Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)
1908-08-06 / 32. szám
"VJ- évfolyam. 1908. Augusztus hó ©. 32-ils: szám. Előfizetési Arak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. » u t n f r v Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. ib (j E Y MlliALi Y. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-nt 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. másrészről tiltakoznunk kell a jólétért való küzdelem, a szociális boldogság osztálvkisajátitása ellen. E felfogás ellenkezésbe jön az egyen- lőség nagy eszméjével, mely eszme pedig alapkövét képezte a ma fenálló társadalmak kialakulásának. Épen ez oknál fogva nemsokára egy uj szocializmus kell hogy feltűnjék a társadalmi harczok szinterén. Ezen uj mozgalom mqgába foglalja majd a középbir- tokosokat és tisztviselőket, mert objektiv vizsgálódás után bárki be kell lássa, hogy e kér osztálynak csakugyan szomorú helyzete van. Az uj szociálizmus zászlójára a Középosztály szervezésének fontos szükségességét írja majd. Programmját pedig kifejezni fogja a tulajdonképeni nemzet- fentartó tisztviselő és hivatalnok osztályok egyesítése a gazdasági küzdelemben, annak győzelmes átharczolásához. A ma folyó nagy társadalmi és gazdasági harczból a középosztátynak kell győztesen kikerülni. Nem csupán azért, mert ez osztály képezi a nemzeti állam legszilárdabb alapját, ■ hanem azért is, mert a középosztály a legéletképesebb, ez szolgáltatta eddig is társadalmunk legkiválóbb tagjait s kell szolgáltassa a jövőben is. A középosztály megerősítése, helyesebben reorganizacziója elsődleges állami kötelesség. A középosztály erős bástyája kell hogy visszaverje a nemzetköziség ha- zaíiatlan, társadalombontó tanait s kell őrködnie a munka, hazaszeretet és becsület magasztos eszméi felett. Ez osztálymentő mozgalom az állami beavatkozás jegyében kell hogy megszülessen. Növekvő állami szabályozás, növekvő szabadsággal karöltve, mindenre kiterjedő állami szabályozás és tökéletes szabadság, ennek megállapítása és szabályozása, ez a fejlődés ideálja. A közhivatalnokok fizetésrendezése, a hitelképesség szervezése és az olcsóbb fogyasztási lehetőség, ezek a legszükségesebb teendők. A fizetésrendezés kérdése könnyen megvalósítható volna, ha a hivatalnokok számát csökkentenék. Ezáltal nagy ösz- szeg szabadul fel. mely alkalmas a fizetések emelésére. Az ifjúságot pedig a hivatalnoki pálya helyett az úgynevezett kereső pályákra kell buzdítani. Ennek kettős előnye lenne. A megmaradó hivatalnokok anyagi exis- tenciáját hathatósan emelné egyrészt, másrészt a kereskedő és iparos pályákra olyanokat juttatna, kik szellemi képzettségük által maguknak biztos és független anyagi helyzetet tudnának teremteni s az ország indusztriális és merkantilista hírnevét emelnék. A hitelképesség helyes szervezése, ez lenne a második feladat. Ez állami felügyelet alatt álló hitelszövetkezetek alakítása által lenne megvalósítható. Az állam felügyelete alatt álló tisztviselői hitelszövetkezetek könnyen adhatnának hosszú lejáratú, csekély törlesztésű részletekkel kölcsönöket. Áz ilyen amorlizá- cziós kölcsönök mentik meg az egyént a könnyelmű adósságoktól. A kölcsön törlesztése pedig mindjárt a fizetés kiutalványozásánál történnék olyképen, hogy a törlesztés fejében visszatartott összegek egyszerre utalványoztatnának az állam- pénztár által a hitelt nyújtó szövetkezetnek. A harmadik intézménye lenne a középosztály reorganizácziójának a foUj szocziálizmus. Augusztus 5. A huszadik század legsúlyosabb és következményeiben legmeszszebbmenő problémája a szociális kérdés megoldása. Egy transzcedentális nagy eszme hatotta át" az emberiség nagy gondolkozóit, mely e mondatban talál kifejezést: minél nag)robb tömegnek, minél nagyobb jólétet biztosítani. Ez a hedonistikus világfelfogás, mely ma már nem utópia, nem ábránd, hanem szigorúan tudásos alappal biró nemzetgazdaságiam igazság. Az első szociális gondolkozásu irók, mint a franczia St. Simon, az angol Owen s a német Marx tudományos vizsgálódásaik közepette kizökkentek abból az indiferens nézőpontból, amelyből eleinte vizsgálták a társadalmi osztálvok dina- mikáját. Ennek következménye természetszerűleg az lett, hogy minden szociális mozgalmat egy rosszul csiszolt prizmán át vizsgáltak és tettek bírálat tárgyává. E rossz prizma azon gondolat kije- geczitése által keletkezett, mely szerint a társadalom osztályai között egyedül a szoros értelemben vett munkásosztálynak van „emberhez nem illő“ hetyzete. Tehát csak a proletárius osztályharcz jogosult, minden más osztálymozgalom, mely kedvező gazdasági struktúra kivívását tűzi zászlójára, elvetendő. Mig egyrészről teljes készséggel elismerjük azt, hogy valóban a munkás- osztálynak, különösen a gépek feltalálásával s a termelési eszközök átalakulásával szomorú helyzete volt gazdasági értelemben, s hogy ez osztály tarthat elsősorban igényt a gyámolitásra, addig A „Nagybánya“ tárczája. Találkozunk még mi néha. Találkozunk még mi néha S örvendünk is — óh mi tréfa ! Vidám mosoly szemeinkben . . . Nyájas szavak . .. Mintha minden Még a régi volna csak S nem kisértés, árny-alak. Mintha lelkünk minden vágya Most is egymásra találna, Ott csapong édes gyönyörbe’ Minden álma rég betöltve, S reszket szivünk: mi jöhet még? . . . Oh, hogy mindez már csak emlék l Nem tudják még s irigykednek Egy-egy sarkán a teremnek, Ott suttog a társaság Kíváncsin figyelve ránk: * Nézzétek mily boldogok /« Szemünkben meg — köny ragyog . . . Együtt vész el öröm, bánat, Csak úgy, ahogy együtt támadt; Egy mutatja még, hogy érzünk : Közös még a szenvedésünk. Lassan ez is majd kihal, Szivünk szakit almival, Nevet is egykor fölötte, Mért hívé: eltart örökre ? Aztán szétsöpör az élet, Engem erre, arra téged, S jő idő: már csak egy intés, Elkésett kalap-billentés Utczasarkon, sétatéren, Amint elhaladtunk épen, Mig a tömeg visz, ragad — Szerelmünkből ez marad 1 S férjedhez fordulva kérded: »Ki is volt ez? Mint kisértet Olyan bús, oly halavány S köszönt! Ismerős talán ? S rá nem jösz. De nem is bánod, Fejecskéd mosolygva rázod És tovább mégy — óh mi tréfa, Ha majd találkozunk néha ! Prém József. A rabok. Néma bánattal ülnek czelláikban a rabok. Mindegyik külön. A világosság hosszú, fényes, de nagyon keskeny csikókban tódul be. Félelmes, kísérteties homály volt. Mintha csak sajnálná a nap tőlük a fényességet. Vagy mintha nem lenne e szerencsétlen raboknak ahoz joguk, hogy élvezzék e gyönyört. S most csak kö- nyörületességből juttatnak nekik alamizsnaképen. Sáppadtak ezek az árnyék emberek. A penészes sáppadtság sikoltozva sir le beesett arcukról. Némelyiknek arczán a régi pir, az élet még daczosan szembeszállt a börtön zugaiból előtörő milliónyi sáppadt, reszkető manóval., mik megőrlik az életet, mik az őrülettől s megbánástól beesett arczokról lerágják az éltető húst, a véres izmot s kidüllesztik a halálos vigyorgásu, zörgő csontokat s kék daganatokban duzzasztják fel az ernyedő ereket. Ó! Mily veszett sóvárgással, őrült vágyakozással tekintenek ki azon a kis nyíláson, mely hirt hoz nekik az életről s amely megmondja nekik, hogy van élet még a világon, csakhogy nekik nem szabad élvezni, mert ők maguk vették el a jogot saját maguktól, mert öltek . . . Igen, öltek 1 Mert feltámadt bennük a természet vad ösztöne: az állat, mert megkívánták a másét. Ó1 Mily lázas dühöngéssel gondolnak arra a pillanatra, midőn nem tudták, hogy mit csele- kesznek, midőn a vérük hajtotta, vagy a bosszú, vagy a szégyen. Midőn a bestia, a minden lélekben lakó bestia felébredve bennük letörni vágyott az élet korlátját, mit érczfalból emelt elé- bük az élet. Midőn eltorzult az arczuk s öklük összeszorult, midőn kimeredt szemük úgy villogott, mint a kés a kezükben. Mily lázas elkeseredettséggel átkozták azt a pillanatot.
