Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1909-07-01 / 26. szám

2 NAGYBÁNYA 1909. julius 1. modern értelemben beszélni egyáltalá­ban nem lehet és az oszágos betegápo­lási alap felhasználásával csak a szerve­zett betegápolás rendkívül szűk kereteit tudták létesíteni. A szegényeknek azt a legnagyobb osztályát pedig, amely a gyermekek és a kórházi ápolásra szoruló betegek közé nem tartozó többi szegényeket öleli fel, törvényeink jóformán meg sem említik, mert hiszen azok az intézkedések, a melyeknek egy mellékesen közbeszurt törvényszakasz alapján a szegények leg­többje javára már sok-sok év előtt meg kellett volna születniük, ma még csirá­jukban sem léteznek és még a fölött sem vagyunk tisztában, hogy ebben az ország­ban tulajdonképen ki is tartja kötelessé­gének, hogy ezeket az intézkedéseket megtegye és a hézagot végre kitöltse. Mindezek a mulasztások a magán­jótékonyságra is kárhozatos hatással vol­tak. A közsegélyezés rendezetlenségével párhuzamosan a magánjótékonyság is olyan irányban fejlődött, hogy jótékony­ságnak majdnem nem is nevezhető. Alig akad ország, amelyben a magánjótékony­ság a szegényeket annyira lealacsonyító formában nyilatkoznék meg, mint miná- lunk. A megállapított napra összecsődi- tett alamizsnakéregetők kellemetlen és úgy a kéregetőre, mint a szemlélőre kínos csoportjai, a nagy dobra vert öltözteté­sek, a tüdőbetegek részére kolduló gyer­mekek mindmegannyi fattyúhajtásai a a magyar szegényügynek. És mit mondjunk még az ugyan­csak magyar különlegességként említhető szegény ügyi „irnok-referensekről.“ Ha- j zánkban, még pedig nem csak a vidéken, hanem a főváros kerületeiben is a legjobb esetben dijnokokra bízzák a szegényügy ellátását. Ezzek az alsórangu hivatalno­kok „gondozzák“ a szegényeket, sőt ők hozzák meg vitás ügyekben rendszerint a jogerős Ítéletet is, mert hiszen hazánk­ban még nem igen volt eset arra, hogy a szegényügy az első fórumtól feljebb került volna. Ezek az állapotok valóban tartha­tatlanok. Ahol az állam még azzal sem törődik, hogy polgárai az Ínségtől és nyo- J mórtól megóvassanak, ott javító hatá­sokról, ideális javak megmentéséről be­szélni valóban túlzás volna. A szegényügy Magyarországon tel­jesen parlagon hever, se szabályozó ren- j delet, sem pedig az égető kérdéssel fog- j lalkozó irodalom nincsen, százezrek sorsa, 1 temérdek ártatlan exisztenciának elpusz- ! tulása nyomja az állam lelkiismeretét. ! Es mégis minden csöndes. Dr. Forbáth Tivadar. Nesze semmi, fogd meg jól! Junius 30. A városi tisztviselők már szerfölött tőrei- j meilenül várják a vasúti arczképes igazolványok ügyének elintézését, különösen most, midőn a j nyári szabadságolások kezdelöket vették s a ! tisztviselő azon helyzetbe jut, hogy a kedvez- i ményes vasúti jegynek hasznát is vehetné. Mint már jeleztük, a belügyminisztériumból már át­tették a kereskedelmi minisztériumhoz a városi tisztviselői állások jegyzékét, melyeknek betöl­tői a kedvezményes vasúti jegyre igényt tart­hatnak, de úgyszólván a tizenkettedik órában a kereskedelmi minisztérium halomra döntötte a városi tisztviselők jórészének minden remény­kedését. Azzal, hogy a kormány a vármegyei és állami tisztviselők által már régóta élvezett vasúti kedvezményt a városi tisztviselőkre is kiterjesztette, egy nagyon régi sérelmet orvo­solt. Ez a csekélységnek látszó, de valóban is csekély kedvezmény nagy örömöt keltett a tisztviselők között, amit nem az az anyagi előny okozott, hogy a tisztviselők egy évben 10—20 koronát megtakaríthatnak, hanem igenis örül­tek azért, mert ebben végre a kormány gon­doskodásának jelét látták s mert ezáltal meg­szűntnek hitték a nagy igaztalanságot, azt a nagy mellőztetést, amiben az állami, a megyei, sőt a testvér törvényhatósági városok tisztvise­lőivel szemben részesítettek. Igaz, hogy az egyenlőség mértékével akkor sem mértek, mert elvileg kimondatott, hogy a kedvezmény csak a tisztviselők személyére szól, a családtagok tehát abból kizárattak. Már emiatt is nagy zúgolódás támadt a tisztviselők között s a május 20-án tartott országos értekezleten többen indítvá­nyozták a vasúti kedvezmény visszautasítását. De ekkor még le lehetett csillapítani az elége­detlenkedőket azzal, hogy majd idővel a ked­vezményt a családtagokra is kiterjesztik. Most azonban oly dolog történt, mely a városi tisztviselői karban a legnagyobb méltat­lankodást keltette, amelynek hullámai aligha fognak egy könnyen elsimulni. A kereskedelmi miniszter ugyanis, mint fővárosi levelezőnk írja, a vasúti kedvezményes jegy megadásában csak egyes városi tisztviselői állásokat részesített, a legnagyobb tömegét pe­dig kihagyta. Érvényesült tehát a belügyminiszter pro- pozicziójával szemben az az előadói elv, hogy a belügyminiszter jegyzékében felsorolt állások köfcül mindazok kihagyassanak, melyek nem át­ruházott állami funkcziókat teljesítenek. Ezek az állások pedig a következők: mérnök, orvo­sok az egy t. orvos kivételével, állatorvos, szám­vevő, számtiszt, könyvelő, pénztári tiszt, ellenőr, fogalmazó, közgyám, községbiró, levéltárnok, irodavezető, iktató, kiadó, irattárnok, nyilván­tartó, irodatiszt, írnok, erdész, (főerdész, erdő­tanácsos) városgazda. Ez állások betöltői tehát nem fognak ré­szesülni a vasúti kedvezményben, hanem csu­pán a polgármester, főjegyző, aljegyző, tanácso­sok, t. ügyész. Akinek az agyában a tisztviselőknek ez az osztályozása megfogamzott, annak halvány fogalma sincs a r. t. városok közigazgatásáról. A r. t. városokban egyáltalán nem lehet meg­vonni a határvonalat, hogy melyek szolgálnak az állami és melyek a helyi közigazgatás ellá­tására. Össze vannak keverve itt a teeudők s azt lehet mondani, hogy mindenik dolgozik egyikben is, másikban is. De általában tarthatatlan állapot az, hogy ugyanabban a hivatali statusban, aki az egyik íróasztal mellett ül, a vasúti kedvezmény elő­nyeiben részesül, a másik íróasztalnál dolgozó azonban nem. Quod uni justum, alteri aequum. Különben is, hol volt az kimondva, hogy csak az állami funkcziót végző tisztviselők ré- szesittessenek a kedvezményben? Hát talán az a vármegyei kapus érdemesebb funkcziót vé­gez, mint az a városi számvevő, aki éjjel nap­pal azon töri a fejét, honnan kerítse elő a fe­dezetet arra a temérdek állami hozzájárulásra, amit részint készpénzben, részint egyéb szol­gáltatásokban az állam helyett végzett teendők ellátására kell folyósítani; vagy mint a városi pénztáros vagy ellenőr, akiknek tömérdek ide­jét veszi el az állami adók bevételezése vagy mint az adóhivatali tisztviselők, kik tisztán az állami adókkal foglalkoznak? Ilyen logika nélküli intézkedés bizony Papám sipkáját, öt czilinderét Próbálta Béla, mind fülére ért. Bementünk végre csöndes kis szobámba, — Tán oda vitték be a gyermekek — ? Az ablakon a tél fehér virága, Mint bágyadt sugár félve tévelyeg. Az illat, csönd, az enyhe jó meleg, Album, virág, szerelmes levelek, S zenélő órám édes dallama . . . — No itt a Béla bizton vallana, így gondolám — s keresve együtt, arczom Véletlenül égő arczához ért, Ügy remegett s ah, én is, oszt1 lehajtom S érzem egy csóknak égető tüzét. — Az Istenért, de Béla, mit müvei? — »Szeretem édes és most űzzön el !* Aztán beszélt, beszélt s a bűvös mámor Megfogta szivünk, sírtam s ő velem. Kiragadott egy perezre a világból Egy édes érzés: igaz szerelem. Ott térdelt Béla . . , megnyillott az ajtó: A sapkát hozta néki jó mamám. — Pardon ! s csengett szobám a nagy kaczajlól, A többit . . . úgyis minek mondanám. (Függöny le.) m Asszonyok. (Saskőy Sándor és Csorbay Ákos a Grand Hotel terraszán ülnek, Gyönyörű kilátás nyílik az Adriára. Távolabb, egy kis kerek asztalnál rózsás arczu fiatal hölgy nézegeti az illusztrált lapokat. Mellette egy idő­sebb nő, aki minduntalan szeméhez emeli a lorgnettejét s azon keresztül figyeli a járókelőket.) Saskőy (Csorbayhoz): Gyönyörű fiatal terem­tés!-Vájjon ki lehet? Csorbay. Hornau bárónő az édes anyjával. Tegnapelőtt érkeztek. Saskőy: Már ezt is tudod? Valóban, kala­pot kell emelnem a talentumod előtt. Hozzád ké­pest rettenetesen ügyetlen vagyok. Érzem, hogy asszonyi dolgokban mily paránynyá törpülök melletted. Hiába, én már sohase fogom ezt meg­tanulni. Ehhez invenczió kell, tehetség, ihlet, találékonyság, ötlet és tudom is én mi minden. .. Csorbay (a szemére csipLeti a monokliját): Pedig a dolog fölötte egyszerű. Amikor őnagysá- gáék a hajón megérkeztek, véletlenül a Strand-on sétáltam. Ök egyenesen a szállóba siettek . . . Saskőy: Melyikbe ? Csorbay'- A villa Rivá-ba. A podgyászszal lassan kullogott utánuk a bérszolga. Egyszerűen megkérdeztem tőle, hogy kinek viszi a pod- gyászt. * Saskőy: Nagyszerű! Bámulatos! És med­dig maradnak itt ? Csorbay: Mindössze két hétig. Ezt a beje­lentő lapról tudom. Saskőy: Óriási! Mennyi találékonyság! Csorbay: De most ne kérdezz többet, mert máris észrevették, hogy róluk beszélünk. Saskőy: Nem baj. Hadd tudják meg, hogy fölkeltették az érdeklődésünket. Csorbay: Csacsi vagy! Saskőy: Tudom! Csorbay: Az asszonyoknak sose szabad ludniok, hogy érdeklődünk irántuk. Saskőy: Ezt nem értem. Csorbay: Jer, egy kis sétát teszünk a ten­gerparton, majd séta közben előadást tartok ne- ked a nőhóditás a-b-c-járól. Saskőy: Alig várom. Meg akarom hódítani ezt a gyönyörűséges bárónőt. Imádandónak tar­tom. Megengeded, hogy még egy pillantást ves­sek rá ? Csorbay: Szó sincs róla! ügy kell tenned, mintha észre sem vennnéd. Saskőy: Jó. Engedelmeskedem. Nos tehát, kezdheted a leczkét. Csorbay: Ha megpillantasz valahol egy bá­jos nőt, csupán egy futó pillantást szabad feléje vetned. Azután egykedvűen másfelé nézel. A nő ­rasa® Sirolin End» az élvágyai és a testsúlyt, tneg&zOd* tét) a köhögést, váladékot, éjjeli tezatíást Tüdőbetegségek, hurutok, szamár* köhögés, skrofuiozis. influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkof „Boche“ eredeti csomagolást. F. Heffinftni-La Roefe© A C*. Basel (Svájc) 99 Roche“ Kapható orvod rendeletre a gyógyszertárai» bao. — Arp üvegcnkial 4.— korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom