Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-09-13 / 37. szám
1906. szeptember 13. NAGYBANYA 3 megcsináltatni s azután világítani meg a dolog pénzügyi oldalát. És ez győzött is 29 szóval 12 ellenében. Megjegyezzük azonban, hogy a tanács is szavazott, meg az ad hoc bizottság is, természetesen a maga véleménye mellett. Ha részünkről választani kell aközött, hogy előbb adjuk ki a 8500 koronát s azután gondoljuk meg az építést, vagy hogy előbb vessünk számot s azután adjuk ki a pénzt, egy pillanatig sem habozunk az utóbbinak választásában. A közgyűlésnek nem ez volt a logikája, mert mint hangoztatták nincs terv, de hát akkor hogyan nyerhette el valaki a pálmát terv nélkül? Végül mégis kimondták, hogy Bálint és Jámbort megbízzák a részletes kidolgozással s ugyanakkor a terv alapján a gazdasági és pénzügyi bizottság vessen számot a jövedelmezőség kérdésével. Tehát mégis csak van terv. Az általunk tárgyilagosan és nagy hűséggel előadattakat összevetve e sorokkal, meggyőződhetik mindenki, hogy a rabulisztikának, a szemfényvesztésnek egy mesteri müvével áll szemben, mely nagyon is alkalmas arra, hogy a kevésbbé avatottakat megtéveszsze s a városi palota helyett a romok közt most elterülő bódék mellett hangolja, melyek a városnak jelenleg évenkint 40, írva negyven koronát jövedelmeznek. Laptársunknak amily nyakatekert ez az érvelése, hasonlóan szakasztott a többi is. Nevezetesen azt hangoztatja, hogy a pályadij nem adható ki s a részletes tervezéssel meg nem bizható senki addig, mig az erre vonatkozó határozatok felsőbb jóváhagyást nem nyertek. Ugyan nó! A törvényhatósági s kormányhatósági jóváhagyás kieszközlésére csak egy Ízben van szükség és pedig a részletes tervet, költségvetést elfogadó, nem különben a fedezetről gondoskodó közgyűlési véghatározat meghozatalánál. Ha e czikk elején kimutatott modus procedendi-nek mind a hat pontjánál felsőbb jóváhagyásra volna szükség, vagyis ha szükség volna arra, hogy a pályázati hirdetést kibocsátó, a pályázatot eldöntő, a részletes tervek és költségvetés elkészítésére megbízást adó stb. stb. közgyűlési határozatok mind külön külön is felsőbb hatóságilag jóváhagyassanak, akkor csupán az előkészítő munkálatok kezet csókolt neki, mikor az első szerződést aláírta . . . Olyan alázatosan csókolta a kezét, mint akitől élete boldogságát reméli és még néhány héttel előbb félénk, esetlen kóristánécska úgy fogadta a kézcsókot, mint köteles tartozást . . . Aztán a feleségem lett . . . két évig éltünk együtt . . . testvériesen osztoztunk a közönség kegyében . . . nem kellett féltékeny- kednünk tapsra, elismerésre, mert soha együtt nem léptünk fel . . . Talán máig is együtt lennénk, ha . . . igen, ha én be nem ugratom . . . Micsoda buta véletlenek döntenek az ember sorsa felett! Bécsben egy koloratur énekesnőt kerestek ... s a mi karmesterünk Emmát ajánlotta, de Emma hallani sem akart arról, hogy elhagyja hazáját . . . nem honleányi buz- góságból, de mert alig tudott németül ... Én másképp vélekedtem . . . engem izgatott az a gondolat, hogy Emma világjáró primadonna lesz . . . Elővettem minden befolyásomat, hogy bátorságot öntsek belé . . . kértem, könyörögtem, szuggeráltam . . . Nos, Emma fellépett Bécsben ... ott voltam az előadáson ... tökéletes, őszinte diadalt aratott . . . Pedig alig tudta jól a szerepet . . . beugrott . . . — Beugrott? kérdezte a kritikus nagy érdeklődéssel. — Igen, mondotta a nagy művész ajka körül keserű mosolylyal, beugrott, én beugrattam ... És három hónap múlva megugrott egy tenoristával . . . Azóta nem láttam . . . keresztül vitelére kevés volna egy évtized is! Pedig a dolog sürgős, mert a tűzvész ( óta a városnak naponta mintegy 100 K a vesztessége az elveszített haszonbérek folytán! És ez a sürgősség az oka, hogy a képviselőtestület egyúttal kimondotta azt is, hogy határozata csak birtokon belül felebbezhető. S ha erre is paragrafust keres laptársunk, azt tévesen ne az 1886. évi XXII. t.-czikk 25. §-ánál keresse, hanem keresse az 1901. évi XX. t.-cz. 8 §-ának b) pontjánál s akkor meggyőződhetik arról, hogy a közgyűlés többsége törvényesen hozta meg határozatát. . . . Miért is kellett a „Rajzolt három tulipán“ jeligés tervezet elfogadása után felbomlania az addig oly példás, kitűnő harmóniának s miért is kell minden egyszerű, áttetsző s világos kérdésnek a mesterséges káosz felhőibe, vízgőzeibe fuladnia? Miért rósz most minden, mi ezelőtt jó volt? Miért? Miért? ... é* 111* Nemzeti öntudat és fajszeretet.- Szózat a tanítókhoz. A szoczializmus által felvetett társadalmi kérdések helyes megoldása foglalkoztatja az elméket. Nehéz feladat ez, ha meggondoljuk, hogy a szoczializmus az embernek egyik örök- életü gyöngeségéből: elégedetlenségéből táplálkozik, de nem lehetetlen. Kormányok, törvényhozás, társadalom, iskolák, egyes nagyszellemü, mély bölcseségü férfiak oldozgatják a szoczializmus kötötte eszmecsomót igazság és emberszeretettel felvértezve. Van tehát remény, hogy helyes irányítással és vezetéssel sikerülni fog a megoldás. De a kibonyolitással sietni kell, mert a nép jólétének kivívásáért a munkásnép vezetésére üreslelkü szájhősök tolakodtak fel, akiknek czélja a munkáskérdésnek összekuszálása és megoldásának hátráltatása. Mi, magyar tanítók, nem nézhetjük összetett karokkal nemzetünk megsemmisülését, őseink vérével megszentelt hazánk rombadőlését. Nekünk meg kell erősítenünk a beláthatatlan jövőre hazánkat, melyet őseink titáni harczokat viva, vérözön árán szereztek, böl- cseséggel, az erények sokaságával, erős karral megtartottak és nekünk, unokáknak örökségül hagyományoztak. A magyar iskolára és annak vezetőire nagy feladat vár a magyar nemzeti érzület fejlesztése és megszilárdítása tekintetéből. A magyar tanítóságtól el nem vitatható, hogy mindenkor első és fontos feladatául tekintette a nemzeti művelést, a fajszeretet ápolását. Hogy e tekintetben munkája nem volt meddő, önérzettel mutathat a legközelebbi múltban lefolyt áldatlan politikai válságban megnyilvánult nemzeti felbuzdulásra. Szerénytelenség nélkül eldicsekedhetünk, hogy nagy részünk van a nemzeti öntudatnak mai megnyilatkozásában. Ezt hirdeti Rákosi Viktor, aki igy ir: „A tanítók és tanárok megtették kötelességüket s a jövő nemzedék nevelése jó kezekbe van letéve. Dicsőség a tanitó-mestereknek!“ Buzgólkodtunk a nemzeti nevelés terén, ámde nagyon sok tennivalónk van még és azt is, amit a múltban tettünk, terjedelemben kiszélesítenünk, hévben és erőben fokoznunk kell. A magyar tanítóságot erre buzditani nem kell, megteszi a jelenben, meg fogja tenni, vallásos és lángoló hazaszeretetét ismerve, a késő jövőben is úgy, mint megtette a múltban, nem kérdve: mi lesz érte a bér? A magyar tanítóság fogalomköre kiterjed ugyan az anyagiakra is, de lelkesedését és munkásságát a szépért, a jóért és a nemesért alku szerint soha nem kínálta és kínálni nem fogja. Hazaszeretete, lelkesedése a nemzeti ügyért mindenha változatlanul fog buzogni szivében. Isten, király, haza lesznek buzgó munkásságának tárgyai minden időben ! Szent meggyőződésem, hogy a magyar tanítóságot a modern áramlatok nem fogják magukkal ragadni. Marad az, aki volt, hazáját hévvel szerető, nemzeti ideálokért, nemzeti javakért lelkesedő fáradhatatlan munkás, aki oltárt emel a hazaszeretetnek az ifjú nemzedék szivében. És az oltáron kiolthatatlanul fog égni az érzelem és ki fog fejlődni egész teljességében, egész erejében a nemzeti öntudat és fajszeretet, ha a gondjainkra bízott gyermekekkel megismertetjük nemzetünknek dicsőségben gazdag történetét. Hazánk természeti szépségei, földjének kiaknázhatatlan kincsei, a magyar fajnak kiváló szellemi tulajdonai, lelki erényei lehetetlen, hogy rajongó szeretetre ne gerjesztené az ifjúságot. Úgy ismertessük meg tanítványainkkal a haza földjét és nemzetünk történelmét, hogy büszke legyen magyar születésére. Hogy a földgömböt nézve csak Magyarországot lássa és arról ne csak a délibábos rónát, az ezüstfodros folyókat, a madárdaltól és tilinkótól zajos erdőkoszoruzta bérczeket olvassa le, hanem lássa a rajta nyüzsgő életet, olvassa le róla az ezeréves múltnak örömeit, szomorúságait, dicsőségét, nehéz küzdelmeit. Úgy ismertessük meg, hogy a gyermek bele élje magát a magyar nép életébe, lelkét, szivét, eszét hassa át a nemzet jelene és múltja. Van-e erre alkalmasabb nemzetünk történelménél? Tud-e más nemzet annyi nagy férfiút felmutatni, akiknek élete, jelleme példaképül szolgálhat minden nemzet fiainak? Az apostoli vallásosságnak, a lángoló hazaszeretetnek, a rettenthetetlen bátorságnak, önfeláldozásnak csodás példáival telve történelmünk. A magyar dicsőségét nemzetek irigyelték. Ily történelemnek ismerete, kell, hogy a nemzeti öntudatot, fajszeretet felébressze. Lehetetlen, hogy történelmünk nagy példái tanítványainkra hatástalanok legyenek. A történelem tanításában a fősulyt nem a képző, hanem a nevelő irányra helyezzük. Jellemeket neveljen a történelem tanítása, polgárokat, akik a hazáért áldozni, dolgozni, szenvedni élni-halni készek, a kik előtt mindig ez lebegjen: „a haza minden előtt.“ Az a nemzeti felbuzdulás, mely a tulipán, e szép magyar virág, jelében megindult, biztató reménynyel kecsegtet, hogy a magyar nemzetre nemsokára a boldogság napja fog ragyogni. Erről biztosit minket az a bájos, csodatevő virágszál, melynek - mint Vay Gáborné mondja — „csak virágai láthatók a szivek fölött, mig gyökerei ennek mélyéről, a lángoló honszerelem krátereiből szívják az éltető tüzet.“ A tulipán hazafias érzelmeinknek a jelképe. Tűzzük fel tehát mindannyian a tulipánt! A nemzeti nevelés apostolai kebléről nem szabad hiányoznia ezen gyönyörű magyar virágnak. Tűzzék fel tanítványaink is és hassunk oda, hogy általuk a szülők is tagjaivá legyenek a tulipán-szövetségnek. Egyesítse a tulipán a magyar sziveket közös szívverésben. Mert a tulipán arra kötelez, hogy minden viselője: „tüntetőén állást foglal minden nemzeti eszme, minden nemzeti mozgalom és törekvés mellett;“ kötelez: „a megalkuvást nem ismerő nemzeti
