Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-03-12 / 11. szám
tA A.DALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre -4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. 1848—1908. Márczius 11. Hatvanadik évfordulóját ünnepli a mag}rar nemzet annak a fenséges napnak, mely a rabnak szabadságát, a megkínzott szivnek szeretetét, a leigázott, megrugdalt parasztnak egyenlőségét adta vissza, cserébe nem kívánván mást, mint rajongó hazaszeretetei, áhítatot ez iránt a piros vérrózsákat oly gyakran termelt édes, magyar haza iránt. Keserves, lázas álomban, dermedet- ben vonaglott ez az ország. Károgott a sok-sok varjú, mintha a pokol valamennyi kutyáját ráuszította volna a dőlyfös, a vak ármány, megfojtani egy országot, megfosztani diadalmas szívverésétől, gondolatait rablánczra verni: rövid tragédiája a hatvan év előtti márczius idusát megelőző komor időknek. Sürü, sötét gyász borongott Hunnia összetört, sárral dobált eszményi alakján. Didergő ajkán valami névtelen panasz reszketett. Hangja nem volt, dallama nem volt. Gyengülő szívverését számolgatta visszafojtott lélekzettel úr és pór; égő szemekkel járta éjszakáját egy maroknyi nép. Megszólalt a lélekharang . . . Hej de kevés résztvevő szív akadt. A jó szomszéd kegyetlen gyönyörrel ásta már a sirt a haldokló számára, készen volt a búcsúztató is, a puskaropogás, gondoskodtak fényes kíséretről is a magyar haza rablánczra fűzött gyermekeinek. Talán az Isten is eltakarta arczát az Égben. Szent István pedig leborult Magyar- ország védasszonya előtt. Igv kellett annak lennie. És az a jóságos, szeplőtelen Nagyasszony, a tőrrel átvert szivü csodatevő anya, megérezte a Duna—Tisza csodatája édes anyjának hangtalan gyötrelmeit.. . Az örökös, a feneketlen mélységű sir pedig csak a tetemre várt még. A nagybeteg napjai megszámlálvák ... öregek, ifjak felhangzó, megcsukló zokogása, tagolatlan, megtöredező hangok szelték át az éjszakát, melyen már át- szürődött a távoli pusztaságban felcsendülő lélekharang az erőszak vad diadal- orditásával együtt. Beköszöntött a kikelet. A fák rügyei kipattantak. Vájjon kik szedik gyümölcseiket ? A bérezés erdőkben megszólalt a a rigófütty, csattogott a sok madár. Vájjon zsolozsma volt-e avagy dics- hvtnnus a madárdal? A nap forró sugarai szerelmes csókokkal tapadtak a földre. Vájjon éltető vágj. perzselő meleget adtak ? A nagy beteg pedig önkívületi állapotban fiaitól, leámTaitól könyezve feküdt egyszerű, patyolat ágyán. Verejtékes arczát valami régi hármas- szinü lobogóval törölgették. Átlyukasztott, megfakult lobogóval, mely egy diadalittas múlt szentséges maradványa, egy ország hajdani dicsőségének tanúja volt. . . . Készültek a nagy temetésre. A haza legjobb fiai megbénult, elfásult szeretettel, hittel rogytak a reménytelenség árnyas homályába. Csend volt mindenütt. A haldokló utolsó perczeit megzavarni: szentség- törés . . . ... És felcsendült az éjszakában egy csodaszép, szivet-lelket megrázó melódia. Keserűséggel, dörgő szenvedéllyel, imád- ságos áhítattal, melegített, gyújtott. Minden hangja egy zsarátnok s ahol az égő üszők leszállott, ott izzott már a haza- szeretet. S a nagybeteg kitekintett a csak pár perczczel előbb még néptelen térre. A némaságot üdvrivalgás váltotta fel. A könyüs szemekből kicsapott a láng, az elernyedt izmokba új vér költözött, a megnémult ajkakon felharsant a szabadság 'egetdöngető hvmnusa: Talpra magvar! CjQ y Es ott fénylett a költő szemében a szabadság napja. S ahova sugára tűzött: ott meggyógyult a beteg, megmozdult a halott, sóhajtás kélt a sirhantok alól, gyönyörben reszketett az erdők évszázados tölgye és kéjittasan hullámzott az alföld rónáin a kökörcsin. Az az emelvény, ahonnan a költő hangja végigzúgott az egész hazában, a szabadság templomának lön szószéke. Milyen evangéliomi igéket is tanult meg a szomjas lélek? Egy uj világ leple húllott le az álmos lelkekről. Milyen Utáni dalmű akkordjai zúgtak szerteszéjjel ... a távolból ideért a »Marsellaise«, fenn az emelvényen a »Talpra magyar«, lenn a hömpölygő néptömegben a legdicsőbb ének, a szittya nemzet minden álmának, vágyának éneke: szabadság, egyenlőség, testvériség! Ennek a világünnepnek hatvanadik évfordulóját köszöntjük ma lángoló haza- szeretettel, áhítattal. A „Nagybánya“ tárczája. Versszilánkok. Szűk odú az én lakásom, Papír benne egy rakáson, Azt mondja az ajtófélfa: Itt lakik egy bús poéta. Van benne egy pamlag, asztal, Mind a kettő megvigasztal. A pamlagon szövöm álmom: Az asztalon lefirkálom. II. Rajongó vágyak, szenvedélyek, Tiértetek ah, most is égek, Szivemben sok még a virág, Szerelmes, mint egy kis diák ! A bor, a csók, a dal az álmom ! Ez a bölcseség a világon — S amíg bor, esők és dal fakad, Királynak érzem magamat l Fliesz Henrik. Vizsgálat. — Irta; Lengyel Géza. — A harmadik felsőben vizsgálat indult, jobban mondva nyomozás, mert a vizsgálat alatt egészen mást értenek az iskolában. Tehát nyomozás indult. Szerelmes levelet találtak Ilkánál. A levelet ő irta számtan óra alatt, mig a Ko- vácsics kisasszony misztikus példákat rajzolt a táblára. A kisasszony nagyon el volt merülve a számrengetegbe. Ám egy-egy gyors oldalpillantással meg tudta állapítani, hogy Dobó Sárin, a tanácsosék leányán megint uj blúz van, nehéz flancos selyem, amilyenhez ünnepen sem jut egy szegény segédtanítóim és hogy Ilka két könyökét padra téve, a jobb arcát egészen a papírra fektetve ir. Ilyen buzgón nem szokás jegyezni a hármasszabály rejtelmeit. A következő pillanatban már keservesen sirt Ilka. A kisasszony pedig felháborodva olvasta a levelet, Itt indult meg a vizsgálat. Komolyan, a milyen komolyan sehol, sem a törvényszéken, de tán a megyei bírák előtt sem intézik az emberi bűnöket, csakis az iskolában. Bizony Ilkán kívül a fél osztály belekerült a bajba. Az első nap hősiesen állották a vallatást, a második nap azonban árulók jelentkeztek és kiderült, ki szokott gimnazistákra várni az utón, ki szerelmes az igazgató urba, ki küld leveleket soha nem látott, nem is létező személyeknek, csak azért, mert kell levelet írni, amikor a tizennegyedik év felé közeledik a lány és sok Jókai regényt olvasott. A vizsgálat során kompromitált fél osztály éktelenül sirt. A vizsgáló-bizottság megzavarodva állott előttük. Az osztályfőnök tanácstalanul nézett két hölgy kollegájára, a fiatal szép szőke- hajú Kovacsics kisasszonyra és a száraz, evik- keres, fonnyadtarcu Fekete nagyságára. Az öreg özvegyasszony nevetni szeretett volna. Az osztály mélységes elkeseredettséggel konstatálta, hogy a tanár ur mega nagysága csupa engedékenység, de Kovacsics kisasszony szigorú és kérlelhetetlen. Kiküldötte a lányokat, aztán be- hitta őket egyenkint. Előbb a tanukat, a kis árulókat. Jött egy ragyogó, karikaszemü leány, vékony és kicsi, de fürge, nyugtalan, egészséges. Ez még egészen gyerek, ez még bátran és nyitott szemmel beszél. Dobó Sáriról van szó. — A Dobó Sári — mondja a kis lány — most egy hete a mértanból felelt. Hárman voltunk kint a táblánál, én álltam mögötte, utánam a Deutsch. A dobó Sári nem tudta a derékszögű háromszöget. Pedig óra előtt tudott mindent, mert nagyon jól érti a mértani, csak éppen úgy akarta, hogy most ne tudja. Erre a Melczer tanár ur odajött és kivette a krétát a kezéből és segített neki. Én nevettem, mert tudtam, hogy a Sári tudja a háromszöget s csak tette magát," hogy nekem odasughassa, hogy: Lökj meg.
