Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1907-05-30 / 22. szám

2 NAGYBANYA 1907. május 30. vásárló közönség nemcsak ipari, hanem kereskedelmi szükségletét is egyik vá­sárról a másikig idegenektől szerzi be, mérhetlen károkat okozva ezzel a helyi iparosoknak és kereskedőknek. Csak a városunkban levő viszonyo­kat vizsgáljuk meg közelebbről, hallgas­suk meg az üzletemberek véleményét s meggyőződhetik mindenki szavaink igaz- j ságáról. Első szempillantásra szinte ellent­mondásnak tűnik fel, mintha az ipar és kereskedelem érdekeivel ellentétben állana az országos vásárok tartása, de sajnos, ez igy van. így van még a sokkal sza­badabban mozgó kereskedelemre nézve is, hiszen ma már országos vásárok al­kalmával oly sok kereskedelmi czikket hoznak az idegenek forgalomba,, hogy, azokat nagyon is megsinylik a helyi kereskedők. A mindennapi szükségletek vevőköre úgysem idegenekből áll; a távolabbi vi­dékekről senki sem fog jönni városunkba czukrot vagy kávét vásárolni s ha vesz is, csak olyanoktól vesz, kik bizonytalan eredetű és selejtes áruikat oly árakon árulják, hogy azzal a tisztes kereskede­lem nem versenyezhet. Tehát a rendes vevő és fogyasztó közönség, a városi és a közel vidéki, országos vásárok nélkül is megmarad a helyi piacznak, sőt orszá­gos vásár hiányában nem kell azon meg­osztozkodnia a helyi kereskedelemnek az idegenekkel. Es még egy nagy előny várható az idegen áruk kiküszöbölésén kívül az or­szágos vásárok számának apasztásából. Heti vásáraink annál intenzivebbek, látó- 1 gatottabbak lesznek s ha piaczunkon ide­gen iparosok nem jelenhetnek meg s ezzel versenyt nem támasztanak, kisipa­rosaink is sokkal könnyebben és kecseg­tetőbb kilátásokkal társulhatnak szövet­kezeti alapon, hogy szövetkezés utján megszerezzék mindazon előnyöket, melyet a nagyiparnak a tőke nyújt. Régi óhaj már városunkban is az anyagbeszerzési és áruértékesitési szövet­kezetek alakítása. Történtek is erre kí­sérletezések, de a fáradozásokat siker nem koronázta. Ez a Lamassy, noha rossz nyelvű, pletykás ember,,volt, de egyébként gyöngéd, puhaszivü alak. O figyelmeztette Zimmert, hogy a Dorrich lányok ott vannak a terraszon. — Bánom is én, hangzott a közömbös válasz. — Bocsánatot kérek, protestált Lamassy, úgy tudom, hogy azok önnek közeli rokonai. Az ön boldogult édes anyja szintén Dorrich lány volt^és . . . — És aztán ? Hagyjon nekem békét . . . Van nekem más bajom. Elment anélkül, hogy figyelmére méltatta volna rokonait. Lamassy haragosan tekintett utána. — Nem hittem, hogy ilyen komisz fráter, dörmögte magában. Vagy három nappal később az éjjeli órák­ban Lamassy véletlenül egyedül maradt Zim- merrel a terrasz egyik asztalánál. Lamassy hosszas bevezetés után, fnelyet Zimmer unottan hallgatott, a következőt mondotta: — Zimmer, maga le van törve. — Le. — Nagyon. — Nagyon. — Fogadni mernék, hogy 5 forint sincs a zsebében. — Fogadhat, mondotta Zimmer, hogy egy sincs. Épen egy koronát akartam magától kérni. — Jó, az mellékes, folytatta Lamassy, itt arról van szó, hogy magát úrrá tegyem. Mi erősen hisszük, hogy ha országos | vásáraink számát a minimumra fogjuk apaszthatni s ez által a kisipar megsza­badul az országos vásárokon hova tovább mind erősebben mutatkozó konkurencziá- tól, a most még a szövetkezés útjába tornyosuló akadályokat is sikerülni fog elhárítani. Melegen ajánljuk e sorainkat az ipar­testület s a kereskedők egyesületének megszivlelésébe, ha elfogulatlanul s meg nem tévesztve a csalóka külső látszattól fogják mérlegelni sorainkat, lehetetlen, hogy nekünk igazat ne adjanak s akkor tegyék meg együttesen a kezdeményező lépéseket az országos vásárok számának a minimumra való apasztására. A főgimnázium játszótere. Május 29. Városunk tetemes áldozatokat hozott a múltban s jelentékeny áldozatokat hoz a jelen­ben is a főgimnázium fentartására és fejlesz­tésére, melyben immár negyedfélszáz tanuló nyer középfokú kiképeztetést. Az ifjúságnak azonban nemcsak értelmi és erkölcsi nevelése fontos, de amazzal egyenlő mértékben fontos, ha még nem fontosabb, testi nevelése is. A magyarországi középiskoláknak e tekin­tetben tiszteletreméltó, becses hagyományuk van, közöttük a nagybányai főgimnáziumnak is. A magyar középiskolák mellett a múltban min­denütt meg volt található a tanulóifjúság moz­gására, játszására szolgáló nagyobb térség. A magyar középiskolákból a testi ügyes­séget és erős mozgást kívánó játéknak az ápolását 1848. után küszöbölte ki az akkori hazánkra nehezedő alkotmányellenes idegen uralom, mely a testi nevelés czéljaira a német középiskolákban már régóta szokásos rend- és szergyakorlatokból álló tornarendszert léptette életbe. S ha el is ismerjük ezen tornarendszer­nek, különösen a téli időben való hasznos és jótékony voltát, mégis bevallja ma minden orvos j és pedagógus, hogy a torna semmiképen sem j pótolhatja, semmiképen sem teszi fölöslegessé a szabadban való játszást, amely egyrészt a testi egészség előmozdítása tekintetében min­den más testgyakorlásnál hasznosabb, másrészt erkölcsi nevelő hatása is igen nagy. Európaszerte hangoztatják ma a tudósok, orvosok és nevelők a szabadban való játéknak szükségét, aminek ápolását az európai nagy nemzetek közül, megszakítás nélkül, csak az angol középiskolák tartották fönt a legújabb időkig öntudatosan s erősen nemzeti formáiban. — Úrrá ? — Igen, én tartozom magának azzal, az ön édes anyja egyszer olyan bajból húzott ki... — Jó, jó, sürgette Zimmer, nem szeretem az érzékenységi momentumokat, a dologra! — Hát igen, ha akarja, csak a kezét kell kinyújtani, és három hét múlva, hogy egyebet ne mondjak, automobilozhat ... Jól értse meg: a saját automobilján. Zimmer csettintett a nyelvével. Azt akarta kifejezni, hogy az automobil határozottan meg­felel hajlamainak. Élénken tudakolta : — Micsoda üzlet? — Házasság . . . Zimmer válat vont. — Az nem üzlet. Lamassy élénken kezdte magyarázni, hogy Novázkynéről van szó. A gazdag özvegyről, kinek a készpénze több, mint 70.000 forint . . . Hát még a többi. . . — Nem kell, mondotta Zimmer. — Talán nem találja elég szépnek ? — De igen, ha jobban volnék diszponálva, udvarolnék is neki . . . — Hát? — Nem nősülök, punktum. Lamassy felpattant. — Furcsa fráter maga; tőlem egy koronát pumpol és 100.000 forintot visszautasít . . . Maga beteg . . . A régi magyar középiskolák becses ha­gyományának s ezen európai nevelési áramla­toknak hatása alatt magyar kormányrendeletek is életbe léptették nehány éve középiskoláink­ban a szabadban való játéknak köteles ápolását. Városunk közönségének gondoskodásából a nagybányai főgimnázium is kapott ezen czélra egy jókora nagyságú körülárkolt teret az Erdélyi-ut végén, az úgynevezett Bodon-kut mellett. Ez a tér azonban több évi tapasztalat bizonysága szerint az óhajtott és kitűzött czélra sok tekintetben alkalmatlannak bizonyult. Mindenekelőtt alkalmatlan ez a tér ifjúsági játszótérnek a várostól való meglehetősen nagy távolsága miatt. Ez a legfőbb oka annak, hogy a tanuló ifjúság a maga jószántából ezt a he­lyet nem igen keresi fel, hanem játszásra keres magának helyet közelebb ott, ahol épen meg­tűrik a tulajdonosok. Nevezetesen örömmel keresi föl a Klastrom-mezőt, amig lehet és szabad. Pedig a valódi czél az volna a játszó­térrel, hogy az ifjúságnak legyen hova menni üres idejében a szabadba játszani. A köteles játékdélutánok inkább arra valók volnának, hogy a feledésbe ment régibb magyar játékokat felelevenitsék, az újabbakat megismertessék s az ifjúságnak a játékban helyes irányt adjon. Az ilyen köteles játékdélután az intézmény meggyökeresedésével esetleg fölöslegessé is fog idővel válni. A mostani játszótér továbbá egészségi tekintetből sem megfelelő. Köztudomású dolog, hogy az a hely nemcsak széltől nem mentes, hanem állandó ottan a hideg levegőáramlat. Fölösleges volna a szót vesztegetni arra, hogy mennyire veszedelmes dolog ez a játékközben megizzadt tanuló egészségére. Nagy hibája a mostani játszótérnek az is, hogy télire korcsolyapályává át nem alakítható, mert vizet rávezetni nem lehet s ennek folytán az ifjúság számára a korcsolyázás majdnem teljesen lehetetlen, mivel a város egyetlen korcsolyapályája felette kicsi ahoz, hogy a nagyszámú tanuló ifjúság is szabadon hasz­nálhassa. S végül a mostani játszótér rendezése, tetemes anyagi áldozattal is, majdnem lehetet­len. Kísérlet történt a körülfásitásra, de siker nélkül. A bekerítéssel szintén csak igy járnánk, mert azon a vidéken bizony még a kerítést is ellopnák. . Ezek az okok késztették a főgimnázium igazgatóságát arra, hogy azon kérelemmel forduljon a városi képviselőtestülethez, hogy a jelenlegi alkalmatlan tér helyett más helyet jelöljön ki az ifjúság játszóteréül. A főgimnázium igazgatósága legalkalma­sabb helynek az úgynevezett Klastrom-mezőt tartaná, de mivel e térrel a városnak más czéljai vannak, az igazgatóság mint egy másik Zimmer diadalmasan mosolygott. — Ez a betegség nem sokáig tart, leg- felebb három napig. — Hogyan ? Zimmer izgatottan mondotta el, hogy egy erdélyi rézbányát gründolt. A dolog már telje­sen rendben van, a szindikátus megalakult, ő kap három, legfölebb négy nap múlva százezer forintot készpénzben és ugyanannyit részvé­nyekben. — Látja Lamassy, ezért nem váltam meg az aranyláncztól, pedig koplaltam, de nem akar­tam, hogy észrevegyék a snaszt ... Ez árt­hatott volna . . . Negyednapra már mindenki tudta a Riviere kávéházban, hogy Zimmer Albert gazdag ember lett. Nem lehetett kétség, a saját automobilján, a saját sofförjével jelent meg a terrász előtt. És mintha kicserélték volna. Csupa ked­vesség, nyájasság volt, a pinczérnek a vállát veregette, olyan embereket, kiket azelőtt meg se látott, ő szólította meg és tudakozódott becses családjuk után . . . Nem ösmertek rá . . . De hátra volt a csattanó . . . Oda ment a Dorrichékhoz, illedel­mesen kezet csókolt a mamának, s egész dél­után a leányokat mulattatta, aztán a hazaszállí­totta őket az automobilján. De ez semmi. Másnap délben, mint jó

Next

/
Oldalképek
Tartalom