Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)
1908-11-19 / 47. szám
TÁRSADALMI BajU5±PinOI)AXiMZ HETILAP. 1908. n.ovem.'ber lió IS. Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Et verbum caro factum est. November 18. Városunk szellemi és művészi munkásainak ezután meglesznek a maguk élvezetei. Színtiszta, sokszor emésztő élvezetek, de tulvilági gyönyörrel járók. Csak a gyönyör teszi érthetővé azt a szomjat, melyet a már megalakult és működését a jövő hó folyamán megkezdő Teleki-társaság minden tagja érez. A legidegizgatóbb lényekkel: az eszmékkel léptünk megbonthatatlan, szent- séges frigyre. Olyanokkal, kik nem megfoghatók ; olyanokkal, kiket el kell előbb a földiességtől választani, hogy láthatókká legyenek egy-egy műremek befejezett tökéletességű formájában; olyanokkal, kik még nincsenek, kiket még megteremteni kell. Forr a vérűnk ettől a szerelmi vallomástól és áhitatos lélekkel áldjuk meg ezt a frigyet, mely bennünket, névtelen munkásait a tolinak, ecsetnek, a tudománynak, az örök széppel, evvel a legragyogóbb arával örökre egyesitett. Szinte bujálkodik a toll a magyar nyelv, a képzőművészet géniuszával. Nem bűvészet ez, nem ördöngösség; a tudományba, hazaszeretetbe és Istenbe való mélyedésnek sziklaszilárd megnyilatkozása. Élünk tehát majd egy emberi fogalmak szerint a tökéletesség felé szárnyaló életet. A most hétfőn, november hó 16-án lezajlott értekezlet Nagybánya városának szellemi munkásait testvéri szere- tetben egyesítette. Csupa verve és szenvedély hullámzott a szivekben. A lelkesedés lángja kiült a legtöbb arczra és boldogan láttuk, hogy a négy év előtt felvetett, de azóta csendesen szendergő eszme mindnyájunk szivében uj életre, diadalmasabb életre kelt és a Teleki-Társaság, mint egy üstökös, bevilágít majd a palotákba, kunyhókba egyaránt. A mi világunk eddig daltalan, néma volt. Madár sem csattogott, a virágok alig nyitottak. És ime, huszonöt lélek szövetségre lép. Huszonöt magyar szív, kikben Petőfi lánglelkének varázsa emésztő kéjjel lobog és Teleki Sándor ezredesnek hódolatát mutatja be! Szép volt ez álom; az ébredés még szebb. Ez az alkotás erős és hatalmas. Nem halhatatlanok alkotják a Teleki- Társasáq gárdáját, de maga a társaság lesz halhatatlan. önzetlenül, rajongó fanatizmussal lessük és várjuk enn :k a dicső nevű Társaságnak működését s az alapszabályok bölcs és szerető gonddal, hazafias féltékenységgel kidolgozott pontjait avval a tiszta üdvözléssel fogadjuk, mint a szürke pintyőke egy dermedtséget árasztó tél után az első tavaszi napsugarat. Nem csupán a Teleki-Társaság alapszabályai valósultak meg az értekezleten. Megírtuk a Társaság ima-könyvét. Mert imakönyve ez a művészetnek, irodalomnak és hazaszeretetnek. A Társaság czélját szebben, erőteljesebben senki más ki nem fejezheti, mint az alapszabályoknak ide vonatkozó része. Az oktatástól, ismeretek terjesztésétől kezdve a magyar nemzeti eszme légii athatósabb megvédelmezéséig terjed ki a Társaság téltő gondossága, amely gondosság a tagokat is legteljesebb munkásságra serkenti — nem az egyéni hiúság, de az önzetlen közérdek vezérlete alatt. Minden szívben lobognia kell most az irodalom működésétől, a magyar eszmék terjesztésétől visszatartott aszkéták elfojtott szenvedélye, s legyen is ez a remete szenvedély oroszláni ki- törésü. Az alapszabályok szigorúak. A Társaság tagjai önmagukat fegyelmezték meg. Puritán elvek, bölcs meghatározások. A szellemi arisztokraták birodalma csak tartozott annyi tiszteletreméltó büszkeséggel a Társaság iránt, hogy kitüntetésnek, megtiszteltésnek minősítse a Társaságba való választást. Hívatlanok oda még megoldott saruval sem léphetnek be. És ez a köztársaság csupán a tehetségekből és lelki nemesekből toborozza majd katonáit. Ide egész és nem átlag emberek kellenek, kiket kielégít a komoly munkálkodásban kifejtett önzetlen buzgóság és nem sóvárognak anyagi babérok után. Megteremtettük az ideált. Maradjunk hűek hozzá. A mi imádott magyarságunk patyolat keszkenőjét őrizzük meg tisztán és hófehéren. Oszlassuk el a sötétség árnyait és tiporjuk el az ármányt A „Nagybánya“ tárczája. Meghalt egy asszony. Meghalt egy asszony — fáradt, szomorú, Hamvas fején a mártír koszorú, Dolgos kezében a feszület ül: Hogy ne legyen ott lenn sem egyedül. Nem ünnepelték bálok nagy során, Egy szóra szomjazott: édes anyám t S míg más, haját gyémánttal fonta át: Megsimogatta kínosét, két flát! Szivében megfért egy egész világ, De csöndes, néma, mint egy szép virág — Amely másoknak nyit tüskétlenül, S bimbói közzé csak áldás vegyül Egy kis szobában szőtte álmait Mindenik olyan lemondó, szelíd — Varázsa tiszta: boldogságot adni És önmagától mindent megtagadni... Nem írnak czifrán róla a lapok : Hiszen egy szívért tollat ma ki fog ? Csak ép amolyan bús poétalélek, Ki oltárt emel az anyák szivének! Aki, ha búg a bús, nehéz zsolozsma, Égő fejét a tenyerébe nyomja : S eszébe jut, mi sors vár majd reája, Ha ráborul anyja koporsójára. . . Flieaz Henrik. Előszó* — A körkérdések. — Nincs olyan kimeríthetetlen kút, mint a panaszok kútja. Lehet akármilyen szárazság, de az ki nem apad. Évről-évre kihúzom belőle a magam kis thémáját az Almanach-beli előszóhoz, mely hagyományosan az elbeszélő irodalom valamely neheztelését, betegségét, baját teszi szóvá. A jelenlegi dörmögésre (mert inkább lehetne ennek nevezni, mint előszónak) a sajtó szolgál rá. Még kicsiny a baj, alig észrevehető, csak mik- roscopon látni, de erre is áll a szabály: ha nehéz észrevenni, gyógyítani könnyű és viceversa. Az úgynevezett interwievről van szó. Minden okos ember eltalálhatja, hogy első alakjában a szorosan vett statusférfiak ellen van kitalálva. A gyorsaságra való lihegő törekvés hozta létre. Valamit hamarább megtudni és hírül adni, mint másor. Sőt ez se elég. Mindjárt megtudni valamit, mihelyt megtörtént. Azaz, hogy még ezt a gyorsaságot is lehet fokozni: megtudni valamit, mielőtt megtörtént. Ez a csúcs. Ez az ideál. Vegyük még ehhez a rekordhoz, hogy kitől kell megtudni. A legbegomboltabb emberektől, akik * Mutatvány az Almanach-ból. kétszeresen tudják eltakarni, ami a begyükben van. A hallgatás által és a beszélés által. De halleluja! A szerkesztői leleményesség győzött. Egy ügyes készülékkel kifogott rajtok. Ez a készülék a reporter. A reporter kiveszi belőlük, ami bennük közérdekű anyag van,minta benzin a pecsétet. Terveket, tervek csiráit, meg- fogamzott és formálódó gondolatokat. A keleti bűvészeiben (amit Hatvani professor révén ös- merünk) valami vöröses folyadék szerepelt, mely- lyel le kellett önteni az uborkamagot vagy a kukoricaszemet és az nyomban erjedt, megpattant, zsugorodott, terjeszkedett, fejlődött. A nézők szeme láttára szárat, leveleket, lencse nagyságú uborkát és pirinyó |kukoricacsöveket eresztett, a nézők pedig ördöngösségnek hitték és keresztet vetettek. Hát ennyit tudott Hatvani. Rákényszeritette a kukoricamagot, hogy két óra alatt végezze egy évre kiszabott fejlődési processusát s tegye meg mindjárt fermentáció, eső, napfény és talaj nélkül, és meg is tette tempórul tempóra satnya, liliputi alakban,— hanem aztán azzal a kukoricával, ami ilyen erőszakkal jött létre, nem lehetett libát hizlalni. A reporterek ellenben többet tudnak. A re- porterek is ilyen embrióban veszik ki a politikusoktól a kívánt matériát, de nekik egy másik folyadékjuk is van (a tintatartójukban), melylyel az alig észrevehető parányt megnövesztik, fölfújják természetes nagyságra és ezzel már lehet hizlalni a közönséget. Aztán az a jó, hogy senkinek se ért. A lap-
