Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-11-01 / 44. szám
IV. évfolyam. 1900. novemtoor lió X. 4X-ilx. Bzám. TÁHSAUALMI £2S SZEFIRODALMI HETILAP. ElifUetíil árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkeszt fisig és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések kivétetnek Morvay Gyula könyvnyomdáiéban Is: Pétér 14, Rákóczi napja. Felséges fejedelmünk s bujdosó társainak szent hamvai immár itthon pihennek az édes hazai földben, melynek hegyei, völgyei, síkjai szemtanúi voltak azon kegyetlen, égbekiáltó sanyargatta- tásoknak, melyek megteremték a hősi, vitézlő kuruez brigádokat s szemtanúi voltak ama rettentő, heroszi küzdelemnek, minden képzeletet felülmúló önfeláldozásnak, a világtörténelemben is párját ritkító hősiességnek és vitézségnek, amely lova- gias erények világszerte tiszteltté és em- legetetté tették a kuruez nevet. Itt pihennek immár az édes hazai földben, melynek rögeit hulló vérükkel öntözték s mely felé a bujdosás kinterhes napjaiban annyi epedő, sóvárgó, imádkozó sóhajuk szállt. Menekülve, üldözve, halálra keresve hagyták el a magyar haza határait, szivükben a kétségbeesés, a mélységes honfiúi bánat nehéz terhével, homlokukon a hazaárulás bélyegével s ime két évszázad múltán koronás főket megillető pompával, egy nemzet ünneplő hódolása és mámoros örömrivalgásai között térnek vissza. Kelet felől, honnan a fényesség, a ragyogás árad, zugó, dübörgő érezpari- pájukon érkeztek meg a szent hamvak. Zúgva, dübörögve, mintha lovas kuruez brigádok alatt rengene a föld. A merre elrobogtak a Duna mentén, a nagy alföldi síkságon mintha csodák történtek volna. A késői ősz tarolta mezőkön virágerdő fakadt, a homok pusztaságon leveles, zöldelő fák hajtottak, a pásztás esőtől még sötétebb őszi éjre a hajnal derengő világossága áradt az örömtüzektől, a millió és millió fáklya és gyertyafénytől, mely a hadverő héroszok diadal útját szórta be ragyogással. És az őszi éj zuzmarás hidegsége felolvadt ama lázongó lelkesedésben, izzó, hűséges sze- retetben, melylyel a nemzet a bujdosók haló porait fogadta. A nemzet szeretete, rajongó érzése, ragaszkodása és hódolata oly nagy eleven erővel nyilvánult meg nemzeti történetünk legideálisabb, legmagasztosabb alakja: felséges fejedelmünk, II. Rákóczi Ferencz és dicső bujdosó társai iránt, mintha nem is kétszázados múlt mithoszi ködéből tekintenének felénk, hanem mintha most térnének vissza azon győzelmes, diadalmas csatákból, melyek a csufondáros, nyomorult szolgaság megváltásának élő hitével töltötték el a vérig sanyargatott, vérig zaklatott magyar nemzetet. Ez a csodával határos lelkesedés, a nemzeti érzelmeknek ez a lázzadó kitörése a nemzeti lélek magasztos megnyilatkozása volt, mely századokon át tartó véres küzdelmek, megpróbáltatások méhében fogantatott s melyet a meg- dicsőült mártírok sok százezre növelt nagygyá, félelmessé. A nemzeti léleknek ez a vulkanikus kitörése, csodás megnyilatkozása kisérte a néma koporsókat utjokban a haza földjén. Nagy Rákóczi napján egy szent magasztos imában dobbant össze a magyar nép szive s e szent imádság ezüstös, csillogó fátyolként szállt a bujdosók koporsói fölött. Ez a csillogó ezüst fátyol a szentek sugárzó, glória-fényébe vonta megdicsőült szellemüket! Egy szép, bűbájos, virágos tavasz visszaadta nekünk Kossuth Lajost. A késő ősz visszahozta hozzánk felséges vezérlő fejedelmünket: Rákóczi Ferenczet. Együtt vannak immár magyar nemzetükkel ! Rákóczi nagy lelke, Kossuth Lajos szive őrködjön fölöttünk! .... A szivet-lelket megragadó országos ünnepben kegyeletes érzelmekkel vett részt Nagybánya is. Különösen nagy jelentőséggel birt ez ünnep itt e végvidéken, a magyarság ez utolsó védőbástyáján, mert hatalmas, lélekemelő manifesztácziója volt annak, hogy ez ősi város polgársága nem tagadta meg hagyományait s szivét ma is az az izzó hazaszeretet dobogtatja, mely kétszáz évvel ezelőtt lázba-tüzbe hozta ősapáink szivét, amidőn a vereczkei szoroson feltűnt Rákóczi brigádjainak Szűz Máriás lobogója, amidőn Nagybánya kapuit a legelsők között nyitja meg Rákóczi hadai előtt s pénzverőit Rákóczi rendelkezésére bocsátván, örök hűséget fogadott a nagy fejedelemnek. Az ünnepnapokra városunk lobogó- diszt öltött s szombaton délelőtt 1J2 10 órától 10 óráig az összes harangok zúgása hirdette, hogy a nagy fejedelem s A „Nagybanya“ tarczája. A regéczi kis harang. — Ünnepi színjáték 2 képben. — Első kép. Tél. A szintér baloldalán temető-kerités, mögötte havas sirhalmok. A bejárás előtt harangláb, kis haranggal. A jobboldalon leégett házak romjai, az egyik nyomondt lakásul van össze tatarozva. A szin elején jobbrul-balrul ut vezet a középre s onnan fel a hegyekbe. A szin háttere magas hegyekbe olvad s ut visz fel a sziklaszorosba. A zene szomorú kurucz-dalokból való egyveleget játszik, kiindul a Rákóezi-induló- ből, melynek ütemei visszatérőleg mindig fáradtabbak és lehangoltabbak lesznek, végül rekviemszerüleg hangzanak, közben egyéb bus kuruczdalok a végső akkordokban a „fütyül a szél Késmárk felett“ dallama hangzik és hal el. Mielőtt a függöny felszállana, a színpadon a kis harang szól, a harangozó gilin-galangoz s közbe félreveri, mint mikor tüzet jeleznek. A függöny felszáll, a harang szól. Távolból egy-két ágyuszó hallatszik. Daróczruhás vak haranqozó, ősz ember, huzza a harangot, hátul egy dombon tűz pislog, egy gyermekleány kendőbe burkolózva a haranglábnál kuporog. I. jelenet. Harangozó. (Abbahagyja a harangozást s a messzeségbe látszik figyelni.) Leány. Öregapó, miért harangoz ma annyit? Nincs temetés! Harangozó. Ha tudnád kis leány. Leány. Olyan hideg van. Menjünk már haza. Harangozó. (Felkaczag és az üszkökre mutat.) Haza! Haza! Menj, vess a tűzre, hogy A lángja messze lássák. (Leány a tűzrakásra fát tesz, ő ismét harangoz.) II. jelenet. (Szállingóznak, 4 öreg paraszt, kettőnél vasvilla van, egynél fejsze, egynél kiegyenesített kasza. Egy gatyás gyerek katonasipkával és dobverővel, egy másik oldalára kötött karddal.) A vasvillás öreg. No, mi a baj ? A kaszás. (Lefogja a harangozó kezét.) Szegény világtalan, te, Mit húzod annyira? A vasvillás. Hát mi a baj ? Hiszen rajtunk már nem fog semmiféle Istencsapás. A tűz az elemésztett, A kis vagyonunk elbitangolódott, A porontyaink éhen vesznek el, Jó fiaink meg — ki erre, ki arra, Ki országúton, ki a temetőben. Harangozó. Ez a harangozás a jeladás. A hegytetőn gyulasszatok tüzet, Amit tudtok, hozzatok segedelmet, Az asszonyok is kendővel, ruhával Jöjjenek erre. Szegény bujdosók Ma mennek át a lengyel grániezon. Itt visz az utjok, hát hogy el ne vétsék, Nekik harangozok. A fejszés öreg. Majd széjjelnézünk. De hiába nézünk. A kaszás. Nincs már nekünk semmink. Ha egy marék Málélisztünk van, betegnek tartogatjuk. Polyvát sütünk a kenyerünkbe s igy is, Csak tartjuk, hagyjuk, hogy penészesebb S keményebb légyen, hogy ne fogyjon úgy. (Szemét megtörli.) A vasvillás. A bujdosók ! Ugyan az én fiam Nincs-e közöttük. (Visszaszállingóznak.) A dobos fiú. (A harangozóhoz.) Mihály bá, mondja kend, Nincs szükség egy dobosra? A kardos fiú. Két dobosra. Harangozó. Nincs, fiam, csak menjetek haza Vigasztaljátok az anyátokat. S ha a hegyekről kürtszót hallotok, Majd akkor jöjjetek. (A fiuk el.) III. jelenet. (Harangozó és a kis leány egyedül. A harangozó ismét huzza a harangot.)
