Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-08-26 / 34. szám
■VII. évfolyam. ISO©, augusztus 1x6 2S. 34:-ilz szám TÁRSÁT» A X.MI Í1S S25±Pmor)AIjMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Az intelligens zsidóság győzelme. Augusztus 25. Hosszúra nyúló, áldatlan s gyakran mérgezett nyilakkal megvívott küzdelem sorsa dőlt el vasárnap az izraelita hitközségben, utolsó, döntő ütközetben. A hitközség ugyanis a törvényes formák szigorú betartásával a vasárnap tartott közgyűlésében választotta meg rabbiját, amely választást két évnél tovább tartó s a hitközség legvitálisabb érdekeit, sőt a hitközségnek a maga egészében való íenmaradását is igen közelről érintő egyenetlenségek, torzsalkodások, visszavonások előztek meg. A rabbiválasztás fontos kérdést képez bármely hitközségben; de kiválóan főlontosságu kérdéssé hatványozodik a nagybányai hitközségnél, melyhez a testvérvaros: Felsőbánya s vele még negyvenhárom község tartozik. A két városnak tehát egész perifériája. A nagybányai hitközség orthodox alapon van szervezve, de az orthodoxiának is megvannak a maga sajátos fokozatai, mely fokozatokat a szélsőségekben szinte áthidalhatatlan ür választja el egymástól. Vagyis más szavakkal: az orthodoxok egyrésze a régi, szigorúan merev alapokon áll s a korszellem haladásával sem akar attól egy jottányival sem eltérni; a másik rész azonban anélkül, hogy a vallási dogmákat érintené, nem áll útjában a haladásnak s tilalomfát különösen nem állít annak a törekvésnek, hogy egyes, ünnepélyesebb alkalmakkor a magyar nyelv is bevonulhasson a zsinagóga szószékére. Mert, valljuk meg őszintén, ez ideig onnan teljesen száműzve volt s a hitközség eddigi rabbijai bizony jóformán magyarul sem tudtak. Nem vitatjuk, bizonyára jeles talmu- disták állottak ez ideig is a nagybányai hitközség élén, de e tudomány kultiválásában azután ki is merüli minden erényük s arra már sem idejük, sem képzettségük nem volt, hogy a társadalmi életben is elfoglalják az őket megillető helyet s a fórumon is képviselni s megvédeni tudják a hitközség érdekeit. A nagybányai orthodox hitközség, bár ma már szép temploma, paplaka van s vagvonosodásban nagy lépésekkel haladt előre, még mindig oly izoláltan él, mint midőn a Szent Miklós- utczai egy szobás bérházban húzta meg magát s a zsinagóga falain belül még ma is az az évtizedek előtti, ósdias szellem uralkodik, mely a Szent Miklós- utczai imaházat karakterizálta. Pedig az idők kereke azóta nagyot fordult nemcsak a felekezetek, de a nagybányai hitközség felett is. A hitközség tagjai erősen megszaporodtak s az intellektuális éh then óriási lépésekkel haladtak előre. Azzal a törvénvhozási ténynyel pedig, hogy a zsidó vallás a már bevett felekezetekkel egyenlősit- tetett, oly jogos követelések támadtak, amelyek elől a legorthodoxabb hitközségek sem zárkózhatnak el többé. E követelések egyike, hogy a hitközség beléletében s vallásos szertartásaiban a dogmák érintetlen hagyása mellett a magyar nyelv is érvényesülhessen, amint az érvényesült már minden felekezet szószékén s amely érvényesülésre tág teret nyújthat a nagybányai hitközség is, annál is inkább, mivel hova tovább kevesebb azok száma, akik az egyház nyelvét, a hébert beszélik s igy előáll az a lehetetlen helyzet, hogy a pap s a hívek, sem képesek egymást megérteni. Épen ilyen lehetetlen dolog volna, ha a r. kath. lelkész az egyház nyelvén: latinul tartaná szentbeszédeit. De nemcsak a gyakorlati élet, de hazafias szempontokból sem volna méltó a zsidósághoz, mely magyarnak vallja magát s a zsidó vagy izraelita nevet csupán vallása megjelölésére használja, hogy épen azon helyről száműzze a magyar nyelvet teljesen, ahová megoldott saruval szokott belépni. Az orthodoxiának ez a két frakcziója ütközött meg a vasárnap lezajlott rabbi választás alkalmával is s örömmel regisztráljuk, hogy az ütközet a magyar zsidóság fényes győzelmével végződött. Az újonnan megválasztott rabbi, Fuchs Benjamin, a nagyváradi főrabbi fia nemcsak kiváló talmudi képzettséggel bir, de magyar középiskolát is végzett s már ezen körülménynél fogva is teljesen bírja a magyar nyelvet s kik közelebbről is ismerik, jeles magyarnyelvű szónoknak mondják. Ellenjelöltje azonban, a turczi pap, ki mellett főleg a vidéki hitközségi tagok s városunk legorthodoxabb elemei kardoskodtak, a magyar nyelvet csak félig-meddig, akadozva beszéli s igy ezt a választást joggal nevezhetjük a magyar intelligens zsidóság fényes győzelmének s amely választással városunk hazafias zsidóságának egy régi óhaja, vágya vált valóra. Mindenesetre a vasárnapi rabbi választás jó időkre határkő jelzője lesz a nagybányai hitközség beléletének, ameA „Nagybánya“ tárczája. Az Andrássy-uton. Nem az vagyok már, aki voltam, Ki a pacsirtát túl daloltam, Bolyongva zöld mezős határban, Fürödve lenge délibábban. Az az ábránd elhagyott régen, Még nyomban ott a falu végen, — Néztem utána, vissza várván, 8 úgy jöttem el: nélküle, árván . . . Délibáb, róna már csak álom, S én többé tán fel sem találom, Szivemből úgy ki vész a képe — 5 elveszek, érzem, én is véle . . . Ballá Miklós. Becsületes gazember. A munkás kérdésről beszélgettünk. Hárman voltunk. Katonatiszt, biró és én, az iró. A kérdés megoldásáról meglehetősen ellentétes véleményeink voltak. Legsommásabb megoldást ajánlotta a főhadnagy: — Ha nem akarnak dolgozni, be kell őket csukatni, ha ez sem használ: meg kell őket tizedelni ! Még csak az kellene, hogy ezek a rongy szocziálisták paczkázzanak az állammal. Bízzátok csak őket mi ránk, katonákra, majd elbánunk mi velük. De el ám, hamarosan. A szép szó nem ér itt semmit. Ezekkel nem lehet és nem érdemes diskurálni, csak a puskacsöveken keresztül. Egy jó sor tűz jobban rendre tanitja őket, mint ezer szép beszéd, amelyben ígérünk nekik mindent. — Vér, mindig csak vér, — szólalt meg a biró. — Persze, hogy vérnek kell folyni! Egyedül az használ! Sokkal okosabb lenne, ha ti azzal a sok gazemberetekkel sommásan bánnátok el. Vagy talán az használ, ha tiz, húsz évre becsuktok valakit kényelmes börtönbe, ahol pompás fürdőszobák is vannak, meg ahol a gazemberek ebédhez almát is kapnak hogy becses gyomrukat valahogy el ne rontsák ! Akasztófát, meg virgácsot nekik, nem almát. — Jó, jó, lehet, hogy a gazemberekkel szemben túl humánusak vagyunk, de hát a szegény munkásember csak más elbírálás alá esik ? — Eh, ez is gazember, ha fel akarja forgatni a meglevő, jó társadalmi rendet. — Csakhogy a megélhetéshez mindenkinek joga van, aki dolgozni tud és dolgozni akar és ebből kifolyólag ahoz is joga van, hogy a társadalmi rendet úgy igyekezzék megváltoztatni, hogy neki is jusson legalább minden nap száraz kenyérre valója. Ami pedig a »meglevő, jó« társadalmi rendet illeti, hát ez nem jó, ha a munkabíró embernek nem képes a minimális megélhetést sem biztosítani. — Sok az ember, már csak azért sem ártana alaposan elbánni velők. — Elsősorban fel kellene őket világosítani, hogynem a fizikai munkás a nyomorult, hanem mi, akik szellemi munkát végezünk, mi vagyunk a nyomorultak; a szellemi munkás az igazi proletár, ezt kellene a fejükbe ve’ni, ho^y minket ne irigyeljenek, de legfeljebb sajnáljanak, mert az igazi nyomorúságot valóban nem a kék munkászubbony takarja, hanem a foltos, fényes szalonkabát. — Se fenyegetés, se atroczitás nem használ itt — mondja a biró — a munkásember nyomorúságán igy nem lehet segíteni. Persze, hogy rosszul van a földön beosztva, hogy az egyik ember száz koronás vacsorát egyék s a másiknak húsz fillér se jusson vacsorára, de hát ez már igy van, ezen a bajon bajos segíteni akár fenyegetéssel, akár tanítással. Legfeljebb, hogy irigyelhetjük a gazdagokat és sajnálhatjuk a szegényeket. Így történik aztán, hogy mi, akik teljesen át tudjuk érezni a szegény emberek nyomorát, miután sem felesleges pénzzel nem rendelkezünk, amiből adhatnánk nekik, sem gyárakkal, ahol mindnek adhatnánk alkalmazást, hát csak a
