Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-04-16 / 16. szám
NAGYBÁNYA 3 1908. április 16. tes terv még hibáit is a saját szerkesztője által készített pályázati hirdetménynek köszönheti, melyhez ragaszkodnia kellett. Most laptársunknak a szálló hol igen nagy, hol igen kicsiny, a szobák száma hol túlsók, hol csekély, nemkülönben a boltok száma is, sőt legújabban felveti azt az eszmét is, nem-e volna jobb külön árucsarnokot és külön szállót építeni egészen uj tervek szerint? Ezt a hangot már mintha ismernők. Ah igen, jól ismerjük a nyaralók épilése idejéből. A nyaralókat amidőn építettük le nem irható lelkesedéssel, épen ilyen hangok hallatszottak. Midőn az egyik tervet hosszúra nyúló purparlék és számos helyszíni kirándulás után jogerős határozattal már elfogadtuk, mindig akadt valaki, akinek az elfogadottnál jobb eszméje támadt s ismét kezdtük legelőről a pur- parlékat is, a helyszíni szemléket is, mig végre a jobb eszmét is megörökítettük jogerős közgyűlési határozattal. De akkor ismét akadt valaki, akinek még jobb eszméje támadt és ismét csak legelőről kezdi ük a purparlékat s a helyszíni szemlékel, amig csak jogerős határozatba nem foglaltuk a még jobb eszmét is. A legeslegvége pedig a dolognak az lett, hogy van egy luczat jó eszménk jogerős határozatokkal eífogadva, de nincs egy fia nyaralónk sem, pedig hogy a nyaralók felépítéséből a város igen tisztes jövedelmet húzhatott volna, az ipar és kereskedelem révén befolyt közvetett hasznot nem is említve — azt az azóta lezajlott idők ellentmondást nem törően beigazolták. Hál azt akarja laptársunk újabb és újabb, jó és jobb eszméinek felvetésével, hogy a városi nagyszálló építéssel is a nyaralók sorsára jussunk, hogy legyen egy luczat jó eszménk jogerős határozatokkal elfogadva, de ne legyen nagyszállónk ? Feledi-e, hogy naponkint a város 80 — 100 korona jövedelmet kénytelen nélkülözni, amióta a leégett szálló romokban hever ? Vájjon férfias önérzetes dolog-e meggyőződéseinket, megállapodásainkat napról-napra változtatni s összeegyeztetheíő-e az a képviselőtestület tekintélyével? Hogy amit jónak, helyesnek és czélszerünek tartottunk az egyhangúlag elfogadott pályázati hirdetmény kibocsátásakor, azt ne tartsuk jónak, helyesnek és czélszerünek most, amiért a pályadijat nem épen a »Vörös- pont* tervezet nyerte el ? Valóban, laptársunk érveléséből nagyon is kilóg a lóláb s tulerős szem sem kell hozzá, hogy azt megláthassuk. Egy pillanatra sem tagadtuk soha, hogy a kivitelre elfogadott terven bizonyos változtatások szükségesek, aminthogy ez természetes is, hiszen még olyan építkezési terv aligha volt a világon, amelyen a kivitelig bizonyos változások ne történtek volna; de ez még nem ok arra, hogy most már tabula rasa-t csináljunk s ismét legelőiről kezdjünk mindent. Vagy ama tetemes kiadások fölött is napirendre térhetünk egészen könnyedén, amelyeknek viselésére a hozott közgyűlési határozatok s az adóit megbízások folytán már eddig is kötelezve vagyunk? Reánk nézve teljesen irrevelans, hogy az elfogadott tervek alapján a nagyszálló építésének vezetését kire bízza a közgyűlés, a fődolog az, hogy az a nagyszálló mielőbb felépüljön. De a pénzügyi szempontok amellett szólnak, hogy ha már az eddig kidolgozott részletes tervekért és költségvetésekért 2 százalékot kell fizetnünk a tervező építészeknek, bízzuk reájuk az építkezés művezetését is, mert a teljes kivitelért még fizetendő két százalékból alig takaríthatnánk meg valamit, ha a kivitelre bárkit is kérnünk fel. De főleg emellett szól a felelősség kérdése, melyre különösen felhívjuk az érdeklődők fi gyeimét. Ha a tényleges kivitelt a tervező építészek eszközük, az épület egész komplexumáért minden tekintetben a legteljesebb felelősséggel tartoznak s a felelősség kérdése velők szemben mindenkor érvényesíthető lesz. Nem igy tog állani a dolog azonban akkor, ha a kivilelt más fogja eszközölni. Akkor, ha esetleg valami baj lesz, aki a tervet végrehajtja, bárki legyen is az, azt fogja mondani: roszak voltak a tervek; a tervet készítő építészek pedig majd azzal védekeznek: rósz volt a kivitel! Vagyis, ismételjük, anélkül, hogy e soraink Írásánál bárkire is gondolnánk, de elő fog állani az az eset, hogy az esetleges hibákat egymás nyakába igyekeznek majd sózni. Épen és főleg ezen okból, a dolog művészi oldalát nem is említve, igen célszerű volna a kivitelt is a tervezők kezében hagyni. Es ez városunk mérnökével szemben épen nem bizalmatlanság, amint ezt némelyek szeretnék feltüntetni. Hiszen a városi mérnöknek a nagyszálló felépítésénél a legszebb szerepkör nyílik. Az ő hivatása lesz a szorgos és szigorú felügyelet, hogy az építkezésnél a város érdekei mindenben megóvassanak s a tervező építészek, kiket művészi ambiczió vezérel, e felügyeletet bizonyára csak hálás köszönettel veszik. Vessünk már egyszer véget az örökös huza-vonának, az egyéneknek örökösen egymással való szembeállításának, a közvélemény alaptalan és félrevezető alarmirozásának s igyekezzünk a kérdést ne sipulusziádákkal, hanem komoly, férfias munkával megoldani, ellenesetben a városi nagyszállóval is olt leszünk, ahol a nyaralókkal vagyunk! Rákéták. — J a r cl iuett o. — Fenn a >Folies>-ben Budapesten Egy Jcutyaszinház tündököl. De tegnap Bányán hányát estem, Még most is élvezi a testem, Mert a Jcutyaszinház manap Na gybánya főterén — harap ! Das macht die Liebe — szólt a költő — Itt sajnos azonban a rend, Amennyi rattler, mennyi mopszli, Ki tudná őket elsorolni, Kellemes áriát ugat : Hogy ez a lét csak hangulat. De apropos l Feltám adás lesz — De szent e hit, de drága jó, A nagyszálló — remegve kéidem — Virul-e ránk majd rózsaképen? Vagy álom lesz osak, semmi más, A romból — a feltámadás? Mert öntözni dicső szoJcás már, Öntözzük le e romokat, Talán nyomán a Halleluja . . . Már mint a lelkünk néma búja Egy édes dalban felfakad, Megtöltvén a — poharakat l . . . Oh pacsuli illat a légben, Az ózonnak ma párja él. Az otl.olonnak van keletje, A rózsavíznek kél szüretje, Öntözzük meg magunkat is: A borral, hogyha nem — hamis I . . . Komoly a szó l Pardon közönség, Ha figyelemre méltatott, Ma három napja, három éve, Hogy az anyakönyves elébe Barkóczy nélkül léptem én, Fizetlen frakkos vőlegény! Ma három ével Meghatottan A rím is szörnyümód remeg — A kapukulcs, papucs, a számla, Husvétkor ez a lelkem álma, Halellujának ugy-e néha Ez ágyú inkább — nem rákéta ! Rikkancs. s egy pár élénk szinü rózsái varázsolt halavány j arczára. Lelkében elsimultak a hullámok s meg ! nyugodva éppen be akart fordulni, mikor fel- j tűnt az utca szögleten Juhász Gábor. Daliás, szép legény volt, maga is olyan, I mint egy árboc; pompásan illett volna a sugár I Szűcs Ágneshez. Leszegett fejjel közeledett, oda j se pillantott a remegő leányra. Pedig már mes- j szirői észrevette a szomorú letört liliomot. Mikor aztán minden szó és köszönés nélkül elhaladt a ház előtt, — Ágnesből kitört a vissza fojtott jajszó. Megkinozott szive fel- jajdult: — Gábor! állj meg egy szóra! A legény dacosan fölvetette sötét tekintetét, végig nézte a remegő leányt, s egyetlen szó nélkül legyintett kezével, aztán hirtelen bekanyarodott az utcza szögleten. A megcsalt leány szemében valami meg- magyarázhatlan keveréke imbolygóit a fagynak és a tűznek; félelmében elált szívverése, de csak egy pillanatig; akkor ismét eszébe jutott az eljövendő angyalka, ki befogja balzsamozni sorsának gyötrelmeit szeretetével. Bánatos sóhajjal suttogta, a csalfa legény után: — Úgy áldjon meg az Isten! Ez volt minden átka a megtört szivű leánynak. Juhász Gábor azt már nem is hallotta minden gondolata Vedres Zsófinál volt. Pedig, ha visszanéz, láthatta volna, mint magaslik föl egyszerre ez az eldobott leány, s mint ragyog homlokán az anyaság édes bűvös glóriája. . . . * Minden sebet begyógyít az idő. Szűcs Ágnes szivén is begyógyult a seb. A Juhász Gábor lakodalmát befüggönyözött kis ablakából nézte végig; s csodálatos, egy könyet se ejtett miatta. Az a kis patyolat ingecske, mit ép’ akkor varrogatott, — boldog mosolyt varázsolt halavány arczára. Aztán megérkezett a kis jövevény is! A parányi Gáborka oly kedves gyermek volt, hogy nem adta volna a világ minden kincséért. Szakasztott Juhász Gábor volt. Minden vo- vását, szemét, haját apjától örökölle. Ágnes méla mosolylyal nézte, a mint a kis éhes gyermek csöpp piros szájával szívta kebléről az életet. Az öreg Szücsné meg épen imádtál Soha egy dorgáló szót nem ejtett ki leánya előtt, sőt meg vigasztalta. A nagyanyákba sok szere- tetet öntött a természet. A faluban elhallgatott a sok mende monda; a vén asszonyok beleuntak a szapulásba, a leányok pedig óvatosan szóltak a kényes ügyhöz, mert hát Isten tudja! Ma nekem, holnap neked! Juhász Gábor is boldogan élte világát Vedres Zsófival, kivel még jól is járt, mert tekintélyes vagyont vitt a házhoz. Legrosszabb dolga volt az öreg Koblikné- nak; nem igen akadt hir, mit egyik házból a másikba vihetett volna. Mintha az Ágnes »esete* az erkölcsök javulását idézte volna elő. Egy reggel azonban ismét szokatlan izgalommal nézegette végig az utczát. Minden kapu előtt megállott, bekiáltott valamit s kezeit tördelte. Nagy eseménynek kellett történnie, mert az öreg asszony teljes elemében volt. Egy pár kiváncsi asszony össze csoportosult az utcza közepén, Koblikné nagy szájjal kiáltozott feléjök. — Hallották-e? Meghalt az éjszakai Aztán oda ment hozzájok s tövéről-hegyére elmondta a rendkívüli eseményt. így jutott el Szűcs Ágnesék portájára is. Megzörgette a kaput és élesen bekiáltott: — Ágnes, Ágnes! Hallottad-e mi történt ? A szép leányasszony épen a kis Gáborkát táplálta s künt ült a pitvar ajtó küszöbén. A „BITUMINA tiszta bitumonból készített valódi aszfalt-tetőlemez, tartós, tűzbiztos, szagtalan, kátrányozást vagy egyéb mázolást nem igénylő „Bituminá“-val fedett tető bemeszelve szép fehér marad és kitűnő védelmet nyújt a nap melege ellen. — JUHA“ féli ZSindOlylei álíeíSSére is Mii aliis. Csakis védjegygyei ellátott tekercseket fogadjunk el. Gyári főraktár Nagybánya és vidéke részére: Harácsek Vilmos Utódai nagykereskedésében Nagybányán.
