Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-03-05 / 10. szám
Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 borona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. ÉG Felelős szerkesztő: LY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. talán még katzenjammeres fővel, fülünkben a bostonok édesen zsongó muzsikájával legyen szabad átélnünk mégegyszer a lezajlott hosszú farsang szerfölött rövid, szinte egymásra toriodó napjait. E merész szellemi kirándulásunkat követni fogja a kijózanodás, bizonyára az önkéntelen ve- zeklés is s még valami szokatlan dolog. Az, hogy e vezetőhelyen most ime báli referádát Írunk, de immár nem asszonvi és leányi bűvös szemek varázsától meg- ittasultan, nem is rózsaszínű, hanem a legközönségesebb s legfeketébb anträcen tintába mártott tollal. Mi tagadás benne, Karnevál herczeg ez évi birodalma majdnem csődbe jutott s likvidáczióra került. Legelső sorban is több oly táncz- estély fölött kondult meg a lélekharang, melyhez a régi múltakból oly sok szép hagyomány, hírnév és édes emlék fűződik. Hogy más bálokat ne is említsünk, hova tűnt el az Ifjúsági Kör bálja, mely a régebbi időkben a farsang legelső mulatsága volt, melyen a fiatal leányok legelőször mutatkoztak be nyilvánosan; hova lett a kereske’s a kereskedő ifjak bálja, mely még csak a legutóbbi években is nagy közönséget vonzott a parkettre; a báli estélyek sorozatából az idén hiányzott a vöröskereszt-egyesület, az evangélikus egyház mulatsága is, pedig az estélyek bájosan, rokonszenvesen illeszkedtek be a farsang keretébe. A rendezett tánczestélyek pedig csak félig, hogy ne mondjuk immel-ámmal sikerültek, melyeknek számadásaiban a felülfizetések és jegymegváltások vagy túlhaladták vagy legalább is egalizálták a belépti dijakat. Ez pedig azt jelenti, hogy a távollevők száma még mindig nagyobb a megjelentek számánál. Hogyan? Már a mulatás vágya is kihalt volna a magyar társadalomból? Aligha! A családok visszavonulásának mélyebb okai vannak, mikkel e kesernyés böjti hangulatban megszivlelésül talán érdemes egyszer foglalkozni. A legtöbb bál a jótékonyság jegyében fogantatik, melyen »felülfizetések tekintettel a jótékonyczélra köszönettel íogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak«. A jótékonyság nemes és magasztos erénye előtt tisztelettel hajijuk meg lobogónkat s hódolattal adózunk azon nemes hölgyeknek s mindazoknak, kik valóban messzemenő áldozatot helyeztek a jótékonyság oltárára. De mégis azt tapasztaljuk, hogy a jótékonyság jegyében fogant mulatságok legkevésbbé szolgálják a jótékonyságot s legalább is nem oly arányban, mint a minő arányban a hozott "áldozatokkal szemben jogosan ellehetne várni, miből önként következik, hogy a társadalom áldozatkészsége sokkal nagyobb arányban van igénybe véve, mint’azt az elért eredményekhez mérten a jótékonyság szép és varázsos titulusa alatt megkövetelni lehetne és kellene. S ennek a mathematikai nagy aránytalanságnak a szülőoka az, hogy mulatságainkból teljesen kiküszöböltük a régi jó patriárchális élet egyszerűségét s midőn a fővárost s a nagyobb városokat utánozva, egymással vetekedve, tulliczi- tálva igyekszünk estélyeinket minél nagyobb fényben és ragyogásban csillogBőjti hangulatok. Márczius 4. Karneval herczeg ragyogó, színes, pajkos nótákra és habzó serlegek kocz- czintására mindig kész udvarával a mai hajnali kakasszóra odahagyta aranyos trónusát s búcsút vett hódoló alattvalóinak nagy sokaságától. A báltermek mámoros, illatos levegője még izzó; a parketten itt-ott elhervadt apró virágcsokrok, elvesztett rendezői jelvények, félre dobott groteszk álarczok, eloldozott selyem szalagocskák hevernek, édes emlékei a húshagyókedd bájos éjének s talán Röngent valami későbbi sugaraival láthatók volnának a csalódott remények, az elröppent illúziók, a kiábrándult, kijátszott vagy összetört szivek: de már felhangzik a pirkadó hajnal kékellő világosságában a majdnem kétezer esztendős figyelmeztetés — memento mori! A tündérvilág burleszk Arlecchinói- val és bájos Pieretteivel, délczeg spanyol grandjaival és igéző Satanellaival romokban hever és a szürke élet prózája, mely egyúttal a hivő, kegyes szivek örökszép, hangulatos ünnepe, már csak hamut igér. Hamut a fejre és magunkba szállva vezekeljünk, ki-ki a hogyan tud Mert ma, a rohanó század e tulmüvelt s idegességig finomult napjaiban a vezeklés- nek is számos gradusa van: a kupolás templomok hatalmas boltíveinek félhomályától a heringlakomáig, a kifizetetlen selyemruhák számláitól a lejárt váltók prolongálásáig. A vezeklésnek ez első pillanataiban, A „Nagybánya“ tárczája. Búcsú Nagyágtól. . — Irta: Révay Károly. — Hallgatom bús hangját a bányászkolompnak, Megjött az ideje hogy búcsudalt mondjak! Szomorú lesz ugyan ez a csöndes ének, De legalább könnyít Óriási terhén a költő szivének. A kopár erdőkre téved pillantásom, Rajtok borús felhők buknak át egymáson; Hó pitinkéi lassan, elföd ösvényt, utat, 8 nem tárja ki karját Soha, soha többé az öreg fiúnak ! Ismerős kakukszó, rigófütty most nincsen, Hegyi patak szunynyad nehéz jégbilincsen; Rúgását sem hallom örvös gerlepárnak, A gólyával együtt Valahol a meszsze délvidéken járnak. Talán könnyebb is az én fájó szivemnek, Ha a búcsú perczén ők meg nem jelennek; Jobb, hogy bérczet, völgyet beföd a hófátyol, Ügy se’ tudnám nézni Két szememnek sűrű könnye hullásától l Huszonhét év minden öröme és búja Könnyes szemem előtt végig vonul újra; Mintha csak úgy látnám fátyolon keresztül Ifjú korom fáját, Melynek minden ága húll már levelestül . . . Elmegyek falucskám l . . Én kértem e sorsot, De azért nem leszek hálátlan adósod; Hiszen a szivemnek minden gyönge szála Gyökeret vert benned l S jaj lenne, ha egy is szakadni találna l Hú gyermeked voltam, — látja Isten, lelkem l — Terheld nagy súlyát szivemen viseltem; Bánatodból mindig részt kívántam én is, És ha örömöd volt, — Mért tagadnám? húllott egy sugár felém isi •Szegény a falucskánk /« — mindig azt mond- Pedig a jó Isten gondot viselt rátok; [tátok, Ha a »mindennapi« nem is volt oly bőven, De a reménységnek Szivárványa fényiéit minden esztendőben l Közietek magam is szegénységben voltam, Egész életemben csak úgy robotoltam; De végül itt nyertem a legszebb jutalmat, Mikor Erzsikémet Kekem adták kincsül az égi hatalmak! Itt a hol született az én kis leányom, Ezt az ócska házat százszor is megáldom ! Kertem minden bokrát, minden szál virágát, Hol majd az utódok Mindenen csak az ö kéznyomát találják. Ke tépje meg senki az orgona lombot, A hol a kis lányom annyi szép dalt zsongott ; 8 a mely az ablakra veti árnyát épen, Azt a fenyőszálat Hagyjátok virulni Erzsikém nevében! Vissza-vissza nézek néma búosuzásul, Búcsúzom az erdők minden hajtásátul; A szivem vonaglik, s elindulok sírva, De a falu végén Visszatart egy perezre édes anyám sírja ! Isten veled öreg roskadozó fejfa l Valaha azt hittem helyem lesz alatta; Ko de bizony mindegy a fa levelének Hová űzi a széli Úgyis csak az anyaföld ölébe tér meg! De én elmehetek akármilyen messze, A szeretet mégis csak veled köt össze Fényes aranyszállal kis falum határa ! És te várni fogsz rám l . . . Vándor madarat is Régi óoska fészke várja, visszavárja I . . .
