Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-04-29 / 17. szám
NAGYBÁNYA 5 fog a város az ut teljes kiépítéséhez. A közgyűlés hozzájárult ahoz, hogy a ligeti vendéglő bérlete Rumpold Gyulának 6 évre adatsék bérbe. Még egy egész sereg kisebb jelentőségű ügy volt napirenden, melyet a közgyűlés vagy jóváhagyólag tudomásul vett vagy pedig a bizottsági javaslatok értelmében intézett el. A közgyűlés fél 1 órakor végződött. Vizbefult asszony. Folyó hó 25-éu a szolgálatot teljesítő csendőrőrszem a II. sz. kincstári zuzónál a Zazarban egy női holttestre bukkant. A megejtett nyomozás során megállapították, hogy a szerencsétlenül járt asszony Drentye Juliánná. Szervi szívbajban szenvedett s baja valószínűleg akkor érte utói, mikor a Zazaron akart keresztül menni. Miután a hullán külerőszak nyomait nem találták s igy bűntény esete ki van zárva, a további vizsgálatot beszüntették. Róka Pál, a budapesti Nemzeti Szinház tánczmestere julius hó l én városunkban táncz- kurzust fog nyitni. Jelentkezni lehet Kovács Gyula könyvkereskedésében. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jó ismerőseim és jó barátaim, kik leledheteteln emlékezetű nőm elhunyta alkalmából nagy fájdalmamat akár részvétnyilatkozatukkal, akár a véglisztességen való megjelenésükkel enyhíteni kegyesek voltak, ogadják ez utón is hálás köszönetemet. Nagy- ! bánya, 1909. április 27. Wernóczy István. Májusi tánczmulatságok. Az asztalos, szabó és czipész iparos ifjúság május 1-én, szombaton nagyszabású bált rendez a Thököly-uti >Finwm csárda*-ban. Ez alkalomra a csárda helyiségeit gyönyörűen feldiszilik s a buzgó rendezőség gondoskodik arról, hogy a májusi bálnak meglegyenek a maga sajátos altrakcziói, melyek bizonyára nagy vonzerőt fognak gyakorolni. Kitűnő konyháról, hamisítatlan tiszta borokról, kitűnő Dreher-sörökről és czukrászdáról gondoskodva van. — A felsőbányái kath. legény- egylet május 2 án szintén tánczmulatságot rendez saját helyiségében. Belépti-dij személyjegy 1 K 20 f, családjegy 3 korona. Czipósz-iizlet beszüntetés. Tisztelettel értesítem nagyérdemű rendelőimet, hogy bár rövid ideig fenálló, de jó hírnévnek örvendő cipészüzletemet beszüntettem és ezután csupán czipő- felsőrész készítéssel foglalkozom a régi helyen, Bák-utcza 39. szám alatt. Mélyen tisztelt rendelőim szives pártfogásukat ezúton is hálásan megköszönve, maradok kiváló tisztelettel: Kocsis J. Gyula. Az ország legnagyob ipartelepeinek egyike a Bohn-féle téglagyárak, melyek a mellett, hogy sok ezer munkáskéznek állandó keresetet nyújtanak, a hazai iparnak dicsőséget is szereznek. A Bohn féle szab. természetes vörös fedélcserepek általános kedveltségnek örvendenek. Kereskedők ösztöndija. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter az Erzsébet királyné ösztöndíjalap 1909. évi kamataiból négy, egyenként 2500 korona értékű ösztöndíjra a kereskedelmi és iparkamara utján nyilvános pályázatot hirdet. Az ösztöndíjak bármelyikének elnyerése iránt oly magyar honosságú fiatalabb kereskedők folyamodhatnak, kik keleti kereskedelmi akadémiai tanulmányaiknak jó eredménynyel történt elvégzése után legalább három évig gyakorlati kereskedelmi téren működtek és e mellett igazolják hogy a tanulmányozandó terület j nyelvviszonyaiban járatosak. Az ösztöndíjak odaítélésénél csak oly egyének jöhetnek tekin- ! tetbe, akik katonai szolgálatukat már teljesítették \ vagy az alól végérvényesen felmentettek; a katonai szolgálatban töltött idő a gyakorlati mű- I ködés idejébe be nem tudható és általában csak- j is a tényleges kereskedelmi gyakorlatban löl- j tölt idő vehető számba. A pályanyertes valamely i szabadon választandó és a pályázati folyamod- j vánvban megemlítendő jelentékenyebb külföldi városban vagy kikötőben, mely nagy tengeren- j túli kivitellel bir, tartozik legalább egy évet töl- j teni úgy, hogy olt valamely nagyobb kiviteli > czégnél állandó alkalmazást nyerjen, a kiviteli viszonyokat és kereskedelmi szervezeteket ta- j nulmányozza s tapasztalatairól rendszeres je- \ lentéseket és tudósításokat küldjön. Kérvények május 1-ig a kamarához nyújtandók be. Sorozás. A nagybányai járásban az elmúlt hét péntekjén kezdődött meg a sorozás. A so- I rozó bizottság igy alakult meg: Katonai elnök: j Kesztneheimer János m. kir. honvéd alezredes; ! tagjai a katonai bizottságnak: Albrecht Henrik ; cs. és kir. őrnagy, Gáspárok Ödön m. kir. honvéd- ! százados, Dsida Aladár cs. és kir. főhadnagy, 1909. április 29. Cserei] László cs. és kir. ezredorvos, Gallassy József m. kir. honvédfőorvos. Polgári elnök: Torday Imre v. tanácsos; orvosok: dr. Herczinger Ferencz városi főorvos és dr. Gondos Mór járásorvos. A járást Domokos Ferencz képviseli. A járási sorozás eredménye nem a legjobbnak mondható. Összesen 737 állitásköteles állott sor alá s csak 58 legényt vettek be, vagyis 8l/1() százalékot. A Nagybánya városi illetőségüekre nézve a sorozás kedden vette kezdetét. 216 állitásköteles közül besoroztak 24 legényt. Be- soroztaltak: Lázár György, Győri Sándor, Stoff Sándor, Tőkés Béla, Suba Károly, Heilbrun Jakab, Fáczki András, Csorba János, Simon Lajos, Lábas Péter, Pap László, Lipóczky Lajos, Tyuzbaján Demeter, Kuhár Antal, Plop József, Kosztyuk János, Meczák Tódor, Rosner István (egy éves önkéntes), Strosz András, Berindán László, Burján Ernő (egy éves önk.), Jamnik István (egy éves önkéntes)/Jungsz Ernő, Molnár Lajos. Az idegen illetőségűek közül besoroztaltak: László János ref. s. lelkész, Rédey István, Dávido- vits Ákos, Bántó János, Szalmájer Szőke Albert (egy éves önkéntes, Zderka Gyula és Rózsa Károly. Kabaré. Nyáray Antal, az előnyösen ismert kabaré mester, Franki Móricz, Kovács Andor, Hajnal Ella és Kállai/ íren közreműködésével f. hó 28 és 29-én a Polgári Kör nagytermében kabaré estélyt rendez. Belépti-dij személyenkint 1 K. Kezdete fél 9 órakor. Nyilvános köszönet. Mindazoknak, kik a felejthetetlen feleség, szeretett anya, Hirsch Nátháimé elhunyta alkalmából nagy fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ez utón mondunk hálás köszönetét. Egyben nem mulaszthatjuk el köszönetünket kifejezni a nagybányai izr. Szentegyletnek drága halottunk eltemetése körül tanúsított előzékenységéért. Hirsch Náthán és családja. Huszthy Mátyás fényképei (Műterem: Hid utcza, a ref. templommal szemben) általános közkedveltségnek örvendenek. Felvételek egész nap eszközöltetnek. Anyakönyvi közlemények. A nagybányai anyakönyvi hivatalnál f. hó 20-tól a következő bejegyzések tétettek. Születtek: Április 16. Kató Jánosnak »János*; április 13. Demeter Józsefnek »József«; április 15. Sztarna Györgynek »Mária«; április 16. Libotyán Miklósnak »Róza« ; április 18. Petki Rózának »Béla« ; április 17. Augusztin Ferencnek »György«; április 19. Cselinszki Andrásnak »Anna Valéria Olga«; április 20. ifj. Berindán Pálnak »Pál György«: április 18. Mózes Ignácnak »Róza« nevű gyermeke. — Elhaltak: április 18. Rosenfeld Teréz férj. Hirsch Náthánné, izr. 58 éves, birtokos neje, szivhüdésben ; április 18. Buttyán Palagyia özv. Babucz Péterné, gör. kath. 69 éves, tüdővészben; április 20. Bárdosán Sándor, gör. kath. egy hónapos, bányamunkás gyermeke, rángásokban ; április 21. Lucska Anna férj. Naszódy Mihályné, gör. kath. 39 éves kőműves mester felesége, tüdőgümőben. — Kihirdetés alatt állanak: Hotye Miklós és Gázse Aniszia nagybányai lakosok. Angolkór. Ama kiváló és konczentrált táplálék, a mely a SCOTT-féle Emulsió-ban foglaltatik, táplálja a csontokat s azokat keményekké és egyenesekké teszi. E szer hatása alatt a csontokat körülvevő hús egészséges és szilárd lesz. Az általános egészség a SGOTT-féle Eraulsió hatása alatt rohamosan javul és az angólkóros gyermekek époly rózsás és viruló arczszint kapnak, mint az egészségesek. Az orvosok állandóan ajánlják a SCOTT-féle Emulsió Az Emulsió vásárlásánáiascoTT- használatai. féle módszer véd- Nyáron is legjobb eredménnyel adagolható. J-K[7mfig!je. Egy eredeti üveg ára 2 K. 50 fillér. lembe venni. Kapható minden gyógytárban. Kiadó laptulajdonos: ÉGLY MIHÁLY. m I „fisai Osárda“ heti esti étlapja. Csütörtökön este: Eszterházi rostélyos. I Pénteken: Majoránnás galantin. $ Szombaton : Báli étlap. I Vasárnap: Fehér pecsenye piros ká- *sj posztéval. jjg Hétfőn: Fatányéros. $ * Kedden: Borjupaprikás. ^ H Szerdán: Matróz hús. ^ Minden este túrós csuszák. f| v Gzsonnára hideg felvágottak, kassai virsli. * Szakácsnő : özv. Kenyereasyné. ü >: I tó I HÜ 1 V IRODALOM. Megfizetek Az Egyetemes Regénytár vőrös- fedelü könyveinek gyűjteményében Orczy Emma bárónő »Megfizetek* czimü regénye jelent meg most. Ez a regény már írónője miatt is érdekelhet bennünket, mert érdekes dokumentuma egy magyar születésű, de idegenbe szakadt Írónő pályafutásának. Orczy bárónő angolul irta meg ezt a regényét is, akár a »Vörös Pimpernel«-t és az most Marczali Böske gondos fordításában jelent meg magyarul. Angliában szokatlanul nagy sikere volt a * Megfizetek*-nek és valószínűleg a magyar olvasóközönség is rövidesen meg fogja szeretni. Erre mindenképen rá is szolgál. Nagy művészettel, kitűnő emberismerettel és az értékes iroi kvalitások minden készségével Íródott meg ez a könyv. A francia forradalom idejében játszódik le ez az érdekes, izgalmas és egyben megható szerelmi történet, amely a regénynek gerince. Valóságos lelki regény ez, bár rugói izgalmas külső eseményekben rejlenek és ezek is viszik a megoldás felé. A vászonkötésü kétkötetes regény Singer és Wolfner kiadásában jelent meg és az ára 2 korona 40 fillér. A »Mozgó könyvtár« uj könyvei. A »Mozgó könyvtár« sorozatos kiadásában újabban ismét két könyv látott napvilágot. — Bíró Lajosnak A primadonna ez. novellagyüjteménye, amely e gyorsan népszerűségre jutott, kiváló tehetségű Legjobb háziszer S „Fenyí-Borszesz“ Sésborszesz havasi fenyőkivonattal. A „Fenyő-Borszesz“ a havasi fenyőbalzsamnak gyógverejét tartalmazza s mint ilyen, nélkülözhetetlen háziszer számtalan betegség ellen. Késziti Korbuly Miklós Gyergyó- szentmiklóson. Kapható Nagybányán Simon Aurél drogériájában. A „Finum Csárdádban abonensek elfogadtatnak. Bejáró abonenseknek ebéd és vacsora egy hónapra 46 korona. Kihordó abonenseknek ebéd és vacsora 56 korona. Mindennap négy tál étel; csütörtökön, vasárnap és ünnepnapon öt tál étel. özv. Kenyeressyné. iró novelláinak javát adja. Szellemes, ötletes, lebilincselő novellák, amelyek csak öregbíteni fogják a szerző jó hírét. Nem különben szórakoztató a másik könyv, amelyben Guihi Somának, az országos népszerű Guliusnak humoreszkjeit adja a Pilypalaly-utcz&i szenzaczió czirnén. — Ezek a humoreszkek könyv alakban még sehol meg nem jelenlek és igy a Mozgó Könyvtár olvasói első sorban juthatnak hozzá — Égy egy könyv bolti ára 24 fillér.