Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-12-02 / 48. szám
*2 1909. deczeraber 2. NAGYBÁNYA ! ban évről-évre állandó tanyát ütöttek s aki ismeri a viszonyokat, jól tudja, hogy akadtak közöttük oly gazdag ifjak is, akik egy nyári szezonban több pénzt hagytak itt, mint amennyibe egy zászlóalj katonaságnak egyhavi élelmezése kerül. Hát még mire rúg az idegenek pénz- forgalma, kiket csupán a festőkolonia varázsa hozott városunkba ? Valóban, azon csodálkozunk legjobban, ha már csak kalmár szempontból vizsgáljuk e kérdést, hogy épen maguk az iparosok között akadhat valaki, aki visszariadva azon csekély áldozatoktól, miket a festőiskola tagjai nagy szerénységgel és önmegtartóztató mérséklettel kérnek, feledik, hogy a festőiskola eltávo- i zását épen maguk a kereskedők és iparosok sinylenék meg a legérzékenyebben. A számfejtés nagyon világos és áttetsző. A gazdasági s pénzügyi bizottság ülésén meghányíák-vetették, hogy a festőiskola által kért dolgok megvalósítása a legrosszabb esetben is a városnak évi 5—6 ezer koronájába kerül. És elenyészőleg csekély áldozattal szemben czélszerü, okos dolog volna-e elejteni a festő iskolát, melynek közvetett gazdasági eredményei eddig is oly jótékony befolyással voltak kereskedelmünkre s iparunkra? E kérdésre megfelelt már a kereskedelmi világ s az iparosság zöme. Megfelelt akkor, midőn a bizottsági javaslat érvényre emelésével nemcsak a maga érdekeit védte, de védője lett a város erkölcsi és művészi integritásának is. S hogy ez jól van igv, bizoimtja máris a múlt, de bizonyítani fogja a jövendő is! e. ni. A naplopás elmélete. Deczember 1. Az elméleti igazságokat, mint vihar az odvas fákat, sorra döntögeti az élet. Az elméleti hazugságokat pedig apostolaival együtt szétszórja. Látjuk a szocziáldemokráczia filiszter- táborán. Az uj igazságokat, mint aratáskor a kévéket, garmadával hányták Marxék, Engelsék, meg a vezérkarhoz tartozók a szociáldemok- ráczia petrenczés szekerére s a szegény teher- huzók: a proletárok megszakadtak a tömérdek uj igazság alatt s most inaszakadtan, tehetetlenül várják vagy a segítséget — vagy a lebunkózást. Az uj igazságok egyike volt a naplopás theoriája is. Az t. i. hogy a munkásnak teljesítménye független a munkabértől és az időtől. Nyolcz órai munkát a proletárnak! Akármilyen lelkiismeretlen amerikázás legyen is aztán az, amikor csak úgy tessék-lássék kedvéért ülik- vetik a munkát, csak nyolcz óráig tartson. Az uj igazság úgy hangzott, hogy a gyors, becsületes, jó munkás meglopja munkástársait, mert minél lassúbb a munka s minél kevesebb a szolgáltatás, annál több munkás szükséges egy- egy műhelybe s annál többet kereshetnek a munkások. Ezért még az akkord-munkát is eltörülték. A szabót ne fizessék a megvarrt kabátok, hanem óra szerint. És ha egy kabáton egy hétig ölt-varr is a derék férfiú, kijárjon érte a rendes óradijjazás, mert különben jön a mumus: a sztrájk! Arról, hogy a szépen szabott és szépen megvarrt munkáért jobban fizessenek, arról szó se legyen. A munka robot és nem élvezet. Tehát le kell róni akárhogyan is, a bért azonban úgy kell kifizetni a jóért, rosszért egyaránt, mintha mindegyik remekbe készült volna. Ez a naplopás elmélete. E szerint rendezte be életét a proletármunkások százezernyi tömege. A vörösek tiltakoztak az ellen, hogy a drágaságot az általuk rendezett sztrájkok okozták volna. Hát nem is a sztrájkok okozták, hanem a naplopás, amelyet a szocziáldemokráczia úgy a munkaadókkal, mint a közönséggel oly hitvány lélekkel megfizettetett. A vállalkozás, a kereskedelem, az ipar, a gyár mind számításba vette munkásának lassú es silány produktumát s nehogy ráfizessen vállalatára, fölemelte a termények árát, igy drágult a lakás, az élelem, ruha, minden. A vállalkozó viselte a terheket, koczkára tette egész vagyonát és örült, ha a minimális polgári haszonhoz juthatott. A föld is ezért drágult. A föld nem sztrájkolt és nem ameri- kázott. De megdrágították a munkát ott is, beplántálták a naplopást a bogárhátu tanyák csendes világába is. így kezdett koplalni az egész ország. így lett általánossá a naplopás miatt mindenütt a panasz. Csakhogy az általános panaszban sok a hazugság. közgyűlés minden melléktekintetektől menten, minden személyes vonatkozásoktól fölszabadulva, mint mindig, úgy most is azon magaslatra emelkedik, hol csupán a város érdekéé a döntő szó s mérlegelve azon nagy erkölcsi tőkét, melynek megtartása vagy elpazarlása között kell választanunk : elfogadja javaslatunkat és elvileg hozzájárulva a memorandumban foglaltakhoz, megbízza a város tanácsát, hogy ez elvi határozattal kezében már most tegye meg a lépéseket az állami hozzájárulás kieszközlésére. Igaz meggyőződésünk szerint csak ez a határozat lesz mélíó városunk múltjához s a jövőben való előtőrésére irányzó komoly és körültekintő törekvéséhez. A bizottság e magas színvonalon álló előterjesztéséhez nekünk semmi hozzáadni valónk nincs, annak minden egyes sorát aláírjuk. Az előterjesztés szinarany igazságait elismerte s magáévá tette maga a közgyűlés is, midőn a javaslatot határozattá emelte. Csupán a vita során, melyben valóban klasszikus beszédek hangzottak el, — megnyilvánult pénzügyi aggályoskodásra akarunk egy-két megjegyzést tenni. Emlékezhetünk még arra, hogy midőn városunkból a kataszteri hivatalt elvitték, ez minő általános följajdulást váltott ki kereskedő és iparos osztályainkból. Pedig mindössze csak 3—4 fiatal ember s 6—8 család eltávozásáról volt szó. Emlékezhetünk arra, hogy midőn egy zászlóalj katonaság idehelyezésének elnyeréséért antisambriroztunk, a legmesszebbmenő áldozatoktól, százezrekbe kerülő kaszárnyaépitéstől sem riadtunk volna vissza, csakhogy katonaságot kaphassunk. Nos hát nekünk van bátorságunk kimondani, hogyha huszonöt kataszteri hivatalt kapunk s nem egy-két század, de egy ezred katonaság idehelyezésével ajándékoznak meg bennünket, még ez sem ér föl azzal, ha a festőkolonia továbbra is városunkban marad. Hiszen nézzük azt a statisztikát, melyet Réti István festőművészünk nagybecsű tanulmányában közölt. Ezren felül rúg azon művészek és tanítványok száma, kik a festőiskola létesítése óta városunkharcz-szerű, németellenes színezete volt, mintha csak Thököly csapatai újból megjelentek volna a hadak utján. Az 1703. esztendő Szent-Iván havának hatodik napja nagy tanácskozásban találta együtt Eperjes város senátorait, előkelőbbjeit, egyházi és világi vezetőit, Keczer András császári generális urat és szolgálatbeli tisztjeit. Nagy sérelem pana- szoltaték föl, mely vért és pénzt kíván, meg egy irtóhadjáratot a sárosmegyei Maglód-hegyen lévő Kapy-vár ellen. Sikerült végre megtudni, hogy ott tanyázik a rablócsapat s a csapat vezére nem más, mint maga Kapy János, a várúr. Igaz ugyan — mondták a tanácsbeliek — hogy Kapy János ur őkegyelmessége nagy hive volt Thökölynek, meg kuruczainak, dehát úgy tudták, hogy Kapy uram 12 éve kibujdokolt Francziaországba, soha senki nem látta őt 1691. ősze óta. Kapivárban pedig ugyanennyi idő óta csak a Kapy család tiszttartója, Geréb Elek uram lakik az uraság csekély számmal megtartott szolgaszemélyzetével. Hanem most már szem- és fültanuk vannak a fekete álarczos csapat vezérének kilétére; ott állanak tiszteletteljes távolságban a tanácskozó uraktól, alázatos szemhunyoritások és köhintések között várva főbiró ur intését a tanuságtétel hivatalos megtételére. Eperjes város főbírája pedig ezen időben egy idegenből pár évvel ezelőtt ideszármazott törvénytudó ember vala, névszerint Sivák János. Előadása szerint erdélyi születésű polgárember, egyesítve magában a szorgalom, munkabírás és becsületesség erényeit, aki igazán, mondhatni szemmelláthatólag tolta előbbre a különben sokat gyötört és nyomorgatott város felődését, jólétét. A CaraíTa csapatai alaposan megtépázták Eperjest minden irányban, de az uj főbiró a romok helyébe uj és szép épületeket, a városi közpénztárba pénzt s az üres éléstárakba gabonát vásárolt s bár a császári csapatok folytonos követelőzéssel zaklatták az érdemes magistrátust, ellátmány mindig volt s Eperjes városa az 1701-iki ínséges esztendő daczára sem éhezett. Egyébként a főbiró egy komoly arczú, tisztes, őszes hajú ur, mellére csüngő fehéres szakállal, nagy, jóságos tekintetű, de csodálatos tüzű fekete szemekkel. Arczárói most épen sajátos szomorú hangulat olvasható le, amint tanácskozik az illusztris sedesbeliekkel. Majd halotti csendben tanúzásra hívja föl a háttérben álló két embert. — Álljon elő elsőbben kegyelmed, Májer Antal uram s adja elő, mit látott? A megszólított alázatos hajlongással lépett egyet előre. Czéhbeli esztergályos mester volt, a háta mögött álló egyén pedig saját első legénye. — A hét elején az abosi vásárra igyekeztünk segédemmel együtt s amint utunk a maglódi hegy alatt vitt el, a kis maglódi hegyi pataknál öt fekete álarczos lovag közeledett a patakhoz lovaikat itatni, de minket nem vettek észre s midőn a patak előtti kis tisztáson megállották, az elől levőben nyomban felismertem a hires álarczos csapat vezérét, akit igy álarczczal már több ízben láttam. Egyszerre csak látjuk, hogy a vezér körülnéz és senkit sem látva, álarczát leveszi s amint ekként felénk fordul, bámulva ismertük föl benne Kapy Janos ur őnagyságát, kinél 12 évvel ezelőtt 5 teljes hónapig dolgoztunk akkor még fiatal, kezdő segédemmel együtt, a vár egyik szobájának régi díszítésein. Arczát s homlokát megtörülve a nyári nap izzadtságától, egy-két perczczel később álarczát már ismét felvevő a iovag s aztán lovaikat megitatva, az egész lovascsapat utrakelt és eltűnt az erdők rengetegében. Majer Antal uram vallomását midenben megerősítette ennek segéde is. Egy hét telt el azóta. Keczer András generális egész csapatával a Kapy-vár elfoglalására s lerombolására indult. A vár falai körül vannak zárva, de csodálatos, benn a várban semmi élet, semmi mozgás nem mutatkozik; ellenállásnak nyoma sincsen, mintha minden kihalt volna odabenn. De mert a hatalmas várkapu csukva volt, a generális ur kiadta a parancsot, hogy a kapu és felvonó-hid megsemmisítését, lerombolását meg kell kezdeni s mihelyt a munkálattal készen vannak, az ostromló csapatoknak be kell vonulni. Hosszú döngetés, tuskóvetés, faltörés és ráspolyozás után a hatalmas felvonó-szerkezet és ósdi kapu engedett, vastartója csikorogva fordult ki zárjából, még egy pár perez s szabad volt a bejárás a Kapyak csaknem 400 éves várába. A várban uralkodó halotti csend kissé deprimálólag hatott az ostromló vezér és csapatának kedélyére. Nem tudták, mit gondoljanak; kelepcze-é ez, avagy csak rút felsülés s Májer Antal rémlátásai tréfát űztek volna a császár hű katonáival? Hah! Borzasztóan lakolna hamis tanúvallomásáért 1 Majd meglássuk! . . . Keczer generális ur háta hideg borzongásokat érzett, oly fagvasztóan hatott rá a vár és udvarának némasága s óvatosságból hátra is húzódott adlátusával, gondolkozni a teendők felől, hogyan kutassák ki a vár lakosztályait és tornyait ? A csapat pedig, úgy látszik, együtt érzett parancsnokával, úgy állott a felső udvaron csendben, tanácstalanul, óvatosságból hátvédeket hagyva a vár külső falánál. Egyszerre irtózatos dördülés reszkettette meg a levegőt! A vár keleti és nyugoti tornyaiból halált okádó ágyú- és puskagolyók szóródtak
