Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)
1908-12-23 / 52. szám
2 NAGYBANYA 1908. deczember 23. Sóhaj, nyomor, gond szerteszét. Az éhezők ezrei ragyogó karácsonyi ajándékot gyűjtenek neked, azokat a köny- nyeket, miket a szívtelen emberiség sajtol ki, azokat a panaszos imákat, miket a modern felebaráti szeretet fakaszt a szív rejtekében. Karácsony ünnepe a mi beteg sziveink üdítő ünnepe, hol mindenki megtalálja elveszített hitét és reményét. Több szeretetet, mint a rohanó forgatagban, ahol már ki is döbbenne meg a huszadik század modern eszméinek hatása alatt, ha az erősebb a gyengét legázolja. Oh ne legyen a hit felesleges parádé, cziczoma csupán. Ne legyen a templom ma kritikusok gyülekező helye. Ne legyen fogalom a szeretet. Karácsonyi ajándékul te Messiás adj érzőbb, szeretőbb szivet az emberiségnek. Hetedik évfolyam. Nehány nap még s a »Nagybánya< hetedik évfolyamába lép. Az év végén im beszámolunk működésűnkről. Most is csak azt írhatjuk, mit az előző években irtunk. Hat éves pályafutás elég idő egy, lap életében és elég arra, hogy kihívja a bírálatot a lap életképessége, végzett munkájának hasznossága s főleg azon kérdés fölött, hogy beváltolta-e azon ígéretet, melyet születésekor zászlajára irt. Hazafiság, igazság és munka hármas jelszavával indultunk utunkra. Minden munkásságunkat e hármas jelszó irányította s fölemelt fővel elmondhatjuk, hogy ez iránytól egy hajszálnyira sem tériünk el soha s hogy hármas jelszó sokszor küzdelmes szolgálatában patyolatliszta lobogónkat a legkisebb szeny sem érte. Fiúi hűséggel, megalkovást nem ismerő elszántsággal és lángoló szeretettel szolgáltuk a magyar hazát s a mi édes szülőföldünket. E végvidéken mindig éber szemekkel állottunk őrt; hazafias szivünk egész melegével istápolluk a testvérnépek testvéries békéjét s a közös haza javára irányuló áldásos együttműködését. Igazság, pártatlanság vezette minden szavunkat, minden tettünket. Az igazság védelmében nem tántorított meg bennünket senki, semmi érdek és semmi melléktekintet. Az igazságért volt bátorságunk szavunkat akkor is felvalami tajtékszipkát, úgy kiszívták őt a kollegák bűzös, csípős szivarjai s a főnök ur öblös csibukjai. Kiszívták barnára, dohányszagura, mint valami helyes kis tajtékszipkát Rideg, szomorú hivatal volt, ahol dolgozott. De azért mégis inkább szeret a hivatalban lenni, mint odahaza, mert itt legalább lekötötte a lelkét a munka, de odahaza iszonyú volt lenni. Az egyedüllét ridegsége ott ölte a lelkét, itt legalább nem volt egyedül. így ünnepek táján különösen nem! Haneip azért ezeket az ünnepeket mégsem szerette. Ő teljesen nélkülözte a szeretetet, ilyenkor pedig minden a szeretet nevében kél útra. Mindenki küldöz a szeretettéinek s ő nem küldhet senki • nek, neki nem küld senki! Senki semmit! Eszébe jut a rég elmúlt évek emléke! Mikor még ő is ünnepelt, mikor még őt is szerették. A Jézuska róla sem feledkezett meg s a karácsonyfa gyertyácskái neki is lobogtak ! Régen volt, talán igaz sem volt, csak olyan álom, ragyogó fényes álom. volt! Nézi a csomagokat, melyeket az emberek ott szorongatnak a hónuk alatt; a leveleket, melyek bizonyára tele vannak forró jó kívánságokkal; az ajándékokat, melyek szívből jönnek s szívhez szállnak, s mig mindezeket végig nézi, végig gondolja, belepi lelkét a szeretet után való forró vágyakozás hangulata. Eszébe jutnak az ő egykori otthoni paemelni, mikor a mi érdekeink hallgatást parancsoltak volna. Legjobb tehetségünkkel iparkodtunk azon, hogy a vidék gazdasági, kereskedelmi s ipari érdekeit szolgálhassuk, hogy részesei lehessünk ama nagy munkának, melynek czélja e vidék gazdaságának, kereskedelmének s iparának reorganizálása s minden erre vonatkozó mozgalomból, áthatva a legnagyobb ügyszeretettől, iparkodtunk kivenni a magunk részét. E három pontban állíthatjuk össze számadásainkat. S hogy e három irányelv becsületes szol- gálása a nagyközönség rokonszenvével, tetszésével találkozott, mi sem igazolja fényesebben, mint az a nagy, szinte példátlanul álló támogatás melyben az olvasó közönség lapunkat részesítette s vállalkozásunkat megkönny itette. A hetedik évfolyam kezdetén csak ünnepélyesen megismételhetjük azon programmot, mely lapunkat életre hívta. A hármas jeligét híven, becsületesen fogjuk szolgálni ezután is. Dolgozni akarunk fokozott erővel édes szülőföldünk és ősi lakossága szellemi és anyagi érdekeinek fellendítésén, felvirágoztatásán. S ha erőink fogyatékosak is, erőt ád az a tudat, hogy nagy közönség áll mellettünk, mely súlyt ad szavunknak, törekvéseinknek. A lezajlott évben tapasztalt rokonszenvért, jóakaratért s támogatásért midőn hálás szívvel köszönetét mondunk, polgártársainknaks a nagy- közönségnek jövőre is kérjük megtisztelő bizalmát és támogatását. jait visszhaugozzák a hegyek és a czédrus-er- dők. Tisztán hallják immár: Dicsőség a magasságban . . . S az egyszerű pásztornép találgatva a titkos jelenséget, a magasságbeli énekre elfogódva felel: Boldogok, kik félik az Istent! Beteljesedett az írás szava. A bethlehemi istállóból uj fény sugárzott az egész világra. A Kisded születésével meghalt a nagy Pán s romba dőltek az istenek félelmetesen imádott szobrai. És megszületett a szépséges ünnepek leg- szépségesbbike: a karácsony, a szeretet ünnepe melyet áradozó boldogsággal, édes reménységgel várnak mindenütt, a legapróbb kunyhókban ép úgy, mint a legfényesebb palotákban. É bájos ünnepnek egyik jellegzetes megnyilvánulása a karácsonyfa, melynek sehonnan sem szabad hiányoznia. Még a legszegényebb ember is már hetekkel az ünnep előtt kezdi összerakosgatni filléreit, csakhogy megszerezhesse gyermekének a fenyőágat, mely bármily szegényes is, de mégis Jézuska hozta . . . A karácsonyfa eredete a legrégibb időkre vezethető vissza. Némelyek azt tartják, hogy a karácsonyfa mai kultiválását a nép ama ősrégi szokása idézte föl, hogy András-napkor galyakat tört le az erdőben s azt fütött szobában pohárba helyezve, várta annak rügyezését. Ez a szokás évszázadokon át divatos volt nemcsak hazánkban, hanem Franczia-, Olasz- s Spanyolországban is, de az még a karácsonyi ünnepekkel nem volt összefüggésben. Karácsony napján rügyező galyakat csak a XV. század vége felé kezdenek felállítani, a mely szokás a nép ama hitében leli magyarázatát, hogy a karácsony éjjelén, éjfélkor a fenyőfa virágot hajt. Nieder János nevű dominikánus irta 1438- ban Nürbergábau Formicarius ez. könyvében, hogy az almafa, de más fák is karácsony éjjelén egy óra alatt levelet, virágot és gyümölcsöt hoznak s ezt a csodadolgot Nürnberg körül a nép karácsony éjjelén seregestül ment megbámulni az erdőbe. A fenyőfának jelenlegi feldíszítése aranyos gyümölcsökkel, czukrokkal, színes lánczocskákkal, gyertyával a XVII. század elején kezdődik. S csodálatos, hogy az egyház nagyon is kikelt és harczolt e szokás ellen. A hol csak tehette, befolyásával iparkodott elejét venni e bájos szokás elterjedésének, Ezért a kalholikus országokban nagyon lassan terjedt e szokás. így Francziaországban például csak 1837-ben állítja fel az első karácsonyfát Helén mecklenburgi herczegnő, de az arisztokráczia nem utánozta, igy csakhamar feledésbe ment az első karácsonyfa nagy feltűnést kellő hire. A vallásos meggyőződésében mereven konzervatív franczia vidékeken, daczára annak, hogy ma már az egyház sincs ellene e szép szokásnak, karácsonyfát még ma sem állítanak. Pedig a karácsonyi szent ünnepnek bűbájosságát, családi melegségét, vonzóságát épen a kolásai. Odahaza, a tornáczos, fehérre meszelt vén házban, a zagyvaparti kis faluban I Mikor még az édesanyjával együtt pakkoltak Laczi- kának, a katonának, az öcscsének, aki fent tanult Pesten a Ludoviceumban. Milyen óriás ládákat küldtek neki I Óriási diós meg mákos patkókkal, rengetek sonkákkal. Hogy szerették azt a fiút, ő is meg az anyja is. S meghalt, legszebb férfikorában, boldogsága küszöbén, a házassága első évében. Ha élne! Most együtt laknának, családja lenne, karácsonyfát készítene a Laczi gyermekeinek ! De vége, mindennek vége! Az édes anyja is, a testvére is, itt hagyták örökre! Leteszi a tollat, nem tud tovább dolgozni. A mellét mintha vaskapocscsal szorítaná össze az elkeseredés. Szeme teleszalad könynyel s lehajtja fejét, ott ül elkeseredve, munkára képtelenül, a fájdalmas hangulatoknak és szomorú visszaemlékezéseknek szinte öntudatlan állapotában. A várakozó tömeg pedig azalatt türelmetlenkedik. Egy-egy hang ki is hallatszik, durván, kíméletlenül: — A vén skatulya álmos! — Hej ne aludjék néni! — Nem azért fizetik, hogy horkoljon. Vegye el már a pakkomat, nem állhatok itt éjfélig! Zugnak, dohognak és őt szidják, de ő nem halt a szidalmakból semmit, csak néz a tömeg- ! ben egy alakra, egy öreg asszonyra, aki egyszerű fekete kendőjében burkoltan szerényen, csendesen álldogál ott, hóna alatt csomagot szorongatva. Nézi, nézi, azután kilép a rekeszéből, utat csinál az öreg asszonynak s maga veszi el a csomagját: — Ugy-e patkók vannak benne, mákosak és diósak ? És egy nagy sonka, meg apró sütemények ? Ugy-e Laczinak küldi ? Az öreg asszony nem érti az egészet. Miféle Laczinak? S miért olyan szives hozzá a postáskisasszony? Hanem azért csak megköszöni: — Áldja meg az Isten, kisasszony, vagy asszonyság; nem tudóm minek tisztelhetem ? Többet nem mondhatott. Elsodorta a tömeg, mely most már szitkozódni kezdett : — Ki volt az a vén banya, aki miatt minket elmellőzött ? Ez nem igazság! Itt mindenki egyforma! Szemtelenség kivételeket csinálni. A főnök úrhoz, a vörös orrú, egyre köpködő főnök úrhoz is elhat a lárma. Es kérdőre vonja: — Hogy mer maga külömbséget tenni pasas és pasas között? Mi? Hé? Majd számolunk! Ki volt? Miért tette? — Nagyon hasonlított az édes anyámhoz 1 — Oh vén csacsi! — tör ki a főnök úrból! — az anyjához! Oh vén csacsi! A kezelőtiszt is vérszemet kap: A karácsonyfa. Deczember 23. Jaifa irányában lebukott a tengerbe a nap, az Engaddi völgyére leszállt az éji homály, Czédrus illattal terhes szellő lengeté a mirtusz és olajfák örök lombjait. Csönd, mélységes csönd mindenütt. A völgyekben a pihenő nyájak mellett apró pásztoríüzek fénye csillogott, mig a mélységesen kék ég csillagmilliárdjaival, tejutaival elkápráztató ragyogásban pompázott. Az éber pásztorok elandalogva nézték a természet e csudás, fenséges megnyilatkozását, melyet már oly sokszor láttak s mely a maga nagyszerűségében mégis mindig uj volt előttük. De im‘ egyszerre, hirtelen oly csillag támad a csillagmilliárdok között, melynek fénye izzóbb, fehérebb, vakítóbb valamennyinél s melyet még ők sem ismernek. Ennek fénye uralja az egész égboltozatot. S Engaddi csöndes völgyeibe csodás sugár támad. Valami énekféle, melynek akkord
