Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-02-11 / 6. szám
2 NAGYBÁNYA 1909. február 11. De nem volna czélszerü a torna- csarnok felhasználása sem a muzeum elhelyezésére. Úgy tudjuk, hogy e tervet az illetékes körök el is ejtették, mert ha a városházát a főgimnáziumi épületbe áthelyezik, a jelenlegi tornacsarnok és a nyári torna-tér helyén szabad s a czin- termet kiegészítő, befásitott tér lesz. Nincs tehát más hátra, mint arra egyesíteni az erőket, hogy a muzeum J elhelyezésére a város az állam támogatá- | sával alkalmas helyen egy teljesen uj, ! stilszerü múzeumi épületet emeljen, még pedig úgy, ahogy dr. Schönherr Gyula kontempálta, hogy az épület a muzeum fejlődésével könnyen és stílszerűen legyen kiegészíthető. Ez uj, díszes épületben azután méltó elhelyezést nyerhet a Schönherr-szoba is! Az uj épület mellett döntenek nemcsak az esztétikai s a muzeális szempontok, de a pénzügyi mérlegelések is. é. m. Különvélemény a „Holnapiról Ady Endre bizonyosan nem gondolt arra, mikor az »Uri átok* czimü versét megírta, hogy ebből egy meglehetősen tartalmas vita fog keletkezni a modern és régi irodalom, helyesebben a költészet között. Ő, akinek a szocziáliz- mussal kaczérkodó verseiről Oláh Gábor megjegyzi, hogy »bizalmasabb pillanataiban szégyenli őket.« Ám ez mindegy, magamrészről hálás vagyok, hogy igy módot nyújtott egyet-mást a modern, a holnap irodalmáról magunk között elmondani. Hiába, nem lehet már letagadni, hogy az idők méhiben valaki jár. Valami tompa dübörgés hallatszott a szomorú, puszta magyar ugaron, eleinte halkan, majd mindig erősebben. Uj eszmék, uj színek, uj szavak, uj emberek tűntek föl. Eltérnek a régitől, formában és tartalomban újak. Nagy vita, inkább kiterjedt, mint tartalmas indult meg körülöttük, annak megállapítása iránt, vájjon mennyiben bir létjogosultsággal újításuk, miben nyilatkozik meg s helyet kérhetnek-e maguknak a nemzeti magyar irodalomban. Az általános vélekedéstől eltekintve a helyi vélemények nem voltak nagyon eltérőek, többé kevésbé megrótták őket merész hangjukért, állítólagos magyartalanságukért, erotikájukért és borotvált képit mivoltukért. Számbavehetően csak Gyomoréi Béla foglalt állást mellettük s most én is vele egy nézeten különvéleményt jelenlek be a >Holnap«-ról, amelyet a következőkben terjesztek elő. I. »A művészet és irodalom nagy mestereinek képességei, ezen képességek kombinácziója és a törvények, amelyek által egymást mérsékelik, támogatják és kijegecitik, nem az ő kizárólagos tulajdonuk, hanem leggyakrabban j typikus jelenségek, vagy ama törvény nyilvá- uulásai, melyek bizonyos aestetikai hatásokat eredményeznek.« Az angol Walter Patere szavait véve kísérőnkül, könnyen tudunk értékelni, minden irodalmi és művészeti kérdést. Az iró alkotásai tehát tvpikus jelenségek, eredményei bizonyos, a költőre ható erőknek. Ez erők egyrészt biológiaiak, melyek az indi- vidium szervezetében jelentkeznek, másrészt gazdaságiak, amelyek reá halnak. A biológiai erők magyarázatát Jászi Oszkár adja meg a Művészet és Erkölcs czimü munkájában. Szerinte az aestetikai jelenségek biológiai tényeken is alakulnak. Vagyis minden szép érzést keltő jelenség, az egyéni vagy generikus élet folyamán kiképződött nagyobb gyakorlatra és alkalmasságra szert tett idegpályák működésével áll összefüggésben. Ezt a minden aestetikai működéssel, különösen pedig az aestetikai gyönyörködéssel inhaerens biológiai magyarázatot Jászi a szép fogalma konserva- tismusának nevezi. E konservatismus az idegfolyamatok lassúságából vezethető le s ez képezi magyarázatát annak, hogy az uj eszmekörök oly nehezen kapcsolódnak bele, amár fen- álló eszmekörökbe. A gazdasági magyarázatot megadja a történelmi materiálizmus tana, mely minden társadalmi jelenség magyarázatát a gazdasági erők produktumának jelent ki, azt mondván, hogy nem az emberek öntudata az, amely gazsági létüket, hanem megfordítva, gazdasági lé- j tűk az, amely öntudatukat meghatározza. E pár szót megértve, egy biztos alapot nyerhetünk magunknak a holnap költészetének 1 megértéséhez. A költészet bensőleg van összeforrva az individium úgynevezett világfelfogásával, amit Herczeg Ferencz igy fejezett ki: »A Bidermeyer idők óta az ifjúság harczias kedve, mindig a politikai végletek felé kalandozott. S mindig meg volt benne a hajlandó- | ság, hogy megdöbbentse és kétségbeejtse az irodalmi nagybácsikat. Ezt úgy nevezték, hogy: égő farkú rókákat ereszteni a fiiiszterek vetéseibe. A régi modernek valamikor félhellének, majd márcziusi ifjak voltak. Mi magunk soviniszták, az utódaink szocziálisták.« Hiába, meddő munka tagadni, hogy az újak nem nyújtanak sokat, vagy épen semmit sem adnak. Művészetet kapunk tőlünk. Ha a művészet lényegének uj népeknek megteremtését vagy a népnek uj alakban való constructio- jál tekintjük. Mesteri finomsággal játszanak kifáradt keskeny ujjaikkal az ócska lantnak húrjain, inclinálnak a leggyengébb behatásra, a lel- ! kükkel élnek, az eszükkel éreznek. Csakhogy utoléri őket a minden nagyok végzete: A kevés bölcset aki volt, s botor Szive titkát a néptől el nem zárta, Mit látott, érzett mind kitárta, Keresztre s tüzbe vitték mindenkor. II. A holnaposokat gunyló kritikák igyekeztek szemelvényekkel bizonyítani állításaikat, hogy ezek lebecsülik saját magyarságukat, meg- vetői az eszményeknek, ideáloknak, a tiszta erkölcsnek, amelynek oly sok fogadatlan őrzője van stb. Én megkísérlem szintén a müveikből vett idézetekkel ennek ellenkezőjét bebizonyítani. A holnaposok büszkék a magyarságukra, de igyekeznek megkülönböztetni magukat azoktól, kiknek hazafisága a semmittevésen, kostökön és kortesbeszéden túl nem terjed. Hogy mennyire büszkék, azt mutassa meg e pár sor, amelyben a magyar parasztot énekli meg egyikük. Koskadt inakkal jár útjában aztán, Bölcs mélabú van napsütötte arczán, De szem nem látta könnyezni őt. Mint egy bús Isten jár a zöld mezőben Döbbenve nézem, mint tűn el előlem És nem tudom mi bántja nagy szivét. És amikor tollára veszi a magyar paraszt finomságát, fajbeli előzékenységét s végtelen naiv, de szép képzeletét, igy dalol: Körültekintett. És a róna alján Lábujjhegyen jött, hogy csókot szakasszon Ajkáról egy deli erős magyar lány. A pásztor égő arczát vér lepé el S paraszt szivének nagy költészetével Szólott a lányhoz: »Tündérleány, kisasszony«. Hat kemény, erős sor, gondolattal és nem , lartaloinuélkül rimkovácsolás. Egy szép szavakkal ébredő magyar lélek szinpompás gazdag költészete. Nincsenek a régiek megelégedve a modernek szerelmi felfogásával sem. Megbotránkoz- I nak Ady Endre mély szívből fakadó sorain. Mit bánom én, ha az utczasarok rongya, Csak elkísérjen egész a síromba Legyen kirugdalt, kitagadott czéda Csak a szivébe láthassak be néha. Nekem tetszik és mással nem törődöm. Látom, érzem rajta az őszinte szívből fakadó érzést az igazi nagy szerelmek érzését, amely nem törődik az előítéletekkel, a morállal s tu— A véleményem ... a véleményem . . . dadogtam. A gazdám könyörületes volt és kisegített a zavaromból. Azt mondta: — Szamár! Hálás pillantást vetettem rá. Beszélgetésünk itt egy perezre megakadt, mire én ismét bóbiskolni kezdtem. Merengésemből, ha a szundikálást szabad e költői névve illetnem, megint a gazdám riasztott fel. A látcsövet lecsapta a páholy bársony párkányzatára s felém fordítva orczáját, halkan dörmögte: — Fajankó 1 — Méltóztatik parancsolni? — Nem magához szóltam . . . — Oh, kérem . . . — Csak magáról, mondotta szeretetre- méltóan a gazdám. De ha már felébredt, szaladjon át a szemben levő virágkereskedésbe és rendeljen egy csokrot, öt perez múlva készen legyen. A csokrot a második felvonás után vigye el Bontai Nasa kisasszonynak az öltözőjébe. Mondja meg neki, hogy én küldöm s nagyon boldog lennék, ha személyesen is tehetném nála tiszteletemet. Mindjárt meg is hívhatja őt a birtokomra, néhány hétre . . . — Amint parancsolni méltóztatik. — Várjon csak. Mondja meg neki azt is, hogy a pénzt nem sajnálom. — Igenis. — Mondja meg neki, hogy a legnagyobb tisztelettel fogom környezni, de környezettel lehetőleg nem fogom megtisztelni. — Oh milyen szellemes méltóságod ! — Igen. De hallja, ne hogy bolondokat beszéljen. Diszkréten és tapintatosan I Öt perczczel utóbb, hatalmas virágcsokorral a kezemben, kopogtattam Bontai Nasa kisasszony öltözőjének ajtaján. — Ki az ? csicsergette egy bájos női hang. — Én vagyok kérem, szóltam kissé bátortalanul, retyezáti és pávatojásfalvi Verpeléty Alajos császár és királyi kamarás legalázatosabb titkára. Az ajtó kinyílt. — Mit kíván tőlem ? kérdezte a csodaszép Nasa. — Öméltósága megbízásából bátorkodom átnyújtani ezt a csokrot és teljes tisztelettel megkérdezni a kisasszonyt, nem volna-e hajlandó néhány hétre Öméltósága birtokára fáradni, mely gyönyörű tájékon fekszik .. . Tovább nem folytathattam, mert a kisasz- szony közbevágott: — Takarodjék innét, szemtelen. A helyzet kissé kellemetlen volt. Kezdett melegem lenni. De azért rendületlenül folytattam: — Öméltósága nem sajnálja a pénzt.. . Bontai Nasa megnyomta a csengetyü gombját. — Ha nem hordja el tüstént magát, a szolgákkal fogom kidobatni 1 kiáltotta. Aztán lerogyott a pamlagra és hangosan sírni kezdett. — Ilyen ajánlat! zokogta. Nekem! Nyomorultak ! A fájdalom kitörésének a pillanatát, tekintve, hogy a folyosó végéről közelgő lépteket is hallottam, felhasználtam a gyors távozásra. A csokorral együtt visszatértem a páholyba. — Hát mért nem vitte el a virágot a kisasszonynak ? — Vittem, vittem, de . .. izé . .. nem fogadta el. .. — Nem-é? — Nem. Nagyon udvarias volt, de kijelentette, hogy virágokat elvből nem fogad el. — Nos és a meghívást ? — Hálás köszönettel fogadta, de . .. — De? — A szerződés nem engedi, hogy hosszabb időre távozzék a fővárosból. — És maga mért remeg úgy, mint a kocsonya, az egész testén ? — Mert kérem alássan, lázam van. — Hisz az előbb még semmi baja sem volt! Hallja barátom, — a gazdám erősen a szemem közé nézett — magát kidobták! — Oh, dehogy is, dehogy is ... Méltóságos uram, csak nem gondolja . . . hogy bevártam .. . amig . . . amig kidobnak. Azontúl egész este egy szót sem szólt hozzám a gazdám. Másnap megkaptam a felmondó levelet. így történt. Most megint bújhatom az újsághirdetéseket. Ölel barátod Ádám. U. i. Tegnap este láttam a volt gazdámat az utczán. Karonfogva sétált Bontai Nasával. Megemeltem a kalapomat. Ök rám néztek és összemosolyogtak. Mit szólsz ehhez ? Hát akkor miért kellett nekem ott hagynom azt a kitűnő állást?
