Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-05-06 / 18. szám
ISO©, májvis lió ©. lS-ilc szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Idegenforgalom városunkban. Május 5. A napnak perzselőbb heve, a nyíló akáczok, színes virágok, a zöld lombfüzér s az emberek eleven, hangos jókedve mutatja, hogy itt a tavasz. Igen, tavasz van, az egész természet ujraéb- red. A fák tarkoronája kis lombsátorrá válik, az elhagyott ugart felhasitja a csillogó ekevas, a belsőségekben, kertekben intenzív munkálkodás folyik, az egész termelési életünk gyorsabbá, élénkebbé válik. A tavasz és a nyári időszakban kezdődik meg egy érdekes néphullámzási mozgalom, mely a városi népnek a vidékre, a falvakba és kisebb városokba való kivonulásában kulminál. A rekkenö hőség és fülledt levegő, melyet az ipari vállalatok gyárkéményei teljesen élvezhetetlenné tesznek, a városi népet a szabad természet felkeresésére késztetik, így alakult ki az intenzív városi élettel párhuzamosan a nyaralás. A nyaralás érdekes, nemzetgazdaságilag is czélszerü társadalmi mozgalom. A városlakóknak az egyes vidékekre való gravitácziója az ott lakóknak számos gazdasági előnyt, sőt teljes megélhetést biztosítanak. A szép természeti fekvésű, gazdag kiránduló helyekkel biró, friss, egészséges levegővel rendelkező városok lakói az odatóduló idegenekből könnyen megélhetnek. Ezáltal bizonyos kölcsönös kiegészitődés keletkezik a nyaralni akarók és a nyaralóhelyek állandó lakosai között. Hogy vannak gazdasági előnyei és megélhetési könnyebbségei az egyes vidékek lakóinak, arra kiváló példa a külföld, különösen Svaicz. Micsoda tekintélyes összegeket fordítanak e vidékek reklamczélokra. És bizonyára nem hiába, mert a lakosság anyagi jóléte, gazdasága biztos mutatója annak, hogy ez busásan jövedelmez. Hazánk egyes vidékein is felismerték e praktikus gondolatot s igyekeznek fényképfelvételekkel, ismertetésekkel, hirdetésekkel és a modern reklám technika minden eszközével odahatni, hogy a vidék festői szépségére, nyaralásra való alkalmasságára a közfigyelmet felhívják. Városunk egyenesen pradesztinálva van arra, hogy egy nagyarányú nyaralóhely legyen. Észak-kelet Magyarország egyik legszebb pontján fekszik. Egy meglehetős széles völgyben, pompás kirándulóhelyekkel bővelkedő hegykoszoru alatt. Fekvése valóban festői. Rendelkezik mindama természeti adományokkal, melvlyel egy nyaralóhelynek bírnia kell. Legeklatánsabb példája annak az, hogy az a nehány lelkes emberből álló festőcsapat, mely felkereste egykor városunk művészi motívumokban gazdag vidékét, azóta nem, hogy nem pártolt el tőlünk, hanem városunkban egy nagy müvészkoloniának csinált otthont s városunk ma már az uj magyar festészetben, sőt a nemzetközi művészeti irodalomban közismertté, hogy úgy mondjam, fogalommá vállt. Azonkívül, ki figyelemmel kisérte városunk nyári életét, meggyőződhetett arról, hogy az idegenek évről évre nagyobb számban keresik fel. ügy, hogy a liget nyáron egész kis nyaraló parkká alakul át s a benszülött nagybányai ember is alig tud ismerőst találni a sok idegen között. És mindezekkel szemben, nézzük mit tett városunk közönsége a nyaralás előmozdítására. Szomorúan s egyszóval válaszolhatunk: semmit. Nyolcz évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy nyaralókat építünk s a nyaralók ma, nyolcz év után is csak jámbor óhaj tárgyát képezik. Akkor azt mondották, hogy a nyaralók építése nem lehet városi vállalkozás, majd megteremti azt a magán vállalkozókedv. Nyaralóink ma is kénytelenek apró, dohos levegőjű bányászházakban meghúzódni s azokért horribilis bért fizetni. Egy nyaralóból megél egy háznép. Természetes, hogy egy ily kiuzsoráit ember ismerősei körében nem fogja ajánlani, hogy ide jöjjenek nyaralni. Müvészlakóinkról is felette mostohán gondoskodunk. Két tisztességes műtermet leszámítva csak a ligetben levő kettős favitvilló áll rendelkezésükre. Ami bizony még a legkisebb igényeket sem elégíti ki. Bizony, egy csepp élelmesség, egy piczinvke üzleti, vállalkozási szellem sincs bennünk. S akiben van, az már kalmár-szellem, egyszerre akar meggazdagodni. Bezzeg, ha németek laknának itt, egy pár év alatt Nagybánya elsőrangú nyaralóhely lenne. Azonban még nem késő, az elmulasztottakat pótolni lehet gyors munkával. A nyaralók építésének kérdését A „Nagybánya“ tárczája. Titokzatos Isten ... Titokzatos Isten, Rejtélyes vagy nekünk, Hiába kutatunk, Nem lát meg szemünk. Elölted vergődő, Megtörött szivek, Akarat nyilván csuk Egy van: a tied. Akarod, hogy gyászunk Állandó legyen, 8 tűrnünk kell a sorsot, Mely örömtelcn, Akarod, hogy vesszünk, 8 az ember-nem él, Lehull, mint a lombról A sápadt levél . . . Endrődi Sándor. A tartozás. — Irta: Prém József.— Özvegy Darvas Károlyné egy délelőtt nem öltötte fel többé a gyászruhát, hanem pompás, szürke nyers-selyem pongyolában nyitott be a nála lakó nagybátyjához. — Jó reggelt, bácsi! — mosolygott rá a szép asszony és kövéres, piros arczán megjelent az a két pajkos gödröcske, melyet a kisvárosban mindenki ellenállhatatlannak tartott. Lindenburg Oszvald nyugalmazott őrnagy elégedetten nézte a húgát. — Hm! Ezt már szeretem. Das ist eine Idee! A többit hozzáköhécselte, amiben az özvegyke is segített neki. Mert rettenetes füst tolongott a különben tágas, magas szobában. Az őrnagy már néhány czigarettát szítt el, utána egy havanna-virginiát, aztán egy ezüstös nagy szivart és most fejezte be a csibuk élvezetét. Valóságos nikotin-tobzódást rendezett minden délelőtt. Könnyen tehette, hisz a város főtrafikja éppen özvegy Darvas Károlyné tulajdona volt. S hogy ne csak a pompás dohányféle fogyjon, hanem a likőrök se maradjanak szégyenben, Lie- denburg Oszkár pontos sorrendben egy-egy pohárka cognacot, chartreuse-t, állás-t és szilvo- riumot kapott be. Tehette, mert a húga a város első füszerüzletét bírta. A nyári nap hosszú sugarakat bocsátott be a szobába és ezen sugársávon kékes-sárga fehér színben hullámzott a maró füst. Mintha folyó opállá változott volna a levegő. Az özvegy szokatlanul vidám volt. A nagybácsi rögtön megértette. Félretette a csibukot és kedélyeskedni kezdett: — Teringette! Heut bist aber flott! Nem győzlek nézni, hugocskám. Hej, ha tiz évvel fiatalabb volnék! Mi ? — Ugyan, bácsi! Hisz félek ettől a rettentő Haynau bajuszától! — Akkor is, ha nem volna szürke ? — Akkor még jobban! Mindketten nevettek s az özvegy két kezével meghúzta a hatalmas bajusz két végét. Aztán ezuppanós csókot adott az őrnagy szájára, de mégis inkább a levegőbe. — Na beszéljünk okosan, húgom. Letelted a gyászt. Bravissimo! És most: Keine Faxen mehr! Nem azért vagy te szép, hogy örökké sirasd Darvas Károlyt. Derék ember volt, jó ember volt, de csak füszerkereskedő volt. Remélem nem akarsz örökké a »Fekete Elefánt« specze- rájosné maradni ? Mi ? He ? Potztausend — das könnt ich noch brauchen! Elég volt! — De bácsi! Sohasem szégyeltem. S ha a szegény Károly meg nem hül a vasúton ... — Ha tüdőgyulladást nem kap, ha meg nem hall végrendelet nélkül. — Kegyetlen vagy Oszvald bácsi! — Javadat akarom. Ja wohl. Te örököltél mindent. A kis sógornőd, az Amália majd csak kap férjet. Ha megfeledkezett róla Károly, ki tehet róla! — Kiházasitom! — sietett hozzátenni az özvegy. — Ne mondják, hogy az uram kis test- vérhugáról megfeledkeztem. — De előbb te menj férjhez. Igen I Most majd megválogatjuk, kinek add a kezedet. Nem is mégy az üzleted első segédjéhez, mint özvegy
