Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-05-21 / 21. szám
1908. május 21. N AGYBÁNYA 3 más ellen természetesen semmi ellenálló képességük nincsen; ezenfelül az a hiba, hogy kiegyenlítő téglarétegek hiányzottak, a függélyes nyomásnak ferde támadási felületet nyújtott, úgy, hogy egy bizonyos lerhen felül a nyomásnak igy keletkezeit ferde eredő ereje nagyobb lelt a kövek súrlódási ellenerejénél és igy a falazat szétválásának csúszás folytán be kellett hogy következzék és a 8 méteren felüli, tehát kb. 22 méter magas falazat függélyes irányban a közepén felrepedt, oldalt kihasalt és a torony önmagába omlott össze. Tekintettel a számítás helyes voltára, bizonyos, hogy a tervezett falazási mód lelkiismeretes kivitele mellett, amelyre mi, sajnos, ingerencziát nem gyakorolhattunk, nem következett volna be a sajnálatos katasztrófa, amelynek annyi szegény ember vált ártatlan áldozatává. Azt hiszem, szolgálatot tettem az összes érdeklődőknek és a város közönségének, amikor az egész ügyet szigorúan tárgyilagos műszaki világításban mutattam be és maradok tekintetes Szerkesztő urnák kész hive Budapest, f908. május hó 16-án. Jámbor I.ujoM, műépítész. A második czikk igy hangzik : Tekintetes Szerkesztő ur! Csak miután levelemet elküldtem, vettem kézhez a „Nagybánya és Vidéke“ czimü lap május 17-iki számát, amely a görög kath. templom tornyának rombadőléséről czikkez és ezen czikk keretében egy műszaki számítást is közöl. A czikknek arra az összehasonlító megjegyzésére, hogy a templom tornya alul 1.35 m. vastagságra volt tervezve, holott a bányai református torony alul I 2.40 m., a Szent István torony 3.00 m. vastag, csak azt tartom szükségesnek megjegyezni, hogy ez a vastagsági különbözet ép ily arányban meg van az illető műemlékekkel egyidőben épült rendes lakóházak és a modern lakóházak falai között is. Hiszen jól tudjuk, hogy a régi idők építészei mindent túlméreteztek és ahol a mai teoretikusan is képzett műszaki ember másfél tégla vastag falakat alkalmaz, olt a régi építész várfalakat rakott. A czikk műszaki részére vonatkozólag a következőket jegyzem meg: 1. A czikk számításának alapjául feltételezi, hogy a torony terméskő falazatból épült és igy ennek súlyát, 2400 kg-ot helyettesíti be számításába; holott a torony alsó része vegyes falazatból készült (téglából és kőből) és a torony teljes kivitele is ebből az anyagból volt előirányozva; a vegyes falazatnak a súlya pedig nem 2400 kg. hanem 1800 kg. — Ez az adatbeli tévedése a czikknek. 2. A másik tévedés, amelylyel azt akarja kimutatni a czikk műszaki embere, hogy a legalsó falat vastagabbra kellett volna számítani, már nem adatbeli, hanem ténybeli tévedés. Ugyanis, ha egy anyagnak igénybe vehetőségét akarjuk kiszámítani, akkor tekintet nélkül arra, hogy mily tömeg, vagy felület az, amelyre a nyomás gyakoroltatik, csak az vehető tekintetbe, hogy az anyag maga bármely ponton is ne legyen igénybe véve a megengedhető határon túl. A számítás, amelyet a czikk a fal szükséges keresztmetszeti felületére nézve közöl, nem vonatkozik a megengedett megterhelésre, hanem arra a felületre, melyre talajnyomás és erőátadás szempontjából a függélyes nyomást elosztani kell, nehogy a talaj a nyomás alatt engedjen és igy sülyedések álljanak elő az alapozásban, ídevonatkozólag meg kell még jegyeznem, hogy a görög kath. torony egy hatalmas másfél méter vastag portlandczement beton tömbre van alapozva ugv, hogy az alatta levő talaj csak körülbelül másfél kg-nyira van igénybe véve, ami elég is volt, mert hiszen az alapok nem engedlek. Ismételve reá mutatok arra, hogy az egész katasztrófa oka abban rejlik, hogy a torony nem a tervezett vegyes falazatból, hanem szabálytalan terméskő falazatból lett építve. Tisztelettel Jámbor Lajos, műépítész. A kisipar védelme és az ipartörvény-tervezet. Jeleztük, hogy a nagybányai iparteslület elöljárósága legutóbb tartott ülésében foglalkozott az iparlörvény tervezetével s azt Égly Mihály főjegyző felszólalása alapján főleg azon szempontból kifogásolta, hogy az nem nyújt elég védelmet a kisiparosoknak s a képesítést — Mit beszél urft? kérdé felállva, csipöjére tett kezekkel. — Kifáradva az éjjeli munkában, mi éhezünk, mondám hangsúlyozva, csodás vakmerőséggel nézve szemei közé. — Tiszteli a tanácsosuk, épen most jövők tőle. Mutattam neki a hivatalos megkeresést is édes barátom ! Atléta termetem egyszerre összeesett, mintha villámütés érte volna s vakmerő tekintetem abban a pillanatban már a padlón révedezett. — A ta . . . ta . . . ta ... ti ... ti .. . Tisztel a tanácsos? Irgalom! Kegyelem! Margit! Édes Margitom! — Nem ismerem e szavakat, mondá fagyosan. — Margit! ha van még egy szikra a legszentebb érzelemből a szivében: kegyelmezzen, irgalmazzon ! — Quod dictum factum, feleié rendíthetetlen, vérfagyasztó cinizmussal. Még egy kísérletet tettem. — Ki mondta az utolsó szót is ? kérdém családapai komolyságom egész teljével. — Ki! — Isten önnel! — Adjő. Megindultam, oly léptekkel, mint azt a színpadon a sértett családapáktól láttam volt. Az ajtóban eszembe jutott a Keller Pista országja s a Muki ege a csillagmiriáddal, amit egy tányér korlielylevesért Ígértek. S ha még hozzá veszem, hogy Ezsau is elsőbb szülöttségi jogát adta egy tál lencséért, a logika vastörvényének nyomása alatt arra a konklúzióra kellett jönnöm, hogy miért ne tehetnék én is valami reális ígéretet egy tál káposztás levesért ? — Margit, ha megbocsát, Ígérem, hogy megveszem a legszebb tavaszi tollas kalapot ma gának, tevém meg lakonikus hangon, a történtek után minden remény nélkül ajánlatomat. — Mondja becsületszavára, felelt nagy hirtelen. — Becsület szavamra Ígérem ! A következő pillanatban a béke szent volt s a már elhintett blamázs magvából számomra az nap a dicsőség terebélyes fája kelt ki . . . — Oly igéző, verőfényes tavaszi nap van . . . Ah, e csodás tavaszi lég! ismédé Margit édes mámorban ringatódzva. Harmademeleti lakásunkba, az óriási bérházak közepette, beröppent ugyan egy-egy napsugár, de csak pár percre, az ideig, amig a nap tüzes ragyogó koronája átsiklott azon a te- nyérni nagyságú égboltozaton, a mit a hatalmas, égnek meredező tűzfalak Isten szabad egéből nekünk is láthatni engedőnek. Ezen a tenyérnyi ég kékjén függött most mindkettőnk szeme. — Így tavaszkor minő szép, mélységes kék az ég színe, jegyző meg Margit elmereugve. ahelyett, hogy szigorítaná, még a jelenleginél is könnyebben megszerezhetővé teszi mindenki részére. Nagyon örülünk, hogy e tekintetben egyetért velünk s álláspontunkat mindenben igazolja dr. Szárny Zoltán is, az iparügyek egyik alapos ismerője, ki a »Magyar Ipar*-ban a kisipar védelméről a következőket Írja : Ha az ipartörvény-tervezelet teoretikus szempontból vizsgáljuk, mindennekelőtt figyelemmel kell lennünk az ipar eddigi fejlődésének irányára. Lehetetlen, hogy most, midőn egy uj hatalmas követ kívánunk beilleszteni iparunk történetének épületébe, figyelmen kívül hagyjuk az eddigi fejlődésből levonható következtetéseket. Ha teoretikus szemüvegen nézzük a dolgot, mindjárt első pillanatra legérdekesebb és legfigyelemreméltóbb rész a tervezetben azoknak az elveknek a foglalata, melyek a kisipar és nagyipar viszonyának szabályozására szolgálnak s igy elsősorban a képesítés fokának és határának megállapítására vonatkozó rendelkezések. Hogy ezeknek a jelentőségét megítélhessük, nem szabad egyedül a mai helyzetet és kívánalmakat venni figyelembe, hanem tekintettel kell lennünk a fejlődés eddigi irányára is, miután ebből feltétlenül vonhatók a jövőre is, habár nem teljes érvényű következtetések. Mikor a ezéhrendszer hanyatlása után a lulajdonképen addig egyeduralmat gyakorolt kézmüvesipar a nagyipar irányában kezd fejlődni, e fejlődés indító rugói között különösen három okot különböztethetünk meg: a feltalálásokkal kapcsolatosan megindult technikai fejlődést; a pénzgazdaságnak hitelgazdasággá való átalakulását és a közlekedési viszonyok és intézmények rohamos fejlődését. Mindezek az okok természetesen továbbra is tényezői maradlak az ipar fejlődésének. Mind a három oly természetű, mely a tőkének egy kézben való halmo • zódását mozdítja elő és igy természetes következményük az ipar egyre jobban kikristályosodó konczenlrácziója volt. Természetes, hogy az ipar is a nagyipar irányában fejlődött és a kisiparnak csakhamar éreznie kellett, hogy a nagyiparnak főleg gyáripar alakjában fellépő és folyton növekvő versenyével szemben, különös korlátozások nélkül csak ő maradhat vesztes. Ezért történt, hogy az időközben a ezéhrendszer reakeziójaként fellépő iparszabadságot korlátozások alá kellett vetni, mert e nélkül lehetetlen volt a kézműves osztálvt megmenteni. Egy hatalmas osztály érdeke kívánta ezeket a korlátozásokat és ezt az érdekeltséget lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni, mert hiszen az államok kereső osztályának tekintélyes hányada tartozott hozzá. Azonban ezek a szabályozások nem bizonyultak elégségeseknek és a veszélyeztetett osztályok részéröl világszerte hatalmas áramlat indult meg a korlátozások szigorítása végett, a mely áramlat, ép az említett oknál fogva, legtöbb helyen eredménynyel is járt, mint erre példa uj ipartörvényünk tervezete is. Feltétlenül vitás kérdés azonban, hogy — De édesem, még nincs tavasz. — Oh igen. Tavasz van már a kalendárium szerint is. — És fagyoskodunk. — Milyen sok ibolya is van már. Pedig az ibolya a tavasz virága. — 'Az csak amolyan üvegházi ibolya. — Oh nem. A kökörcsin is nyílik, azt is kicsalta már a tavaszi nap melengető sugárá. Látná csak mily bájos a tavasz kint a ligetben. — Talán még korcsolyáznak odakint. — Tavaszszál ? Ugyan, ugyan édes Sándorom, de pajkos a mai nap. — De még nincsenek itt a fecskék ! — Oh igen, magam is láttam már, egy itt repdeselt egész délelőtt az ablakunknál, azt csipogva folytonosan : — Tavasz van! Tavasz van! Tavasz van! — Mondhatom, felfordult tavaszt érünk, ha ez is tavasz. — Maga fázékony, kis öreg! — Pedig már mindenki tavaszi toalettben jár, tavaszi kalapokkal . . . — Megbocsát édesem, hogy magára hagyom, sürgős és fontos teendőim szólítanak el; majd megfeledkeztem róluk kedélyes trécselésiinkben, de ugy-e nem haragszik meg édes Margit, esten- dén majd folytatjuk a csevegést. Margit találva érzé magát; idegesen harap- dálá piros, bársonyos ajkait s merően a szemembe nézett.
