Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-12-30 / 52. szám
2 NAGYBÁNYA 1909. deczember 30. Semmit sem koczkáztatnak, hisz a munkakönyv birtokukban van, de sokat nyernek, mert józan, becsületes, szorgalmas munkást kapnak, kinek kezében igazán ég a munka. A szocziáldemokráczia, mely épen az elégedetlen munkások körében szedi áldozatait s e munkások gyűlöletének felszitásából él, igy egészen elvesztené a talajt lábai alól. Dinamit-merénylet a kereszthegyi bányász negyedben. Deczember 2b. Karácsony első napjára virradó éjszakán, a szent éjjelen, midőn a betblehemi istáló jászolából egykor valami csodás melegség áradt az egész emberiségre, mely szeretetté varázsolta át az izzó gyűlöletet is, dinamit-merénylet történt városunkban, melynek két súlyos sebe- süllje van. A dinamit-merénylet ezúttal is a bányász negyedben történt. A múltkoriban, a bányász-sztrájk idején, a Veresvizen követtek el dinamit-merényletet az egyik rendőrségi közeg ellen, ki édes anyjával s feleségével a Svaiczer-utczán lakott; majd a bányaigazgatósági épület mellett robbant föl egy dinamit-patron; ezúttal a kereszthegyi negyedben hangzott föl az iszonyú robbanás s bizonyára nem a merénylőn vagy a merénylőkön múlt, hogy most több néma koporsó nem hirdeti hangosan azt a bestialitást, mely az emberi szivek mélyén szunnyad s elég ahoz a gyűlölet vagy bosszú egy kis szikrája, hogy azt lángra lobbantsa. De hirdethetne még más egyebet is. Köz- biztonsági állapotaink teljes megbízhatatlanságát. Ne értse félre senki e sorainkat. Nem vád akar az lenni a közbiztonsági szolgálatot ellátó csendőrség ellen. De miképen várhatjuk, mint azt egy bizottsági tárgyaláson maga a rendőr- kapitány is kijelentette, hogy pár csendőrből álló őrjárat lelkiismeretesen vigyázhasson egy nagy kiterjedésű, külvárosrészekkel is biró város közbiztonsága fölött? Hiszen egy járőrre oly nagy körzet esik, hogy nagy munkát végez, ha azt csak egyszer is bejárja. Hát ez tűrhetetlen állapot, melyet a leggyorsabban orvosolni kell. A város áldozatkészségében elment a legvégső határig, a meddig csak anyagi ereje megengedte, hogy szanálja a közbiztonsági állapotokat, de a hozott áldozatok kevésnek bizonyultak. Pedig a már hozott áldozatok is túlságosan nagy erőpróbára teszik a város teherviselési képességét. S ha az áldozathozatalban tovább nem mehetünk, némán türjük-e az anarchizmusnak ilyen romboló és megdöbbentő kitöréseit? A közbiztonsági szolgálatok ellátása állami föladatot képez. A város polgársága azért adózik, hogy az állam gondoskodjék testi és vagyoni épsége fölött. Ha a város a legnagyobb anyagi megerőltetés daczára sem képes a közrendészeti kiadásokat viselni, viselje azt az állam, melynek városunkban egyébként is kiváló érdekei követelik és sürgetik egy megfelelő számú csendőrségi vagy rendőrségi testülettel grranlirozott és védett közbiztonsági állapotok bizlositását. Az adózó polgárok tributumain kívül igen tekintélyes summa az, amit a kincstári bányák évenkint az államkincstárba szállítanak. Városunk talán megérdemelné, hogy közbiztonsági állapotairól az állam kivételes intézkedések utján is gondoskodjék, mert a fő veszedelem épen a nagyszámú bányamunkások révén keletkezhetik, kiknek túlnyomó része megbizható, vallásos, jóravaló munkás ember ugyan, de egyrészük a szocziális idők viharzása folytán már szaturálva van a nyakatekert szocziális eszmékkel, melynek végső argumentuma és megnyilatko zása: a diuamit. S ily viszonyok között nem-e az állami érdekek forognak legelső sorban is koczkán? Intéző köreinknek a legerélyesebben kell követelniök városunk rendőrségének kivételes utón leendő államosítását; sürgetniük kell továbbá azt, hogy városunkba katonaságot helyez- ! zenek. Mindkét kérelemre az utóbbi évek köz- I biztonsági jelenségei és adatai bőven szolgáltának nyomósabbnát nycmÖSabb argumentumokat. A legutóbbi dinamit-merénylet megdöbbentő lényéből ezek az igazságok szűrhetők le. A dinamit-merényletről tudósítónk a következőket jelenti: A kereszthegyi üzemvezetőségnek egyik legképzettebb és legbuzgóbb altisztje: Iíriszt \ Gyula bányafelvigyázó. Szigorú, pedáns ember, j de méltányos és igazságos, akit a munkásság szeretett, de voltak olyanok is, akik nem jó szemmel nézték Kriszt szigorú ügybuzgóságát. Kriszt bányafelvigyázó a karácsonyestét [ otthon töltötte Portörő-utcza 27. szám alatti lakásában. Nőtlen ember lévén, édesanyjával és testvérével lakott együtt. Krisztik a karácsonyi éjféli misére szándékoztak elmenni s épen ez okból nem feküdtek le, hanem ruhástól dőltek le az ágyra, hogy éjfélt megvárják. De elaludtak s amidőn felébredtek, éjfél már rég elmúlt s két órára járt az idő. Ekkor velkeződni kezdtek s lefeküdtek. Kriszt és az édesanyja az utczára nyíló első szobában, nővére pedig a hátsó szobában. Az utcza még ekkor elég élénk volt. A kántálók is javában jártak s itt is, ott is fölhangzott a bányász-negyedben a bethlehemi ének: Mennyből az angyal .. . Kevéssel két óra után, midőn már Krisztik ágyban feküdtek s Kriszt, kinek az ágya közvetlen az ablak mellett volt, ismét elszendere- dett, — édesanyja egyszerre felriadt, mert az egész szobát valami szokatlan, csodálatos fény világította meg. Szólott is azonnal fiának, ki felébredve, kihajolt az ágyból s az ablak felé nézett. Ebben a pillanatban irtózatos detonáczió reszkedtette meg a levegőt, mert tört, zúzott j mindent, majd oly sürü füst töltötte meg a szobát, hogy lámpával is alig lehetett látni. A nagy kavarodásban pedig hátborzongatóan hangzott fel a jajveszékelés s a segélykiáltás. Áz óriási robbanásra csakhamar összeszaladlak a szomszédok s ők nyújtották a,z első segélyt a sebesülteknek. Kriszt Gyula bányafelvigyázó a szoba közepén a földön feküdt. A dinamit robbanása, melyet a merénylők a külső ablak párkányára helyeztek s ott robbant föl, teljesen szétzúzva az ablakokat, nemcsak fején ejtett súlyos sebeket, hanem az ágyból egészen a szoba közepére dobta. Édesanyjának azonban, ki hátrább j feküdt az ágyban s nem kelt föl, az ijedtségen kívül semmi baja nem törtéut, valamint a másik szobában levő nővérének sem. De súlyosan megsebesült még a lábán Lapsánszky Ferencz Budapesten állomásozó szekerész katona, ki az ünnepekre szabadságra jött haza s aki az utczán épen akkor igyekezett j hazafelé, midőn a robbanás történt. A sebesülteknek az orvosi segélyt dr. Kádár Antal kincstári főorvos nyújtotta. A csendőrség a dinamitmerénylet ügyében a legszélesebb körű nyomozást indította, azonban az ideig, mig e sorokat írjuk, a merénylőt nem sikerült kinyomozni. Kriszt bányafelügyelő iránt az egész városon áltatános a részvét. Az év története. Január 3. Dr. Torday Lajost fővárosi segéd- fogalmazóvá nevezik ki. 3. Schmidt Sándort, a dorogi és csol- noki bányák üzemvezető mérnökét főmérnökké nevezik ki. hogyan kell vele gavallérosan köszönni. Végre nemes elszántsággal nekiindultam az utczának, hogy találkozhaá'sam. De mintha a.külső ajtó nyillott volna, talán kedves férje érkezett haza, ab" ihagyom tehát, hisz talán nem is igen érdekű. Nem ö. Udvarias kérésére folytatom. Az igazat megvallva, jól esik a visszaemlékezés, pedig még nem vagyok abban a korban, hogy csupán emlékeimnek éljek. A novellisták szokása szerint kiszínezhetném, mily csillogó verőfény volt a nagy napon, a játszi napsugár hogyan csókolta szőke haját, hogy verte vissza két szeme a fényt, amint imbolygó léptekkel felém tártott, stb. Dologra térek. Amint mellettem elhaladt, leemeltem fejem díszét, a ragyogó fekete czilindert, eltartottam fejemtől negyven czentiméterre, előírásosan égnek szegezett könyökkel, elmondtam hozzá egy kezétcsókolomat, azonban nem mertem odanézni, arczom lángba borult, a verejték végigcsapzott homlokomon, rohantam tova, alig hallottam a halk feleletet: jó napot. Gyáva legény voltam, az igaz, de fogadta, s ez felbátorított. Azontúl mindig köszöntem s ön mindig oly kedvesen mondta: jó napot. Ezután első szerelmem egyébként is mozzanat nélküli történetében újra sivár fejezetek következtek. Én köszöntem, ön rábólintott; igy tartott ez jósokáig. Megszólítani, ahhoz nem volt merszem. Egyszer csak a sötét háttérből uj udvarló lépett a porondra: egy kadét. Hah, micsoda gyűlölet forrongott keblemben. Összes eddig elért eredményeimet tönkretette ez az inczi-finczi gyerekkatona. Nem csoda, egyenruhája, csákója, fehér keztyüje volt, s még valami kardféle is fityegett az oldalán. Ennyi külső hatással az én czilinderem nem tudott megbirkózni. A kadét győzött. Ha tudta volna, nagyságos asszonyom, menynyire fájt akkor hűtlensége, milyen terveket szőttem a kadét elemésztésére, mikor láttam, hogy ön mosolyogva lépdel mellette az utczán. Persze, az uniformisba bujtatott bábot a hölgyek mindig többrebecsülik a czivilruhába öltözött nemes szívnél, nekik csak a talmi csillogás kell az igaz férfias érzések helyett, moralizált akkor bútól csorduló szivem. A kadét annyira elhódította, hogy még köszönésemet sem fogadta. Ez fellázított. Ha te is úgy, gondoltam, én is úgy. A bosszú forrott egész bensőmben, csak vártam, mig eljő az idő, hogy kitölthessem. A kadét a húsvéti szünet után elment, nem lógatta fonákul előre kihajlitott karjával gyikle- sőjét. Itt az idő, most jó lennék én is, de fassé, örök fassé . . . Nem kaczagni való-e, haragot tartani azzal, akivel még csak nem is beszéltünk. Milyen bizarr helyzeteket teremt az aranyos gyermekkor, mikor csapongó képzeletének szárnyáról a him- port, az életnek durva ujjai le nem szedték. Szakítottam önnel. De természetesen ezt tudtul is kellett adni. Iskolába mentem, ön kinézett a zöld zsalus ablakon. Itt az alkalom, Jancsi, — uszítottam magamat, — visszaadni a kölcsönt, ne köszönj, észreveszi erről, hogy neheztelsz. Úgy is tettem. De a dolog egy kicsit ismét furán esett. Emelt fővel defiláltam el az ablak alatt, még fel is néztem egy szempillantásra, hogy lássa, hogy észrevettem, — de a czilinder, a ragyogó fekete czilinder csak nem került le a fejemről. Szép, nemes bosszú lett volna, ha — csak igy történt volna. Hanem mikor az ablak alatt büszke fővel elhaladtam, a kinyitott zöld zsaluba homlokomat bevágtam. Hatalmas ütést kaptam, két szemem szikrát hányt bele, de én renditle- nül raktam vasalt nadrágos lábamat tovább, s bár homlokom metszőén sajgott, nem nyúltam volna oda, hogy azt ne gondolja, mintha kalapot akarnék neki emelni. Amint fogcsikorgatva s orrommal az eget szántva tovább lépegettem, a becsukódó kis ablakból gúnyos kaczagás hallatszott utánam. íme, első szerelmem története, melynek tudtán kívül nagyságos asszonyom volt hőse. Itt vége szakadt; atyám hirtelen áthelyezésével ez az úgyis nagyon rosszul indult ügy félbemaradt. Mosolyog rajta ugye, de milyen a kisdiák, mi mindenről nem álmodik, s mily kevés boldoggá, vagy boldogtalanná nem teszi. Jól esett ezt ép nagyságos asszonyomnak elmondanom, hogy megtudja, mily szerepet játszott egy fiatal szív ábrándvilágában. De ime, nyílik az ajtó, itt van kedves férje . . . Szinusz,
