Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-05-17 / 20. szám
2 NAGYBANYA 1906. május 17. ✓ illik megrontani. Es tudom, hogy ha Isten ismét megpróbáltatásnak tenné ki magyar nemzetét, lelkűnkben ismét fel- ujulna a bécsi béke kőoszlopa, amelynek írása újra - és újra biztosítaná igaz ügyünk győzelmét s a nagy fejedelem ismét megjelenne közöttünk a hadak utján. Uh! — ha ez bekövetkeznék, akkor ismét hozzád folyamodnánk s esdve kérnőnk téged, te nagy Bocskay! szállj le hozzánk hősi szellemeddel, ha kezdődik majd az ütközet!! Dr. Vasa Qyula. A magyar védő-egyesület. Lelkes mozgalom indult meg a nagybányai ipartestület kebelében, melynek czélja, hogy a Magyar Védőegyesületnek megalakítsák a nagybányai fiókját. Azt a nemes czélt, melyet a védőegyesület szolgál, bővebben fejtegetnünk felesleges. Valóban legfőbb ideje, hogy mindnyájan egy szívvel, lélekkel védelmére keljünk a magyar iparnak s kereskedelemnek, hogy ne legyünk továbbra gyámoltalan tributáriusai a külföldnek, főleg Ausztriának. A nagybányai ipartestület lelkes felhívása, melyet melegen ajánlunk mindenkinek figyelmébe, igy hangzik: Tisztelt Polgártársak! Az ország székes fővárosában, Budapesten, 1904. évben megalakult a „Magyar Védő Egyesület“, melynek alapszabályai kormányhatóságilag is jóváhagyattak. Az egyesület czélja: a hazafias társadalom minden tényezőjének egyesítése, hogy a hazai ipari és mezőgazdasági termelést a külföldi versenynyel szemben megvédje és fejlessze. E czélból nem csak a hazai iparosokat és termelőket segíti és támogatja minden téren, a hazai ipari és mezőgazdasági termékeket nyilvántartja, a sajtó utján ismerteti, védjegyeivel kívánatra ellátja, de ellenőrzi s nyilvánosságra hozza a külföldi ipartermékekkel űzött visszaéléseket is. A magyar ipar és termékekre nézve minden tekintetben biztos és pontos tájékoztatást nyújt, sőt a kitűnő iparosok és segédek magasabb kiképeztetését czélzó intézmények létesítését is hathatósan előmozdítja. Ma már ezren és ezren tagjai az egyesületnek, Magyarország igen sok városában vidéki fiókok szervezkedtek, melyekben lelkes honfiak és leányok hirdetik, hogy Magyarország függetlensége csak gazdasági függetlensége utján vívható ki, a mi a legbiztosabban az által érhető el, ha minden honpolgár vállvetve, egyesített erővel és szervezet mellett oda törekszik, hogy a hazai piaczot első sorban a magyar ipar és mezőgazdaság termékei foglalják el. E czél elérésére mindnyájunknak szívvel lélekkel tömörülnünk kell a „Magyar Védő Egyesület“ zászlója körül. A „Magyar Védő Egyesület“ tagja lehet nemre való tekintet nélkül minden fedhetlen múltú, úgyszintén jogi személy is. Örök alapitó tag, ki az egyesület czéljaira egyszer s mindenkorra 1000 koronát adományoz. Alapitó tag, ki egyszer s mindenkorra 500 koronát adományoz. Pártfogó tag, ki magát évi 20 korona dij fizetésére kötelezi. Rendes tag, ki magát évi 4 korona fizetésére kötelezi. Kisiparosok, kisgazdák évi 2 korona tagsági dijat fizetnek. Fogadalmas tag, a ki évente a rendes tagsági díjon alul kisebb összeget áldoz az egylet czéljaira. A pártfogó, rendes és fogadalmas tagok a belépéskor három évre vállalnak kötelezettséget. Azzal szemben, hogy évenként ipari gyártmányokért több mint 900 millió koronát adunk a külföldnek s legnagyobb részt Ausztriának, minden jó hazafinak erkölcsi kötelessége nemcsak szóval, de tettekkel is a magyar ipart pártolni és a külföldre, Ausztriába vándorló milliókat a hazai iparosok részére a hazában megtartani. A „Nagybányai Ipartestület“ elöljárósága 1906. április 2-án és 1906. április 19-én tartott üléseiben behatóan foglalkozott ez eszmével s áthatva a czél magasztól voltától, nemkülömben belátva azt, hogy az ország egész területén a magyar ipar védelme tárgyában megindult nagymétvü mozgalommal szemben Nagybánya város hazafias polgársága s különösen a leginkább érdekelt kisiparosok sem maradhatnak összedugott kézzel tétlenül, elhatározta, hogy szivvel-lélekkel a mozgalomhoz csatlakozik, a „Magyar Védő Egyesület“ részére tagokat gyűjt s azon esetben, ha 50 tag jelentkezik, Nagybányán, a magyarság e végpontján is megalakítja a vidéki fiókot, annak saját hivatali helyiségeiben otthont ad. Tisztelt Polgártársak! Midőn a ,,Magyar Védő Egyesület“ tagjai közé leendő belépés czéljából a belépési nyilatkozat-ivet kibocsátjuk, ismételten figyelmetekbe hozzuk, hogy Magyar- ország önállóságáról, a hazai ipar, kereskedelem és mezőgazdaság jövő sorsáról, megvédéséről van szó, melyhez minden jó hazafinak tehetségéhez képest anyagilag is nemcsak hazafiui, de erkölcsi kötelessége is hozzájárulni s teljes bizalommal kérünk Titeket, hogy a *„Magyar Védő Egyesület“ tagjai sorába a csatolt ivén belépni s a belépésre polgártársaitokat is buzdítani szíveskedjetek. Nagybányán, 1906. évi április hó 27-én. A Nagybányai Ipartestület nevében, hazafiul üdvözlettel: Lukács Jenő, Csepey Ferencz, ipartest, jegyző. ipartest, elnök. HÍREK. Május 16. Személyi hirek. Lovrich Gusztáv fővárosi ügyvéd pár napot városunkban töltött. - Torday Imre tanácsos a tiszántúli egyházkerület gyűlésére Debre- czenbe utazott. — Gellert Endre polgármester holnap hivatalos ügyekben Budapestre utazik. — Dr. Schönherr Gyula múzeumi igazgató-őr pár napot itthon töltött. Kitüntetés. Őfelsége a király Laeheta János m. kir. bányatanácsosnak nyugalomba vonulása alkalmából sok évi hű és érdemdús szolgálatának elismeréséül a főbányatanácsosi czimet és rangot adományozta. Hivatalos körút. Neubauer Ferencz bányaigazgató Szellemy Geyza bányafőmérnök kíséretében a kapnikbányai s oláhláposbányai bánya és kohómüvek megszemlélésére hivatalos körútra indult. Helyettesítés. A m. kir. pénzügyminiszter a íernezelyi kohóművek főnöki teendőinek helyettesítésével Nullán János kohómérnököt bízta meg. Esküvő. Domahidy Elemér, Hajdumegye és Debreczen volt főispánja a napokban tartotta esküvőjét néhai Perényi Péter báró és tisza- ujheji Újhelyi Ilona leányával: Perényi Helén bárónővel. Kitüntetett író. Páratlanul szép sikert aratott Myskovszky Ernő főgimnáziumi tanár A magyar képzőművészet története ez. művével, mely először sorozatos folytatásokban lapunk hasábjain jelent meg. Az úttörő s igen értékes műről számtalan elismerő nyilatkozatot hallottunk s olvastunk s igy többek között arról levélben a legteljesebb elismerés hangján emlékeztek meg: Apponyi Albert gróf kultuszminiszter, Nárai Szabó Albert kultuszminiszteri tanácsos, Berze- viczy Albert volt kultuszminiszter, Fraknóy Vilmos püspök, dr. Schönherr Gyula múzeumi igazgató-őr, Földes Béla képviselő, Fittler Kamii az iparművészeti főiskola igazgatója stb. A könyv nagysikere arra ösztönözte Myskovszky tanárt, hogy azt átdolgozva, tetemesen kibőóta, olyankor, amikor nekem még eszem ágában sem volt a szerelemféltés! ? Szinte megborzadtam az iszonyú következményektől, amelyeket ez a meggondolatlan próbatét maga után vonhat. Teremtő atyám, ha csakugyan, ha komolyan válaszolni talál erre a levélre, s énnekem a tulajdon két szememmel kell majd látnom a válaszát poste restante a főpostán, s végig kell olvasnom, mely napra és melyik órára igér találkát annak, annak a . . . Kaczagott: — Annak a hölgyikének, akit én kreáltam neki, hogy ő essék be a verembe, holott máris éreztem, hogy magam estem bele . . . Minden egy pillanat alatt rontott az agyvelőmbe. A szegény levélhordót meg majd kilöktem. A szegény, hahaha, igazán majd kilöktem. S olyan jóizüen nevetett melléje. — Úgy bizony, folytatta, a mikor abbahagyta a nevetést, szépen beleakadtam a magam állította csapdába. — Aznap délben ugyanis az én drágalátos uram a rendes időben hazajött, s csodálatoskép a legszeretetreméltóbb képpel nézett a szemembe. Nyilvánvaló, hogy ez csupán én előttem volt csodálatos, mert hiszen alkalmasint azelőtt is mindig úgy nézett rám. Csakhogy én aznap már egészen meg voltam habarodva. Azt képzeltem, egy bűnös férj sunyiságával kell majd félrefordi- tania a fejét, vagy kell lesütnie a szemét, amikor azt a levelet átadtam neki. Dehogy! Eszébe sem jutott! Kissé meglepetve nézte a czimzést, kérdezte, mikor hozták, és megnézte a bélyeg keltét. Azután némi érdeklődéssel vizsgálgatva a borítékot, beosont a szobájába. — És? kérdezte mosolyogva Gizi. — Én is kipirultan állottam az ebédlőben, háttal fordulva az ő szobájának. Egyszerre, alig hogy felbontotta a levelet, hallom, hogy csöndesen behúzza az ajtót. — Ah, gondoltam, tréfára igyekezvén fordítani azt a fölötte kellemetlen érzést, amely megszállt, ah, igy vagyunk! Hát az én kitűnő íérjemuramat még egy ilyen ösmeretlen valami is érdekli? Na jó! és elfutott a méreg, hogy majd megpukkantam, ez egyszer ugyan megjárod velem, szentem! Alaposan nevetségessé foglak tenni, ha felelni mersz neki! A föld alá fogsz bújni szégyenedben, úgy kifigurázlak! És mint amikor nagyon savanyu almába harapunk, amelyikről a háziasszony iránt való udvariasságból azt kell mondanunk, hogy édes, fanyarul | mosolyogtam melléje. — Akárcsak mostan, elmélkedett a kis barátnő. — Meglehet. Hanem elég az hozzá, hogy a cseléd betálalt és hivta ebédhez. Kijött. Arcza nyugodt volt, szinte derült. Fürkésző pillantást vetettem rá: vájjon mi megy végbe most ebben az emberben? Ennek az uj, vagy éppen újabb kalandnak a részletével foglalkozik-e, vagy a cselt vette volna észre, avagy . . . dehogy fog- | lalkozott, dehogy vett észre valamit! A hajamat czirogatta az élhetetlenje ! A veséjébe szerettem volna látni. — Miért nem eszel? kérdeztem szárazon. Rám nézett; mosolygott édeskésen és szerelmesen, de, hidd meg, főképp bosszantóan. És minden különös bevezetés nélkül egyszerre csak, képzeld, azt kérdezi tőlem, emlékszem-e arra a gyönyörű fekete nőre, aki múlt vasárnap ott ült szemben velünk egy asztalnál a Városligetben, a kioszkban? — Emlékszem, igazán szép nő volt, feleltem, nem tudva mire vélni a kérdést. Ö pedig, óh én ostoba! szinte magába mélyedve^ motyogta: — És egyszerre olyan hallgatag lett. Emlékszel ? S be sem várva a válaszomat: — Nos lelkem, nem emlékszel, hogy az az öreg ur, aki mellette ült, Boriskának szólította azt a hölgyet? Nem emlékszel? Ezzel elővette zsebéből a saját levelemet, oda tartotta az orrom elé, és elbizakodott hangon csuíondárosan, de azért mégis roppant önteltséggel nevetve igy szólt.: — Nézd, a kis csacsit, olvasd! Giziké a süldő menyecske, mint a csipogni készülő madár a csőrét, kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit. Erzsi azonban, az elbeszélő lanyha bosszan- kodásával intett a kezével, miközben igen különös arezot vágott: — Hadd el kérlek! Ez az őszinteség és az a képzelődő önhittség igy együtt . . . hidd meg, Gizikém, hogy a nagy trémázásaim után, amik az egészet megelőzték, úgy esett nekem ez a dolog, mintha valaki egy dézsa hideg vízzel nyakonöntött volna . . .
