Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1907-08-22 / 34. szám

1907. augusztus 15. NAGYBANYA 7 m Betétek után 5 és lA-ot fizet 0 és viseli a tőkekamat adót az „AURORA“ takarék- és hitelintézet részv.-társaság. Zsúp rozsszalmát vásárlók bármilyen mennyiség­ben, vagy erre előleget adok ez idei aratás utáni vagy későbbi átvételre. Az ár és a keresztek mennyiségét kérem Rényi Árpád Üveggyár = Zelestye, u. p. Válaszút, Szatmármegye, czimen tudatni. Felhívás ! Aki egy szolid temetkezési társu­latba óhajt belépni, ahol befizetett pénzét a kormányhatóságilag jóváhagyott alap­szabályokban foglalt biztosítások követ­keztében semmi körülmények között sem vesztheti el, az haladék nélkül lépjen be: „a nagybányai és felsőbányái gör. kath. esperességi kerületek temetkezési társulatá-ba“, melynek elnöke POKOL ELEK bányatulajdonos, igazgatója pedig BREBÁN SÁNDOR h. gör. kath. plébános. Rövid idő alatt háromszázan léptek be e temetkezési társulatba s mivel az alapítók száma csak négyszáz, azok, kik az alapítókat megillető kedvezményben részesülni óhajtanak, siessenek a beirat­kozással. Jelentkezhetni lehet tagul Mladeiovszky Lajos első temetkezési intézeténél, Nagy­bányán, Felsőbányai-utcza. M Czipö különlegességek — készítése — mérték szerint, saját czipész-műhelyemben. Szolid, csinos munka! RADÖ ANDOR. _ Magyar ipar! Mély tisztelettel hozom vevőim és megrendelőim szives tudomására, hogy FÉRFI DIVATÁRU-, KALAP- ÉS CZIPÖ-liZLETEMET m. év deczembei* l-töl kezdve Mándy Zoltán ur palotájába helyeztem át. Szives rendelményét kérve, vagyok kiváló tisztelettel Radó Rndor. @© Az „ANGOL DIVATHOZ.“ Mély tisztelettel hozom a nagyérdemű közönség szives tudomására, hogy a Rákóczi-tér 14. szám alatt levő, az „Angol Divat“-hoz czim- zett áruházamban a legújabb divatu, minden igényeknek megfelelő kész férfi, női, fin és gyermek-ruhák dús választékban raktáron kaphatók. Vidéki megrendeléseknél csakis a mellbőség megírása szükséges, gyermekeknél pedig az évszám. Meg nem felelő áruk kicseréltetnek vagy a pénz visszaadatik. Szolid, olcsó árak! Pontos kiszolgálás! A mélyen tisztelt vevőközönség szives támogatását kéri Fenyvesi Samuné. Folyó évi szeptember 1-től kiadó Nagybányán, veresviz Tárna utcza 12. szám alatti házam, mely bolthely is gne k is alkalmas. Fejes Márton. Kiadó lakás! Szentmiklós-utcza 18. számú lakás konyha, kamara és pincze he­lyiséggel szeptember hó l=től bérbe kiadó. Értekezhetni ugyanott özv. Várady Eleknével, kinél többféle bútorok is eladók. 1347. szám. Vadadási hirdetmény. A nagybányaim.kír. föerdőhivatal kerületéhez tartozó láposbányai m. kir. erdőgondnokság „Agazd. oszt. II, vgs. I, 3., 5., 6., 7., 10., 11., 12., 13., 16., 25., 26—b., 27., 28., 29—b., 31-b., 30., 32., 33., 37-ab., 38., 39., 40. és III. vgs. 11., valamint a IV. vgs. 1., 2., 3., 4., 6., 8. és 9. számú erdő­részleteiben a szél által kidöntött s ennélfogva a gazdasági terv szerint kihasználandó 855 drb folyó számmal ellátott tölgyfának eladása czéljából zárt írásbeli versenytárgyalást hirdet, melyre vonatkozó ajánlatok f évi szeptember hó 10-én délelőtt 10 óráig fentnevezett fő erdőhivatalnál nyújtandók be. Kikiáltási ár 6155 K 30 f. Bánatpénz 616 K. Az ivenként 1 K-ás bélyeggel és megfelelő bánatpénzzel ellátott zárt írásbeli ajánlatokban a megajánlott vételár számokkal és betűkkel tisztán és olvashatóan kiírandó s határozottan kijelentendő, hogy ajánlattevő az ár­verés alapjt képező általános árve­rési, valamint az ezekhez fűzött szer­ződési feltételeket ismeri s magát azok­nak feltétlenül aláveti, Ezektől eltérőleg kiállított avagy elkésve érkezett ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az ajánlatok kellően lepecsételt „Ajánlat az 1907. évi 1347. számhoz“ felírással ellátott borítékba zártan nyújtandók be. Az árverési és szerződési feltételek úgy a nagyb nyai m. kir. főerdőhiva- talnál, mint a láposbányai m. kir. erdőgondnokságnál a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nagybányán, 1907. évi aug. 8-án. M. kir. föerdőhivatal. ©©©©©©©©©©©©@©® Schuster Ferencz fogspeczialista Nagybányán, Vár=utcza 7=ik szám alatt. (Egész nap található.) ©®®@©©@©®l@©®@©©©®@®©®©©@©©©íS>©j

Next

/
Oldalképek
Tartalom