Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1908-04-02 / 14. szám

2 N AGYBÁNYA a „Magyar Építőművészek Szövetségéi­nek delegáltjai, közöttük dr. Hültl Dezső, aki az építészeti szakosztályon az egye­düli és első doctor rerum technicarum, az első díjra méltatták s azt magasztaló dicséretükkel tüntették ki, nemcsak im­pozáns volta, architektonikus kiképzése s helyiségeinek czélszerü elrendezése szempontjából lesz első a vidéki hasonló szállók között, de jövedelmezőségre is felülmúlja azokat. Műkedvelői társaság. Április 1. libben a két szóban Nagybánya város szellemi életének újabb felcsirázása lappang. Eléggé aktuális, különösen ma. mikor a régi, a Rákóczi-téren fekvő romok helyén valamelyik nagyobb pénzintézet jóvoltából maholnap egy modern, kényelmes szálloda és vendéglő hir­deti a huszadik század építészeti művészetét. De eltekintve a szálloda és vendéglő elhi- kai és anyagi szükségleiétől, talán a gasztronó­mia mindenesetre kellemes tudományának fej­lesztésén kívül gondoskodnunk kell a nagyon is éhes lélek vágyainak kielégítéséről is. Szerelnők meglesni ismét azt a bűbájos éjjelt, mely elmúlt, felszállani a pillanatnak te­tejébe, mely elröppent, megtapintani az ihletet, mely valójában inkább egy kis gyomorégés volt — mikor a vármegyeszerte hires nagybányai műkedvelői pálya is hozzájárult annak a jelző­nek megerősítéséhez, mely Nagybányának a Múzsák kegyelméből a »művészi« jelzőt juttatta. Halljuk itt is, ott is a rideg, kegyetlen vá­dat. Ennek a városnak a levegője ma más, a régi emberek mikéntha idegenek volnának. Az egész élettörténet egy pár tarokkpartie, avagy ultimos alsós körül bolyong. Fáradtan, össze­törve. Még a fák is ásítanak erre nálunk. S ha akad aztán valaki, aki a szellemi élet kovászát megkavarja, sőt megdagasztja, nem akad pék, aki megsütné. Hej, kedves fajtánk, a magyarság kötő ereje mi igy vagyunk, oh bizony igy vagyunk. Demokra­ták vagyunk addig, mig nincs benne mód, hogy azok legyünk. Képviseljük az Európában tradi- czió, rang és czim nélkül szűkölködő világot, izgatunk, tiprunk az előjogokon. Lelkesedünk a fehér asztal mellett, de annyira, hogy a világ­űrt átölelő összes ideálok, eszmények, álmok is nekünk hisznek. De amikor valamelyik törékeny eszmét felvérezünk, a kötést senki sem hozza. A részvétlenség beleeszi magát a szivünkbe s a visszasovárgott műkedvelői társaság — meg­marad egy izgató, bűbájos fogalomnak, mert a fő — a kényelem ! A műkedvelői társaság, mely egy társada­lom pezsgő szellemi életének valóságos irányí­tója, hiányzik. Hiányzik már pár esztendeje. Megvan a lélek, de sajnos, nincs meg a test, hangoztatják. Nincs megfelelő helyiség. A Pol­gári Kör nagyterme csakhogy épen tűri ezt az elnevezést. A Kaszinó nagyterme építkezésénél fogva nem barátja a Múzsák megtisztelő láto­gatásainak. A Kaszinó udvarán büszkélkedő ve­randa zsánerű helyiség pedig egyszerűen kivégzi a rajta előaadandó darabot. Ne restelkedjünk gondolkodni. Ha már városunk büszkesége, a nagy vendéglő máglya- halált szenvedett, ez a gyász nem marczangol- hatla annyira össze a műkedvelői társaságot, hogy apácza életre adja magát. A művészi láng örökre lobog a megáldottak lelkében s ez a ragyogás nem csupán egy modern technikával berendezett, pompásan feldíszített teremben dia­dalmaskodik intenzív erejével, de egy primitiv desz kábádéban is. Az első magyar színtársulat kulisszáiba bele- sivitott a szél, de nem harsogta túl az előadó művész hangját. Oldalát paskolla a hó, de a színész nem didergetf, hevítette a bensőség, a ragyogás. Mért ne »ereszkedjünk« mi is jól öltözött hölgyek és urak erre a színvonalra, mikor ne­künk sem a hó, sem a szél nem fog statisztálni ? Mert amig az uj vendéglőnek — hallomás szerint kitünően fölszerelendő színpadja fel­épül, addig is érdemes, minden lelkes irodalom és művészbarátnak hazaíiui és erkölcsi köteles­sége, hogy pangásnak induló szellemi életünket ismét hitelképes érlékpapirossá legye. Az aláírási ivet ki kell bocsátani. Hisszük bizalommal, hogy lesz aláíró, lesz elég lelkes hivő, ki a nagybányai műkedvelői társaság tag­jai sorába szivvel-lélekkel belép. A sokszor hangoztatott helyiség hiánya nem lehet ma már a véres kard, amit az el­fogultság, az ambicziók megbontására körülhord Nem kell a művészi lakhoz egyéb — ér­teni alatta az ideiglenest, — csak egy pár erős deszka, egy megbízható ácsmester. Három-négy nap alatt fölemeli ezt a nyári arenat az erre a czélra kijelölt helyen. Nem a színháznak ját­szanak a műkedvelők, de az unatkozó közön­ségnek, mely valószínűleg csak széltől, esőtől mentes helyet keres s nem igen törődik azzal, hogy az udvari, az intendánsi páholy üresen tá­tong a — nézőtérre. A díszletek is ideiglenes életűek volnának. Kellő honorarium mellett akad vállalkozó a kezdő festők között, akik bizonyára igyekezettel és szeretettel festenék meg azt a két hátteret, azt a hat vagy tizenkét oldalfalat, melyekkel talán Madáchnak az »Ember tragédiája« t isszinre hozhatnók. És ez a mulatság — ma a pénz a Moloch — nem is nevezhető drágának. A rég lezajlott, kellemes előadások akkora közönséget vonzot­tak a színházba, hogy sok hivatásos szindirek- tor sóhajtozik hónapokon keresztül egy ilyen telt házért. A kezdetben felmerülő kiadások bőséges fedezetet találnának a biztosnak mondható jö­vedelemben. És Nagybánya városa visszanyerné nagy­szerű illúziót a műkedvelői társaság iránt. Higy- jük, hogy nem vesztettük el, higyjük, hogy a társaság mai phanlonszerü alakját csak álruha fedi s ez a műkedvelői társaság valóban egy szép melódiáit zengő művészemberekből áll, kik maholnap a közömbösség fekete ruháját le­vetik, hogy magukra öltsék a jókedv, a lelkese­dés, a szórakozni vágyás és szórakoztatás csillogó ruháját. Ahol ilyen hálás közönség van, ott a mű­kedvelői társaság nem csak életképes, de emt 1- kedhel is a művészet Parnasszusán. Ugv halljuk, hogy a napokban egy Ívvel kopogtatnak be a művészetért lelkesülő házakba. Sok sok aláírást kérünk, mert ez a köte­lességünk is. Tartozunk a műkedvelői társaság létesíté­sével első sorban saját lelki művelődésünknek, tartozunk evvel a szépet imádó közönségnek, de különösen a magyar nemzeti Geniusnak, mikor csalogányszerü, édes anyanyelvűnket to­vább terjesztjük a művészet és magyar haza dicsőségére. 1908. április 2. Már napok óta ott nyugszik a csöndes temetőben, de az országos gyász, az országos részvét megnyilatkozásai csak most bontakoz­nak ki egész impozáns nagyságukban. Amerre csak a mélyen megrendítő hiób- hir eljutott az országban, a fiatal, nagymevü tudós tragikus sorsa igaz, őszinte részvétet vál­tott ki a szivekből s ha van vigasztaló balzsam az együttérzésben, úgy az országos kegyeletből a megnyugvásnak, az enyhülésnek kell fakadnia porig sújtott szerettei részére. Dr. Schönherr Gyula haláláról a Magyar Nemzeti Muzeum tisztviselői kara a következő gyászjelentést adta ki: A Magyar Nemzeti Muzeum tisztviselői kara mély megilletődéssel jelenti, hogy dr. Schönherr Gyula, a Széchényi orsz. könyvtár igazgató-őre, a m. tud. akadémia levelező tagja, egyetemi magántanár hosszabb szenvedés után folyó hó 24-ikén Nagybányán, férfikora delén elhunyt. A Magyar Nemzeti Muzeum egyik legkiválóbb tisztviselőjét, a Múzeumok és Könyv­tárak orsz. Főfelügyelősége buzgó, szervező munkását, a tudományos élet legjobbjainak egyikét gyászolja az elhunytban. Budapesten, 1908. márczius hó 24-én. A Magyar Heraldikai és Genealógiai Tár­saság a következő gyászjelentésben tudatta nagy vesztességét: A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöksége és igazgató választmánya mély fájdalommal jelenti, hogy viceházmesterem, kinek édes álma megrablásá- ért öt krajezár dukál éjfél előtt, nyolez éjfél után. A magam fajta napszámos embernek meg egész skála van a szemüvegére rovalkázva; prímától ultiméig minden napnak van egy-egy rovátkája s e rovátkák minden egyes fázisa máskép mutat. Nagy ut, ha jól meggondoljuk, a legrózsaszinübb aszfalttól a legsötétebb asz faltig, a legfinomabb havannától a legfinomabb két krajezáros kubáig. Elvégre a változatosságban is van némi gyönyörűség, de én e tekintetben hajlandó va­gyok kivételt tenni s az ilyesfajta változatossá­goktól egyszerűen minden gyönyört megta­gadni. Ezen tanulságos elöljáró beszéd után el­mondom, amikor én meghalni akartam. A legjobb utón voltam a legsötétebb asz­falt felé: kedélyem sötétségének megfelelőleg valami hangulat nélküli, sivár panorámát kellett keresnem, hogy ha már henne vagyok, lega­lább tanulmányokat tegyek a bánat, a szenvedés ulain is — felkerestem tehát a főváros séta­kertjeit s üdülőhelyeit. Rendkívüli sikereket értem el. Rémes re­gények, drámák tervei kóvályogtak az agyam­ban s már a tekintetben is megállapodtam, hogy müvemben hány embert fogok a másvilágra expediálni tőr, és hányat méreg által, — midőn felébredt bennem az ambíció. Hogyha Shakes­peare kollégánk Írhatott tragédiákat, miért ne Írhatnék én is ? (Fogadni mernék két krigli sörbe, hogy Shakespeare a legjobb tragédiáit mindig a hónap vége felé irta.) Csak az bántott, hogy a panoráma minden szomorú sivársága mellett sem volt elég komor. Hopp! megvan! Rohantam a korzóra. Ez kell nekem; elég szomorú, elég sivár, elég komor. A dekorációhoz még az ég is hozzájárult. Félelmes fekete felhők tömege úszott nehéz­kesen a budai hegyek fölött, ilt-ott egy-egy foszlányát elkapta a sivitó szélvész s rnegcsa- varitolta koszában, majd kacskaringósan, mintha pattogatni akarna vele, mint valami ostorcsip- tetővel. Felvillant az ég alja, előbb ritkán, majd mind sürüebben, mig végre a villanás szipor­kázó rákétája ketté hasítja az eget egész hosszá­ban s rázeudül az ég dörgése hatalmasan, fé­lelmesen. Határozottan olyan emberhez illő helyzet, aki tragédiákat fogalmaz. Tele tüdővel szíva magamba az impresszi­ókat, háborilhatlanul folytattam utamat egész a börzéig, ahonnan két ember jött velem szem­ben, hevesen gesztikulálva. A szél felém hozta hangos vilázásukat s önkéntelenül is hallanom kellett párbeszédüket. — Csak aztat mandak teneked le Grön- feld, vagy te edj astaba szamár/ — Pafant váglak le garomba! — Leszel le azért mégis edj astaba sza­már, le Grönfeld! — Nesze! le garomba! Csattanni is csattant, a kalap is lerepült, de a »garomba« ur nem vesztette el hidegvé­rét. Felvette a kalapját, leporolta és megkér­dezte Grünfeldtől: kőolaj-üzemre is alkalmasak, gőzlokomo- bilok,utimo;£clonyok, gőzcséplőgépek, arató­gépek, teljes malomberendezések, talajmi- velő eszközök, stb. stb. ..... KÍ VÁNATRA SZÍVESEN KÜLDÜNK ÁRJEGYZÉKET ÉS KÖLTSÉGVETÉST. II Műi MŰI ÜiiSUli (Éüiii UfZÉKŰGÜÖMStGf, BBDAPfSI. II., IMCZI-ÍIUI ä

Next

/
Oldalképek
Tartalom