Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-01-21 / 3. szám
"VII. évfolyam. ISO©, jan/uá-r Hó 21. 3-ilc szám. ÉIS S23ÉPIR.ODALMI Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre í korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. A „hangulatok“ után. Január 20. A nagyvendéglőnk miként építésének aktái remélhetőleg végleg lekerültek a legutóbbi közgyűlés határozata alapján a zöld asztalról s a városi tanács feladata leend most már a komoly s megfontolt határozatnak mielőbb érvényt is szereznie. A harczi zaj elmúlt, a rég kiforrott vélemények ellenében hiába való volt a bár tiszteletreméltó szándékból eredő, de fölösleges és meddő küzdelem. Mindnyájan ősi városunk fejlődéséért, haladásáért léptünk sorompóba, senkit önzéssel, magán érdekek támogatásával, vagy egyéni hiúsággal még látszatból sem vádolhat senki s igy, midőn egy nemes czélt szolgáltunk mindannyian — sem győző, sem legyőzött nincs. Dolgozzunk, tervezgessünk tovább is a köz javára együttes akarattal, egymást támogatva, őseinktől a városunk czime- rében hátrahagyott örök mementónk szerint, mert tényleg a polgárok szeretető alapja Nagybánya város jövő nagyságának. Hogy Nagybánya a múlt századok bel- és kül ellenségeivel mindig sikeresen meg tudott küzdeni, az az akkori polgárainak az ősi röghöz való ragaszkodásából eredt; hogy a jelenben a városok óriási versenyében a helyét derekasan megállja, hogy rövid 20—25 év alatt lakóinak száma megkétszereződött, hogy naponkénti fejlődését örömmel remélhetjük — azt a kulturális és közgazdasági állapotainkat irányitó tényezőknek és ez intézmények iránti bizalomnak, szeretetnek köszönhetjük, amelyeket peA „Nagybánya“ tárczája. Régi emlék. Réges-régen — ifjú koromban Midőn a való álmait Ábránd szövi és lángra lobban Szivünk, benne erős a hit, Hogy a remény beválik rendre, Amit képzelmünk alkotott, Ifjú koromban réges-régen — Bolyongtunk a virágos réten Virágot szedtünk itt, hol ott. Egy magányos fa állott ottan Szélvész, viharban egy maga, Hanem zöld, dús lombsátorában Zengett a vig madár dala. És ez a dal erőssé tette, Eltűrte a vihart, telet : Majd lesz tavasz, dal, napsugára Zöld lombot hoz a télszakára . . . Reményiéit szív sokat feled. Megpihentünk. Hogy mit beszéltünk Rég elfeledted te, meg én, dig gyakran áldozatok árán, de czéltu- datosan, a jövőbe vetett bizalommal és reménynyel létesítette mindenkoron városunk polgársága. Egy ilyen fontos közgazdasági tényezője Nagybányának az 1868. április 2-án tartott városi közgyűlésen 21157 frt. 50 krajczár alaptőkével létesített takarék- pénztára, mely iránt városunk lakossága állandóan a legnagyobb érdeklődést tanúsította. A hozzá fűzött igen fontos pénzügyi, gazdasági és kereskedelmi érdekek által nemcsak városunk, de messze vidékek lakóival állandó összeköttetésben állt, s mig 1890. évben versenytársai nem keletkeztek, maga irányította és bonyolította le e vidék hitel és pénz- forgalmát. Forgalmának állandó növekedése s főképp a nála elhelyezett betétek nagysága azonban távolról sem állott arányban csekély alaptőkéjével, miért is 1876. évben a saját tartalékjaiból előbb 70.000 forintra, mig 1895. évben 250.000 forintra emelte azt fel a város a regálé vakságából származó kötvények 180.000 forintjának átengedése '.Ital. Emez 500.000 korona tehát az az alap vagyona ma a takarékpénztárnak, melynek fokozandó jövedelmére a város házi pénztára a közköltségelőirányzatok alapján számot tart. Hogy pedig a takarékpénztár az utóbbi évtizedben jövedelmének évről évre való gyarapításával igyekezett eleget tenni a hozzá fűzött igényeknek, mutatja az alábbi kimutatás: A város takarékpénztára a város házipénztárának fizetett évi nyeremény gyanánt: 1901. évben 23.000 1902. » 24.000 1903. évben 35.000 1904. » 37.000 1905. ». 37.000 1906. » 46.000 1907. » 48.000 koronát. Ezen jövedelmekkel szemben az 1909. évi költségelőirányzatnál 70.000 korona lett beállítva a takarékpénztártól az 1908. üzleti év után várható jövedelem gyanánt, tehát 22000 koronával több, mint az előző évi eredmény volt. Eme közköltség előirányzat általános vitája alkalmával nyilvánítottam azon véleményemet, hogy a takarékpénztár jövedelmét végletekig fokozni nem lehet, mert a takarékpénztárnak fontos köz- gazdasági és kulturális ügyeket támogató hivatásával is számot kell vetnünk. Igyekezzék tehát a város elöljárósága a kiadási tételeket megszorítani a jövőben — vagy más bevételi tételekkel fokozni a jövedelmet, mivel a takarékpénztár részéről ily magas állandó jövedelmet nem látom évről-évre biztosíthatónak — bár az 1908. évről azt beszolgáltatjuk. Ha az osztrák-magyar jegybank 6—77« osztalékot szokott fizetni boldog részvérweseinek, akkor, ha bejelentem, hogy a vezetésem alatti intézet a 147n-os jövedelmet állandóan aligha lesz képes beszolgáltatni: ezélzatos ferdítésnek, szavaim elmagyarázásának tartom nyilatkozatomat úgy oda állítani, mintha én a takarékpénztári jövedelmek erős csökkenését hangoztattam volna. Szívesen fogadom, ha tárgyilagos bírálattal igyekszik bárki a takarékpénztár bármely ügyét vita tárgyává tenni, sőt köszönettel fogok értök tartozni, de hogy a vendéglői hang és visszhangokkal mi összeköttetésbe kellett azt hozni, El, messze vált utunk; az éltünk Robottá lett e sártekén. A vágy kihalt, az ábránd szülte Remények messze tüntenék, A megmaradt egyetlen emlék — A többiek mind, mind feledvék: E fába bevésett nevek. Ez az emlék is múló félben ... A két név lassan eltűnik, Amint eltűnt hitem, reményem, — Hazug álom volt mindenik. A magános fa áll, áll ottan, S a tél hava ha ráborúl, Virágontó tavaszra várva Remél, soha sem lészen árva: Mi csak reméltünk — s botorul. Incze Lajos, Achmed basa halála. Történelmi elbeszélés 1673-ból. — Irta: Dr. Vass Gyula. — — A vár vonalon kívül vagy belül senkit sem szabad engednetek, igazhitű müzülmánok, legfeljebb azt, akinek közvetlen engedélye van a kegyelmes váradi basától, Allah növessze meg lépteinek árnyékát -- no meg a hitetlen fejedelem még hitetlenebb emberének Teleki Mihály uramnak követét. — És ha a gyaurok portyája váratlanul támadást intézne vagy a dzsinek gonosz játéka bátorságát venné el az igazhivők táborának, kinek tegyünk jelentést emberséges defterdár ? — Kizlár agának, a spahik parancsnokának. Ez volt a napi parancs, mit a nagyváradi várat környező török tábornak s ezek vezetőjének Mufti bég, a váradi pasa defterdárja a gyönyörű nyári estén kiadott. Apaffy fejedelemnek, jobban mondva mindenható miniszterének, Teleki Mihály uramnak követe, Pótor Dávid, a ravaszságáról ismeretes lófő székely pedig azalatt nagy tisztességtudással járul vala Achmet basa kegyes színe elé, fenntartani a barátságos viszonyt a fényes kapu és a fejedelem között. Mufti bég nem bizolt a szándék tisztaságában, mert hiszen nagyon jól ismeri vala Telekit is, meg követét is, tudta, hogy diplomácziai ügyességben túltesznek néhai Martinuzzi Györgyön is, nosza sietett hát ez alkalomból szigorú parancscsal ellátni a várőrséget. Achmet basa boldogságtól sugárzó arezczal ült háremében, mesés szépségű odaliszkjai között, kiknek mindenike érzé, hogy hivatását betölté, ha a nagyurnak egy-egy édes perczet szerzett. Az a tündöklő fekete szemű görög hölgy, pihegő kebellel, hófehér vállaival káprázatos szépség; emitt egy cserkesz leány pompásan fejlődő bájai izgatják az idegeket; ama fellah leány kimond-
