Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)

1908-11-05 / 45. szám

1908. november 5. NAGYBÁNYA 3 miatt is, kardot rántott és az illető egyént meg­sebesítette. Mindenesetre sajnálatra méltó, de nem elitélendő eset. A közönség legnagyobb része nem ismeri a csendőrségi szervezeti utasítás 11. §-ának 3. pontját, mely igy szól: >Aki a szolgá­latot teljesítő csendőr felhívásának az engedel­mességet megtagadja, tettleg, habár puszta kézzel is, ellenszegül, jogosítva van az illető csendőr fegyverének használatára.« Aki a mull héten történt és tagadhatatlanul nagy izgalmat okozott esetet lényegében ismeri, a hivatkozott paragrafus alapján tárgyilagosan itélkezhetik a véres eseményről. Megdönthetetlen szigorúság jellemzi, de elvitázhallauul igazságos a csendőri szolgálati utasítás, mely a mi vagyon- és életbiztonságunk­nak, de a csendőri intézmény tekintélyének, működő képességének alapja. Városunk közönsége még nem, de nem is szokhatta meg a csendőri szolgálatot. Pedig fel­ocsúdott bizonyára már azon kellemetlen hangu­latból és félelemből, mely a csendőrségi szol­gálat behozatala előtt teherként nehezedett a telkekre. Mindenkinek élénk emlékezetében lehet még a felsőbányái rendőr szerencsétlen esete. Nyolcz-tiz fegyveres rendőr szemeláttára támadta meg egy pár brutális siheder. Véresre verték, koponyáját bezúzták. És mindezt tették tiz rendőr asszisztálása mellett . . . Ha csak egy csendőr teljesít akkor szol­gálatot, az a felsőbányái rendőr ma is hálál­kodnék annak a csendőrkardnak, melyből csak egy is elegendő egy háborgó tömeg megfékezésére. A közönségnek nem volna szabad a csend­őrségi intézmény iránt az elfogulság fegyverei­vel harczolnia. Aki ismeri azt az óriási felelős­séget, mely a csendőrlegénység vállaira nehe­zedik, az méltányolui fogja azt a kötelességérzetet is, melylyel a csendőr széles Magyarország nyugalma felett őrködik. A csendőrt nehéz, életveszélyes pályáján csak a kötelességérzete vezérli. Ennek teljesítése a szigorúság nélkül el sem képzelhető. Ne bon- czoljuk a csendőrség igazságos eljárását, mert ez az intézményhez fűzött várakozásoknak többet árthat, mint amikor a csendőr esküjéhez híven esetleg fegyverét is kénytelen használni. Á fegyverhasználati paragrafus szigorának enyhítése megrendítené élet- és vagyonbizton­ságunkat ; hiszen a csendőrség halálos ellensége is kénytelen bevallani, hogy Nagybánya városá­ban a csendőri szolgálat eltörlése csak a régi \ állapotokat teremtené vissza, amelyek nem épen a legkellemesebb emlékeket ébresztik fel. A csendőrnek ellenszegülni nem szabad. Ez a kritérium rang- és álláskülönbség nélkül mindenkire vonatkozik. De azt is nyugodt lélekkel hangsúlyozzuk, hogy a fegyverhasználat jogával visszaélő csendőrt mindig utoléri a méltó büntetés, mert ez esetben a haditőrvény kímé­letet nem ismer. Ne legyünk elfogultak a kötelességtudó, minket oltalmazó csendőrrel szemben s ne Ítél­jük el akkor, ha azt teljesiti: mire esküje kötelezi. Rakéták. — November. — Ülünk a tompa, néma éjben, Ml jó bolond czigány sereg, Arczunkon felszikkad a kőnyü, És a mosolyba átpereg. Nagybánya jó, Nagybánya édes, Ezt jó e rímnek tudnia, Mert hisz maholnap, ez a fáma, Kész az uj drogueria I Ez is théma ? Oh szinte hallom, A mint •skandál*-ba csap a szó — De Istenem, ha a November Thémának épen nem való? Fát szálHtnak az utczatéren, És dolgoznak a villanyon, Mindezt megénekelni kérem Nincs, nem volt drágább alkalom. Maholnap úgyis csak a villany Lesz édes, áldott mentorunk, Nagy a sötétség: ez a jelszó, Már botorkálni sem tudunk! De hát az Isten megbocsátja — A miben nincsen semmi kétség, Villany mellett esetleg épen Több lesz a szellemi sötétség ! S hogy már a vég itt sisteregjen, Novemberből meritek én : Künn jártam a bús temetőben Halottaknak szent estéjén . . . Többen nevettek mint zokogtak, De szép volt minden mondhatom, Hogy holnap újra csak elölrül Kezdődjék annyi — vigalom ! Rikkancs. Meghívó. Takács Iluska, dr. Ajtai Gábor, Borbás Géza, Bertalan István, Bal­ezer György, Égly Mihály, Fliesz Henrik, Gurnesevits Lajos, Iványi Grünwald Béla, Incze Lajos, dr. Káplány Antal, dr. Kiss Rezső, Neuberger István, dr. Rencz János, Révai Károly, Révész János, Réti István, Rácz Péter, Soltész Elemér, Szellemy Geyza, Schönherr Sándor, dr.Sziklai Dezső, Stella Sándor, Thorma János és dr. Vass Gyula tisztelettel felkéretnek, hogy a Te­leki-körnek f. hó 5-én, csütörtökön dél­után 5 órakor a városház tanácstermé­ben tartandó értekezletén megjelenni sziveskedjenek. Ha a megjelenésben aka­dályozva volnának, úgy kérjük, hogy ezt az id. elnökségnél vagy Égly Mihálynál bejelenteni méltóztassanak. Azon t. tago­kon kívül, kik az alakuló ülésen részt vettek, — azon meghívottak, kik sem az alakuló ülésen részt nem vettek, sem a most összehívott értekezleten nem jelen­nek meg, vagy elmaradásukat ki nem mentik, olybá fognak tekintetni, mintha a Teleki-körnek nem kivánnának tagjai lenni. Nagybánya, 1908. november 3. Az id. elnökség. HÍREK. November 4. Kivilágítás. Vakító fényár. Mennyi pompa. Virág tenger. Oh mennyi érték... Mikép ha fényes mesehonban Egy tündérkertben élnék . . . S a mig a szem az obeliszkre — Hisz drága volt, — a könyet ontja: Valahol éhen halt egy asszony, Didergő, kis porontya. Személyi hírek. Harácsek László miniszteri taná­csos pár napot városunkban töltött. — Oblatek Béla bánya- tanácsos és Hullán János fernezelyi kohófőnök német- országi tanulmány utjokról hazaérkeztek. — Dr. Aáron Sándor vármegyei t. főorvos rövid ideig városunkban tartózkodott. Kinevezések. A földmivelésügyi miniszter Jamnik Istvánt a kolozsvári erdőigazgutósághoz erdőgyakornokká nevezte ki. — A pénzügy- miniszter Mayer Károly s. tisztet a budapesti állampénztárak létszámában pénztári tisztté ne­vezte ki. — Plachy Gyula pénzügyigazgató Thanhoffer István nagybányai lakost a szatmári adóhivatalhoz gyakornokká nevezte ki. Eljegyzés. Vass Lajos felsőbányái tanító eljegyezte Fonlányi Margitot Balassagyarmatról. Hivatalos látogatás. Wallner Aladár mi­niszteri tanácsos, a minisztériumba beosztott m. kir. bányakapitány a nagybányai bánya­igazgatóság területéhez tartozó kincstári és magán­bányák üzemeinek bányarendőri vizsgálata vé­gett pár napot városunkban töltött. Leköszönt alelnök. Dr. Barna Samu, ügy­védi karunk egyik agilis tagja, a Hatikvach cionista egyesület alelnöki állásáról leköszönt, illetőleg kijelentette, hogy a megválasztást nem fogadja el. Dr. Barna Samu kilépését értesülésünk sze­rint rövid idő alatt több kilépés és leköszönés fogja követni. Értékes ajándék. A nagybányai városi mú­zeumnak értékes ajándékot adott a nagybányai bányaigazgatóság. Egy ásványgyüjteményt, mely a bányakerületben található összes ásványokat magában foglalja. A gyűjteményt most rendezik. Esküdtek kisorsolása. A f. évi IV. ülésszakra az esküdteket a napokban sorsolták ki a szat­mári törvényszéken Róth Ferencz törvényszéki elnök elnöklete alatt. Városunkból rendes esküd­teknek kisorsoltalak: Orosz Lajos iparos és Platthy Géza kereskedő. Újabb alapítvány. Csak a napokban adtunk hirt arról, hogy dr. Zoltán László elhunyt nő­vére : Viola emlékére 1000 koronás alapítványt tett az ev. ref. egyháznál, melynek kamataiból szegény gyermekeket fognak felruházni. Most újabban arról értesülünk, hogy dr. Zoltán László elhunyt testvére: Lajos emlékére is 1000 koro­nás alapítványt lett a r. kath. egyháznál. Az alapítvány kamatait évenkint szegény kalb, ifjak között fogják pénzben kiosztani. As uj főgimnázium ügye. Említettük, hogy a város 200.000 koronát ajánlott fel a közok­tatásügyi kormánynak, nemkülönben a Klastrom- mezei lelket egy uj főgimnázium felépítésére, ha a régi főgimnáziumi épületet visszabocsát- ják a város rendelkezésére s a várost fölmentik az évi 16 000 korona hozzájárulás fizetésétől. Ezt a tervet a közoktatásügyi minisztériumban igen rokonszenvesen fogadták s ez ügyben báró Barkóczy Sándor miniszteri tanácsos, dr. Morvay Győző budapesti főgimnáziumi igazgató és Gönczy Jenő miniszteri fogalmazó kíséreté­ben városunkba érkezett, hogy az uj főgimná­zium helyét megszemlélje. A kijelölt hely igen megnyerte báró Barkóczy tetszését s arról úgy nyilatkozott, hogy annál ideálisabb helyet elkép­zelni is lehetetlen. Báró Barkóczy meggyőző­dött arról is, hogy a főgimnázium jelenlegi helyi viszonyai teljesen larthatatlanok s a régi épület arra sem alkalmas, hogy az kibővittes- sék. Az uj főgimnázium építési ügyében tehát a tárgyalások megindultak s mi hisszük is, hogy azok kedvező eredménynyel fognak végződni. Báró Barkóczy itt időzése alatt Szőke Béla h. plébános vendége volt. Inspicziálta az osztályo­kat is, majd a tanári kart fogadta. Tiszteletére dr. Makray polgármester is fényes ebédet adott. A város 1909. évi költségvetése A városi számvevői hivatal ma terjesztette be a város 1909. évi költségvetését. A bevétel 988.784 K 11 fillérre van preliminálva, mig a kiadás 988.668 K 46 fillért tesz ki. így a fölösleg 115 K 65 fillér. Igen szép eredmény ez, ha tekintetbe vesszük, hogy az 1909. évre előirányzott kiadás 142.838. K 3 fillérrel haladja túl az idei évre előirányzott kiadást. Összehasonlítás kedvéért egyebekben közöljük, hogy 1907. évben a bevétel 945.894 K 41 fillérre, a kiadás 938.656 K 91 fillérre; 1908. évben a bevétel 846.549 K 32 fil­lérre, a kiadás 845.830 K 43 fillérre rúgott. Erzsébet fogadalmi templom felépítésének javára a pénzügyminisztérium által engedélyezett sorsjáték sorsjegyeit az erzsébetfalvai róm. kath. Egy egész doboz ára 2 50 korona• Kapható a gyógyszertárakban, de biztosan az Energin vállalatnál JPécsett, mely 6 dobozt bérmentesen szállít. Ee ghatható sabb és legizletesebb hizlaló és vértisztitó szer! Számos előkelő orvostanár és szaktekintély által kitűnő eredménynyel kipróbálva! (* Sietteti a járást és fogzást, eloszlatja a mirigyeket és az ólvart, “ 1CK.CIa.L1C1 . _ biztosítja a csontok és izmok ép fejlődését — javitja és r.—.-r———" ......—^-= rendezi az emésztést. .................—rr--— • Utolérhetetlen vérképző, gyengélkedőknél erősítő és mirigyoszlató szer, ClIlUllcKIlCl. _ mellbajosoknál megszünteti az izzadást és elősegíti a gyógyulást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom