Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-03-08 / 10. szám
XTT". évfolyam. 1906. márczius iió 0. lO-Ut szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉJPIROOALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap- közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is: Pőtér 14. További reflexiók. Irta: őzabő Adolf. A »Nagybánya« 8 számában »A városi gazdálkodás« czim alatt megjelent czikkre vonatkozó észrevételeimet már csak azért is azonnal elő kellett volna adnom, nehogy a „Qui tacet . . .“ közmondásból kiindulva, álláspontomat meg- döntöttnek tartani látszassam és hogy ezzel még is vártam mostanáig, annak egyedüli oka az volt, mert az említett czikkben jelzett érdeklődés azon hiedelemben ringatott, hogy — a mint nagyon kívánatos lenne — a városi gazdálkodás annyira fontos kérdéséhez mások is hozzá fognak szólani. Hogy ez eddig nem történt, talán nem az érdeklődés hiányának, hanem az országos ügyek megdöbbentő fordulatának kell tulajdonítani. Helytelen lenne mondani: ne törődjünk mi azzal, mert hiszen mi azon úgysem változtathatunk, de véleményem szerint a haza- fiatlanság látszata nélkül is lehet képviselőtestületünk illetékes tagjait arra kérni, hogy hazafias aggodalmaik közepette se mulasszák el a városi ügyekkel komolyan foglalkozni. Ki vonhatná kétségbe, hogy városunknak országos nagyjaink által is elismert és gyakran hangoztatott hazafias missiója van! De az is bizonyos, hogy az elszegényedett, talán a tönk szélére jutott város, nemes missiójának meg nem felelhet, mert a latin közmondás szerint: „paupertas est maxima meretrix.“ Higyjék el t. képviselőtársaim, hogy minden fillér, a melyet Nagybánya város vagyonából vészit, ezer meg ezer korona veszteséget képez a magyar nemzet legvitálisabb érdekeire nézve. Ezt különösen manapság, midőn maholnap kitudja kikre lehet a városi vagyon kezelése bízva, fontolóra kell vennünk. Higyjék el képviselőtársaim, hogy hazafias kötelességünket akkor teljesítjük legjobban, ha Nagybánya fontos missiójához okvetlenül szükséges eszközöket elkallódni nem engedjük. Az elől idézett czikknek t. írója „őszintén sajnálja,“ hogy a kezdeményezésre nézve nem osztom nézetét. Megvallom, hogy beható fejtegetéseinek olvasása után sem változott nézetem. Az én határozott véleményem ma is az, hogy a kezdeményezés jogosultságára vagy kötelezettségére nézve elvet felállítani hiba lenne. Városi tisztviselőinket sokkal életrevalóbbaknak tartom, semhogy írásbeli teendőik mellett ne lennének képesek munkakörükbe vágó kezdeményezéseket indítványozni. Czikkirónak azon nézetét, hogy a képviselőtestület kezdeményező, irányitó munkásságának az egyes szak- bizottságokban kellene hathatósan megnyilatkoznia, helyeslem és nem tudom megérteni, hogy m. hó 14-én kelt czikkemből miként lehet kimagyarázni, hogy ezen nézetében nem osztozom. Föntebb említett czik- kem egyik pontja igy hangzik: ha az erdőkezelés tekintetében a képviselőtestületi tagoktól kezdeményező javaslatokat kívánunk, létesítsünk mielőbb erdészeti bízott-’ ságot. Ebből világosan kitűnik, hogy a szakbizottságoktól magam is remélek czélszerü kezdeményezéseket. Nagyon sajnálom, hogy az előlidézett czikk Írója beható fejtegetéseinek keretében az erdészeti bizottság szervezésének esetleg felmerült akadályait, vagy talán mutatkozó hátrányait mellőzte. Itt helyreigazításként megjegyzem, hogy az erdészeti bizottság megalakítására vonatkozó Írásbeli indítványt annak idejében Stoll Béla városi képviselő nyújtotta be. Nehogy azon körülmény, hogy a városi vagyon kezelésére vonatkozó czik- kemben, különösen az erdészeti ágazattal foglalkozom, oly félreértésie adjon okot, mintha azon véleményt táplálnám, hogy ezen ágazatnál első sorban lenne szükség kezdeményezésekre, ez alkalommal kijelentem, hogy ellenkezőleg, vagyonkezelésünk ezen ágazatánál várható legke- vésbbé bármiféle újítás, mert hiszen a város erdeje, az illetékes hatóságok által felülvizsgált és jóváhagyott rendszeres üzemterv alapján kezeltetik. De egyúttal kiemelem azt is, hogy az erdőkezelés minden ágazatát csak úgy lehet kellően ellenőrizni, ha az ellenőrzés sokoldalú munkája, szakértő tagokkal is biró szak- bizottság közreműködésével történik. Ezen állításom igazolásául, nem akarom felhozni a kincstárnál fönálló azon valóban — hogy egyebet ne mondjak — tulnehézkes eljárást, hogy nemcsak az erdőkezelőt az ellenőrködő főtiszt s azonkívül a hivatalfőnök, hanem egyes kezelési ágazatra nézve magát az erdőhatóságot, az erdőrendezőség ellenőrzi; hanem kérA „Nagybanya“ tárczája. Mi a szerelem? — Eminesfíu költeménye. — Mi a szerelem ? Fájdalmak sora, Az emberi szív gyötrő zsarnoka! Csekély neki a hulló könypatak, Azt várja, hogy suhogva folyjanak. Nézésibe ha kacsintás vegyül-. Leköti lelked menthetetlenül-, Sohasem érzett kéjes láz hevít S el nem felejted első perczeit, Rejtelmes árnyék sötét küszöbén Leselkedik rád, miként egy szirén; S mit óhajtottál magad is nagyon: Sziv-szivre simul a találkozón. De néha puszta lesz a föld s a menny, Vihar száguld át forró sziveden; Es annak sorsát, a mi érdekel, Egy súgva ejtett szócska dönti el. Meggondolatlan lépés valahol, Egy kézszoritás, — Isten tudja hol! Pilládnak egy kis remegése tán, Üldöz kegyetlen hétről-hét után! Mint nap vagy hold, ha, pompával kigyul, Kisér e tűz fény szakadatlanul; Naphosszat űzi minden léptedet, S szünetlen járkál éjjel is veled. Mert írva van, hogy vágyaink sora Ne hagyja el a szivünket soha! És úgy vergődjék, mint a kire már Reá, fonódott a gyilkos hínár! . . . Révai Károly. A varázsos szó. — Catulle Mendés regéje. — I. Valamikor reges-régen, mikor még csodák történtek a világon, egy tündér, a ki szép volt, mint a virág, de kegyetlen mint az alatta rejtőző kígyó, átok alá vetette egy egész ország lakosságát. Hogy hol volt ez az ország, hegyek kö- zött-e, vagy síkságon, távol a tengertől vagy a tengerparton ? — nem tudom. Hogy miért vetette a tündér átok alá az országot, arról szintén nem szól a történet. Talán megsértették, talán elfelejtették meghívni az újonnan született királykisasszony keresztelőjére — ki tudná megmondani ? Elég az hozzá, hogy a tündér nagyon bosszús volt és sokáig töprengett, hogy mi módon bosszulja meg magát az országon . . . Felszabaditsa-e a tűz lelánczolt szellemeit és lánggal árasszon el városokat, szántóföldeket, falvakat, mindent? . . . Elvonja-e a lakosoktól a kikeletet, a derűt, a virágot ? . . . Öreg asz- szonyokká változtassa-e az összes fiatal, szép leányokat ? Hatalmában volt, hogy szabadjára bocsássa a pusztító vihart, parancsára tüzfolya- mot, lávát okádtak volna a hegyek, hanem mindez nem lett volna neki elegendő bosszúja kitöltésére. Nem ezt tette, hanem kitörölt az embereknek, férfiaknak és asszonyoknak emlékezetéből egy rövidke kis szócskát: szeretlek ! Mikor ezt megtette, gúnyosan mosolygott, könnyű szárnyain felszállt a levegőbe és eltűnt. II. Eleinte az emberek nem is vették észre, hogy mi történt velük. Csak néha érezték, hogy valamit elvesztettek, de nem tudták, hogy mit. A szerelmes párok, melyek esténkint a rózsalugasokban találkoztak, a fiatal házasok, akik szobácskájukban bizalmasan egymás mellé húzódtak, egyszerre abbanhagyták édelgésüket és csodálkozva, várakozó tekintettel bámultak egymásra. Erezték, hogy valamit mondaniok
