Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1909-07-01 / 26. szám

1909. Julius 1. 5 tornavizsgálata, melyen bemutatták azon gyakor­latokat is, melyekkel az országos tornaversenyen brillíroztak volna a növendékek, ha az véletle­nül el nem marad. A brillirozás szót szándéko­san használjuk, mert a növendékek által bemu­tatott mintafornázás valóban nagy meglepetést keltett s a csapat az országos versenyen alig­hanem megszerzi a legnagyobb dicsőség jelvé­nyét, a zászlót. A közönség, mely a gyakorlato­kat nagy gyönyörűséggel nézte végig, annak befejeztével Uj Gyula tornatanárt zajos óváczió- ban részesítette. Bányaszerencsétlenség. Vajay Sándor lápos- bányai »Fekete Antal« nevű bányájában halálos szerencsétlenség történt. Babies Kozma bányász ugyanis dinamiítal robbantani akart, de a di­namit csak nem sült el. Babies egy ideig várt, azután odament a töltéshez, hogy megnézze, i mi a baj ? A patron épen abban a pillanatban ! explodált s Babicsot a szó szoros értelmében szétmarczangolta. A vizsgálatot megindították. Színészet Felsőbányán. Három év óta nem volt színtársulat Felsőbányán, de most, hogy a szálloda az uj színházteremmel felépült, bevo­nultak szomszéd városunkba is Thália papjai. Halmi Jenő és Józsa László kitűnő társulata játszik ott junius 18-ika óta, mondhatni a kö­zönség teljes megelégedésére. A társulatnak elég szép díszletei és ruhatára van és igyekeznek a közönségnek a legújabb darabokat bemutatni, még az esetben is, ha egy Bródy-darab bojkot­tálására mozgalom is indult meg. Arról értesü­lünk, hogy Farkas Jenő Felsőbánya nagyrabe- csült polgármestere ezentúl nem fog beleegyezni abba, hogy a nagybányai színészek (mint ez- ideig volt) főpróbájukat (?) Felsőbányán tartsák meg, hanem töltsenek ott is 2—3 hetet, akkor a felsőbányaiak kellőleg pártfogolni fogják. A Borpataki Borviz Tránszválban. Illetékes helyről arról értesítenek, hogy a Borpataki Bor- viz-vállalat igazgatósága eredményesnek ígér­kező tárgyalásokat folytat egy hamburgi nagy kereskedelmi export társulattal a víznek a ten­gereken való szállítása végett. A társulat arra akar vállalkozni, hogy a Borpataki Borviznek, mely a tengeri szállításra különösen alkal­masnak bizonyult — a külfölföldön és a többek között Tránszválba is piaczot teremtsen. Öröm­mel regisztráljuk ezt különösen azért, mert hi­szen a Borpataki Borvizforrás városunk tulaj­donát képezi, de egyben nem zárkózhatunk el az elől sem, hogy rá mutassunk Singer Jakab forráskezelő szívós szorgalma és szakavatott tevékenységére, mert elsősorban az ő érdeme, hogy jelzett vállalat oly fényes nívóra emelte­tett és ezzel méltán kiérdemelte elismerésünket. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóismerő­seink és jóbarátaink, kik feledhetetlen édes atyánk, Sziklaváry Adolf elhunyta alkalmából részvétekkel mérhellen fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, fogadják ez utón is hálás köszö- netünket. Nagybánya, 1909. junius 25. A Szikla­váry család. Poloskairtás dinamittal. Sok baja volt Pruk- ner Józsefné misztótfalusi lakosnak a lakásában levő poloskákkal. Sok mindenféle szerrel pró­bálta kiirtani a veszedelmes férgeket, de azok szivósabbak voltak minden, Misztótfaluban kap­ható poloskairtó szernél. Hosszas kísérletezés után elhatározta Pralinémé, hogy dinamittal fogja elpusztítani haszontalan háziállatainak éle­tét. A poloskairtást olyan formán akarta végre­hajtani, hogy a dinamitot egy fazék vízben fel­főzi s mikor forró lesz, beönli vele a hasadé- kokat, ahol a féreg lakik. Alig tette azonban a kemenezére a dinamitot tartalmazó fazekat, az felrobbant, szétvetette a kemenezét, amelynek szerte repülő darabjai a felismerheletlenségig eltorzították a szerencsétlen asszony fejét és romba döntötték a ház falait is. Prukner Józsefné a robbanás folytán szenvedett sérüléseibe be­lehalt. Jótékonyság. A Ganz-gyár a Kaszinónak a villamos berendezés költségei egy negyed részét elengedte, ami 400 koronát tesz ki. A Kaszinó elnöksége ezt a könyvtár bővítésére, uj könyvek beszerzésére fordította s ez utón is köszönetét mond a közmivelődési célok iránt nemes ér­zékkel biró Ganz-gyári vezetőségének. Öngyilkos postatiíkár. Egy tehetséges és szimpatikus fiatalember dobta el magától az életet a főváros közelében levő Rákosszent- mihályon. Az öngyilkos Szatmári Károly posta­takarékpénztári titkár, aki hivafalnokoskodása mellett az irodalommal is sikeresen foglalkozott s dolgozataival, szép költeményeivel lapunkat NAGYBÁNYA is több ízben fölkereste. A szerencsétlen fiatal ember barátainak és ismerőseinek váltókat j zsirált s az utóbbi időben kezességei miatt súlyos anyagi gondokkal küzdött. E miatt a legsulyo- I sabb neuraszténia támadta meg szervezetét. Az j utóbbi napokban még üldözési mániában is j szenvedett s az a rögeszméje támadt, hogy a j rendőrség váltóhamisítás miatt le akarja tartóz- ; tatni. Szalmán a múlt vasárnap eltávozott Rákóczi-ut 16. sz. alatti garzon lakásáról s azóta nyoma veszett. A rokonok rosszat sejtve, Írtak Rákosszentmihályra, ahol Szatmárinak szintén vannak rokonai, hogy nézzenek utána, talán valami baj érte a postatitkárt. Ott keresésére indultak és szerdán délután megtalálták az egyik rákosszentmihálvi kert lugasában egy léczre fölakasztva. Orvost hívtak, aki konstatálta, hogy a hulla már három napos. Minden jel arra vallott, hogy Szatmári vasárnap kiutazott Rákos­szentmihályra, ott nem jelentkezett a rokonainál, hanem éjszaka besompolygott a kerti lugasba és öngyilkos lett. Az öngyilkos fiatalember szat­mári származású s városunkban is számos jó barátja* van. Tánczmulatság. A nagybányai czipész- és szabómunkások szakegyletei a Széchenyi-ligeti nyári vendéglőben julius hó 3-án tánczmulat- ságot rendeznek. Belépő-dij: Személyjegy 2 K, családjegy (3 személyre) 5 korona. Rósz idő esetén a mulatságot a következő szombatra halasztják. Felülfizetéseket a jótékony czélra való tekintettel köszönettel fogadnak. Kanyaró járvány. Az elmúlt héten ismét számos kanyaró megbetegedést jelentettek be. A hatóság megtett minden óvintézkedést a jár­vány megfékezésére, de a hatóságot a szülők is kell hogy támogassák, főleg abban, hogy a be­teg gyermekkel más gyermekeket ne engedje­nek érintkezni. Az érintkezésnek ez a megaka­dályozása vethet csak véget a mind nagyobb mérvben jelentkező járványnak. Huszthy Mátyás fényképész emeletes mű­terme a Hid utcza egyik érdekessége. A nyári évad tulajdonkép a fényképezés igazi idénye. Huszthy a nyári évadra előnyösen berendezke­dett. Tessék megtekinteni. A jutalom. Kedves szokás iskoláinkban, hogy a legjobb növendékek közölt az iskolaév végével könyvjutalmat osztanak ki. A szomszé­dos F. község elemi iskolájának igazgatója a vizsgák után szintén jutalomkönyveket osztott szét, amikor észrevette, hogy a kis Kovács Pisla, a legjobb tanuló különösen forgatja a dí­szes könyvet, amit az imént átadott neki. — Talán nem vagy megelégedve a juta­lommal, Pista fiam ? kérdezte az igazgató. Talán jobban szeretnél valami más jutalmat ? A fiúnak felcsillant a szeme. — Igen, szerelnék mást, igazgató ur. — Mit szeretnél ? — Az Én Újságomat, igazgató ur. Ha meg­rendelnék nekem egy, évre Pósa bácsi pompás gvermekujságját, Az Én Újságomat. — És miért éppen ezt, fiam ? — Mert az a legjobb gyermekujság. Min­den héten van benne vers, móka, elbeszélés, regény, rajz. rejtvény meg sok-sok gyönyörű olvasmány. És nem is drága. Az előfizetési ára egész évre 10 korona és megrendelhető a kiadó- hivatalnál, Budapesten, VI. Andrássy-ut 10. Az igazgató jóságosán megsimogatta a fiúcska okos arczát és megrendelte neki a lapot. Sertésvósz. A sertésvész ismét kiütött váro­sunkban, ami miatt 30 napos sertés-zárlatot ren­delt el a hatóság. Értesülésünk szerint a hatóság uj szabályrendeletet készit arra nézve, hogy a város belterületén egy udvarban két sertésnél több nem lesz tartható. Nagy Tamás ügye. Nagy Tamás nagykárolyi h. pénzügyigazgató szenzácziós ügyében a foly­tatólagos tárgyalást tegnapelőtt tartotta meg a nr.gykárolyi kir. járásbíróság. A tanuk közül kihallgatták Plachy Gyula pénzügy igazgatót, llos- vay Aladár alispánt, Baudisz Jenő t. ügyészt, akik csak hallomásból tudnak az ügyről. Dr. Schönpflug Béla vallomása nagyon terhelő Nagy Tamásra nézve. 1908. őszén a Kaszinóban ját­szottak. Feltűnt neki, hogy nagyon sokszor, kü­lönösen ha ő bankot ütött, vagy nagyobb összeg volt a bankban, mindig ugyanazt az ászt és királyt kapta. Még íigyelmesebb lettem, amikor Temesváry is figyelmeztetett. Partnerem dr. Blum lábát meg is nyomtam, figyelmeztetve, vigyázzon. Feltűnt, hogy sohasem emeltetett, sajátszerüen keverte a kártyát, nem vágta, hanem a levegő­ben szöcskölte s a kisujjával lefogott nehány kártyát tette mindig felülre. Emeltetni sohasem hagyott. Főmagánvádló mint bankár 15—16-ra többször megállt, ami teljesen raison ellenes, igy nyert ő. Játéka határozottan inkorrekt volt. Csak azért nem lepleztem le főmagánvádlót, mert őt, magamat s a kaszinót a botránytól meg akartam kímélni. Haragban nem vagyok főmagánvádlóval, de nem köszönök neki, mert az a véleményem, hogy aki nem tisztességesen játszik, annak kö­szönését nem szabad fogadni. A Kaszinói megbe­szélésen jelen voltam. Évekkel ezelőtt hallottam, hogy M.-Szigetről azért kellett eljönnie, mert ha­misan játszott. Vallomására esküt tett. Dr. Blum József megerősíti Schönpflug tanú vallomását. Ö is észlelte, hogy főmagánvádló a kártyákat rendellenesen keverte s hogy csaknem mindig ugyanazon kártyák forogtak kézen. Megfigyelése alapján kijelentette, hogy főmagánvádló játéka inkorrekt volt. Érdekes, hogy tanú kihallgatását főmagánvádló ellenezte, vádlott képviselője ra­gaszkodott hozzá. A bíróság elrendelte a tanú ki­hallgatását, mi ellen főmagánvádló képviselője felebezéssel élt. A tanú kihallgatásokat folytatják. Az »Országos Közművelődési Tanács« egyik nagvfontosságu czélját kívánja szolgálni akkor, amidőn az összes magyar közművelődési egye­sületek belélete legfőbb adatainak ismertetésével tiszta képet akar alkotni azokról az erőviszo­nyokról, amelyekkel kulturális intézményeink rendelkeznek. Az adatok összegyűjtésén Arkay Kálmán, a tanács ügyvezető alelnöke már huza­mosabb idő óta dolgozik A munka teljessége érdekében ez utón kéri az »Országos Közmű­velődési Tanács« mindazokat az egyesületeket, amelyek véletlenül vagy címük nem ismert volta miatt nem kaptak adataik beküldése iránt meg­keresést, hogy alapítási évüket, vagyonuk nagy­ságát és mineműségét, tagjaik létszámát, tiszti­karuk névsorát, működésűk irányát ismertessék, legutóbbi évi jelentésüket és alapszabályukat pe­dig küldjék be a tanács czimére. (Budapest Fe- rencziek-tere 3. sz. II. 6) Anyakönyvi közlemények. Az anyakönyvi hivatalnál f. hó 23-tól a«következő bejegyzé­sek tétettek: Születtek: Jun. 14. Brajka János­nak »János« jun. 17. Kruzsniczky Józsefnek »József«; jun. 18. Hindii Jánosnak »János« ;jun. 17. Filipás Jánosnak »Lajos Vilmos«; jun. 19. Turzó Lajosnak »Ilona«; jun. 10. Amtmann Ró­zának »Stefánia, Elvira, Berta« ; jun. 12. Murvay Károlynak »Anna« ; jun. 19. Velker Jánosnak »Szilveszter« ; jun. 21. Konyárdi Ferencnek »Károly«; jun. 22. Geőcze Istvánnak »Gyula Zoltán«; jun. 19. Kincze Gábornak »Dominika«; jun. 17. Horzsa Jánosnak »János László« nevű gyermeke. — Elhaltak: Jun. 20. Sink Elek, lóm. kath. 45 éves, bányafelvigyázó, tüdőlobban; jun. 21. Bálint István, gór. kath. 43 éves, ügy­védi írnok, alkoholos mérgezésben; jun. 22., Schmidt Erzsébet, róm. kath. 6 éves, bánya­munkás gyermeke, tüdőgümőben, jun. 21. Szik­laváry Adolf, róm. kath. 90 éves, jryug. m. kir. főmérnök, végelgyengülésben. — Házasságot kötöttek: Bontó József és Sávorszky Anna özv, Velker Józsefné nagybányai; ifj. Jég János és Horzsa Eszter nagybányai; Kudor András szi- nérváraljai és Bagosi Matild Irén nagybányai; Szathmáry Királyi Domokos István íelső-zsol- czai és gróf Kun Sarolta nagybányai; Román Miklós Hobán Mária nagybánya-kőbányatelepi; Rozenthal Lajos semesnyei és Rozenberg Sára nagybánya-borpataktelepi lakosok. — Kihirde tés alatt állanak: Madarász János és Petrován Juliánná nagybányai; Debreczeni József és Ba­bán Flóri nagybányai lakosok. Rendőri liírek. Lopás. Kardos Róza jedezai ille­tőségű csavargó Maiidéi Adolf, Ballió Sándorné és Bagosi Samu kárára lopásokat követett el. A csendőrség elfogta. Tettes beismerésben van. — Rágalmazás miatt. Lukács Károly volt csendőr ellen a hadbíróság által megejtett nyomozás erndményeként a zilahi kir. ügyész nyomo­zást rendelt el rágalmazás miatt. Lukács ugyanis azt állította Nagy Sándor krasznai járásőrmesterről, hogy az egyik próbacsendőrt súlyosan bántalmazta. A nyomo zást a nagybányai rendőrkapitány vezeti. IRODALOM. A »Móka« legújabb száma. Szinte meglepő, hogy milyen hamar meghódította a közönséget a legújabb élezlap, a *Mőka.« Az eddigi szá­mokat újra ki kellett nyomatni, mert az első kiadás úgyszólván egy nap alatt elfogyott. A harmadik szám, amely még szebb és vidámabb, mint az eddigiek, most jelent meg és egész se-

Next

/
Oldalképek
Tartalom