Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-11-28 / 48. szám
2 1907. november 28. (a beruházási tőke 150.000 koronával több.) A Ganz-czég e szerint 15.000 koronával nagyobb városi vagyonszaporu- latot törleszt Nagybányán, ami a mai pénzviszonyok mellett, évente mintegy 9000 koronával növeli az üzemköltségeket, viszont a mi viszonyainknak és érdekeinknek jobban megfelelő váltóáramú üzemköltségeinél is mintegy 5000 korona többlet hárul évente a czégre s mindezeken felül a nagybányai közönség félannyit fog költeni a világításra (a fémszálas lámpák révén) mint Beregszászon. Ezek után könnyű megállapítanunk, hogy a kiküldött bizottság és képviselőtestületi közgyűlés nemcsak hogy nem ’étesitett rosszabb szerződést a beregszászinál, hanem határozottan és nyíltan kijelenthetjük, hogy a város közönségének érdekeit jobban megvédte, mint a beregszászi szerződés. Azt hangoztatják egyesek, hogy Beregszászon garantáltatik a haszonrészesedés és hogy a város a Ganz-czég ottani ajánlata szerint 10 év után ingyen közvilágításhoz jut. Ezzel szemben konstatálni kívánjuk, hogy a Ganz-czég úgy a bizottsági tárgyalások folyamán, mint pedig magán a képviselőtestületi gyűlésen is kijelentette, hogy nagyon szívesen garantálja a 10-ik évben 10.000 koronával a város haszonrészesedését az esetre, ha a város csak a 20-ik évben mondja fel a szerződést. Am a közgyűlés, valamint annak idején a bizottság is csaknem egyhangúlag visszautasította ezt az ajánlatot, mivel meggyőződött arról, hogyha a Ganz-czég garantálni kész a 10.000 korona haszonrészesedést, akkor az a biztosított 50 százalék részesedés czimén, garantia nélkül is meg lesz, vagyis a város semmit sem reszkíroz; ám biztosította magának azt, hogy 10 év után felmondhatja a szerződést és ilyenformán a tiszta haszonnak másik 50 százaléka, amely a Ganz-czégé maradna, szintén a városé lesz s igy nemcsak ingyen közvilágítással, hanem ezen felül még legalább Előszó. Az Almanach 1908. évi kötetéhez. Valaha a Fáy András fóthi szőlőjében gyűltek össze minden ősszel egyszer az irók, ahol patriarchális vidámság uralkodott s egy öreg hordót mindig csapra ütött a gazda; most is van még egy hely, ahol összejövünk éven- kint, csakhogy a csapra ütött hordó tüzes nedve helyett csak én eresztek meg egy kis melan- cholikus panaszkodást. Egyszer az a gravamen, hogy a kormány semmit sem tesz az irodalom emelésére. Ámbár nem tudnám megmondani, mit tehessen, mert nem olyan könnyű azt emelni, mint a kvótát. A másik évben a sajtót hibáztatom, hogy nem referál a könyvekről. Sületlen fráterek elpotyogtatott megjegyzéseire (ha a sületlen fráterek képviselők) hasábjai vannak. A sakkozó Csigorinokról, Maróczyakról hosszú tudósításokat hoz, mintha egy világháború dúlna valahol, sőt maholnap már a komplikáltabb kalabriász-parthiek is megbeszélteinek a lapokban, de a kiváló irói elmék egy vagy több évi vajúdásainak gyümölcsei alig tarthatnak számot említésre. A lapok azt mondhatnák erre: „Mi végre is arról írunk, amiről a közönség olvasni akar.“ Hiszen persze persze, de nekem azért panaszkodnom kell a következő esztendőben is s most már azokat az „átdolgozókat“ szidom össze, kik a regényeinkből színdarabokat csinálnak s ezáltal az egyik genre íölfalja a másikat. Kannibáli dolog ez, tisztelt urak s disNAGYBANYA 10.000 korona tiszta nyereséggel rendelkezik. A város, nemkülönben a közönség érdeke azt kívánja és parancsolja, hogy ez a nagy jelentőségű* közüzem a lehető legrövidebb idő alatt létesittessék, tehát hogy a képviselőtestületi gyűlés által elfogadott szerződések minél előbb jogerőre emelkedjenek. Ezt megakadályozni nem lehet czélja senkinek, legkevésbbé annak, aki e rég stagnáló, de fejlődni, haladni akaró városnak ügyét igazán szivén viseli. n. F. Árpád ünnepély. Kisszámú, de előkelő közönség jelent meg e hó 23-án, szombaton este a Kaszinó nagytermében, hogy az első fejedelmünk nemes emlékét dicsőitő hazafias ünnepély minden pontjában gyönyörködjék. Hisszük, hogy ez a részvétlenség nem a közömbösség jegyében született meg; színészeinknek ez estére kitűzött világhírű darabja, a város közönségének nagy részét inkább a színházba vonzotta. A megjelentek mindamellett egy kellemesen eltöltött est emlékével, egy kiválóan sikerült ünnepély lelkes hangulatával távoztak. Az ünnepély műsora komoly és mély tartalmával méltóan simult a megdicsőült, honalapító fejedelem glóriás egyéniségihez és az elért megkapó erkölcsi siker bőven kárpótolta a rendezőséget, az Ifjúsági Kört az anyagi eredménynyel szemben. Nem is annyira anyagi érdek vezette a Kört, midőn városunk napról napra hanyatló társadalmi életébe pezsgést óhajtott átvinni, de a meggyőződésen alapuló ideális hazaszeretet lelkesítette a küzdeni vágyó gárdát, hogy Nagybánya is nemcsak egyszerű szavakkal, de tettekkel is szerepeljen az Árpád-ünnepélyeket rendező, sajnos csekély számú városok soraiban. Félkilencz órakor lépett az emelvényre lapunk főmunkatársa, Fliesz Henrik, hogy ez gustálja a közönséget szivéhez nőtt kedvencz olvasmányai iránt. Áldatlan művelet, mert a kecske se lakik jól és a káposzta se marad meg érintetlen. Az ördög találna ki minden évben alkalmas textust. Megcsipkedem hát változatosságból az Írókat is, miért nem Írnak nemzeti irányban és nemzeü zamattal ? Ők pedig azt felelik, vagy felelhetnék: — Helyes, de mutassa meg az ur előbb azt a nemzetet, amelyiknek Írjunk ? Mert ennek, aki itten lakik, csak az idegen irány és iró van ínyére. Majd egy nekrológ következik, azzal a fikczióval, mintha halott volna a háznál. Meghaltak az örökszép mesék. Sőt már az emberi természet és lélek megfigyelései sem vonzanak. Undok abnormitásokra lesekedik az elbeszélő irodalom. A Svengalik, Scherlok Holmesek után már csak a homosexualis szerelmek következhetnek a novellákban és regényekben. Évtizedeken át, amint az őszi kökörcsin elvirágzik, megkezdem a vadászatot az előszó- themák után, minden lehetőt és lehetetlent megírtam már s mikor a magunk igazságait keresem, mindenütt beleütöm a mások igazságaiba a fejemet. Felelőssé tettem az irodalom pangásáért prücsköt, bogarat, az akadémiát, ámbár nem hibás (mert aki alszik, nem vétkezik), Kőrössy-Csoma Sándort, amiért nem akadt rá az ázsiai magyarokra, akik mégis talán megszaporitanák az olvasók számát, királyainkat, hogy semmit se tettek az olvasási divat élesztésére (kivévén becsukattak némelykor egykét irót) s végül magát a közönséget, melynek alkalomra irt s lapunk mai tárczarovatában közölt ünnepi ódáját előadja. Ódái lendületű, szépségekben gazdag költői műve rendkívül mély hatást tett a közönségre, melyet még fokozott az a kiváló előadás, melylyel a fiatal költő szépséges művét interpretálta. Hosszantartó, meg-megismétlődő meleg taps zúgott fel előadása nyomán. A műsor második pontjaképen kiváló hatást ért el a két szerfölött bájos megjelenésű urleány: Ocsárd Böske és Berks Emmike. Farkas Imre „A vén czigány“ czimü megkapó zenéjü és szövegű melodrámája csendült szét a teremben. Ocsárd mélyen átérzett szavallata, Berks Emiké kitűnő zongorakisérete, a gyönyörű tartalom és a szivhezható melódia valósággal elragadták a közönséget, melytől rengeteg tapsot, a rendezőségtől pedig két valóban kiérdemelt pompás csokrot kaptak az előadók. A rendkívüli sikerrel végződött melodráma előadása után Németh Béla főgimnáziumi tanár szabad előadásában gyönyörködött a közönség. Izzó hazaszeretet s a nemes fejedelem ragyogó jellemének ecsetelése jellemzi a nagy sikerrel tartott szabad előadást, mely mély tudásról, a historia kiváló'ismeretéről is tanúskodott. Árpád fejedelem magasztos érdemei jelentek meg előadásában, azok a halhatatlan érdemek, melyekkel ezt az országot ma a magunkénak nevezhetjük. Az érzéstől áthatott hangon tartott előadást szűnni nem akaró óvácziókkal köszönte meg a közönség. Harausz Gyula szavallata volt az ünnepély utolsó pontja. Kovácsnak „Árpád siri álma“ czimü kitűnő versét szavalta el a már megszokott hévvel és lelkesedéssel. Művészileg érvényesítette a költemény poétikus szépségeit és kiváló hangorganuma könnyedén győzedelmeskedett a nehéz részleteken. Bőven kivette részét a tapsokból és elismerésből. A lelkes ünnepély után a megjelentek a jókedvnek hódoltak. Ádám Jóska kitűnő zenéje mellett boldogan lejtettek a délezeg párok a késő éjjeli órákig. A pontos kiszolgálásról a Kaszinó vendéglőse Nagy György elismerésre méltóan gondoskodott. nem kellenek a könyvek, rosszabb lévén a töröknél, mert a török legalább elvitte a Corvinákat, mikor Budát elfoglalta, de ha tegyük fel a magyarság foglalta volna el azóta Konstantinápolyi s ott zsákmányol vala, bizonyosan nem nyúlt volna a könyvekhez (még most se volnának itthon a Corvinák). Az idén végre már nem jutott eszembe semmi. Könnyű volt Fáynak minden évben csapra ütni a hordót, mert a szőlőcske meghozta, de én már azon a ponton állottam, hogy leteszem a mandátumomat (azt t. i., amit Singer-Wolfnerék ruháztak rám), midőn egy néhány soros hir ötlik szemembe a lapokban, hogy Angliában fogynak az irók. Teringette! Hisz ez egész uj perspektíva! Mohón szaladtam végig a tudósításon; azt mondja, maga a parlament mozdult meg e lehangoló jelenségre s egy kigondoló bizottságot küld ki, hogy az újbóli felvirágoztatás modalitásairól tanácskozzék. Bolondság! Bolondság! A gőgös parlament, mely azt hirdette, hogy csak fiúból lányt nincs hatalma csinálni, alkalmasint megtanulja most, hogy a wighek és toryk összes szavazataival sem teremthet egy Boz- Dickenst. Ami egyébiránt a tényt illeti, megörültem neki, mint mikor az ember egy odvas fogat talál valahol, amiben egy kis beblombozott arany van. Hop! Ez az enyim. Eddig, húsz év óta mindig a könyvfogyásokon vagy nem fogyásokon járt az eszem. Arra nem is gondoltam, hogy az irók is fogyhatnak. Lássuk csak. Elég csinos kis thema. Meg lehet vele ijeszteni
