Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)
1908-08-06 / 32. szám
2 NAGYBÁNYA 1908. Augusztus 6. gyasztási szövetkezetek, melyek maguk a fogyasztók által alakíttatnak, oly czél- ból, hogy a nagyobb tömegekben vett fogyasztási czikkeknél kapott árengedményt ők maguk s ne a közvetítők élvezzék. A fogyasztási szövetkezetek előnyei az olcsó beszerezhetőség s ebből kifolyólag az alacsonyabb eladási árak. Jobb minőségű gyártmányok árusítása, résztörlesztések engedélyezése és takarékosság. A fogyasztási szövetkezetek előnyét legjobban látjuk akkor, ha körültekintünk hazánkban, hol a mozgalom még csak gyermekkorát éli s máris 99.972 tagja van, alaptőkéje pedig meghaladja a 2 millió koronát. A közép, de különösen a kisbirto- kosság helyzetén javíthatni lehet a két utóbbi intézmény megvalósítása mellett, még a helyes föídbirtokpolitikával. Vegyük tekintetbe, hogy az ország földterületéből a kisebb gazdaságokra, melyek pedig az összes gazdaságokhoz viszonyítva 997o-ra rúgnak, csak mintegy 39’5%-nyi területrész esik, holott pedig az egészben 1%-ot kitevő többi gazdaságokhoz a kötött birtokok hozzá- számitásával jut körülbelül 6057o föld. Könnyen beláthatjuk, hogy az ilyen kedvezőtlen viszonyokon csak helyes irányú s állami ellenőrzés alatt álló par- czellázás segíthet. E parczellázások történhetnek kétféleképen. Egyrészt az eladásra kerülő földbirtokokat vegye meg az állam s par- czellázza azt a környékbeli kisgazdák között. Ez által azok olcsó áron földhöz jutnak, mert az államnak nem kell nyereségre dolgoznia, mint az úgynevezett parczellázó bankoknak. E mellett megvalósítható még a Beksics-féle birtokeltolás is. Ott pedig, ahol eladásra birtokok nem kerülnek, maguk a kisbirtokosok alkossanak együttvéve földbérlő szövetkezeteket. Ezekben fejtettük ki azon vezérelveket, melyeket irányitóul véve, kell most az uj szociális mozgalomnak megindulnia, hogy diadalmasan haladjon előre s vigye győzelemre a középosztály zászlaját a gazdasági harczban. Ez intézmények megvalósításában az államnak kötelessége segédkezet nyújtania. Hogy vigyorog rájuk a halott eltorzult arcza M . Br! Hogy megrázkódnak, ha eszükbe jut . . . Pedig ez gyakran történik meg . . . Gyanútlanul ment még az elébb ... És őt hajtotta az éhség. Neki pénz kellett! ... Mi köze neki ehez az ismeretlen emberhez ? . . . S meg kellett, hogy ölje! Hogy pénzhez jusson . . . Hogy élni tudjon . . . ! Görcsös ,vonaglásban rándul meg a keze, ha rá gondol. És igy mindnyájan . . . Kint duzzadt a levegő az élettől. Olyan volt a nap tüze, mint egy kaczér szempár. Piruló virágok nyíltak egy bokor aljban. Csókokat hintett szét a nap. Szerelmes sóhajok repkedtek a légben. Életkedv duzzadt mindenfelé. Szerelmes vágyak csatáztak a testekben. Szép volt s ragyogó aZ élet. Váratlan léghullámok tánczoltak a szempillákon s felbodrözták a hajfürtöket. Ábránd szárnyakon száll a káprázat a szivekből ... S ők megtört lélekkel, sáppadt arczczal, nyomortól fényes, bután révedező szemekkel néztek az örökös homályába a börtönnek, hol sárgaszinü moly- lepkék repkedtek néha s belé csapódtak szuette arczába a raboknak, akiknek megrebbent a szempillájuk, ha beléfáradt már az áhított, az őrjöngőn imádott világosság nézésébe . . . Haj! . . . Itt kínlódnak már annyi éve. Hajuk megfakult s derekuk megrokkant. Az izavölgyi petroleumforrások. A fővárosi lapok most, a kánikulai holt szezon idején, az országszerte nagy feltűnést keltő bankcsalások leleplezése után hasonló érdekes thémát véltek fogni az izavölgyi petroleum- forrásokban is, melylyel legalább egy-két napra izgatni lehet a szenzáczióra éhes idegeket. Pedig ez a thema sem nem szenzácziós, sőt egyáltalán nem is érdekes, csak arra jó, hogy annak szenzácziós tárgyalásával erősen komprommittáljuk a külföld előtt a hazai vállalatokat s főleg bányavállalatainktól, melyek nagyon is reászorulnak a külföldi tőkére, elriasz- szuk a tőkepénzeseket. Nem szeretnők, ha félreértenének bennünket. Mi nem a kétes, a becsapásra s a kis exisztencziák kizsákmányolására gründolt vállalatokat akarjuk védelmünkbe venni. A magyar nemzeti becsület az ily vállalatok kérlelhetetlen szigorral való üldözését követeli meg, még ha azok kizárólag a külföldiek zsebére utaznak is, — de azt már egészen elhibázott s túlhajtott dolognak tartjuk, hogy egy egyszerű feljelentésből kifolyólag egy nagyon is komoly vállalatot disz- kreditálnak s oly egyéneket állítanak pellengérre, akiket nemcsak semmi bűn, de még a legcsekélyebb inkorrektség sem terhel, akik nemcsak másokat nem károsítottak meg, de maguk szenvedtek érzékeny károsodást, sőt nagy áldozatokat hoztak a vállalat érdekében. Szinte kiirlhatatlan hibája az a sajtónak, hogy mihelyt valaki ellen följelentés történik vagy a legkisebb gyanú merül lel, legyen bár a följelentés teljesen alapnélküli, a gyanú pedig csak látszólagos, a lapok már úgy tárgyalják az esetet, mintha a följelentés elejétől végig igaz volna s már eleve pálczát törnek, elitélik és kipellengérezik mindazokat, akik az ügyben szerepelnek s mintha csak bírói Ítélettel is ma- rasztaltattak volna. Sok tisztes exisztencziát láttunk már összeroppanni az ilyen meglmrczoltalás miatt, amely ellen a bírói fölmentés csak nagyon csekélyke rehabilitácziót nyújt, hiszen emberi gyarlóságunkban rejlik, hogy mig a meggyanusitások, a meghurczoltatások élénk érdeklődésünket váltják ki, addig bizony a meghurczollaknak a re- habilitásával édes-keveset törődünk. S az a bélyeg, amit valakinek a nagy nyilvánosság előtt a homlokára ütöttünk, bizony mintha ott lángolna még igen sokak szemében a rehabililáczió után is. Ilyen meghurczolásban volt része mindazon tisztes egyéneknek is, akik az izavölgyi petreleum- forrásokkal bármi vonatkozásban is állottak s a fővárosi lapok erősen szenzácziós színezetű tudósításaiban úgy voltak feltüntetve, mintha a részvénytársaságot alapitó férfiak egytől-egyig egy nagy slilü szélhámos kompánia tagjai lettek volna. A fővárosi lapok híradása szerint az egész Iza-völgyi petroleum-források csak a holdban léteznek s »a bányaüzem« nem egyéb mint humbug s csak arra való volt jó, bogy a kibocsátott részvényeket, jóllehet a furrásokat meg Egyszer csak csikorog a zár: az évszázados rozsdától kiveresedett lakat. Tompa zuhanás s a vasajtó sírva megnyílik s a börtönőr belép. Megrezzennek a rabok. Elsáppadt az arczuk, aztán kipirult, amint az őrt meglátták. Sáppadt arczukra kiültek a rózsák, amint meglátták az életnek kézzelfogható jelét: az embert. Hát vannak még emberek? Hisz ők azt hitték, hogy a világ már rég elpusztult, csak ők léteznek még: elsatuyult árnyak s ez a rettenetes félhomály, mely sejtekként rágja ki agyvelejük szövetét, mely csak a szemükben hagyta meg a bággyadt fényt, de arczukat kiaszitotta és nyirkossá tette, mint a vakolatlan falakat . . . Megrezzentek, amikor az őr megszólalt. Mindegyik külön a maga czellájában. Egyféleképen dobbant fel a szivük. És egyféleképen tátották ki a szájukat. Arczuk egy pillanatra felragyogott. De aztán ismét megszállotta őket az örök homály sorvasztó láza, a züllött némaság, a bárgyú hallgatás . . . Mit érnek ők vele, ha szabadságot kapnak ? Ha megkegyelmeznek? . . . Nekik sáppadt az arczok s a tüdejük béna! Nem tudják ők azt sem, hogy a világ létezik-e ? Ök eltévednek az örök forgatagban, a zűrös lármában, ök a csendhez vannak szokva. Az ő fülük fájni fog a nagy sem kísérelték, forgalomba hozzák s azzal a nagyhangú hirdetéseknek hiszékeny, felülő közönséget megkárosítsák. Ezt a nagystílű szélhámoskodást pedig Lemonlier és Payot párisi bankárok, továbbá Frommer Albert nagybányai bányatulajdonos követték el. Miután a fővárosi sajtóban Frommer Albert, jelenleg nagybányai lakos, mint a szélhámos kompánia egyik tagja szerepelt, utána jártunk a dolognak s ez ügyben teljesen megbízható forrásokból nyert értesüléseink alapján a következőket jelenthetjük: 1905. február elsején Lemontier de la Beclier Felix és társai párisi bankárok szerződést kötöttek Tardent Fülöp párisi mérnökkel és Frommer Alberttel, az utóbbiak tulajdonát képező s Dragomirfalva, Szelistye s az Izavölgy- ben létező 36 zárkutatmány üzembevétele czél- jából s elhatározták, hogy részvénytársaságot alapítanak 1.200.000 korona tőkével. Ez összegből 200.000 korona készpénz befizettetett a társaság pénztárába, 1.000.000 összegben pedig részvényt bocsátottak ki, mely 5 százalékában Lemontiert és társait, 2‘/2—27s százalékában pedig Frommert és Tardent illette. Frommer azonban e részvényekből, melyek Párisban voltak deponálva, egyetlen egyel sem látott soha s azoknak mi lett a sorsuk, azt ma sem tudja. A részvénytársaság igazgatósága 1905. áprilisban meg is alakult s igazgatók lettek: Lemontier de la Bectier, Georg Payot de Montagnac párisi bankárok, dr. Lederer Sándor nyug. miniszteri titkár, dr. Grünwald Zsigmond már- marosvármegvei tb. főügyész és Frommer Albert. A társaság francziaországi képviselője Lemontier, magyarországi képviselője pedig dr. Lederer volt; Frommer Albert csupán a nagybányai bányakapitányság előtt képviselte a társaságot. A társaság adminisztrálását egyébként Pá- risból intézték. A befizetett 200.000 korona készpénz a Deutsch József I.-né lipiki fürdőtulajdonos és a D i e n e r-Szarvasi bécsi háztulajdonosokkal kötött bérleti szerződésből eredő követelések kifizetésére, valamint az Erdélyben vásárolt 600 zárkutatmány vételárára, a jogi illetékek kifizetésére, előmunkálatokra stb. fordiltalott s midőn a pénz elfogyott, 1906. julius havában a társaság Decazes vicomte és annak pénzcsoportjával szerződött, olyformán, hogy a részvény- tőkét 3000.000 koronára emelik föl s a még hiányzó 1800 000 koronát Decazes és társai fogják adni részvények ellenében. Decazes csupán Lemontier és Payot igazgatósági tagok lemondását kötötték ki, ami meg is történt. Ekkor az uj igazgatóság igy alakult még: elnök lett Octave Noel, a Messageries Maritimes s a de la Societe Marseillaise igazgatója; igazgatók : Georges Baugnies volt franczia pénzügy- igazgató, Le Vicomte Decazes párisi földbirtokos, Demjén Kornél budapesti háztulajdonos, dr. Grünwald Zsigmond vármegyei tb. főügyész, N. Koechlin párisi nagygyáros és földbirtokos, dr. Lederer nyug. miniszteri titkár és Frommer Albert. Felügyelő bizottsági tagok: Le Vicomte hangzavarban. Nekik nem kell a szabadság 1 Hiába kínálják! Nekik meg volt az ételük itt és a lakásuk. De meg csak játszanak velük. Próbára akarják tenni őket, hogy aztán még szörnyűbb kínzásban részesítsék . . . Nem kell! . . . Nem kell! . . . Mintha mind összebeszéltek volna, egyképen irtózott a szabadságtól mindenki .. . Csak egy rabnak csillogott fel a szeme. Aztán könnybe borult. Felsikoltolt. Aztán lélekben megtörve, testben meggyötörve bukott az őr lába elé. Hogy mondta ? Hogy szabadok leszünk ? .. A király megkegyelmez? . . . Azoknak, akik legalább tiz éve vannak itt? Ó! szegény feleségem, vájjon él-e még ? Hát a gyermekeim ? . . . Az őr elfordult és gyorsan kiment... Hogy miért azt csak ő tudja . . . A többi rab néma egykedvűséggel fogadta a hirt. Nekik mindegy. Talán még jobb itt. ügy szeretik most már ezt a helyei, hogy fáj a szivük elhagyni . . . Lám csak, mivé teheti a szolgaság az embert! ... És mit érne, ha ők ki is szabadulnának ? Mindegyik elfelejtette már a foglalkozását. Aztán meg ki fogadná fel a halálos ítélet alól megmenekült sáppadt jbörtönlakó- kát? Akitől még kellő biztonságban sincs az ember. Akiben bármikor feltámadhat a belső állat és ismét pusztíthat őrült vakságában az életért, reszkető, a létért fáradozó és küzködő emberek között.
