Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-06-27 / 26. szám
V. ővloly am. IBO1?, junius Ax<j> ü7. ae-CfUlS. SS5&XX1. «WWJH előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések ^elvetetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is: FStér 14, Negyven év. Junius 26. Ha a koronázás negyvenedik évfordulóján nemzetgazdaságunk alakulását vizsgáljuk, akkor örvendező érzéssel konstatálhatjuk, hogy Magyarország gazdasági viszonyaiban hatalmasan haladt előre és hogy a technika és a tudományok óriási fejlődése, a mely az utóbbi félszáz évben az egész világgazdaságot olyan hatalmasan befolyásolta és a népek gazdagságát olyan rendkívüli módon meg- szaporitotta, a mi nemzetgazdaságunkat is lényegesen megváltoztatta. Milyen volt 1867 előtt a mi nemzetgazdaságunk! Mi mindent kellett itt alkotni! Alig bontakoztunk ki a természeti gazdálkodásból, nem ismertük még a pénz- és hitelgazdálkodást, nem voltak közlekedő eszközeink, nem voltak utaink, vasutunk csak egynéhány mértföldnyi, nem voltak önálló bankintézeteink, hiányzott a külfölddel való minden nagyobb érintkezésünk. Midőn 1867-ben az alkotmányos élet újra kezdődött, akkor érezte az egész nemzet, hogy közgazdasági intézményekben milyen nagyon elmaradott. Lázas sietséggel akartak mindent, mindjárt az első esztendőkben kipótolni. És mintha csak a természet is elő akarta volna segíteni a dolgok fordulatát, az alkotmányos élet első esztendejének aratása gazdag áldást hozott és fölötte nagy volt a külföldre való gabonakivitel. Pénz jött az országba, a külföld bámulattal tekintett az alkotmányában megifjodott országra, bizalomra gerjedt,-^ormánya, törvényhozásának liberális iranya és a természeti kincsekkel olyan gazdagon megáldott ország iránt. A tőke kedvező talajt talál Magyarországon a beruházásokra. És az államháztartás első éve nyolez millió forint bevételi töblettel záródik. Egy szóval: mindenfelé a jóllétnek és haladásnak jelei mutatkoznak. Valóságos mézeshetei ezek az uj korszaknak. Az öröm azonban nem soká tart. A vállalkozókedv túlzása az 1869. év gazdasági válságához vezet. A részvényekre alapított ipari és pénzügyi vállalatok közül sok meginog. Pénzszűke áll be. Sovány és rósz aratások éreztetik káros hatásaikat. Járványok uralkodnak az országban. A kellemetlenségek egész sorozata kerül napvilágra. A rohamos vasúti konczessziók megbosszulják magukat a keleti vasút katasztrófájában. A bécsi krach kipusztitja a budapesti pénzpiaczot is és igy követi egyik gazdasági katasztrófa a másikat. Az államháztartásban lavinamódra rr a deficit és a pénzügyminiszter meg óti a hírhedt százötvenmillió forintos államkoicsönt, a mely nemcsak magas kamatlába miatt, hanem azért is veszedelmes volt, mert a tőkét egészen rövid idő alatt kellett visszafizetni és az állam egész ingatlan vagyonát jelzálogul le kellett kötni. Abban az időben a nemzet egész gazdasági életében a szédelgés jelei mutatkoznak, a vállalkozó kedv befagy, a külföld rokonszenve megszűnik. Politikai életünk ellenségei tele vannak kárörömmel, azt reményük, hogy ez a br nemzet gazdasági életének romja* a 1 temeti alkotmányát is. Ámde Magyarország mindig épen a kedvezőtlen időben emberelte meg magát. Habár a hetvenes évek közepén gazdaságilag majdnem tönkrementünk, mégis megtaláltuk azt az utat, a mely kivezetett bennünket a nehéz viszonyokból és közgazdaságunkat felvirágoztattuk. A ki az 1867. év statisztikai számait a maiakkal egybeveti, annak az ország közgazdasági föllendülése világosan fog állani szeme előtt. 1870. esztendőben Magyarország szántóföldjének területe (Horvátország és Szlavónia nélkül) 9,931.000 hektár volt, ma 12,158.000; akkor a szántóföldeknek 22'93 százaléka hevert parlagon, ma már csak 10-8 százalék a parlag terület. A mezőgazdaság intenzivebb művelése kitűnik az aratási eredményekből is. Az 1870. évtől 1874-ig terjedő időszakban egy hektár hozadéka 8'78, ma 15‘92 hektoliter búza, 12’86 hektoliter árpával szemben 18.59 hektoliter, 13‘67 hektoliter zabbal szemben 24'6 hektoliter, 9'58 hektoliter tengerivel szemben 19.31 hektoliter. Az intenzivebb mezőgazdaság kitetszik a takarmánynövények termesztésének emelkedéséből is; az 1870/74. években 252.000 hektáron termeltek takarmánynövényt, ma 873.000 hektárt fordítanak erre a czélra. A bányászat is nagy haladást tett. A bányászati termékek értéke az 1886. évben csak 44'4 millió korona volt, ma 103 millió. A szénbányászat 1870-ben 5'3 millió mázsa kőA „Nagybánya“' tárczája. A rózsa. Mint üde arca: oly fénylő, zomáczos, Oly harmatos, friss e sugár leány, Oh, minden, ami üdvözíthet, Szivében él, nem közelített, Felfödözetlen kincs gyanánt. Prédát áliitó női hiúságok, Szeszélyek, amik játszva sebzenek, Mérges fulánku csalfaságok, Mik felszítják a pokollángot: Nem zaklatják még e szivet. Most feslik éppen ez a csudarózsa, Tövise puha, kelyhe még csukott, De mire pompában ragyogva, Gyönyörű szirmait kibontja, Tövise is karczolni fog. Oh, hány szúrása vérez majd meg engem, Mig ezt a rózsát én elérhetem ; Mig ittasulok szépségétől, A gyönyöröknek gyönyörétől És tüskéit letörhetem. Mór oda MAI. Pista, a fess tüzér. (Tollrajzokból.) Semmi szél. Álló, fojtó meleget áraszt a a nap, mintha elkábitani akarna mindent. A hosszú hídon senkit se látok. A Duna partjain mindenfelé mezítelen gyerekek fürödnek pajkos ficzánkolással, rakonczátlan ordítással. Minden egyéb mintha kihalt volna, semmi sem mozog. Az árnyékot vagy a hűs vizet keresi fel mindenki, csak én daczolok az izzó verőfénynyel egyes-egyedül, haszontalan ténfergésben. De nem a; szekér jön a hidra. Lassan, lomhán döczög felém. Megmozdul egy piczinyt a nagy vashid is jöttére. A lovak saját lábukat is lomhán, fáradtan emelik, nagyon kellemetlenül húzzák a rozoga alkalmatosságot. A kocsis fejére húzott kalapja alatt bizonyára alszik, hogy jobbra-balra dülöng, a merre a szekér rázza. Bágyadtá, lomhává tesz mindent a nagy forróság. Lelkem is, testem is érzi ezt. Minden gondolat nélkül, büszkén néztem le az alattam hömpölygő Dunára. Lassú, méltóságteljes ennek is a járása, mintha mondaná: ráérek én halálom után sietni. Talán biz velem példálódzik epésen :- Rá érsz te is . . . Most már haragosan néztem le a viz- óriásra. És komoly, sötét gondolatokat váltott ki belőlem a látása. Ismerlek vén szörny, te. Szép gyönyörű, csillogó a ruhád. Engem nem szédít meg. Nem. Tudom, hogy alatta száz város szennyét czi- peled. Szemem pillantása keresztül lát csillogó köntösödön. Látok mindent. Szennyből, bűnből, nyomorúságból összejött egész világodat. Vért, sok kiöntött vért . . . sok ezer tragédiát. Ez a szép aranyszínű folt itt a hátadon talán az utolsó bugyburékolását takarja egy szerencsétlennek. Ez a zöld fényben csillogó foltod itt talán egyik utolsó atomját takarja a legsötétebb bűnnek . . . Ismerlek vén szörny, te is csak olyan vagy, mint ez a másik óriás: az élet. Ez is csillogva, villogva hömpölyög előttem egyre és takarja a sok bűnt.. a sok szennyet . . . a sok tragédiát . . . A szokatlan pesszimisztikus tépelődésemből egyhangú ütemes léptek zaja zavart ki. Négy baka tartott felém feltüzött szuronynyal. Egy rabot kisért. Nagy gazember lehet őkelme, hogy ilyen szoros gárdára van szüksége, gondoltam, és kíváncsian vártam őket, hogy a rabon a tipikus gazembervonásokat megfigyelhessem. A bakák unott arczczal, szinte vonszolták a nehéz bakancsot. A rab hátán hatalmas fűrész volt. Kezében nehéz balta és egyéb szerszámok. Szürke rabruhája csupa szenny. Látszott rajta, hogy munkából kisérik. Szürke sapkája alatt borotválatlan sápadt arcza ragyogott. Izzadság lepte be egészen. Vizsla szemekkel néztem vonásait. Talán megérezte ezt, hogy szemét hosszasan rámvetette. Hosszú, szúró
