Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-03-05 / 10. szám
1908. március 5. NAGYBÁNYA jainak alkalmat adjon a helyi és időjárási viszonyoknak megfelelően a különböző sportok, az athletika és szobatornászat összes ágainak gyakorlására. Ebben az egyesületben szakszerű vezetés mellett bármily korú férfi megtalálja majd az erőinek, testi viszonyainak megfelelő foglalkozást. Lelkes férfiak indították meg a mozgalmat, hogy minden más egyesülettől függetlenül megalakítsák az önálló tornaegyesüle- lel. Karoljuk föl tehát az ügyet minél szélesebb körben, minél nagyobb buzgalommal, mert rövid idő alatt tapasztalni fogjuk üdvös hatását. Rendelkezésünkre áll minden szükséges eszköz erre vonatkozólag. Mint alapszabállyal biró egyesület az államtól díjtalanul megkapjuk a gymnasium tornacsarnokának használatát s ezt a főgimnáziumi igazgató szives készséggel máris kilátásba helyezte; a várostól kérnünk kell alkalmas gyakorló teret s ezzel rendelkezésünkre áll minden szükséges eszköz. Csak a mi közönyünkön mulhatik el az ügy sikere s a mi szégyenünk volna, ha nem ragadnók meg a kínálkozó alkalmat. Tanuljunk Nietzscheitől, a migrénes, beteges filozóftól, aki megirigyelte a régieklől a klasszikus derültséget és erőt, aki a hatalmas emberről, erős izmokról, el nem vásott idegekről álmodozott. Akarjunk mi is erősek, egészségesek, hatalmasok lenni. Hozzuk pezsgésbe lomha vérünket, regeneráljuk petyhüdt izmainkat s egészségesek leszünk, erős férfiai a hazának. Hisszük, hogy a kibontott zászló alá csakhamar minél számosabban fognak sorakozni. Farsang. Az ev. ref. egyház batyubálja. Az ev. ref. egyház házieslélynek nevezeti balyubálja szombaton este zajlott le a Kaszinó termeiben. Hagyományosan jól sikerült ezúttal is, bár siker tekintetében korántsem versenyezhetett az előző évek batyuháljaival. Mindjárt eleve megjegyezzük, mi ennek okát az alkalmas helyiség hiányában látjuk. Olyan nagyszabású bálra, minő az ev. ref. egyház batyubálja szokott lenni, sem a Kaszinó, sem a Polgári Kör termei nem alkalmasak. A legutolsó, igazán nagysikerű batyubál évekkel ezelőtt a leégett városi nagyszálló dísztermében zajlott le s még e méreteiben impozáns díszteremben is némileg érezhető volt a túlzsúfoltság. Azóta megkisérlették a Polgári Kör termeiben is rendezni, de annyian voltak, hogy mozogni is alig lehetett, a hőség pedig kiállhatatlan volt. Most a Kaszinó termeiben rendezték, de úgy látszik, a közönség a múltak tapasztalatain okulva tartott a túlzsúfoltság okozta kellemetlenségektől, mert csak közepes számban jelent meg. De akik jelen voltak, azok pompásan mulattak s egy édes est kellemes emlékeivel távoztak. A Kaszinó termeiben már a kora esti órákban zajos élet uralkodott. A háziasszonyok s leányok bájos serege serényen sür- gölt-forgott az asztalok körül, melyek pazarul voltak díszítve s egy nagyszerű lukullusi lakoma csábos, inycsiklandoztató képét vetették előre. A szorgos gondoskodásnak még az utolsó pillanatokban is akadt rendezgetni valója, hogy az érkező vendégek mindent a legkifogástalanabb rendben találjanak. A báli közönség nem is váratott soká magára. Még az 728 órát sem ütötte el a Szent István torony órája, midőn az első kocsi megállóit a Kaszinó kapujában s azután szüntelenül roboglak a kocsik egymás nyomába, úgy, hogy nyolcz óra tájt már a legkésőbben érkezők is ott hullámzottak a nagy terem parkettjén. Csakhamar felhangzott a hallgató, mélabús magyar nóta és kezdetét vette a szives invitálás a dúsan leritett asztalokhoz. Yége-hossza nem volt a magyaros vendégszeretet bensőség- leljes megnyilatkozásainak, mely vonzó, elragadó kedvességben és leírhatatlan találékonyságban csillogott minden asztalnál. Három nagy asztalt terítettek. Mindjárt a bejárónál, az olvasó teremnél iruló-viruló szép asszonyok és leányok fallanxára akadt az ember, akik valóban lebilincselő szívességgel tessékelték vendégeiket az olvasóteremben felállított, dúsan megrakott asztalukhoz. Ifi Bommerszbach Péterné, Jeney Gyuláné, dr. Nagy Gáborné, Marosfy Dezsőné, Óváry Fri- gyesné, Smaregla Mihályné és Wiessncr Richárdné voltak a házi asszonyok, kiknek egész sereg bájos leány segédkezett. A nagy teremben kél asztal volt felállítva. A patkó alakú nagy asztalnál, mely csak úgy roskadozott az Ízléses diszitésektől s a gurman- deriáklól: György Gusztávné, Harácsek Vilmosné, Kiss Béláné, dr. Makray Mihályné, Moldován Lászlóné, Prihradny Kálmánná, dr. Stoll Tiborné és dr. Vass Gyuláné voltak a házi asszonyok. Ifi is egy egész sereg bájos leány segédkezett a felszolgálásban. A másik asztalnál a házi-asszonyi tisztet Gyalay Gyuláné, Jég Jánosné és Jég Károlyné töltötték be. A szép leányok sokasága itt sem hiányzott s csak az igazságnak teszünk eleget, midőn konstatáljuk, hogy a vendégek soraiból tömötten kijutott mindhárom asztalnak s jókedvben, fölséges hangulatban épen nem volt hiány. A háziasszonyoknak áldozatkészségükért, fáradhallan buzgalmukért s vendégszerető szívességükért nemcsak az egyház elöljárósága mond hálás köszönetét, de a nagy közönség is, kiknek feledhetetlenül élvezetes és kedves per- ezeket szereztek. Még javában tartott a lakoma (azaz hogy ez egy végiében reggelig tartott) midőn a csárdás szilaj ütemeire táncra perdült az egész fia3 lalság s tüzesen, magasra szálló jókedvvel ropták is lánczot a kora reggeli órákig. A négyeseket negyven pár táncolta. A házi estélynek nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is nagy sikere volt. A számadások, midőn e sorokat Írjuk, nincsenek ugyan lezárva, de már ez ideig is a tiszta jövedelem 720 koronára rúg. Ez az összeg esetleg még növekedni fog, mert jegyeiket sokan utólag váltják meg. A főgimnáziumi ifjúság hangversenye. A Kaszinó termeibe ritka nagyszámú, előkelő közönséget vonzott e hó 2-án, hétfőn a diákbál és a diákok hangversenye. Egy gyönyörűen kiszínezett, poélikus mulatságban volt részünk. A hétköznapi élet szürkeségébe üdítő hangulatot varázsolt maga a hangverseny, mely igazán pazarul elégítette ki a közönség várakozását. Csupa jókedv, szinte gyermekes öröm fogta el a lelkeket s a jövő Magyarország kitünően fegyelmezett ifjai a nyilvánosság elé történt ez első felvonulásukkal szinte lehetetlent produkáltak. A diákok csodálatraméltó lelkesedéssel, rajongó szeretettel, a legapróbb nüanszokig mesterien kidolgozva tárták a hallgatóság elé a fényes, bármely nagyobb város közönségét is elbűvölő műsort. Ennek a klasszikusan szép estélynek egészen speczialis stílusa volt: valami fátyolszerü könnyedség, mely azt bevonta. Észre sem vették a derék zenekari tagok korkülönbségét. A serkedő bajuszu, komoly praematurus ép oly lelkiismerettel fogta fel szerepét, mint az a pozsgás képű, örökké pajkos, lámpalázas harmadik gimnázista, ki színpadiasság, keresettség nélkül ringatott el nyirettyűjével. A nagy diákok tapintatos eljárása, elegan- cziája, higgadtsága mindenkit lekötelezett. Gondoskodtak róla, hogy mindenki jól érezze magát és kényelmesen. Olybá tűnik föl maga a hangverseny, mintha egy mesekönyvből ugrott volna ki. Minden izében önérzetes, precziz alkotásokat láttunk s a konczert feledhetetlen emlékeket hagyott maga után. A helyiség mizériái bizony megbénították a hangulatot. Ez azonban az anyagi sikert jelenti. Túlzsúfoltság minden helyiségben és kritikán aluli ventillalió. De a kis diákok, a sétáló Pierotok és Piereltek feledtették a kellemetlent. Ez este Nagybánya minden kis leánya, kis diákja boldog volt. Gyönyörűség volt nézni az ősz bajuszu apa mellett a tánezoló liliputi diákot, amikor a naivság fűszerezte bájjal lejtelt végig liliputi tánezosnő- jével a termen. Annyi szeretetreméllósággal, hévvel, lelkesedéssel, hogy a néző ösztönszerüleg tapsra fogta össze tenyerét. Karneval herczeg kitünően mulatott serdülő apródjai között. A rendkívüli gonddal kidolgozott programm első pontja a főgymnasiumi zenekar fellépése volt. Rossini halhatatlan operájának, Teli Vilmosnak nyitányát hallottuk. Szinte megdöbbentett, elkábitott áz a tökéletesség, melylvel a zenekar a tüzpróbát kiállolta. Egyetlen egy tétovázó akkord sem hangzott fel s az elbűvölően összhangzó játék frenetikus tapsokat aratott. Valamennyi zenész olyan széles technikával rendelkezett, mely igazán művészi magaslatra helyezte az előadást. A tapsok legnagyobb része azonban Borbás zenetanárt, a nehéz darab betanítóját illeti. Fegyelmezett zenekarával brillírozott A kitűnő hangszerelés, az ő fáradtságot nem ismerő tökéletes munkája. Második pont képen Füvessy László VII. o. tanuló szavalta el Petőfi Sándor Búcsú czimü költeményét. Biztossága, kitünően felfogott előadása, helyes hanghordozása kellő elismerésben részesült. Lelkesen megtapsolták a tehetséges szavaiét. Ezt követte Ocsárd Böske hévvel és meleg érzéssel előadott szavalata. Vörösmarty »Szép Ilonkáját• adta elő Berks Emmyke hatásos, fülbemászó zongorajátéka mellett. A gyönyörű költői munka kitünően érvényesült mindkét szereplő előadásában. A rendezőség két szép csokorral, a közönség általános óváczióval jutalmazta az élvezetes pontot. Elragadó kedvesen játszott hegedűn ezt kö- vetőleg a kis Ábrahám Endre III. gimn. oszt. tanuló Homola Viktor zongorajátékának kíséretében. Bár kezdetben észrevehető lámpalázzal küzdött, de a játék hevében később erről elfeledkezett. Valamennyi regiszterben bámulatos könnyedséggel kezeli a hangszert, mely bizo— ügy, hogy az ön fiának összesen ötszáz forintot tudtam kölcsön adni. — És milyen váltót szerzett tőle? — Ezer forintosat, nem mertem többet kérni. — Jól van. Csak várjunk. De bizony hiába vártak. A főhadnagy félévig nem jelentkezett az uzsorásnál. Mi lelte? kérdezte az uzsorás aggodalommal eltelve. Megtudta. A főhadnagy egy szegény leánynak udvarolt s ez távol tartotta a zajosabb, költségesebb mulatságoktól. Ezt meg is irta az öreg Vojáknak. így végezte levelét: »Az ön fiával nem lehet semmire sem menni. Képzelje, a váltó lejáratnál háromszáz forintot fizetett a zsoldjából.* Az öreg Vojáknak megcsillant a szeme, ismét elutazott Erdélybe, ahol löviről-hegyire megtudta, ki az a szegény leány, a ki fia jellemét úgy átalakította. Úgy intézte a dolgot, hogy a leánynyal négyszem között találkozott. Szegény árva leány volt, ki zongoraleckékből élt. — Kisasszony, mondta, a leányom zongoraleckét óhajt önnél venni. — Kérem. — De nekem egy kis skrupulusom van. — Mi az? — Azt hallottam, hogy önnek egy fess főhadnagy udvarol. — Bocsánatot kérek, mondta a leány energikusan, ahoz senkinek semmi köze, s ha ön kétkedik tisztességemben .... — Isten ments! De a világ, tetszik tudni, a világ. Egész más, ha az a főhadnagy vőlegénye lenne . . . — Nem lehel ........... — Miért? — A kauczióérl — Csak azért? — Azért! — Bizonyos ön abban? — Egész bizonyos. Az öreg zsebébe nyúlt, s kiolvasott az asztalra huszonnégyezer forintot. — Nohát itt a kauezió, lessék hozzá menni! A leány arcza hirtelen elpirult. Nem tudta elképzelni hirtelen, hogy mi történt. Az első impulzusnak engedve, sértődötten mondotta . . — Uram, önnek nincs joga . . . Az öreg közbe vágott . . — Kérem, kérem, semmi sértegetés. Ilyen közeli rokonok között . . . — Közeli rokonok? — No igen, én vagyok tudniillik’az István apja. Még az este az öreg Voják leszámolt az örmény uzsorással — Önnek alku szerint összesen ötven forint jár. — De kérem . . . — Ja, miért nem ügyeskedett? Az uzsorás zsebre vágta az ötven forintot és szomorúan rázta a fejét. — Nem mennek az üzletek, sehogysem mennek ....
