Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-04-08 / 14. szám
2 NAGYBÁNYA 1909. április 8. czéljait egyedül egyesitő Üdvözítőt, megdicsőülésének emlékünnepén. Ki lesz a mi Megváltónk, ki támasztja tel az engesztelhetetlenség sírjába temetett életünket? . . . Gazdasági megújhodás. Április 7. Az egész keresztény világon ünnepelik a feltámadás emlékét. Husvét az emberiség képzeletében a megújhodás fogalmát tölti ki. Ez a megújhodás azonban csak lelki. A testi és társadalmi újjászületést nem iit, hanem egy másik, egy sokkal reálisabb, sőt lehet, hogy egyenesen banális téren kell keresnünk, hogy megtaláljuk. Ez a sokat lenézett s az eszméken nyargalok szemében lekicsinylett terremum : a társadalom gazdasága. Április 8-án lesz egy esztendő híján ötven éve, hogy a modern Magyarország gazdasági kiépitője gróf Széchenyi István meghall a döblini elmegyógyintézetben. A magyar teremtő géniusnak ez a ragyogó képviselője, kinek nevéhez hazánk társadalmi és gazdasági reorganizá- tiója fűződik. Emlékével foglalkozva ma a megújhodás nagy ünnepén, egy pár leszegezni való gondolat érlelődött meg bennünk. A radikális haladás, mely a forradalom után bekövetkezett bizonyos konzervatív ellenhatást hozott létre. Ez ellenmozgalom Széchenyi lanitásaihól mentette létezésének jogosultságát. S ma már úgy áll, hogy ez a felfogás erőben és számban meggyarapodva őrködik nemzeti hagyományainkon, gazdasági jövendőnön. Szé- , chenyi eszméinek renaisance ának nevezhetnék talán legtalálóbban e mozgalmat. Midőn egy félszázaddal ezelőtt politikailag felszabadultunk, társadalmi és gazdasági életünk is intenzív fejlődésnek indult. Az állam védel- j mébe vette az ipart, a kereskedelmet, hogy azt nagygyá, hatalmassá és főleg magyarrá tegye, j A földbirtokosság is igyekezett, hogy termékenyebbé alakítsa a földet. De munkájában na- : gyón gátolta a pénzszükség, vagyis a hitel hiánya. Ekkor ismét állami gyámkodás mellett szaporodtak nap-nap után a pénzintézetek, szövetkezetek, hogy a magyar gazdaosztálynak a szükséges hitelt megadhassák. E félszázad alatt iparunk, kereskedelmünk, mezőgazdaságunk és j pénzgazdaságunk szemfényvesztő módon, majd- i nem meseszerüleg gyarapodott, gazdagodott. Már-már úgy látszott, hogy Magyarországból ismét az a krónikákból ismert tejjel és mézzel folyó Kánaán leszen. Az idegen tőke örömmel ! keresett elhelyezést a magyar piaczon és talált I is. Majd mindenki optimiszlikus szemmel nézte a jövőt és csak kevesen voltak azok, kik figyel- | mesen vizsgálva az események sorozatát, óva 1 intették a társadalmat a túl gyors haladás ve- j szélességétől s pessimisztikusan mutattak reá azokra a bajokra és visszaható katasztrófákra, amelyek bekövetkeznek akkor, ha haladásunkban nem vagyunk körültekintők ésbiztoslépésüek. A kevés számú ember szava haszon és megértés nélkül repült ki az életbe. Ám a jövő nekik adott igazat. Szomorúan kell tapasztalnunk, hogy kisiparunk csak teng- leng, majdnem agyonnyomja a nagytermelés. A gyáripar pedig nincs biztos alapokra basi- rozva. Legtöbbjük a kormányok által nyújtott segélyekből tartja fenn magát". Pénzgazdaságunk nem önálló, idegenektől függünk. Vidéki hiteléletünk nincsen szervezve. Á magyar mezőgazdaság stagnál, a magyar föld súlyosan meg van terhelve jelzálogos adósságokkal. Az egész gazdasági vonalon egy nagy reactio jelentkezik, aminek oka féktelen haladni vágyásunk. A fejlődés folyamán kialakult két ellentétes helyzetet a megértés kedvéért talán kissé rikító és kissé tulsötét színekkel rajzoltuk meg. Szükséges volt, hogy kiélesitve mutassuk be a két képet, hogy annál biztosabban reá mutathassunk az orvosszerre. Negyvenkilenc/ éve, hogy a nagy közgazdász politikusunk, gróf Széchenyi István meghalt. De ma ötven év múlva sem tudunk mást mondani, jobbat, okosabbal ajánlani, mint hogy térjünk vissza őhozzá, a legnagyobb magyarhoz, ki sas szemeivel észrevette hibáinkat s teremtő, alkotó magyar eszével reámutalott az orvosszerekre is. Széchenyi egy óvatos és lassan, de annál biztosabban haladó konzervatív gazdasági poli- i tikát ajánl a magyarnak. E politika első alkotása a hitel helyes szervezése lenne, mely maga j után vonna egy okszerű mezőgazdasági kullu- i rát és pendent-ját a fejlett kereskedelmet s az erős ipart. Széchenyi felfogása és eszméi még ma : sincsenek teljesen elültetve a nemzeti társada- j lom összes rétegeiben. Ám addig nem indulhat meg a fejlődés az általa megjelölt utón, mig ; nincs minden magyar leikébe átitatva, beültetve i tanítása eszméi. Épen ezért szükséges, hogy | minél többet foglalkozzunk az ő eszméivel, véssük be az uj generáliénak leikébe igéit, hogy a termő mag kikelve, bő aratást hozzon. Husvét vau a megújhodás nagy ünnepe és j ezen a napon mi is, mint Széchenyi »hazánk szebb lelkű asszonyainak« figyelmébe ajánljuk munkáit, oltsák szivébe az uj geueratiónak, j hogy ne csak a lelkekben legyen megújhodás, í hanem legyen megújhodás a nemzet gazdasági ; életében is. ' ! A Vöröskereszt Egyesület köz- j gyűlése. Hétfőn délután öt órakor tartotta a Vörös- j kereszt Egyesület nagybányai fiókja rendes évi j közgyűlését a tagok élénk részvétele mellett. A j választmány és a vezetőség közül ott láttuk: özv. Turman Olivérné, dr. Kádár Antalné, Da- mokos Ferenczné és Fiilep Imréné nőtagokat, Neubauer Ferencz elnököt, dr. Kádár Ántalt, L. Berks Leót és dr. Wagner József titkárt. Neubauer Ferenc elnök pontban öt órakor megnyitva az ülést, melegen üdvözölte a megjelenteket s megköszönve munkálkodásukat, felkérte a titkárt az évi jelentés megtételére. Dr. Wagner József titkár részvéttel jelenti, hogy az egyesület tagjai közül ketten elhunytak, névszerint: Liebert Lajos és Prohászka Lajos. A közgyűlés emléküket jegyzőkönyvileg örökítette meg. A továbbiak folyamán jelenti titkár, hogy az egyesület, a helyi speciális viszonyok tekintetbe vételével, a lehető legnagyobb tevékenységet fejtette ki. A munkában nagy veszteséget okozott az, hogy az agilis és ügybuzgó titkára, dr. Lakalos Ottó az év folyamán városunkból végleg elköltözött, kinek helyét a tagok közül senki sem foglalta el, igy tehát az egylet intenzív fejlődésnek nem indulhatott. Szeptember 20-án tartott választmányi gyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy az év folyamán a taggyüjtésí fokozott erővel kell megkezdeni. Ugyancsak ekkor határozta el a választmány Neubauer F. elnök indítványára, hogy a legközelebbi közgyűlésig az ügyek elintézésére titkárt választ. A nyomban megejtett választás dr. Wagner Józsefre esett, ki a legnagyobb készséggel engedett a bizalomnak s a titkári ügyeket az év végéig a legnagyobb önzetlenséggel és pontossággal vezette. A közgyűlés egyhangúlag tudomásul vette a titkári jelentést és a titkárnak páratlan ügybuzgalmáért jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. A napirend második pontját a pénztárnoki jelentést képezte. L. Berks Leó egyesületi pénztárnok ezt a következőkben terjesztette elő: Összes bevétel 1908. évben 867 K 76 1' Összes kiadás » » 353 K 40 í Készpénzmaradvány 514 K 36 f. Segélyekre fordított az egyesület az év folyamán 297 K 50 liiiért, a boszniai magyar katonáknak karácsonyra 50 K. Az adományozók közül első helyen a helybeli bányakincstár szerepel, mely 100 K-t utalványdzott a bírság-alapból az egyesület részére. A nagybányai városi takarékpénztár pedig 20 K-t adományozott. A folyó 1909. évi költségelőirányzatot a következőkben állapították meg. Bevétel: Pénztármaradvány — — 200 K Tagsági dijak — — — 203 » Kamatok — — — — 20 » Estélyek jövedelme — — 200 » Vegyesek — — — — 77 » összesen 700 K melyen aranyos betűkkel ott ékeskedik a szörnyű hir, hogy: Mayer Olga és lakosi Lakoss Benő földbirtokos jegyesek. — Ölga, Olga — ismétli újra meg újra, majd lehajtja a fejét s szomorúan rátámasztja a kezére. Szilágyi Tamás abbahagyja a diskurzust Marosa kisasszonyuyal és odakoczezintja a poharát a Pistáéhoz : — Ne busulj gyerek! Búsuljon a ló, elég nagy a feje hozzá ! — Könnyű neked! De lennél csak az én helyemben. — Szívesen lennék. De te is majd csak később fogod megtudni, hogy boldog voltál. Vagyis most boldog vagy, de te boldogtalannak tartod magad. A gyerekember sose tudja, hogy ő tulajdonképen milyen boldog. Te például most, bolond fővel akkor tartanád magad boldognak, ha a te neved szerepelne ott a Mayer Olgáé mellett. Pedig reád nézve fiacskám ez gyászjelentés lenne. Lakoss urra nem az. Mert Lakoss urnák van hozzá elég pénze, hogy fedezni tudja az Olgács- ka őrült vágyait. Mert ez a koldus kis német leány úgy akar ám élni, mint valami grófkisasszony. Lakoss ur mellett élhet is, de melletted nem élhetett volna. — Tudom és lássd, mégis azt hiszem, hogy most elvesztettem őt, bele kell Őrölnöm a fájdalomba. — Dehogy kell! Csak hiszed, hogy kell! Hanem öcsém, ezért a hitedért irigyellek. Én is voltam különben valaha ilyen irigylésreméltó. Mikor még a harminczon innen jártam. De most már egy jó paprikás csirkéért odaadnám akármelyik ideálomat. Azaz pardon, nekem már nincs ideálom, csak menyasszonyom. Kövér ujján nevelve fogatja a karikagyűrűt j s úgy beszél tovább: — Csak menyasszonyom van. — De czinikus ember vagy te Tamás. — Nem vagyok én! Csak egy kicsit okos. Önagysága nem a legszebb teremtés ugyan és nem is a legfiatalabb, de az öreg Volko, a papa kifizeti összes legénykori adósságaimat s ad 2000 korona évi apanázst. Pompásan fogunk élni. Nyáron kint a villában, télen bent a házukban — vagy mondjuk: házamban. Hiszen egyetlen gyerek az én imádottam s én is egyetlen veje vagyok az öregnek. A leánya a feleségem lesz s a háza a házam. Majd később te is igy cselekedj! De még várhatsz egy kicsit. Addig csak ábrán- dozd ki magad kedvedre. Én már eszemre tértem, te csak járj még egy darabig a szived után; meg csináld az adósságokat. Majd akad neked is valaki, aki kifizeti s cserébe még váltót se kér tőled, csak hüségesküt a leánya számára, az oltár előtt. Ezzel fogsz szaldirozni mindent. S akkor azután mind a ketten pompásan eléldegélünk egész addig a szép napig, mig a nagy jómódban meg nem üt a lapos-guta mind a kettőnket. De addig jól élünk ám. Az ember úgy is csak egyszer él, hát használja ki ezt a kis időt. — Nekem, azt hiszem, hogy nagyon kis időm van még hátra. — Ugyan ne szamárkodj 1 Csak nem akarod tragikusan felfogni ezt a gyerekséget. Ez már csakugyan gyerekség lenne. Még pedig a javából való. Hiszen jól van, egy kicsit búsulhat az embar, ha ráfogja magára, hogy szerelmes, de ebből még semmisem következik. Pláne, mikor szerelemről ninc3 is szó. Legalább az ő részéről aligha. — De én szeretem. — Ez csak olyan egyoldalú jogügylet, amely talapjában érvénytelen. — Meglátod, valami bolondot csinálok. Úgy érzem, hogy nem tudok magamnak parancsolni. — Majd parancsolok én neked. Hanem először elbánunk ezzel a csirkével. Majd meghalok már éhen. Hozzá is látott alaposan a falatozáshoz. — Egyél te is. Hanem Cserépy Pistának nem kellett egy falat se. Pedig Marcsa kisasszony is váltig ki- nalgatta: — Magam csináltam. Tessék megkóstolni. — Nem eszik az, — veti oda Tamás ur. — Szerelmes és koplaló kúrán van. Holdvilágból akar élni, meg harmatból. No már én inkább maradok a paprikás csirkénél, meg a fokhagymás rostélyosnál. Egyél, fiam! Ne busulj. Lesz még abból jó asszony! Téged is fog még szeretni. Cserépy nem is hallja a léha megjegyzést. Másra gondol ő most, mással van tele a lelke. Annak a báli éjszakának az emlékével, mikor először találkozott Mayer Olgával. Ott látja maga előtt a leánykát, amint hozzásimulva repül vele a láncba. A leány selymes haja, amint fejét a vállára hajtja, szinte csiklandozza az ajkát. Csak le kellene kissé hajolnia s megcsókolhatná.
