Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-09-12 / 37. szám
A7\. évfolyam. 1007. szeptember lio 12. 37-d.ils. szám. IX TÁR.SAI>AIjMI ÉS SSSIíJP'IIIOIIAXjMI hetilap. AwK.'iÄ-.Ä’ ton előfizetési érák: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 2U fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések kivétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is Kanyaró. Skárlát. Difteritisz. Tífusz. Szeptember 11. Leszögezünk három tényt. A járványos betegségek rövid idő- közönkint mathematikai bizonyossággal megújulnak városunkban s kérlelhetetlenül szedik áldozataikat. A járványos betegségeknek legfőbb okozója az, hogy nincs vízvezetékünk, nincs csatornánk. Talán a vízvezeték hiányánál is nagyobb baj, hogy a város nincs csatornázva, mert hiszen köztudomású dolog, hogy városunk úgyszólván trágyadombon épült fel. Századok szennye, piszka árasztja szét miazmáit városunkban. Nagy áldozatok árán egészséges ivóvízhez még juthatunk, de a bűzös, járványterjesztő kigőzölgéstől a legnagyobb áldozatok árán sem szabadulhatunk. Ez a második tény. A harmadik az, hogy a vízvezeték és csatornázás létesítésének hosszas huzavonája miatt kíméletlenül szidják, ócsárolják a város vezetőségét, az egész tanácsot, az ő gyámoltalanságuk rovására írván, hogy még mindig nincs meg a vízvezeték és a csatornázás. Leszögezvén e tényeket, legyen szabad közönségünk emlékébe hivni a vízvezeték és csatornázás akcziójának rövid történetét. A vízvezeték és csatornázás ügye amily szép reményekkel indult meg, épen olyan válságos helyzetbe jutott 1905. év tavaszán, amidőn a földmivelésügyi miniszter szakvéleménye alapján a belügyminiszter nem hagyta jóvá a város képviselőtestülete által elfogadott vízvezetéki terveket, hanem utasította a várost, hogy a Zazar völgy talajvizeinek felderítésére újabb tanulmányokat tegyen s ennek eszközlésére az országos vizépitészeti osztály meg is kerestetett. A felsőbb hatóságoknak városunk irányában mindenkor tanúsított jóindulatát hálásan elismerjük, de nyilván valami tévedésnek kellett fenforognia, hogy a széleskörű előmunkálatok s a pontos viz- felmérések után készített tervek jóváhagyást nem nyertek. E feltevés annyival is inkább alaposabbnak látszik, mert az első vízvezetéki terv keresztül vitele ellen a földmivelésügyi kormánynak semmi ellenvetése nem volt. Igaz, ez a terv a vizépitészeti osztályban készült, de az e terv szerint kiépült vízvezeték sokkal kevesebb vizet szolgáltatott volna, mint a város képviselőtestülete által kontemplált vízvezeték. A vizépitészeti osztály tervezete ugyanis a vízvezetéket tisztán a Rozsály hegyen fakadó limpegyei forrásokra alapította, mely források esős időben 24 óránkint 860 köbméter, száraz időben pedig 300—400 köbméter vizet szolgáltattak. Mig a város képviselőtestülete által módosított terv a vízvezetéket a Limpe- gye és Zsidava egyesült patakaiból látná el megfelelő vízzel, mely patakok a hosszú időn át folytatott mérések szerint rendes körülmények között 1728, a legszárazabb időszakban pedig 518 köbméter napi vízmennyiséget adnak. Az első és második tervezet között lényeges különbség még az is, hogy az első terv megvalósítása hasonlíthatatlanul drágábba kerül, mivel a második tervezet szerint mintegy 5540 méter hosszú csővezeték volna mellőzhető, már pedig, hogy ily nagy kiterjedésű csőhálózat kiépítési és fentartási költsége a végleges számvetésnél minő óriási differencziákat okoz, az könnyen elképzelhető. De nagy jelentőségű s a kalkulusokban nagy változást csinál a minisztérium döntésének az a része is, mely a vízvezeték költségeinek miként való fedezésére vonatkozik. A város képviselőtestülete ugyanis, tekintettel a város súlyos anyagi viszonyaira, úgy döntött, hogy a vízvezeték építése magán vállalkozónak adassák, ki azt hajlandó saját költségén a méltányos vizdijaknak ötven évre leendő átengedéséért felépíteni. A minisztérium azonban ezt nem tartotta elfogadhatónak, hanem azon óhaját fejezte ki, hogy a város a vízvezetéket maga építse ki s maga kezelje. Szóval a miniszteri határozat egy tollvonással keresztül húzta a város terveit s 1905. év tavaszán, midőn Szatmár- vármegye főispánja a várost a miniszteri határozatról értesítette, egyszerre ott voltunk a vízvezeték építésének ügyében, ahol évekkel ezelőtt valánk : kezdhettünk mindent legelőről, egészen a vízvezeték czéljaira szükséges viz felderítésétől kezdve. A„Nagyb anya“ tarczája. Szeptember. Verset ne irj ma őszi hervadásról, Virág-halálról írni nem divat, Ma már kaczagnak a naiv poétán, Hulló virágot hogyha elsirat. Nevessenek, én mégis elsiratlak, Búcsúzó illat, hervadó virág, Hadd lássák csak az elhaló virágon, Az én szivemnek gyöngyös harmatát. Nevessenek, én mégis arra járok, Hol hullt virág von sárga szőnyeget, És itt a csöndes, pusztuló világban A természettel én is temetek. Édes reménység, lelkem szent virága, Mi lett belőled, rád nem ismerek! Ez a te őszöd, hullnak, hullnak rólad Az elvirult, a sárga levelek. Te látod ezt és félve futsz élőiéin, Tavasz az ősztől mindig rettegett, Ne fuss előlem, lelkem kis leánya, Nem bánthat az, ki tisztán szeretett. Ne fuss előlem, százszor megbocsátom Kaczagó lelked színes vágyait, Miért hiszed, hogy megtudnám zavarni Egy szűzi lélek édes álmait! Vagy inkább fuss, mert hátha hervadást hoz A csók, mit ajkam ajkadra lehel, Te csak virulj s az elhaló virággal Csak egymagámban, árván veszszem el. Révész Tivadar. Éjjel. Odakünn gyalázatos idő van. Nehéz csep- pekben hull alá az ólmos eső, mely nagyokat koppanva csapódik a földre. A szél végig-végig szalad az utczákon, azután elpihen, mintha uj erőt akarna gyűjteni a következő rohamra. Nem is csoda, ha az álom tündére hamarosan visszaröppen az égbe és a kis csöppség, Baracsi Ödön bankhivatalnok fiacskája nem tud aludni. Egy ideig csak halkan gügyög, aztán felsir. Édes anyja felriad, a gyerek ágyacskájához siet, felveszi és úgy abajgatja, csicsijgatja. Aggódó tekintete odatéved a másik ágyra, fél, hogy a gyermek felébreszti az apját. Az éjjeli mécses fellobbanó lángjánál ekkor észreveszi, hogy az ágy üres. — Szegény férjem, még mindig dolgozik. Persze most van a mérlegzárás. De éjjel mégse kellene oly sokáig fennmaradnia. A másik szobából vékony sávban szűrődik ki a világosság. Az asszony elaltatja gyermekét és halkan kinyitja a szoba ajtaját. Férje csakugyan ott szorgoskodott az Íróasztal mellett, amelynek minden fiókja ki volt huzva. A padlón, a székeken irományok, hevertek összegyűrve, összetépve. A férfi épen levelet irt, a nő csendesen ráborult. ^ — Édesem, már későn van. . . . — Ki az ! Mi... te vagy! Hogy megijesztettél. Minek zavarsz ? Tudod, hogy sok a dolgom ! — Nem kell mindent ma elvégezned, hiszen holnap is nap van ! - Azt gondoltam, úgy elmerültél, hogy nem is veszed észre, az óra mutatója mennyire előresietett már. .. . — De igen . .. igen . . . menj csak aludni . . . mindjárt megyek. ... De menj hát már. . . . — A megfeszített munka izgatottá tesz.... — Különösen, ha zavarnak. — Oly sápadt vagy, pihenned kellene. — Hagyj magamra, ha mondom. Sopán- kodol, hogy mily soká ébren vagyok és mégis tartóztatsz. . . .
