Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)

1910-01-06 / 1. szám

2 NAGYBÁNYA 1910. január 6. vényjavaslatban kontemplált azzal az elvvel, hogy a városi tisztviselők a vármegyéhez ha­sonló fizetésekben részesittessenek. Egészen másként áll a dolog, ha a r. t. városok polgármesterei a VII. osztályba kerül­nek. Ez esetben a tjf. városoknak a polgármes­terük után következő főtisztviselői is a VII. osz- rályba soroztatnának, mig a r. t. városok tiszt­viselői az őket jogosan megillető helyre kerül­nének, vagyis csak egy fokozattal állanának le- jebb, mint a törvényhatósági városok hasonló tisztviselői. Mi az oka tehát, hogy r. t. v. polgármes­tereket nem a VII. osztályba sorozták? Ennek okául azt hozzák fel illetékes helyen, hogy a polgármesteri állás megfelel a főszolgabírói ál­lásnak, ez pedig a VIII. osztályba tartozik. Először is itt meg keli jegyeznünk, hogy a főszolgabíró a VII. osztályba is beválasztható, igaz, hogy 15 esztendei szolgálat után, ha külö­nös érdemeket szerzett; a gyakorlat azonban oda fejlődött, hogy a megyék 15 esztendei szol­gálat után rendesen beválasztják őket a VII. fizetési osztályba, amit már azért is könnyen megtehetnek, mert nem az ő bőrükre megy a fizetés különbözet, hanem az államéra. IJa a r. t. v. polgármestert hasonlóan osztanák be a VII. osztályba, vagyis hogy 15 évi szolgálat után a város közönsége beválaszthatja ide, ezzel a czél nem éretnék el. Nem vezetne pedig eredményre ez a ren­delkezés azért, mert akárhány város nem lévén kötelezve az előléptetésre, — a magasabb fize­tési osztályba való beválasztástól tartózkodnék, mert hiszen az ezzel járó költségtöbblet, nem úgy. mint a megyénél az állam terhére, hanem a város terhére esnék, azt pedig igen jól tud­juk, hogy a fizetésemelések iránt a képviselő- testületekben milyen ellenszenv mutatkozik. — De nem volna olyan bizonyos a beválasztás, mint azt a főszolgabíróknál látjuk, még a pol­gármesteri állás sajátságos természete miatt sem. A főszolgabiró, ha pártatlan, szigorú s ezért magára haragítja is a járás főbb kolomposait, ezek nem érvényesíthetik áskálódásukat a VII. fizetési osztályba való megválasztatásának meg­hiúsítására, mert ehhez az egész törvényható­sági bizottság közreműködése kell, azoknak a járáson kívül eső többi része pedig legalább is indifferens lévén a főszolgabíróval szemben, több mint bizonyos, hogy inkább adja le a sza­vazatát a tőszolgabiró mellett, mint ellene. — Nem igy állana azonban a beválasztás a pol­gármesternél. A polgármester személye az, ahol a közérdek és az önző magánérdekek ellentétes hullámai összetalálkoznak. Ha igazságos, pártat­lan, akkor sok ellenséget szerez, akiktől nem várhatja, hogy szavazataikkal az ő anyagi hasz­A „Nagybánya“ tárczája. Hétköznapi mese. Volt egy fehér rózsa, fehér volt az álma. A lelke is mintha fehér réten szállna. Mégis, mégis egyszer azt mesélték róla: Kipirult a fehér rózsa, mert a világ szólja Mondták, hogy egy lepke az ajkára vágyott, S megcsókolta lopva a fehér virágot. Mesélték a szellők, Ősz8zakállu törpék . . . Szegény fehér rózsa szivét összetörték . . . Gróf Wass György. Louan. Louan pogány volt. A Fülöp-szigetcsoport Luron szigetének északi részén élt s nem ismert más istent, mint azt a durván faragott fabálványt, melyet édesatyja törzsének a főpapja a fűzfák erdejében fölállitott. A Gaddenese-törzsnek sötét­barna arczbőrével, rövid, göndör hajával birt, nára — a magasabb fizetés megadására közre­munkálkodjanak. De nagy különbség is van a polgármesteri és a főszolgabirói állás között. Hiszen már az 1886. XXII. t.-cz. is úgy állí­totta fel a tételt, hogy nem ugyanannyi fizetésének kell lenni a polgármesternek, mint a főszolgabírónak, amely eset­ben arra következtethetnénk, hogy a törvényhozó egyenlő fizetéseket akart megállapí­tani a kétféle állásra, hanem minimumul a polgármester­nél azt szabta meg, ami a főbí­rónál a maximum, amikor azt mondja, hogy a polgármes­ternek kevesebb nem lehet, mint az azon megyebeli fő­szolgabírónak. Már pedig ak­kor, amikor az 1886. XXII. t.-czikket alkották, a polgár- mesternek nem volt még az a rendes feladatköre, mint manapság. Ma már a polgár- mester a hivatalos akta inté­zésétől elvonatik a város ál­talános irányítása, a város háztartásának az intézése, a város kereskedelmi vállala­tainak a vezetése miatt. Ezen munkakörének ellátása mind több és több szakértelmet és tapasztalatot tételez fel és egyre nagyobb felelősségei ró rá. A represenlationálással járó kiadásai növekednek, a megélhetése a városokban egyre nehezebb, sokkal job­ban ki van téve mindenféle társadalmi és jótékony adóz­tatásnak, mint a kcjzségek- ben lakó főszolgabírói. A polgármesteri álást in­kább bőkezűen kell javadal­mazni, mint szükmar&uan. Ez nem fölösleges pazü. 'ás, ez nagyon is szükséges. A pol­gármesternek gondtalan meg­élhetést kell biztosítani, hogy minden erejét és idejét a város javára koncentrálja. De különben is a polgár- mesteri állás a legzaklatotlabb valamennyi létező köztisztvi­selői állás között. A polgár- mesteri állással járó sok gond, zaklatás, a felelősség érzete, megtámadja hamar az egészséget. A közérdek vé­delme s az önző magánérdekek visszautasítása sok ellenséget szerez neki. A választás összes viszszásága ez állásnál esucsosodik ki leginkább I. Táblázat. Törvényhatósági joggal felruházott városok. ti N o 'ti P O Lakáspénz koronákban a w o «3 o Ui t-1 o 03 II. ni. IV. V. VI. Állás N <x> N £ c <V ci _N ^2 polgári lakáspénzosztályba sorozott állomáshelyeken 1 8000 VI. “2 7200 Polgármester 3 6400 1800 1600 1400 1200 1000 VII. 1 2 6000 5400 Tanácsnok, főjegyző Rendőrkapitány (főkapitány) Árvaszéki elnök Főszámvevő Főügyész, főorvos, főmérnök, ha a magángyakorlattól el vannak tiltva. (Tv. 11. §.) 3 4800 1440 1280 1120 960 800 Vili. 1 4400 / Árvaszéki ülnök I. és II. aljegyző (árvaszéki jegyző) Rendőrkapitány (kerületi kapi­tány, aíkapitány) Főpénztárnok Adóhivatali főnök (Adóügyi fő­számvevő) Számvevő (Alszámvevő) Irodaigazgató (Irodavezető) Ügyész (Álügyész), Orvos (Ke­2 4000 rületi orvos), Mérnök, ha a magángyakorlattól el vannak tiltva (Tv. 11. §.) 3,3600)1170 1040 910 780 650 IX. 1 3200 III. és IV. aljegyző Fogalmazó Közgyám Levéltárnok Számvizsgáló Adóhivatali főtiszt (Főköny­velő) Pénztárnok (Alpénztárnok) Ellenőr Iktató. Kiadó. Irattárnok. Al- levéltárnok 2 2900 Helyhatósági állatorvos, ha a a magángyakorlattól el van tiltva (Tv. 11. § ) 3 2600 900 800 700 600 500 X. 1 2400 Számtiszt Könyvelő Számfejtő 22200 Adótiszt Pénztári tiszt Irodatiszt 32000 810 720 630 540 450 1 1800 Szállásmester XI. 2 3 1600 1400 720 640 560 480 400 Utbiztos Rendőrbiztos Végrehajtó (írnok) arczvonásainak azzal a magasztos és méltóság- teljes jellegével, mely fajának különös sajátja volt. Melle tele volt aggatva a legkülönbözőbb csecsebecsékkel és függőkkel s a bambusz szálai­ból készített szalag, meg pirosra festett lenfona­dék csak arra szolgált, hogy a rajta elömlő kedves bájt még inkább kiemelje. Ezeket, mint valami övét úgy hordta a csípői körül keresztbe kötve. A lenyiszált fejbőrök után Ítélve, miket vőlegénye az övén hordott, Louan volt az egész törzsnek legszebbik leánya, legbájosabb csillaga. De azért szive nem ismerte még a szerelmet, mig csak az a kékszemü Cabila nem keresztezte élete útját. Percy Raymond volt a neve. Orvos volt, ki a tartomány megbízásából tudományos kutatásokat eszközölt az ország belsejében, mig csak le nem vette lábáról a láz éppen ott, Louan- nak szülőföldjén, aki vad és zabolátlan termé­szetének egész odaadásával, gondosságával fogott ápolásához. Midőn Manillába visszatért, ami fölgyógyu­lása után azonnal megtörtént, megígérte volt a lánynak, hogy kijön még búcsúzni hozzá, mielőtt Angliába véglegesen visszatér. Roppant hosszúnak találta ez időt Louan, kinek szive folyton csak vele foglalkozott, kinek elméjét egyre csak az ő képe kötötte le. Ez alatt az idő alatt maga a természet is megváltozott az égalj alatt, hol a hő és a gazdag csapadék a növényzet buja tenyésztésére oly nagy befolyást gyakorol. Különös, idegen külsejű virágok, melyeknek lángoló színekkel ékeskedő kelyheiben élő lelkek látszottak himbálodzva remegni, azt a vágyat keltették az emberben, vajha ez a gyönyörű ta­vasz örökké tartana. A röpködő, zümmögő bo­garak, a pillangók és szitakötők szárnycsattogása által előidézett hang összhangzatos, zeneszerü, édes dallamnak rémlett. Valamelyik forró napnak alkonya felé volt. Louan kilopódzott a leveles pálmák s a sásnak árnya alól, hol az úgyis elég kíméletes napnak heve elől oltalomra talált s azon volt, hogy az illatos fűzfák nagy erdejében fölállitott mozdu­latlan fabálvány előtt valami mindennapos, val­lásának megfelelő áldozatot hozzon. Zokogott, kezében tartott egy kicsike képet, melyet szen­vedélyesen a kebeléhez szorított. Most ezt a ké­pet a nagy bálvány ölébe helyezte, majd oda­vetette magát eléje a földre, a legrajongóbb imádás jelei között. Lelkében fölkiáltott, fölsóhajtott, fo­hászkodott az istenekhez, hogy hallgassák meg — küldjék el hozzá a Cahilát. És ime — mintegy válasza gyanánt e lel­kes szózatának — Percy Raymond keze éppen e perczben tolta félre a bambusznádnak sűrűjét s Louan nevét kiáltotta. Louan egy pillanat alatt felugrott s szeme közé pillantott annak a férfiúnak, kinek emlékét, kinek a képét folyton a szivében hordozta ma­gánál. Raymond szívélyesen üdvözölte, majd egy csomagot vett elő, melynek tartalmát gyönyörű karmazsin piros kötő képezte, aranynyal díszítve, arany láncocska s aranynyal hímzett kicsi pa­pucs, miket mind Louannak adott. Ez boldog mosolylyal fogadta s hálásan megcsókolta a kezet, mely azt neki nyultotta. Raymond szeme önkénytelenül a bálványkópen akadt meg és észrevevén azt a kis szobrocskát, meglepve kérdé: — Louan, mit jelentsen ez ? Te tetted oda ? A leányka bevallotta, de zavarodottan elpirult.

Next

/
Oldalképek
Tartalom