Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-09-13 / 37. szám
IV. évfolyam. 1906. szeptember hó 13. 87-lls. szám. TÁRSADALMI ÉIS SZÉPIRODALMI HETILAP. ClófiMtéil árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkeaztiség is kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések (elvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is: Főtér 14. „Chaosz“ ?! Szeptember 12. A városi nagyszálló leégése után egyik legsürgősebb feladatunkká vált, hogy a romok helyén mielőbb felépítsük a városi palotát. Ezt nemcsak eszthetikai okok tették kötelességünkké, de főleg azon körülmény, hogy a tűzvész folytán tetemes bérösszegektől esett el a város, mely elmaradt bérjövedelmek igen érzékenyen érintik évi háztartási mérlegünket. Gellert Endre polgármester tekintettel a városi palota építésének sürgősségére s kiváló fontosságára, ez ügyben már előzetesen több Ízben tárgyalt Budapesten az illetékes körökkel s onnan adták meg a direktívákat, hogy a város miképen járjon el, ha a városi palota építésének akadálytalan és sürgős keresztülvitelét biztosítani óhajtja. Az építkezés keresztülvitelének természetes és formaszerinti gradusai a következők: 1. Pályázati hirdetés a palota terveire. 2. Döntés a pályázat ügyében. 3. Megbízás a részletes tervek és költségvetés elkészítésére. 4. A részletes tervek és költségvetés elfogadása s a fedezetről való gondoskodás. 5. A részletes tervek és költségvetésre, nemkülönben a szükséges hitelműveletre vonatkozó törvényhatósági s kormányhatósági jóváhagyások kieszközlése. 6. A jóváhagyott tervek és költségvetés alapján a kivitelre az árlejtés meghirdetése s annak alapján az építési munka kiadása. Ez az eljárás a dolgoknak nemcsak természetes folyománya, de a törvényes formalitásoknak is teljesen és mindenben megfelel. A közmunka bizottság, mely kiegészítve a képviselőtestületnek úgyszólván minden szakemberével ad hoc bizottsággá nőtte ki magát, midőn a városi nagyszálló építésének ügye napirendre került, igen alapos és körültekintő mérlegelések után, melyek körül a gazdasági s jövedelmezőségi szempontok elsőrangú s irányadó szerepet játszottak, megállapította azt, hogy minő épületre van a városnak szüksége, hogy az nemcsak a szépészeti igényeknek, a modern kor követelményeinek megfeleljen, de a mi főfontosságu: hasznothajtó, jövedelmező is legyen! Az ad hoc bizottság, ismételten hangsúlyozzuk, nagy körültekintéssel járt el a jövedelmezőség elbírálásánál s amennyire csak lehetséges volt, elkövetett mindent, hogy a jövedelmezőség a legszélsőbb határig fokoztassék s épen ez okból terveztette úgyszólván köröskörül a városi palotát kiadandó üzlethelyiségekkel. Az ad hoc bizottság megállapodásai precziz kifejezést nyertek a pályázati hirdetményben, mely részletes körülírással tárta föl, hogy a városnak minő épületre van szüksége. E pályázati hirdetményt a közgyűlés ismét nagy részletességgel tárgyalta, kiválóan fölülbírálva azt jövedelmezőségi szempontokból is s azt, mint teljesen korrektet, mely a város érdekeit egy pillanatra sem téveszti szem elől, a közgyűlés általános egyhangúsággal jóváhagyta. Csak a történeti hűség kedvéért jegyezzük föl, hogy a pályázati hirdetményt több jeles műépitészszel való értekezés után Révész János v. képviselő készítette s azt épen jövedelmezőségi szempontból is a közgyűlési tárgyalás alkalmával maga védelmezte meg a leghatékonyabban általános helyeslések között. A történeti hűség kedvéért jegyezzük föl azt is, hogy a város képviselőtestületének tagjai között arra nézve, hogy mily épületre van szüksége a városnak s a modus procedendi-re nézve a legteljesebb egyetértés uralkodott mindaddig, mig a pályatervek közül a „Rajzolt három tulipán“ jeligéjű tervezet nagy többséggel el nem nyerte az első dijat s mig a közgyűlés el nem határozta, hogy a kivitelre a pályakoszoruzott tervet fogadja el. Az első dij kiadásával azonban egyszerre felbomlott minden harmonia. Az elenyészően csekély kisebbség előtt egyszerre vitássá vált, hogy csakugyan oly épületre van szüksége a városnak, minőt a pályázati hirdetményben követelt? Csakugyan szüksége van a városnak sülyesz- tővel és zsinórpadlással ellátott színházra vagy csak díszteremre, hol hébe-hóba színházi előadásokat is lehetne tartani? Nem volna-e szükség kisteremre is, hol az ibolya-estélyek volnának tarthatók? Ki fogja-e fizetni magát az uj épület? Lesz-e jövedelme vagy csak nyűg lesz a város nyakán, melyre még majd éven- kint rá is kell majd fizetnie? Ismételjük, hogy mihelyt a „Rajzolt három tulipán“ jeligés tervezet elnyerte A „Nagybánya“ tárczája. T>— ■ ,.i — . .... i. .... fa lány. Szerelmednek ha fonnyad s elvirult Hiába keresed nyomát, Mint egy elsárgult szirom megmaradt Kábítón édes rózsaillatát. A szerelemnek múltja nem lehet: Örömnek csak jelene van; Könnyű lába iramlik s elsuhan A tűnő perczczel halkan, nyomtalan. O, a boldogság és a szerelem Színes, megfejthetlen talány; Ha egykor szerettél s már nem szeretsz, Hogy igaz volt, el sem hiszed talán. Ki tudná felkutatni tengeren Rég elhaladt hajó nyomát, Vagy hogy sebes szárnyával a madár Egykor vaj’ merre szállt a légen át? . . . M. Korniss Aranka. Beugrás.- Irta: Zöldi Márton. A nagy bonviván, Lotáry Antal, mint rendesen, baráti körben vacsorázott. Barátai, tisztelői agglegénynek tartották, pedig nem volt az ... Ez a nagy, fényes talentumu színész nem szeretett színházi dolgokról beszélni. Mikor a színpadról lelépett, egyszerű polgár szeretett lenni. Melegen érdeldődött a természettudományok iránt, ösmeretei ugyan rendszertelenek voltak, de szívesen ragadott meg minden alkalmat, hogy azokat bővítse. Ha politikai téma kerül szóba, szava néha a szenvedélyességig fokozódott. Erősen radikális elveket vallott s nem egyszer mondotta, hogy életének legszebb ábrándja az lenne, ha egyszer a parlamentben elmondhatná nézeteit.'' — Azt hiszem, nagy siker lenne, mondotta szinte félénken az az ember, ki estéről-estére a legnagyobb sikereket aratta. Egy kritikusa, Dusán Imre jóhirü esztétikus, ki húsz év óta az árnyék hűségével kisérte és dicsőítette a nagy bonvivánt, vacsora után epés hangú megjegyzést tett egyik utóbbi előadásra: — Ennek a mostani igazgatónak nincs öntudatos terve. Minden incidentálisan történik. Micsoda vakmerőség volt például egy kezdőt, kinek tehetsége legalább is aggályos, Medea szerepébe beugratni. Az nem ok, hogy a tragika hirtelen beteg lett. Tessék más darabot előadatni, de az ilyen vakmerő koczkázatok . . . A nagy bonviván már az utolsó szavaknál tagadólag rázta a fejét. — Nincs igazad Imre, mondotta. Az esztétikus csodálkozva kérdezte: — Te barátja vagy a beugratásoknak ? A nagy bonviván kissé színpadiasán lóbálta a fejét: , — Édes barátom, mondotta könnyű sóhajjal, én azt, ami vagyok, a beugrásnak köszönhetem. Ha az igazgató, az öreg Bodaj, ezelőtt harmincz- két esztendővel, nem ment volna neki egy kissé vakmerőnek tetsző koczkázatnak, akkor én most a legjobb esetben falusi jegyző lennék . . . Igen, falusi jegyző .... Aztán nem minden melankólia nélkül hozzátette: — Eldönthetetlenül hagyom, hogy igy történt-e helyesebben vagy amúgy, de ha akarjátok, elmondom az én beugrásomnak a történetét. Ma már kevesen tudnak róla. A nagy bonviván szivarra gyújtott s feszült figyelem között kezdett beszélni. — Hogy abba hagytam iskoláimat, hogy megszögtem hazulról, ez a régi sablon. Nálunk akkoriban, igy kezdték a szinészpályát. Színész- iskolák nem voltak, de tehetségek bőven. A kettőnek alig van egymáshoz köze. Két évig nem játszottam, csak éppen előfordultam a darabokban. Mert minden színdarabban van olyan husz-harmincz szavas szerep, melyet akárki elmondhat. Nos, én ilyen akárki voltam havi huszonöt forint fizetéssel, melyet nem nagyon pontosan fizettek. A lelkem tele volt égő vágygyal, nagyratörő gondolatokkal . . . A színész lelke gyors sikereket áhit. Hiszen csak egy szerep kell hozzá, hogy vágyát teljesültnek vélje. Ah, ti nem tudjátok, mi az, szerep után vágyakozni. Ez a tantaluszi érzés
