy Nagybánya hajlandó volna annak részére a Széchényi-ligetben egy díszes pantheont építeni. Nem tudjuk, hogy e mozgalmat minő eredmény fogja kisérni, bár a leg­jobbat reméljük, hiszen Andrássy Dénes gróf nevét, mint a legnagyobb magyar mecénásét tanultuk tisztelni. Vajha reményeinkben ne is csalat­koznánk ! De ha reményünk nem válna valóra, csüggednünk nem szabad. Meg kell moz­gatnunk minden követ, hogy e történelmi vászon méltó helyére jusson. Ha tudtak sikeres országos gyűjtést rendezni az aradi vesztőhely megváltására, tudnunk kell nekünk is az aradi vesztőhely glori- fikálásáért. És felkeli emelnünk azt a pantheont, mely városunknak is örök dicsősége lesz! ... De minden időkben elszomorító kulturképe lesz a jelen időknek az, hogy ily örökbecsű történelmi vászon csupán „kényes“ tárgya miatt csak ily utón jut­hat a nemzet birtokába. é. m. A felfüggesztett adótörvények. Április 27. Örömmel jelentjük, hogy a volt parlament által törvénybe iktatott adótörvények életbe lép­tetését, az uj kormány elhalasztja. Nyilván azzal a szándékkal, hogy azokat változtatás végett ismét a törvényhozás elé terjessze. Hogy milyen fontos érdek az életbeléptetés elhalasztása, illetve az adótörvények megváltoztatása, az kitűnik a következő fejtegetésekből. Az uj adótörvénynek két olyan uj rendel­kezése van, amelyek magasabb nemzetgazdasági szempontból értékkel bírnak. Ez pedig a kereseti és jövedelmi adónál megállapított létminimum adómentesítése és a jövedelemadónál biztosított fokozatos (prog­resszív) adózás. Csak ennek a két dolognak van olyan súlya, amit nemzetgazdasági és pénzügyi politika szempontjából mérlegelés tárgyává tenni lehet. Kétségtelen ugyan, hogy a különböző czimü kereseti adók egybevonása, a másodosztályú kereseti adó eltörlése, a jövedelemadó létesítése, az adószázalékok mérséklése, papíron értékes do­lognak látszanak, azoaban a nemzeti tehervise­lést vajmi keveset érintik. A kereseti adók egybe­vonása csak újabb terhet jelent, a jövedelemadó az általános pótadó helyettesitője, az adószázalék mérséklése pedig csak fikczió. Az adóköteles keresetének szabad mérle­gelése eddig sem arra terjedt ki, hogy valóban az a jövedelem puhatoltassék ki, amely a való­ságnak megfelelő, hanem az adóztatás gyakor­lati alapelve az volt: megállapítani azt az adó­összeget, melyet az érdekelt viselni képes volt. A százalék leszállítása ezt az összeget a jövőben mérsékelni nem fogja, de nem is akarja, mert hiszen a pénzügyminiszter statisztikával igazolta, hogy a jövedelmet senkisem vallotta be. A száza­lék "mérséklés tehát csak arra vonatkozik, hogy az eddigi 10%-os adó összegét vagy ennél többet, 5%-al lehessen elérni. így kívánja ezt az adó­erkölcs. A közép és nagy jövedelmekre tehát ez az újítás sem nem oszt, sem nem szoroz. Másképpen vagyunk azonban a kisipar és kiskereskedelem megadóztatásával. Ezek alatt értjük azt a több százezer közép és kisjövedelmű polgárt, akik ma 40 ko­ronán alóli egyenes adót fizetnek. Ezekre nézve az adótörvény hatását a pénzügyminiszter a következő szavakkal jelezte: »Leveszem a ter­heket azok vállairól, akikuél az ma aránytalanul súlyos és átviszem azok terhére, akiket az igaz­ság követelményénél fogva az megillett!« Hát nézzük, hogy vette le, hogy vitte át? A kisebb iparosok eddig kétféle adót fizet­hettek. Vagy fizettek II. osztályú kereseti adót vagy a III. osztályú kereseti adóval voltak meg­terhelve. Természetesen kisiparról, kiskeresetről lévén szó, a kivetett adó is a legminimálisabb lehetett. Meg volt a módja, hogy ők a legkisebb 8 korona egyenes adót fizethették. Az uj adótörvény, a 800 koronán aluli keresetet adómentesiti, vagyis ebbőt következik, hogy a legkisebb adó 800 koronának 5%-a vagyis 40 korona lehet, jövedelemadóval együtt tehát a legkisebb adó 45 korona. Hogyan leszünk tehát azokkal a kisiparo­sokkal és kereskedőkkel, akik eddig 8—40 K-ig terjedő adót fizettek ? Elismerni fogja a kincs­tár ezekre, hogy nincs 800 korona évi kerese­tük, adómentesiteni fogja őket? Képzelhető-e az az önálló iparág, amely évi 800 koronát, vagy naponta 2 80 fillért nem jövedelmez akkor, amikor a közönséges napszám 3 korona, az ipari napszám pedig 5—10 korona közt válta­kozik ? Nem képzelhető, sőt hozzá tesszük, a törvény szerint jogosan nem képzelhető! A következmény tehát az lesz, hogy az érdekelt kisipar az eddigi teherrel szemben három vagy négyszeresen lesz sújtva. Pedig elvitatni nem lehet, sőt a pénzügy­miniszter sem vitatta, hogy az eddigi adóteher is sok volt. Hol található tehát a teherátháritás ? Van-e a mi kisiparosunk abban a helyzetben, hogy legkisebb adótétel gyanánt 45 korona ál­lami adót, tehát összesen és évenként mintegy 100 korona adót elviselhessen? A létminimumnak ebből a visszahatásából mint ahogy ezt szerelmének sülyedő korában többször is megtette — de R. márkiné illatos fészkében amely a királyi kastély egyik szárnyá­ban volt elhelyezve. A márkiné hálószobájának ajtaja azonban zárva volt. Megdöbbenve, elsápadva tántorodott vissza a király, mert a becsukott ajtó mögül halk kacagást hallott. Igenis, kacagás volt. Az egyik hang férfi hangja volt, a másik aszonykacagás. Utóbbiban felismerte a márkiné tisztán csengő hangját. — Nyissátok ki az ajtót, kiáltott izgatottan a király és felemelt öklével erősen megdöngette a rózsafából faragott ajtót. Az ajtó mögött elnémult a kacaj és ijedt kapkodás zaja szűrődött ki. Azután kinyílt az ajtó. Halálra vált, feldúlt arczczal leghívebb ke- gyence, Amadé de Novalle állott szemben a kírálylyal. — Áruló, elloptad a becsületemet! — dö­rögte a király. — Felség — felelte térden állva Amadé, a királyom becsülete szent, de az én becsületem elveszett. Nem védekezek, önkéntesen teszem le fejemet a bárd alá, az illeti meg a rablót... Ál­dozatomat nem öltem meg; tekintse meg sir, a márkiné még él . . . És a csodálkozó király, aki mit sem értett abból, megláthatta ágyban fekvő kedvesét össze­kötözött kezekkel és szájába dugott kendőgomo- lyaggal. — Mi ez? Boldogtalan mit követtél el? — kérdezte Lajos király? — Felség, sokat vesztettem tegnap kártyán és pénzzavaromban kirabolni akartam a márki- nét . .. E pillanatban érkezett ide felség, hogy megmentse őt. A király jól látta ugyan, hogy a rablás csak hazugság, de elfogadta a mentegetődzést. Három nappal később hullott le Amadé de Novalle feje, egészen titokban, de a király parancsára. A szép márkiné ellenben már a kivégzés napján nem volt Párisban. Királyi parancsra utazott el, hogy üdülést nyerjen. Virter E. A pénz nyomorultja. — Irta: Haraszthiné Szederkényi Anna. — Vergődött, kínlódott, az ágyán Torjai Bán­diné. Befurta fejét a vánkosba. Mindhiába. Akkor is csak hallotta a muzsikaszót, ami az ebédlőből kicsengett. Épedve, szomorúan, sírva, máskor meg csin­talan pajzánsággal szökdöstek ki a hurokból a hangok. De Torjainénak nem a leikébe, hanem az epéjébe hatoltak, fölkavarták azt fenékig, hogy sárgazöld lett az arcza. Nem állta ki az ágyon. Odament az ajtóhoz és belevágott sovány kezé­vel. Mintha megijedt volna, elhallgatott a zene. Erős, vidám férfihangok,hangos jóéjszakát mond­tak. Torjainé visszafeküdt ágyára. Egy perez sem telt el, belépett az ura. Nagy, erős, vidám, deli ember. A szeme tele van élettel, élvvágyással. Oda megy az asszony ágyá­hoz. Ruganyos, férfi léptei alatt megrezdül apadió. — Hát te még nem alszol, lelkem ? — szól. Szelíden az asszony fölé hajol és meg akarja csókolni. Az félretaszitja vadul, dühös mozdulattal: — Hagyjon engem békében. Menjen ahhoz a részeges bandához, a honnan jött. Csókolgassa azt a sok puszipajtást. Most jó lennék én is, jó? — Ugyan, ugyan, no. Csöndesedj. Mért ha­ragszol ? Mulasztottam valamit. Eleget dolgozom egész esztendőben. A gazdaember mulathat télen. Na széna, szalma ? — Menjen innen a pokol mélységes fene­kébe. Hét napig volt oda és most még ide hozza a nyakamra a czigányt. Nem eleget dobált ki neki a városban ? Még itt is, az én szemem lát­tára is dobálja neki a pénzt . . . — Már megint a pénz ? — Az hát. . . A szivembe nyilallik, ha el­gondolom. hogy mennyit elver. A dámákra, a di­vatra, a czigányra. Én kuporgatok, én rongyos- kodom. Maga lökdösi, szórja teli marokkal. De ycférkeztek a szezon legújabb divatu bel- és külföldi szobafestő-minták, Mindenféle szobafestési munkálatokat első­rendű kivitelben és jutányos árakon készít Templomfestés, czimirás, aranyozás, mázolás, tapetirozás, floderozás. . .. Tessék árajánlatot kérni. - Munkák felvállalása végett vidékre készséggel kimegyünk. ST%gfy1)SLll.y«lij B)ák‘1ltCSk. Xuhn és Szentmihályi szobafestő ezég

Next

/
Oldalképek
Tartalom