Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1906-10-11 / 41. szám

4 NAGYBANYA 1906. október 11. melyeken a hatóságok s nagyszámú közönség vett részt. Az iskolák hazafias ünnepélyeket tartottak. A főgimnázium ünnepélye a torna- csarnokban zajlott le szépszámú közönség jelen­létében. Az ünnepi beszédet az új igazgató: Rencz János dr. tartotta. Költői szépségekben gazdag s nagy szónoki vervvel előadott beszédét, melyben főleg a hazaszeretetről szólt, zajosan megéljenezték. Az ifjúság közül Bagosy József VIII. oszt. tanuló tűnt ki szépen megirt tanul­mányával. Az ünnepélyen résztvett az ének és zenekar is. Nagy tetszést aratott a zenekar egy gyászinduló előadásával, melyet Borbás Géza tanár szerzett. A szép ünnepélyről felemelt hangulatban távozott mindenki. A szatmári püspök beiktatása. Dr. Boromisza Tibor szatmári püspököt vasárnap igtatták be fényes ünnepségek között főpásztori székébe. A beigtató ünnepély ünnepe volt nemcsak Szat- márnak, de az egész egyházmegyének, melynek minden vidékéről igen sokan vettek részt a ritka egyházi ünnepen. Városunkból Szőke Béla h. plébános és Lakatos Ottó főgimnáziumi hit­tanár vettek részt az installáczión. A beigtatás délelőtt 9 órakor hálaadó istentisztelettel vette kezdetét. A hatalmas székesegyházat zsuffolásig megtöltötte a közönség. Az egyháznagyot, ki diszhintón érkezett a templomba, a főbejárat­nál a papság fogadta teljes ornatusban. Pemp Antal prelátus-kanonok átnyújtván az asperso- riumot, az egyháznagy megszentelte az áhitatos közönséget s püspöki áldását adta. A templomba a bevonulás az „Écce sacerdos magnus“ hangjai mellett történt. A íőpásztor a stallumba bevo­nulva, fölvette egyházi ruháit, mire Szabó István irodaigazgató felolvasta s kihirdette a királyi kinevezési okmányokat s a pápai Brevet. Az uj főpásztorhoz az üdvözlő beszédet dr. Kádár Ambrus prelatus-kanonok tartotta latin nyelven, melyre az egyháznagy klasszikus szépségű beszéddel válaszolt ugyancsak latinul. Beszé­dének alaptonusa a szeretet volt, melynek jegyében foglalja el egyházkormányzói székét s mely minden tettében, minden működésében irányítani fogja. A főpásztor ezután a papság hódolatát fogadta. Az egyházmegye papsága kézcsókra járult hozzá, ő pedig mindeniküket megölelte, megcsókolta. A Veni Sancte után kezdetét vette a szent mise, melyen az uj egyháznagy pontifikáit fényes segédlettel. Evangelium után a kórus a „Jöjj el Szentlélek Isten“ kezdetű éneket adta elő és eközben az egyháznagy a szószékre lépett és szentbeszédet tartott. A főpásztor előkelő, hatalmas és erő­teljes alak. Behízelgő hangja a lírai tenor minden kedvességét egyesíti és képes az összes szín­árnyalatokra is. Elsőrangú szónok, ki felosztás, tárgyalás, kidolgozás és a gondolatok terén j teljes ura a helyzetnek. Kifejezései szívből jönnek és szívhez szólanak. Meggyőz és elragad. Lágyság és erő váltakoznak szónoki magas előadásában. Ezen kiváló tulajdonságokkal ékesen tartotta meg székfoglaló beszédét, mely mindenkire mély, igazi hatást tett. Istentisztelet után a főpásztor a küldöttségeket fogadta. Délben a püspöki palotában 150 terítékű ebéd volt, melyen az uj egyháznagyot számtalan fel­köszöntőben ünnepelték. Vármegyei választások. Szatmárvármegye törvényhatósága f. hó 18. 19. napjain tartja rendes őszi közgyűlését, melynek a gazdag tárgysorozaton kívül különös érdekességet köl­csönöz azon körülmény, hogy e közgyűlésen töltik be a nyugdíjazások folytán megürült fő­tisztviselői állásokat. A korteskedések már hó­napok óta javában folynak s a választásoknál a legszenvedelmesebb harczok várhatók. Egy szépen induló s szép reményekre jogosító pálya roppant derékban össze. Izik Vilmos, szatmári szolgabiró, a vármegyei tiszti­kar egyik legképzettebb, legrokonszenvesebb tagja meghalt. Egy ostoba revolver-golyó oltotta ki fiatal életét, mérhetlen gyászba borítva ifjú hitvesét, hozzátartozóit, kik az elhunytat ra­jongó szeretettel vették körül. Hogy mi adta kezébe a törekvő, fiatal tisztviselőnek a gyilkos fegyvert, azt csak sejteni lehet, mert a bol­dogult apósának Írott levelén kívül nem hagyott hátra egy sort sem, melyben szörnyű tettéről felvilágosítást adott volna. Aligha csalódunk azonban, midőn öngyilkosságát a lezajlott nem­zeti küzdelemmel hozzuk kapcsolatba. Izik szolgabiró kezdetben a legintranzigensebbül részt vett a nemzeti ellenállásban, később azonban — szerény viszonyok között élő ember lévén, sehogyan sem tudta összhangba hozni hazafias meggyőződését a kényszerhelyzettel, amelybe került. Már ez a küzdelem megbillentette lelki egyensúlyát s izgalmait csak fokozta, midőn Nagy László Mátészalkáról Szatmárra helyezvén át, a törvénytelen főispán által foganatosított áthelyezést a szatmáriak nem akarták respek­tálni s Izik azon meggyőződésre jutott, hogy benne mindenki a törvénytelen regime krea­túráját látja. Ezt az áthelyezést később Ilosvay még h. alispán korában megerősítette, de a szerfölött érzékeny lelkű ember a végletekig el volt már keseredve s elkeseredését csak fokozta, hogy a törvényhatóság is fegyelmi vizsgálatot rendelt el ellene a nemzeti ellen­állás idején tanúsított ingatagsága miatt. E törvényhatósági közgyűlésen Izik szolgabirót nagy exaltáczió fogta el, ugyannyira, hogy azonnal bejelentette állásáról való lemondását, csupán dr. Falussy főispánnak, ki jól ismerte derék tisztviselőjének hazafias érzelmeit s kényszerhelyzetét, sikerült őt némileg meg­nyugtatni. De az egymásra toriodó események idegrendszerét annyira megviselték, hogy súlyos beteg lett. Hiába vigasztalták barátai, fölebb- valói, hiába követett el családja mindent, hogy ! visszaadja életkedvét, hiába kereste fel a fel- I vidék leghíresebb fürdőhelyeit, Izik szolgabiró nem nyerte többé vissza lelki harmóniáját. Búskomor lett s üldözési mániában szenvedett. Megrendítő tettét is valószinüleg pillanatnyi elmezavarban követte el, hiszen arra komoly oka valóban nem volt. Felebbvalói szerették s szeretettel vették körül nagyszámú barátai is, kik jól ismerték nemes jellemét s törhetlen hazafiságát. A fegyelmi vizsgálattól sem volt | mit tartania, hiszen ha intranzígens álláspontjá- [ ból engedett is, azt jól tudta mindenki, hogy j csak a legnagyobb kényszerhelyzetből kifolyólag j cselekszik. De érzékeny lelke még a látszatot sem bírta elviselni, hogy 5, a darabant kormánynak lett volna eszköze. És lelki meghasonlásából bekövetkezett a katasztrófa, mely egy kiterjedt, előkelő családot borított mély gyászba. Izik szolgabiró Szatmárott a Bocskay-utcza 22. sz. alatt lakott Nyisztor János házában. Feleségét az elmúlt héten csütörtökön haza küldte Máté­szalkára szüleihez, ő pedig, mihelyt felesége elutazott, bezárkózott lakásába, honnan többé ki sem jött. A házbelieknek feltűnt, hogy Izik szolgabiró pénteken egész nap nem mutatkozott, de midőn szombaton sem látták s a háztulaj­donos észrevette, hogy a szoba kulcsa belül van az ajtóban, rosszat sejtettek s jelentést tettek a rendőrségen. A rendőrség kiküldöttei, miután ismételt kopogtatásra sem kaptak vá­laszt, feltörték az ajtókat s behatoltak a la­kásba. Rémes jelenet tárult szemeik elé. Izik szolgabiró levetkőzve ott feküdt az ágyban, nagy vértócsa közepette, holtan. Mellette volt a revolver, melynek golyója szivét járta ke­resztül. A rendőrorvosi vizsgálat megállapította, hogy az öngyilkosságot már csütörtökön el­követte s a golyó rögtöni halált okozott. Asz­talán egy levelet találtak apósa: Ilosvay Endre volt mátészalkai főszolgabíró czimére. A meg­döbbentő esetről azonnal értesítették apósát s fiatal nejét, kivel ezelőtt alig egy éve lépett boldog házasságra. A család azonnal Szatmárra utazott s megtette a temetésre vonatkozó intéz­kedéseit. Óriási részvét mellett vasárnap he­lyezték örök nyugalomra a jobb sorsot érdemelt tisztviselőt, kinek megrendítő sorsa igaz, őszinte részvétet támasztott megyeszerte. Az elhunyt­ban Gellert polgármester sógorát gyászolja. Városi közgyűlés. A városi képviselőtestület f. hó 13-án, szombaton délelőtt 10 órakor ren­des havi közgyűlést tart a következő tárgyso­rozattal: 1. Pénztárvizsgálati jelentés. 2. Pol­gármester jelentése Smaregla Mihály alkapi- tánynak rendőrkapitánynyá történt kinevezte- : tése, eskütétele, járandóságának kiutalása s az ezen kinevezés folytán véglegesen megürese­dett alkapitányi állás betöltése tárgyában. 3. Polgármester jelentése Moldován Lászlónak az építkezések körül észlelt szabálytalanságok tár­gyában beadott interpellácziójára. 4. Szatmár­vármegye közigazgatási bizottságának a Kosz­tin Demeter nagybányai lakosra kirovott 50 korona községi kötelékbe való felvételi dij tárgyában hozott közgyűlési határozat ellen be­adott fellebbezésre. 5. A nyugdijügyi bizottság javaslata Doroghy Ignácz áll. községi iskolai igazgató-tanitó nyugdíjaztatása iránti kérelme tárgyában. 6. Ugyanannak javaslata Kerekes János rendőr-irnoknak a városnál dijnoki minő­ségben eltöltött idejének rendes szolgálati éveibe való beszámítása tárgyában beadott kérelmére. 7. Ugyanannak javaslata Szabó Ferencz volt ideiglenes rendőrnek a nyugdíjalap javára befi­zetett 26 kor. 64 fillér kiutalása tárgyában be­adott kérelmére. 8—9. A város tanácsának jelentése a régi Jerikó kőbánya, valamint a láposbányai régi malom-kőbánya üzembe helyezése engedélyezésének kieszközlése tár­gyában. 10. A város tanácsának jelentése a múzeumi őr megválasztására alakítandó vegyes­bizottságba három városi képviselő kiküldése tárgyában. 11. A város tanácsa Csüdör Ferencz pénztáros tiszti-biztositékának ingatlanra való bekebelezésével leendő felcserélése tárgyában beadott kérelmét jelentése kapcsán beterjeszti. 12. Véghatározat hozatal Prokáj János és leánya illetőségi ügyében. 13. A bolti kirakatoknak az utcza-járdára való kihelyezése tárgyában alko­tandó szabályrendelet tárgyalása. 14. Az idegenek letelepüléséről és a községi kötelékbe való föl­vételt szabályozó eljárásról alkotott szabály- rendelet módosítása. 15. Rényi Árpád üveggyáros kérelme az építendő üveggyár czéljaira az általa megvett és bérelt földterületen 500,000 drb. tégla gyárthatása tárgyában. Eladó képek. Az oly korán elhunyt tehet­séges festőnövendék: Maticska Jenő több szép képet hagyott hátra, melyek most eladásra kerülnek. A képek az elhunyt édesanyjának Fasoron levő lakásán megtekinthetők Sorozás. Városunkban az idei második fősorozást e hó íoljmmán fogják megtartani. És pedig a nagybányai járás részére a sorozás október hó 15. 16. 17 és 18-án lesz; a város részére október hó 22 és 23-án. A sorozó bizottság polgári elnöke Torday Imre városi tanácsos lesz. Egyháztanács választás. A r. kath. egyház­tanács tagjait, mint már említettük, f. hó 13-án, szombaton délután 3 órakor választják meg a plébánia-hivatalban. Választó minden 24. élet­évet betöltött r. kath. nagybányai lakos. A választói névjegyzéket a plébánia-hivatalban mindenki megtekintheti s esetleg annak helyes­bítése iránt felszólamlással élhet. Beiratás a tanoncziskolába. Az 1884. évi XVII. törvényczik 157. §-a rendeletére, mely igy szól: „20 forinttól 200 forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő: a) aki ezen törvény­nek a segédek és gyári munkások felvételét, alkalmazását és a velők való bánásmódot szabá­lyozó rendeletéit áthágja vagy a segédszemélyzet iskolai oktatására vonatkozó kötelességeit nem teljesiti“ - hívjuk fel az iparosok és kereske­dők figyelmét azon megjegyzéssel, hogy bizott­ságunk e felhívás keltének napjától még 14 napot engedélyezett a tanonczok beirathatására, mely időn túl, nevezett törvényszakasz alapján a be nem Írott tanonczok gazdái a legmagasabb pénzbüntetéssel sulytatnak. Azon kifogás, hogy a tanoncz csak próbaidőt tölt, vagy szerződtetve még nincs, az iskolába való járás alól felmentést nem képez, mert törvény szerint minden, a város területén lakó tanoncznak iskolába kell járnia. A beírás naponként délelőtt (vasárnap kivételé­vel) 10-11 óráig tart. Tapasztaltatott, hogy igen sok tanoncz nem tanuló éve kezdetétől, hanem felszabadulása előtt 1-2 hóval iratkozott be azért, hogy iskolai bizonyítványt kaphasson, s a törvényt kijátszva munkakönyvé kiállít - tassék. Az ily tanonczok gazdái már most meg- büntettetnek és a tanoncz iskolai mulasztásáért az ipartestület által kiszabandó ideig — meg­hosszabbított tanoncz idő alatt — iskolába járni köteles. Nagybánya, 1906. október hó 7-én. Az iparos tanoncziskola felügyelő-bizottsága. Zálogház Nagybányán. Régen érezhető hiány városunkban, hogy nincs zálogháza, hol a meg­szorult közönség hatósági ellenőrzés mellett azonnali kölcsönhöz juthasson. így azután javában virágzik a titkos uzsoráskodás. E lehetetlen állapotok azonban valószinüleg mihamarabb véget érnek, mert a debreczeni kereskedelmi s iparkamara pártolólag tette át Szatmárvár­megye törvényhatóságához R. S. nagybányai lakos kérvényét, ki zálogüzlet nyithatására kér engedélyt. A kamara a szedhető dijakat érték­papíroknál 8%-ban, ékszereknél 40 koronán aluli kölcsönnél 14°/0-ban, azon felüli kölcsönnél 12°/0-ban, egyéb ingóknál pedig 18°/0-ban java­solja megállapítani. Izik Vilmos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom