Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)

1908-09-03 / 36. szám

1908. szeptember 3. NAGYBANYA D Kivonultak az athleták. Ezelőtt vagy tizen- | két nappal valami czirkusz ütött tanyát a Zrínyi ! llona-téren s nagyhangú plakátjaival, melyeken az összes »művészi személyzet« fellépését Ígérte, valósággal elárasztotta a várost. Az első előadá­son városunk közönsége, mely sohasem fogy ki a nagy nyomorúság miatti hangos panaszaiból, a »nagy nyomorúságát« aképpen dokumentálta, hogy a szó szoros értelmében megrohanta a czirkuszt, úgy, hogy a zsúfolásig megtelt czir­kusz bejáratát csendőrséggel kellett elállatni. Hi­ába, a circenses nemcsak a rómaiakra, hanem a mi közönségünkre is leküzdhetlen varázszsal van. Az első előadáson aztán fel is lépett vagy három kókler, oly ósdi mutatványokkal, hogy a nagyon megcsalódott közönség a szereplőket meg akarta lincselni. Az élelmes és megszorult czirkuszigazgató, kinek egész művészi személy­zete a családtagokból állott s akinek czirkusz­igazgató létére lóismerete csak a fiakerlóig ter­jed. úgy segített magán, hogy birkózókat hoza­tott s ezek ismét szépen fellendítették üzletét, úgy, hogy daczára annak, hogy engedély ideje lejárt, seíiogysein akart megválni a mi áldozat­kész és »müpártoló« közönségünktől s mikor a rendőrkapitány nem akarta az engedélyt meg­hosszabbítani,' athletáit küldte a rendőrségre, kik zajongva jelentették ki, hogy mindaddig nem távoznak, mig az engedélyt a továbbjátszásra meg nem kapják. E terrorizmusra a rendőr- kapitány azzai felelt, hogy pár perez múlva megjelent a csendőri készenlét s annak puszta megjelenése is elég volt arra, hogy az alhléták szépen, csöndesen elvonuljanak. A czirkuszt csendőri asszisztenczia mellett bontották le. — Mindebből pedig az a tanulság, hogy nem kell megadni az engedélyt minden csepürágó truppnak Milyen idő lesz szeptemberben. Meteor írja: Erősebb csapadékot a szeptember 9 és 11-iki csomópontok hatáskörében várhatunk csupán, amelyek közé a telt hold napja kerül, ami mér­sékli ezen csapadékos jellegének tulerős kifej­lődését. Kivéve azon megfigyelendő esetet, ha a felhőzetet éjjelenkint nem lenne képes a telt hold megemészteni, mert ezen esetben nagyobb- mérvü csapadék fejlődnék ki a fentebbi csomó­pontokon, vagy azok körül. Szeptember hava átlagban inkább meleg és száraznak ígérkezik, mint csapadékosnak, sőt ha a napon előjöhető erőhatások kitöréses és nem ciklonos jellegűek lesznek, akkor e hónap az idén is kelleténél szárazabban fog lefolyni, mint ahogyan ez a mezőgazdákra kívánatos lenne, amiért is a gaz­dák jól teszik, ha az esős jellegüeknek mondott csomópontok napjait tekintetbe veszik a gazda­sági leendők körül. Szeptember hónap csomó­pontjai 3, 9, 10, 11, 17, 21, 22, 23. 24, 25 és 27-re esnek, amelyek közül a legerősebb hatá­súak a 9, 11, 23 és 28-ikiak. Sic transit . . . Szatmári levelezőnk írja, hogy a szatmári törvényszék Wojnúrovics Sán­dor drt, Kristóffg volt főispán titkárját váltó­hamisításért hét hónapi fogházra ítélte. Gyújtogatás Aranyosmegyesen. Vasárnap éjjel Aranyösmegyesen Böszörméifl/i Zsigmond tanyáján az összehordott összes buzatermény, mely Láczag Zoltán bérlő tulajdona volt, telje­sen elégett. A tűz gyújtogatásból származott, ami abból állapítható meg, hogy egyszerre több helyen csapott fel a láng s e miatt aztán ol­tásról szó sem lehetett. Megjegyzendő, hogy már a múlt héten is kigyult egy kazal termény, amely el is égett, de akkor a többi kazalt si­került megmenteni. Elvesztett tárgyak. Balezer György főgim­náziumi tanár neje augusztus hó 29 én elvesztett egy korall-köves arany fülbevalót. — Halmai József főgimnáziumi tanár augusztus 31-én a Fokhagymástól a Kaszinóig terjedő utón el­vesztett egy H. J. betűkkel ellátott, ezüst sze­gélyű, krokodilus-bőrből való szivarlárczát. A becsületes megtalálók illő jutalomban részesülnek. Anyakönyvi közlemények. A nagybányai anyakönyvi hivatalnál e hó 19-től a következő bejegyzések tétettek : Születtek: Aug. 15. Román Györgynek »Mária«; aug. 17. Oravecz András­nak »Ilona«; aug. 15. Roszler Lajosnak »Ilona«; aug. 1G. Kupsa Jánosnak »Mária«; aug. 16. Botos Károlynak »Károly István«; aug. 16. Andos Györgynek »Mária«; aug. 20. Viedl Pálnak »Ist­ván«; aug. 19. Szabó Simonnak »Ilona«; aug. 21. Büchler Simonnak »Simon«; aug. 23 Török Já­nosnak »József Tibor«; aug. 19. Farkas Adolf­nak »József«; aug. 20 Szirmai Pálnak »Stefánia Mária«; aug 28. Wienerberger Bélának halva születeti leány ; aug. 28. Páska Lászlónak »Flóri«; aug 30. Radics Károlynak »János«; aug. 30. Szent­Mihályi Józsefnek »Sándor Gyula« nevű gyer­meke. -- Meghaltak: Aug. 18. Szűcs Anna g. kath. 7 hónapos, boltiszolga gyermeke, tüdőlob­ban; aug. 19. Marosán Simon g. kath. nyug. bányamunkás, id. gyomorbélhurutban; márcz. 28. Kovács Juliánná özv. 53 éves, Bukarestben halt el; aug 19. Vojth Gergely, ref. 10 éves tanuló, czipész mester gyermeke, veselobban; aug. 19. Pap László g. kath. 50 éves, fuvaros, idült gyomorbélhurutban; aug. 20. Kazán Teréz g. kath. 10 hónapos, bányamunkás gyermeke, agy hártyalobban; aug. 21. özv. Szabó Sándorné szül. Demeter Karolina ref 58 éves, napszámos, gutaütésben; aug. 23. Debreczeni József ref. 3 hónapos, kőfaragó segéd gyermeke, vele szüle­tett gyengeségben ; aug. 23. Szelezsáu Mária férj. Yaszkul Ilkuné g. kath. 56 éves, napszámos, viz- kórban; aug. 28. Kiss Bálintné szül. Virág Róza ref. 60 éves tímár neje, tüdőlobban; aug. 26. Veres József r. kath. 86 éves, kádár mester agg­korban; aug. 27. Lannán Sándor g. kath. bánya­munkás gyermeke, bélhurulban; aug. 27. Petrus József g. kath. 21 napos, varrónő gyermeke, bél­hurutban; aug. 29. Butkovics Ilona r. kath. 20 napos, szabósegéd gyermeke, vele született gyen­geségben ; aug. 30. Radics János r. kath. félórás, kovács mester gyermeke, vele született gyenge­ségben. - - Házasságot kötöttek: Bele György zalatnai és Beluska Anna nagybányai; Madarász Gábor és Vajda Zemszina nagybányai lakosok. — Kihirdetés alatt állanak: Szabó Szilárd és Kuhár Erzsébet nagybányai; Kömley Károly esztergomi és Takács Mária Berta nagybányai lakosok. Szerkesztői üzenet. P. H. T. Sajnáljuk, de ily szorosan vett alkalmi dol­gokat, melyek a nagyközönséget kevésbbé érdeklik, nem közölhetünk. Kiadó laptulajdonos: ÉGLY MIHÁLY. Eladó szőlő. Egy legjobb karban levő szőlő rét- i tel, gyümölcsössel, erdővel és egy lakóházzal, úgyszintén 3 hinti Mr, tűni sn liter eladó. Értekezhetni lehet Galló Antalnál. Kezdők és haladók néit ifi» és zoiora­tanításra elfogadtatnak. Czim a kiadóhivatalban. ladó bútorok. Házi bútorok azonnal eladók Hid-utcza 13. sz. alatt (Almer-ház.) özv. Vass lstvánnénál. 4438/1908 sz. Faeladási hirdetmény. Nagybánya sz. kir. r. t. város a Szat- I már—nagybányai vasút vonalán levő ! Buság—Misztóífalu állomás két oldalán elterülő rakodó területen raktározott i 1907—1908. évi téli vágású 3000 /három- ; ezer) ürköbméter bükk hasáb tűzifáját folyó évi szeptember hó 16-án d. e. 10 órakor a vá- ; rosháza tanácstermében nyilvános árve­résen zárt ajánlati versenytárgyalás utján eladja. Kikiáltási ár ürköbméterenkint 6 K, ; vagyis összesen 18000 K. Zárt Írásbeli ajánlatok a kitűzött határidőig dr. Makray Mihály polgár- mester kezeihez a megajánlott vételi ősz- szeg 10%-ának készpénzben, vagy „Nagy­bánya város takarékpénztára“ betéti könyvében csatolása mellett beadandók. Feltételek az irodán megtekinthetők. Nagybányán, 1908. augusztus 29-én. A. város tanácsa. Dr Makray Mihály s. k. polgármester. a Vár-utcza 17. számú ház. — Értekezhetni Gyöngyössy Gyula ezukrászatában. 4336—1908. tkv. sz. Hirdetmény. Feketefalu és Misztmogyorós községnek telekkönyvi betétei az 1886: XXIX., az 1889: XXXVIII. és az 1891 : XVI. t.-czikk értelmében elkészíttetvén és a nyilvánosságnak átadatván, ez azzal a felszólítással tétetik közzé: L, hogy mindazok, akik az 1886: XXIX. t.-czikk 15. és 17. §-ai alapján — ideértve e §-oknak az 1889: XXXVIII. t.-czikk 5. és 6. faiban és az 1891: XVI. t.-czikk 15. §. a) pontjában foglalt kiegészítéseit is — valamint az 1889: XXXVIII,-czikk 7, §-a és az 1891: XVI. t -czikk 15. §. b) pontja alapján eszközölt bejegy­zések érvénytelenségét kimutathatják, e végből törlési keresetüket; azok pedig, akik valamely tehertétel átvitelének az 1886: XXIX. t.-czikk 22. §-a, illetve az 1889: XXXVIII. t.-czikk 15. §-a alapján való mellőzését megtámadni kíván­ják, e végből keresetüket hat hónap alatt, vagyis az 1909. évi márczius hó 30. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított törlési kereset annak a harmadik személynek, aki időközben nyilván- könyvi jogot szerzett, hátrányára nem szol- I gálhat; 2 hogy mindazok, akik az 1886: XXIX. t.-czikk 16. és 18. §-ainak eseteiben •— ideértve az utóbbi §-nak az 1889: XXXVIII. l.-cz. 5. és 6. §-aiban foglalt kiegészítéseit is — a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése ellenében ellentmondással élni kívánnak, írásbeli ellent­mondásukat hat hónap alatt, vagyis 1909. évi márczius hó 30. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz benyújtsák, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő letelte után ellent­mondásuk többé figyelembe vétetni nem fog; 3. hogy mindazok, akik az 1. és 2. pont­ban körülírt eseteken kívül a betétek tartalma által előbb nyert nyilvánkönyvi jogaikat bár­mily irányban sértve vélik, — ideértve azokat is, akik a tulajdonjog arányának az 1889: XXXVIII. t.-czikk 15. §-a alapján történt bejegy­zését sérelmesnek találják, e tekintetben felszó­lalásukat tartalmazó kérvényüket a telekkönyvi hatósághoz hat hónap alatt, vagyis 1909. évi márczius hó 30. napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros ha­táridő elmúlta után a betétek tartalmát csak a ! törvény rendes utján és csak az időközben nyil- ! vánköuyvi jogokat szerzett harmadik személyek I jogainak sérelme nélkül támadhatják meg. Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, akik i a belétek szerkesztésére kiküldött bizottságnak í eredeti okiratokat adtak át, hogy amennyiben azokhoz egyszersmind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak, \ az < eredetieket a telekkönyvi hatóságnál át- I vehetik. Nagybányai kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság, 1908. évi augusztus hó 22-én. Szentpétery, kir. járásbiró. ! Kiadó lakás. : Egy intelligens családnál a Felső- bányai-utezában 2 bútorozott szoba kiadó folyó évi szeptember 1-től. Czim a kiadóhivatalban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom