Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1909-03-04 / 9. szám

4 NAGYBÁNYA 1909. márczius 4. Esküvő. Szegedy Ferencz törekvő fiatal fiatal iparos a napokban tartotta esküvőjét Szi- bertli János leányával: Etelkával. Németh Gyula sikere. Németh Gyula opera­énekesnek a napokban volt első jelmezes fel­lépte az országos zeneakadémia színpadán. Az előadáson nagyszámú meghívott közönség volt jelen s ott voltak Németh Gyulának városunk­ban lakó szülei is, hogy tanúi legyenek az első fényes sikernek. Németh Gyula a Parasztbecsü- let czimü operának Turridu szerepét adta elő. Tudvalevőleg ez a darabban a legszebb, a leg­impozánsabb és a legnehezebb szerep, mely erélyes és magas hangot kíván. Az előadás igen jól sikerült, Németh pompásan alakított és mű­vésziesen énekelt, az ő hatalmas, férfiasán erő­teljes és mégis magas hangján. A budapesti la­pok igen rokonszenvesen emlékeznek meg a fiatal művész szerepléséről. A P. H. azt mondja, hogy »amolyan tenor kulcsra átirt Veress Sán­dor* (Veress egy időben az opera egyik neve­zetessége volt) és kiemeli, hogy »Németh aleg- örvendetesebb jelenség valamennyi szereplő kö­zött. ügy játszotta Turridut, hogy akárhány ha­zai tenoristánk tanulhatna tőle játékot.« A villam világítási mű megindítása. Nagybá­nya és Felsőbánya szab. kir. r. t. városok vil­lamos műveit február hó 27-én este hat órakor adták át ideiglenesen a két város kéviselőinek s ugyanakkor próbavilágitást tartottak. A villa­mos telepen az ünnepélyes aktusra igen szép közönség gyűlt össze. Ott voltak dr. Makray Mihály, Farkas Jenő polgármesterek, Neubauer Ferencz min. tan., Münnich Sándor v. tan., Bau- merth Károly, Oblatek Béla, Martiny István Weisz György bányatanácsosok, Égly Mihály fő­jegyző, Sloll Béla, Bajnóczy Sándor, Bay József, Bertalan Miklós, Brogyányi Kázmér, dr. Nagy Gábor v. képviselők s még igeu sokan az érdeklődők közül. Pont hat órakor Reményi Aladár építés vezető mérnök rövid beszédben üdvözölve a megjelenteket, jelezte, hogy a nagy j mű teljesen elkészült s az rendeltetésének át­adható. Felkérte dr. Makray Mihály és Farkas Jenő polgármestereket, hogy a művet Nagybá­nya és Felsőbánya képviseletében hozzák üzem­be. Nemsokára azután két kis csavar eltolására egyszerre gyultak ki Nagybánya és Felsőbánya összes utczáin és közterein a villamos lámpák. Ezzel az ünnepélyes aktus véget ért. Az első villamos világításnak, mely igen pompásan si­került, nagy néző közönsége volt. Hatalmas nép­tömeg hullámzott az utczákon s a Rákóczi-tér korzóján még a késő esti órákban is nagy kö­zönség volt együtt. — Itt említjük meg, hogy az egész villamos hálózaton a vörösrézből ké­szült vezeték hossza 162.000 méter; a hálózat traceja 36.000. A magánházakba ez ideig ösz- szesen 3000 drb. lámpát kapcsoltak be. A fárad­hatatlanul végzett nagy munkát mi sem tanú­sítja fényesebben, minthogy a várossal kötött szerződés értelmében az üzembe helyezésnek ez évi julius hó 12-ig kellett volna megtörténni s az ideiglenes átadás már február 27-én meg­történt. Dr. Földes Béla Nagybányán. Dr. Földes Béla, nagynevű országgyűlési képviselőnk már­czius 14 én városunkba érkezik s a Polgári Kör márczius 15-iki ünnepi lakomáján nagy beszédet fog mondani, melyben ismertetni fogja a politikai helyzetet is. Dr. böldes Béla méltó fogadására nagyban készülnek. A függetlenségi 48-as párt közgyűlése. A függetlenségi 48-as párt márczius hó 14-én dél­után 3 órakor tartja közgyűlését az iparlestület közgyűlési termében. Napirenden van a tiszt- ujitás s állásfoglalás az önálló bank ügyében. A nagybányai kir. járásbíróság múlt évi tevékenységére vonatkozó közleményt, mely a lapokban mejelent, a nevezett bíróság vezetője a hozzánk intézett levelében tévesnek jelzi, amennyiben az elismerés nem a m. kir. igazság­ügyi minisztertől, hanem a debreczeni kir. Ítélő­tábla elnökétől érkezett s az nem egyedül reá, hanem a bíróság összes biráira vonatkozott. Márczius 15. A legendás nagy nap évfor­dulóját az idén is hagyományos kegyelettel ün­nepli meg városunk közönsége. Az összes egy­házakban istentiszteletet tartanak; a Teleki- Társaság hangversenynyel egybekötött matinét rendez, melynek változatos műsorát most állít­ják össze. Istentisztelet kezdete. Az ev. templomban márczius 1-től a vasárnapi isleutiszlelet délelőtt 10 órakor kezdődik. Egy érdekes statisztika. Egy bukaresti ro­mán lap érdekes kimutatást közöl a magyar- országi román pénzintézetekről. A kimutatás szerint hazánkban 1907. év végéig 151 helyen 175 önálló pénzintézetet alapítottak a románok 25 fiókkal, összesen tehát 200 pénzintézetet. Az első intézel az Albina volt, amelyet 1872-ben alapított egy tanító. A legnagyobb és legerősebb az Albina 2.400,000 korona alaptőkével. Utána következnek a Bihoreana és a Viktória egyen- kint 1,200.000 korona alaptőkéjével. A Silvania és a Timisiana alaptőkéje 600.000 korona, az Oraviciana 550.000, az Ardeleana 500.000 korona alaptőkével rendelkezik. Az intézetek virágzá­sáról a következő adatokat közli a lap: 158 pénzintézetnek a részvénytőkéje 19,500,000 ko­rona, 121 intézetnek 1906. év végén 128,646 000 korona az aktívája. 101 intézet összesen 584 hivatalnokot foglalkoztatott és ezeknek 105.000 korona a kulturális alapja. 88 intézet évi for­galma meghaladta a 1072 millió koronát, amely­ből az Albinára magára 422 millió korona esik. Halálozás. Lapunk zártakor vesszük a hirt, hogy Krizsán Antal szatócs, városunk régi pol­gára tegnap este hirtelen meghalt. Holnap te­metik. Nagyban kelnek a kalendáriumok. Kovács Gyula könyvkereskedő üzlete talán még soha­sem ért el oly nagy forgalmat, mint a napok­ban. Az üzletet állandóan ostromolja a közön­ség s a nagyszámú vevőközönséget a személy­zet alig birja kiszolgálni. Főleg a kalendáriumok, fali és asztali naptárak örvendenek rendkívüli keresletnek. Utána jártunk a közönség e sze­szélyes kalendárium vásárlásának és sikerült a rejtély nyitját megfejtenünk. A közönség azért vásárolja oly lázas izgatottsággal a kalendáriu­mokat, hogy piros betűkkel jegyezhesse föl azon a márczius 7-iki dátum után: Ezen a napon Salvator-sör kimérése egész nap a Rumpold Gyula vendéglőjében és nagy hatestély. A kö­zönség attól fél, nehogy e napot elpásszolja! Huszthy Mátyás fényképei (Műterem: Hid- utcza, a ref. templommal szemben) általános köz­kedveltségnek örvendenek. Felvételek egész nap eszközöltetnek. Népmozgalom. Február havában házasság köttetett 14, született 44, meghalt 28. Az év ele­jétől kezdve február végéig házasság köttetett 23, született 83, meghalt 60. Hasonlítva az előző év hason idejével: Akkor volt a házasságköté­sek száma 16, most 23, több 7; a születések száma 67, most 83, több 16; a halálozások száma 68, most 60, kevesebb 8. Veszett ebmarás. A napokban ismét egy veszett eb garázdálkodott városunkban s meg­marta Hubert János kőmi vés tanulót, kit a bu­dapesti Pasteur-intézetbe szállítottak fel. A vá­ros tanácsa az ebzárlaí meghosszabbítását s a kóborkutyák szigorú kiirtását rendelte el. Hol isznak legtöbbet? Statisztikai adatok bizonyítják, hogy Francziaország ma a legiszá­kosabb ország s hogy az utolsó ötven év alatt az elfogyasztott alkohol mennyisége 254 száza­lékkal emelkedett, holott a népesség növeke­dése nem telt ki többet ugyanez idő alatt 12 százaléknál. Érdekes párhuzamot vonni az egyes országok közt az elfogyasztott alkohol mennyi­sége tekintetében. Francziaországban 18 liter az alkoholfogyasztás fejenkint egy esztendő alatt, Svájczban 12 liter, Belgiumban 10, Olasz­országban 10, Németországban 9, Angliában 8, Ausztria Magyarországban 8'/2, az Egyesült- Államokban 5, Norvégiában 2. Mozgófénykép-szinház városunkban. Váro­sunkba mozgófénykép-színház érkezett, mely naponta este 8 órakor a Polgári Kör nagytermé­ben tartja előadásait igen változatos műsorral. A vilamos energiával előállított képek tisztaságát s meglepő szépségét igen dicsérik. A szünetek alatt zenekar játszik. Belépő-dij: zártszék 1 K, I. hely 80 f, II. hely 60 f, III. hely 40 f. Gyermek­jegy félár. Állóhely nincs. Díjazással egybekötött Bikavásár Szatmáron. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület díjazás­sal összekötött évi bikavásárát folyó hó .i0-én tartja Szatmáron a városmajorban. A vásár iránt már eddig is olymérvü az érdeklődés, hogy az, úgy a vevők, mint az eladók igényeit képes lesz kielégíteni. Bejelentések a titkári hi­vatalhoz (Szatmár, Atilla-utcza 5. szám) czim- zendők, hol részletes felvilágitással szívesen szolgálnak. A kiállítás és vásár kezdete már­czius 10-én reggel 9 órakor, bejelentett állatok azonban legkésőbb ugyanaznap reggel 7 óráig a helyszínére vezetendők. A ligeti vendéglő bérlete. A ligeti vendéglő bérletét a legutóbb tartott közgyűlés Rumpold Gyulának adta bérbe hat évi időtartamra. Bár Rumpold Gyula kevesebb bért ígért ugyan a bérletért, mint a másik ajánlattevő, de a köz­gyűlés okulva az elmúlt évek szomorú tapasz­talatain, amellett döntött, hogy a ligeti vendéglő végre-valahára szakértői kezekbe kerüljön s az ott állandóan tapasztalt mizériák megszűnjenek. Rumpold a vendéglőt egészen ujonan berendezi s azon van, hogy abból egy kis raintavendéglőt létesítsen, mely nemcsak a városi közönség, de a nyaralóknak is minden igényét kielégítheti. A közgyűlés kikötötte, hogy Rumpold a vendéglőt albérletbe nem adhatja. A villamos művek megtekintése. A városi villamossági telep üzemvezetősége értesíti a közönséget, hogy a jelenleg folyamatban levő próbák és kísérletek alkalmával a villamos telep megtekintése nem engedhető meg. A megtekintés napját az üzemvezetőség lapunk utján fogja a közönséggel tudatni. Egyben az üzemvezetőség kéri a magánfogyasztókat, hogy a villamos vilá­gításnál előforduló kisebb hiányokat és reklainá- cziókat az üzemvezetőségnél (Deák-tér) azonnal bejelenteni szíveskedjenek. Nyilvános nyugtázás. A görög katholikus batyubálra megváltották még jegyeiket: Morvay 5 K, Gólya János 4 K, Bagossy Sándor és Köves Lajos 2—2 K-val, kiknek ezúton is hálás köszö­netét fejezi ki az egyházi elöljáróság. Anyakönyvi közlemények. A nagybányai anyakönyvi hivatalnál február hó 23-tól a kö­vetkező bejegyzések tétettek: Születtek: február 16. Figner Györgynek »Piroska*; febr. 15 Zsu- lestyán Jánosnak »Ánna*; február 17. Nagy Já­nosnak »Anna Mária*; február 15. Lesniczki Józsefnek »Juliánná Erzsébet*; febr. 15. Enyedi Lajosnak »Mária*; február 13. Otoroszki Deme­ternek »Mária*; február 20. Laboncz Máriának •József* nevű gyermeke. — Meghaltak : február 21. Fiiipán Katalin gör. kath. 3 hónapos, nap­számos gyermeke, veleszületett gyengeségben; február 21. Fischer Gizella róm. kath. 2 hónapos, gépész mester gyermeke, veleszületett gyen­geségben; február 21. Szász Juliánná gör. kath. 50 éves, szolgáló, brightkórban; febr. 22. Orosz Viktória özv. Ritter Alajosné róm- kath. 85 éves, alamizsnás, aggkórban; febr. 23. Bertóti Irma férj. Vajai Deák Jánosné róm. kath. 24 éves, kőműves segéd felesége agyhüdésben; február 25. Smaregla Teréz özv. Komáromi Imréné ref. 75 éves, végelgyengülésben; feb­ruár 25. Dobricsán Fraszina férj. Lupán György- né gör. kath. 29 éves, bányamunkásné, tüdő- gümőben. —Házasságot kötöttek: Csernyestyán Gábor és Kozma Anna nagybányai; Hitter trolin Emeli- ta étvágyat és * testsúlyt, «regszQiU teti a UStiOgéai, váladékot, éjjeli lázadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár­köhögés, skrofulozis. influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche" eredeti csomagolásit ff*. §3s2TKafta*s-lLA Eocke <Sc £G, Boád! (S?(jí) ßß Roehe“ Kaptató orvosi rendijeire a -yógyszertárai® baa. — Ari Oregon Irtat 4.— komra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom