Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-07-22 / 29. szám
1909. julius 22. 3 magyarság többségének józan gondolkodására vezethető vissza. Igyekszik a magyar megismerni azt, a kivel dolga van — s mihelyt ezeket az alakokat megismeri, azonnal elmegy a gusz< tusa tőlük. Mi azokat az alakokat, akik a Galilei czé- gére alatt vigéczkednek, igen jól ismerjük. Közönséges házalók, kiknek nem az ifjúság körében, de a zsibvásárban a helyük. Oda kell kergetni őket! Színház. Ez a színházi hét elég jól sikerült; egy bohózatot, négy operettet, egy operát és két drámát láttunk jobbnál jobb előadásban. A társulat gazdag repertoirejának most kezdi előszedni legjavát, a közönség pedig szépszámú megjelenésével jutalmazza a színészeket. Az igaz, hogy a tapsban, az elismerésnek a színházban eme szokásos eszközében nagyon fukarkodik, pedig ha tudnák mennyire ambiczionálja a színészeket, mennyivel nagyobb kedvvel játszanak, ha egy kis elismerésben részesülnek. Szerdán egy jónevü franczia társascég, Silvane és Artus Végrehajtó ez. bohózatát adták. Nem valami túlságosan erkölcsös, de frivolnak sem lehet mondani, inert végtére is egy kis kirúgás a házassági iga hámjából, — mely hozzá még nem is sikerül, — nem tetszik borzasztónak még a mi erkőlcsbiró szemünkben sem, hát még a francziákéban. Végtelen mulatságos és szellemes, fonáknál fonákabb helyzetek kerülnek elő benne, melyek sohse hagyják az embert csak egy szempillantásra is nyugodni, folyton nevetni kell s az általánosan kitörő kaczagáslól sokszor perczekig nem lehetett hallani a szereplők hangját. Az előadás a legkisebb fennakadás nélkül gyorsan perdült le s talán ezzel mondunk legnagyobb dicséretet. A szereplők derekasan megállották helyüket. Vidor (Brocalel), Sziklai (Largilette), Szabadkai (Pimparet), Csányi (Octavie) és Lengyel Irén (Antoinette) a legjobbat nyújtották s pompás összjátékuk érdeme, hogy ily nagy hatást ért el a darab. Külön szólunk Ungváriról, ki a czimszerepben kitűnő szalonszinésznek bizonyult s remek alakításával megnyerte a közönség osztatlan tetszését. Báródi Cyprienne szerepében nem volt az, akinek gondoltuk. A szerep nem neki való, melyben nem is annyira sokat sejtető, sokat mutató ruha, hanem több tűz, ravaszság, koketlség kellett volna. De még igy is megjárta ; csak azon csodálkozunk, mennyi minden szerepet játszik; úgy látszik, ő a társulat univerzális színésze, ki ha kell, drámai szende, majd vígjátéki uaiva, egyszer énekesnő, másszor tánczot lejt, hol a karban segédkezik, hol meg statisztál. Még megérjük, hogy operát fog énekelni. Az »itt először« ajánlása a darabnak NAGYBÁNYA tévedés, mert három éve Szabadhegyi társulata — emlékezetünk szerint — játszotta a Végrehajtót. Csütörtökön a Bajusz, Verő György énekes vigjáléka volt műsoron. A közönség ismerte már a darabot, de mégis nagy érdeklődést mulatott s ez arra enged következtetni, hogy a jó vígjáték csak úgy csalja a nézőket, mint az operelte, — ezt egyébként a szerda esti zsúfolt ház is bizonyítja. Az előadás kifogástalan volt. Jakabffy már megszokott temperamentumos játékával s néhány ügyes énekszámával aratott tetszést. Báródi (komorna) elemében volt. szerepének szépségeit nagyszerűen kihasználta s érvényre is juttatta. Lengyel Irén (Ilona) ennivaló magyar leány volt. A férfiak közül Vidor és Ungvári tűnlek ki jól átgondolt alakításukkal, Sziklai rutinnal adta a természettől szellemiekben szükmarkuan megáldott Plachwitz Ottót. Halmos huszárja őszinte elismerést keltett, jó magyar típust mutatott be benne. Pénteken ismét a múlt pénteki szerzőktől, Dennery és Cormonlól láttunk egy »világhírű drámát« : Egy katona történetét. Valamivel jobbnak lehetne mondani, mint a szerzők múltkori darabját, de még ez is rettenetesen rossz volt. Bosszantott, hogy ily »világhírű dráma« elkerülte figyelmünket eddig, elővettük tehát a lexicon!, utánna kerestünk ennek a kétes értékű drámaíró-konzorciumnak és megtaláltuk, hogy Dennery (v. D Ennery) franczia iró, irt vagy 40 darabot (rendesen társsal) s magyarul 1, Írva is egy jelent meg belőlük (Mari, egy anya a népből, ford. Czakó Zsigmond). Hogy Dennery milyen világhírű darabokat irt, mutatja az utóbbi adat: csak egy darabját tartották érdemesnek magyarul kiadni. A két árva és Egy katona története valószínűleg valami ismeretlen műfordítónak a társulat könyvtárában meglévő kéziratos müve lehet. Ilyen vén salabakterekből kiböngészett, megharmadolt és jól megfésült »drámákkal« untatnak bennünket! Hát nincs annyi szép és irodalmi értékű dráma! Ha az igazgató nem veszi rossz néven, ajánlunk néhányat, hogy ne kelljen többé szükségletét a Dennery Et Comp. cégnél beszereznie: Sardou tói Fedora, Tosca, Georgolle, A szókimondó asszonyság; Brieuxtől Patyolat kisasszony (csodaszép vígjáték). Vörös talár; Scribelől Leconv- reur Adrienne; Ohnettől Vasgyáros; id. Du- mástól Francillon, Ivaméliás hölgy; Echegaray- tól Nagy Galeotto, Szent-e vagy őrült; Suder- manntóí A becsület, Otthon ; Halbetól Az ifjúság; Hauptmanntói Henschel fuvaros; Beyerleintől Takarodó; Gerolamo Rovettától Becstelenek. Mindezek azonban hatásos és igazán »világhírű drámák,« az összes nemzetek színpadait diadalmasan bejárták, van igazi irodalmi értékük, érdemes rájuk időt, fáradtságot pazarolni, sőt még pénzt is (bár legtöbbjének előadási joga már díjtalan), segítségükkel talán meg lehetne szerettetni a közönséggel a drámát, de nem A két árvával. Egy katona történetével, vagy a Lengyel zsidóval. (Ez utóbbit jövő péntekre várjuk ?!) Szombaton Lehár Ferencz operetleje, a Pesti nők szerepelt műsoron. Örvendünk, hogy a társulat repertoirejában több Lehár-féle operelte van felvéve, mert ez a tőlünk Becsbe szakadt s magát magyarnak valló zseniális komponista minden operette-zenéje bájos. Természetesen azt elmondhatjuk a Pesti nőkről is. Egyik énekszám szebb, mint a másik s csakhamar majd az utczán halljuk a fülbemászóbb melódiákat. A librettó is ügyes és szellemes, vidám hangulatban tartja a nézőt, amellett se nem banális, se nem triviális. Az előadás jól sikerült, Galgóczi diszkrét játékával s tisztán csengő, precziz énekével nyerte meg tetszésünket. Partnerére, Kozmára szintén ezt a dicséretet mondhatjuk. Sziklai kitünően adta a szerelmes és éhes zongoramestert. Szabadkai a zenede tulajdonost alakította virtuozitással; valóban bámulatra kezd ragadni ennek a kis embernek nagy tehetsége. Jakabffy a szobaleány szerepében ügyeskedett. Ungvári a részeg bírót, Deák pedig a konfidens bírósági Írnokot játszotta éles megfigyeléssel. Nem mulaszthatjuk el felemlíteni Orbán Mariskának és Radó Sándornak gyönyörű tánczát. Valami néger tánczot (a la Johuson és Dailly) lejtettek, Orbán Mariska páratlan kecsesei és bájjal, Sándor Ferencz pedig mintegy a paródiát járta hozzá, szintén igen ügyesen Vasárnap délután zónában Kacsóh János Vitézét adták, este ismét Lehárnak nagysikerű operettejét, a Vig özvegyet A darabot legalább hírből mindenki ismeri, fülbemászó muzsikájából pedig már az ufezagyerekek is valóságos poutpurit fütyülnek. Nem csoda tehát, ha a közönség nagy érdeklődést mutatott iránta. Az előadásról csak jót mondhatunk. Kipróbált, sokszor adott szerepüket színészeink fényesen játszották. Jakabffy a czimszerepet adta pompásan s kedvesen énekelt, Galgóczi ismét szép énekével bájolta el a hallgatóságot. A férfiak közül igen jók voltak Szabadkai, Sziklai, Deák, Kozma. Ä többi szereplők is derekasan hozzájárultak az est sikeréhez. Hétfőn Földes Imre A császár katonái ez. darabját adták. Annak idején a katonai vas- kalaposság anlimilitáris eszméket látott benne s előadását sokáig megakadályozta. Szilassy kapitány tragikus sorsa a tárgya. Katonának' nevelték, katona is minden porczikájában, különösen a becsületről van más fogalma, mint a czivileknek s éppen ez a darabban az össze- ütközési pont. A czivil becsület fontolgat, a következményekkel számot vet, körülményeket mérlegel, mig a tiszti becsület ellenmondást nem lür, »de« és »hanem«-féle mentségeket nem ismer. Egy tiszt támadja a lapban a katonaságot, Szilassy megtudja a szerző kilétét, feljelenti, mert ő megesküdölt, hogy »a császárt, a császárt forintot és azt mondta: menjek el abba a korcsmába vacsorázni. Ha vacsoráztam, mondta, ereszkedjék szóba a csaposlegénynyel, tettessem magam, mintha nagyon jókedvű volnék és nézzem meg ügyesen a falra függesztett italmérési engedélyt. Csöndes, igen csöndes kis utcában volt az a korcsma. Olyan csöndes volt az az utcza, hogy szinte a vidéken éreztem magam. Sok esztendő múlt el azóta, sok mindent elfelejtettem, amit átéltem, de annak az estének minden mozzanatára igen jól emlékszem. A korcsmában nem volt egyetlen vendég sem. Egy öreg, őszhaju csaposlegény mérte volna a bort, ha lett volna kinek. Keresztül mentem a söntésen, be a fehér- teritékii vendégszobába. Hat fehérabroszos asztal és mellettök senki, de senki. Azaz hogy igen. A hatodik asztalnál, amely egy ajtó mellett állott, hárman ültek. Egy sápadt arczu, éjszemü, kékesfekete hajú leány, egy szoborszerüen hideg tekintetű asszony és egy hat esztendősnek látszó fiúcska. Mintha sírboltba léptem volna véletlenül, olyan borzongás futott rajtam végig. Az ar- ezomba vágott a szegénység, a nyomor, a vagyoni romlás hideg levegője. A leány hozzám lépett és megkérdezte, mit akarok. Felelni akartam, de az ajtó mögül, amely mellett az ő asztaluk állott, szivetfacsaró férfizokogás hallatszott. Megdöbbenve ugrottam föl, a leánynak egy pillantása azonban visszakényszeriteil a helyemre. A leány valami nyugodt fölénynyel és öntudattal mozgott körülöttem, mint aki tudja magáról, hogy több az esze és az ereje, mint az egész környezetének. Bocsánatot kért tőlem, és bement abba a szobába, ahonnan a zokogás hallatszott. Rosszul csukódott az ajtó és bár behúzta maga után, mégis nyitva maradt. Jól halhattam, amint szelíd, szemrehányó, de határozott hangon mondta: — Apám! A zokogás megszűnt és én kerestem a szeme pillantását, a mikor visszajött. Szembe nézett velem bátran, erősen. Mintha azt akarta volna mondani: — Nincs itt titok, nincs itt rejtély. Szegények, nyomorultak vagyunk. Minek is jöttél vendégnek ide, ahol a balsors a házigazda. Nehány pohár bort ittam. A csapos legény behozta a szobáig, de asztalomra a leány tette. Olyan fehér volt a keze, és olyany gyönyörű, karcsú ujjak fogták át a poharat, hogy amikor letette elém, önkéntelenül mélyen meghajtottam fejemet. Olyan volt ez a mozdulat, mintha mélységes hódolattal meg akartam volna csókolni az ujjait. A második pohár bornál már a tenyerembe hajtottam a fejem, de a rettenetes csöndbe, amely megülte a szobát, még a búsulás is nehezen ment. Még a kis fiúcska is olyan csöndes volt, oly természetellenes csöndes. Az asszony pedig olyan mozdulatlanul ült és olyan mereven nézte egy könyv lapjait, mintha fölöslegesnek tartana ezen a világon minden mozdulatot. Nem birtam tovább, valami fojtogatta a torkomat. Talán rossz volt a bor, talán sírni szerettem volna. Elmentem. Mikor a zavarba levő ember bizonytalan lépéseivel keresztül botorkálSirolin Emelt- az étvágyat és a testsúlyt, megszüli* tett a köhögést, váladékot, étjeit lázadást Tüdőbetegségek, hurutok, szamár- köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Boche“ eredeti osomagotúst. F. Moffíiaaaní»&»a Hco&o & C«. Basel (Svájc) „Roche“ kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárat* baa. — Ary Ovegenklut 4.— korona.
