Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-01-03 / 1. szám
1607. Január liö 8. évfolyam. Miss Hmm l-ső szám. 2 09 tAR-SADALMI IÉ23S 825ÍŰPIHODALMI EtETIIiAP. EUIIzetísl árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Magjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. » íTmTaBin - - .............. nmiiiTi •i 'nrnií7iiTri'nisiaii..i nun. Fe lelős szerkesztő: ÉCrLY MIHÁLY. Szerkesztőséj! és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap* * közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések elvételnek Morvay Gya!« könyvnyomdájábaa is: Fitér 14, Ujesztendő. Isten veled ó-esztendő Soha vissza nem jövendő. Hóval borított ősz fejeddel, jégtől csapzó hossza szakáladdal, mankóra támaszkodva, föld felé görnyedező háttal visszaveted fénytelen szemedet a mes- gyéről, Ó-esztendő, munkádra. Visszanézhetsz munkádra . . . De ki vagy te bájos gyermek, ki rózsás arczczal ott állasz a mesgyén? Az Ujesztendő vagy? Jer, jer, téged várunk, tőled remélünk szebb, jobb időket. Te majd letörlőd a könnyet, írt adsz a sajgó fájdalomra, balzsamot töltesz a törött szív sebére. Boldogság, béke, szeretet, egyetértés üti fel tanyáját veled az embeerővel fegyverkezve, lássunk hozzá a munkához. Az embereknek, még akik hivalkodva hitetleneknek mondják is magukat, eszükbe jut az Isten, ha fordulóponthoz érnek életükben: nem lehet, hogy mi is el ne menjünk a templomba, hálát ne adjunk a múltért, ne imádkozzunk jobb jövőért újév napján s ne kérjük a magyarok Istenét, hogy adjon már nekünk is egy igazán boldogabb ujesztendőt. D. B. Q. Vajon látod-e azt a sok nyomort, szenvedést, bút, bánatot, melyet oly bőkezűen osztogattál a halandóknak? Mennyi tört szív, foszlott remény panaszos jajja, egetverő átok süvítő hangja hallik nyomodba! . . Lábad alatt hány tiport virág maradt hervadtan: szüleik öröme, boldogsága; s hány izmos tölgyet téptél ki kérlelhet- len kézzel: családok támaszát, fentar- tóját ... Hány szembe csaltad az igaz fájdalom, a tehetetlen düh, a végső kétségbeesés könnyeit? Hány ember szájából tépted ki betevő falatját? S a nyomorult ember véres verejtéket izzadva dolgozott újra kenyérért, hogy újra elvehesd tőle. Özvegyek sírása, árvák zokogása, boldogtalanok panasza, tönkrejutottak jajveszékelése, betegek nyögése borzasztó gyászindulóvá olvad egybe s kisér utolsó utadon. rek lakában. Ó jer, adj reményt a balga halandóknak, mert elődöd csüggedést öntött keblükbe. Hisz a jobb jövőbe vetett hitük tartotta bennük eddig is az életet, de folytonos csalódásukban kétségbeesés vett rajtuk erőt. Most látva téged, nézd, hogy ragyog az arczuk az örömtől: bíznak, remélnek . . . Pedig ismét tenger csalódás lesz a vége . . . Ilyen dőre az ember. Folyton küzd boldogulásáért s idő, ez a mostoha intézője sorsának, Mindig csalódást rejteget neki. De azért arégif, igaz, hogy eleinte szidja egy kicsit, aztán feledni igyekszik, él a jelennek s botor fővel vakon remél a jobb jövőben. Temessük el az Ó-esztendőt, rakjuk el torát, aztán — feledjük el, itt az ujesztendő, mely annyi reménynyel kecsegtet s friss munkakedvvel, újraéledt akaratA „Nagybanya“ tárczája. ■ aBujjr -+-X - :------------------ , • A hála. Nem volt szép fiú Barangó Simon, sőt még azt sem lehetett külsejéről elmondani, hogy „érdekes“! Éveinek száma 30 —32-re becsülhető; foglalkozásul a gazdálkodást űzte kicsiny atyai jussán ott a kis városkában, Némaváron, ha pedig üres órái voltak,. társaságot keresett és tanulmányozta az embereket. Ám ha megszólalt, mindenkit elragadott tartalmas beszéde, irodalmi jártassága s ha gyújtani kellett a szó füzével, Barangót kívánta látni s hallani az ur s a pór egyaránt, mert nemes czélokért küzdeni és másokat nagy dolgokra bírni talán senki sem tudott úgy, mint ő szavaival, gyújtó szónoklataival. Volt Némaváron két barátja. Egyik az öreg Molnár György, egy nyugalmazott törvény- széki biró, aki még néhai jó édes atyjának is játszótársa volt s akihez az ifjút a legbizalmasabb barátság kötelékei fűzték. Naponként találkoztak és ilyenkor Barangó őszintén adta elő élményeit öreg, agglegény barátjának; élet- tapasztalatait, jótanácsait pedig mohón fogadta, mondhatni azok utasításai szerint élt. A másik, kinek képét szivében hordozta, hát bizony ez nem volt férfi, még csak nem is leány, hanem .... úgy suttogta mindenki a városban, hogy Barangó fülig szerelmes a szép fiatal bárónőbe, Gerlóczy Alfréd báró babonás szépségű nejébe. Azt is tudták az emberek, hogy a bárónő bizony elég kaczér teremtés ahoz, hogy az egész megye előkelő ifjúságának hódolatával kérkedve dicsekedhes- sék; a lányos mamák, de sőt az öreg Molnár Gyuri bácsi szánakoztak is Barangó Plátói szerelmén, hanem hát, lehet-e parancsolni a szívnek? Pedig Simon okos ember létére tudhatta volna, hogy hiába szeret, de boldog volt hacsak egy perezre is láthatta a bűvös lényt; úgy érezte, hogy ezzel az asszonnyal őt még össze fogja hozni sorsa és Molnár Gyuri bácsi hiába igyekezett ábrándos képzelődéseitől eltéríteni, hiába mondta, el százszor, hogy: Simon öcsém, nem neked való ez a tépelődés, hiszen a bárónő téged csak kinevet. .... Simon tovább is álmodozott s álmai szépek, tiszták, érzékiségtől mentesek voltak, mint a tiszta szerelem ideális problémái! * * * Egy reggelen gyönyörű őszi napra ébredt Simon. Talán álmainak folytatását képzelte oly szépnek, mint aminőnek a verőfényes nap színpompáját látta s künn nagy kertjének ezernyi harmatos virágai barátságosan mosolyogták vissza a menny kéklő égboltját. Simon csodás írisseséggel végezte teendőit s a munka, mit déli harangszóra elvégzett, négy ember szorgalmának is becsületére vált volna. Amint a harangszó elhangzott, Barangó háza előtt fényes hintó állott meg; de még meg sem állapíthatta Simon a hintó tulajdonosát. Halk kopogtatást hallott ajtaján és pár perez múlva Gerlóczy bírónő állott vele szemközt a báró titkárának kíséretében. Lehetetlen az érzelmeket leírnom, melyek e pillanatban Simon agyában és szivében versenyre keltek. Szemei tágra nyíltak, két karját hirtelen kinyujtá, mintha édes álma végén eltűnni készülő tündért akart volna megragadni és perczek múltak, hogy a társadalmi élet sablonos nyugalmát magára erőszakoltatta. — Barangó ur — kezdette behízelgő hangon az asszony — nagy szívességre kérem föl önt ez alkalommal és mert a kosarat nehezen^ tudnám elczipelni innen, kérem, Ígérje meg" nekem előre, kedves Barangó, hogy teljesíteni fogja kissé intim, de nem lehetetlen kívánságomat. — Szólt és őz-szemeinek legelragadóbb tekintetével nézte az ifjút, várta a válaszát. Simon pár perczig elbűvölve hallgatott; úgy érezte, hogy a próféta hetedik ege valósággal megnyílott számára, hiszen a nő állott előtte esdeklő szavakkal, kivel eddig csak álmaiban válthatott szót. Majd összeszedte magát s szinte ünnepélyes lassúsággal beszélt. — Bárónő, nagyon lekötelez, hogy szolgálatomat kéri és én becsületemre fogadom, hogy ami csekély erőmtől telik, nem fog csalatkozni munkám eredményében. — Oh nagyon köszönöm kedves Barangó, megnyugtató válaszát s hogy türelmét hosszú időn át ne tegyem próbára, gyorsan elő is állok kérelmemmel. Bizonyára ön is jól tudja, Dalegyesületünk. Van-e szív, melynek érzelemvilága visszhangot ne adna a dalra, az édes magyar dalra? Melynek édes-bús melódiáiban ott zsong-bong az erdő zúgása, a patak csobogása s ott sóhajtozik az alföldi pásztortüztől fel-felcsillanó éjszakáknak bánatos melancholiája. Vagy amely szilaj akkordjaiban egyesíti mindazt az ősi erőt, fékezhetetlen szenvedélyt, mely forrongásba hozza a vért s mámoros ittasságba kergeti a szivet-lelket ? Oh, más a magyar dal minden más nemzet dalainál! Emezek lehetnek formailag tökéletesebbek, művészileg magasabb fokon állók, talán édes álmadozásba, szeretkezésbe is ringatok, de a szívhez oly keresetlen egyszerűséggel s mégis oly bensőségteljes meghatottsággal és szilaj erővel csak a magyar dal képes szőlani. Mert a magyar dal a magyar szív sajátos érzelemvilágának visszatükrözője; a magyar szívé, mely el tud érzékenyülni azon
