Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-03-01 / 9. szám
1906. márczius 1 hogy azonnal követelik, hanem a legtöbb esetben még előleget is kérnek megrendelőiktől. Arról pedig, hogy vevőiknek, mint a fővárosi nagyobb iparosok teszik, a részletfizetés kedvezményét nyújtsák, szó sem lehet. Ezen a nagy anomálián segíteni van hivatva az ipari hitelszövetkezet az áruhitel behozásával, midőn a vevő és megrendelő közönségnek lehetővé teszi, hogy nagyobb megrendeléseit, melyeket Nagybányai iparosoknál tesz, éveken át apróbb részletekben fizethesse, törleszthesse. A megrendelt és szállított munka értékét a megrendelő kötelezvényére az ipari hitel- szövetkezet ugyanis leszámítolja, azt az iparosoknak azonnal kifizeti, a megrendelő ez értékkel az ipari hitelszövetkezetnek fog tartozni, melyet csekély kamat- fizetés mellett apróbb részletekben tör- lesztgethet. Hogy az áruhitel felvétele minő nagy mérvben szolgálja az iparosok s a vevő közönség érdekeit, azt hisszük, azt bővebben fejtegetnünk felesleges. Az ipari hitelszövetkezet igazgatósága önzetlen működésével a legdereka- sabban rászolgált az iparos osztály elismerésére s mi hisszük, hogy a fényes eredmény, melyet a szövetkezet öt év működése után felmutat, erős ösztönzés lesz minden iparosnak arra, hogy belépve a szövetkezetbe, részesülhessen annak jótéteményeiben. A szövetkezet fejlődése, virágzása karöltve jár az iparososztály anyagi feli lendülésével! é. m. _2_________________________________________ firiinwald= Iványi Béla képkiáííitása. Grünwald- Iványi Béla, a nagybányai müvésztelep egyik legkiválóbb művésze Budapesten, a Nemzeti Szalon-ban képkiállitást rendezett, melyet nagy ünnepélyességgel f. hó 25-én nyitotta meg. A külön kiállítás nagy sikert aratott s olvasóinknak vélünk kedves szolgálatot tenni, midőn a fővárosi lapok kritikái közül nehányat bemutatunk. A Budapesti Hírlap Malonyay Dezső tollából a következőképen ismerteti a kiállítást: rátom ? Jól érzi magát ? Ki fogják-e ereszteni ? — Róla akarok egyetmást beszélni és izeneteket is hozok tőle. — Szívesen hallgatom, csak beszéljen mentői többet az én szegény barátomról. — A tébolyda irodájában ismerkedtem meg vele. Mikor jobban lettem, mint literatus embert beosztottak az irodába addigra, mig rokonaim kijárják kiszabadulásomat. Ott dolgoztam, vezettem a naplókat, másoltam s efféle irodai munkákat végeztem. De ne én rólam beszéjjünk, hanem a szegény Schundig Ferencz- ről. 0 már évek óta ott van az irodában. Nemcsak másol és naplót vezet, hanem mint ügyes tollú ember ő Írja, fogalmazza a leveleket, fölterjesztéseket, szóval az összes ügyiratokat. — Akit őrültnek tartanak ? — Nem őrült az uram, csak olyan, mintha megoldatlan kérések kételyei nehezednének lelkére. Mindig oly szomorú, néma, csöndes. Nem mulattatja semmi, csak ha dolgozhat. A tollal kezében jól érzi magát. Egész nap a könyvtárt bújja, melyet az igazgató szívesen bocsátott elismeréséül rendelkezésére. De hadd mondjam el róla azt, amiért önt tulajdonképen fölkerestem. Van az intézetben alkalmazva egy könyvkötő, akinek ott lakása is van, meg ellátása s aki az intézetben előforduló könyvkötői munkákat végzi. A javuló félben levő csöndes őrültek sokszor segítenek neki a köny- nyebb munkákban. Ez a könyvkötő látva azt, hogy Schundig barátunk ért a toll mesterségéhez, eredeti gondolattal állott elő. Megfogadta őt némi honoráriumért, néhány jó szivarért, üzleti levelezőjének. Ez alkalommal tapasztalván NAGYBANYA A Nemzeti Szalon gyűjteményes kiállításai során, most Grünwald Béla képei kerülnek a közönség elé s nem kételkedünk, e kiállításnak is lesz akkora sikere, a mekkorát a derűs kedvű, a mindig jóban bizó művész megérdemel. Grünwald elbeszélő piktor; szeret nagy masszákkal, súlyos ellentétekkel dolgozni, érzéke nagyon finom a dekorativ hatások iránt, munkájából soha a forma s rajz nem hiányzik, — képeinek rendesen van meséje is, de sohasem olyan érzelgő, soha nem olyan utszéli, hogy az képe művészi komolyságának megártana. Színeiben gazdag, erőteljes, bár nem a szinproblémákat keresi. Érdekes a festésmodora is; tud temperamentumosán széles lenni úgy, hogy nemesen egyszerű és distingvált marad. Mint a jónevelésü, fegyelmezett ember, a ki erejét nem üres nagy mozdulatokban, nem léha nyújtózkodásokban adja ki. És milyen egészséges! Nem sző elméleteket ködből: az egyénitett realizmus embere, azé a realizmusé, a mely mindig a nemzeti kultúrák legteljesebb és éppen legegészségesebb korában virágzott. Nem törődik ő azzal, milyen lesz az ember százezer év múlva, — beéri azzal a jelennel, a mely Isten csodáiban oly gazdag, hogy gyönyörűségét alig győzi közölni velünk a művészet. Azt festi csak szívesen, a mit egészen jól lát. Nem a távolba vesző háttereket keresi, nem akarja együvé simítani a végtelent a végessel, - neki az ég az ég, a föld a föld s égen, földön megleli ecsetje azt, a mi szép. Két esztendőt töltött Rómában Fraknói Vilmos püspök, a magyar művészet fenkölt lelkű istápolójának római magyar-művész házában. Érdekes, hogy az a színekben ugyan pompás, itt-ott a magyar vidékekre emlékeztető, de mégis oly melankolikus, a múlandóságra szüntelen figyelmeztető táj, mily befolyással volt Grünwald művészetére. A mikor elment, azt kérdeztük: vájjon duzzadó, folytonos derűben viruló életöröme nyer-e egy kevés zamatot abból a megadással teljes nagy melankóliából, a melyet a legnagyobb olasz művészek remekeiben találunk? . . . Megnyilik-e kissé pogány hajlamú lelke a szánalom érzetének, a mi azután öntudatosabbá avathatja szerencsés optimizmusát? ... A választ meghozta képein, a melyeket Rómában festett: hozott nehány igen tartalmas Ígéretet, hogy majd most, ismét idehaza, értékesíteni fogja, egészen a magáévá teszi azt is, a mivel tapasztalatai odakünt gazdagodtak. És hazahozta, meggyarapodva, költői közvetetlenségét s tisztaságát, egyenes utón járó igaz lelkét, művészi szeretetreméltó- ságát. Rómában festett képei előtt is tanakodhatunk: mi a megkapóbb, a lebilincselőbb azokon a vásznakon? Az érintetlen hamvu őszinteség? A művészi becsületesség? Az igazi gyermekmesékben van olyan művészet, a milyennel ő színben, valőrökben s a kép tárgyában is szolgál. Milyen üde mese például nagy képe: A három királyok! Szinte hallja az ember: ... és elindultak Napkeletről a három királyok és mentek, mentek, mendegéltek, mind ragyogó napsugárban, szüntelen kék ég alatt, örökké viruló olajfák mentén, derékig virágos pázsitban és vezette pedig őket a betlehemi jászolhoz, a Megváltó bölcsejéhez, a pompázó fiatal tavasz . . . Hogy tudott valaki ilyen lenni, vagy ilyen maradni, ebben a tülekedő, marakodó mai világban ? Úgy, hogy szinte könnyelmű optimizmusa telve van szerencsés fatalizmussal s ő — mialatt az ő művészete üdeségét szolgálja — majdnem behunyt szemmel lejt keresztül az élet sánczain: a mit érez, azt cselekszi, hiszen az érzése tiszta és alacsony szándéka soha sincsen. Szinte bizonyos benne, hogy e világon minden de jól sikerül. Lám, ez a kiállítás is sikerült. A Pesti Hírlap-ban Kezdi Kovács László igy ir a kiállításról: A „Nemzeti Szalon“ legújabb kollektiv kiállítása megint a plein-air jegyében született. A nagybányai festőiskola egyik jónevü mestere, Grünwald Béla mutatkozik be, akit külön dicséret illet azért, mert ünnepélyes fellépéséhez magyar művészhez illő magyar nevet választott. Iványi (Grünwald) Béla híven követi a nagybányai művésztelep hitvallását, melyet Fe- renczy Károly, a nagybányai Krisztus alapított. Apostolai közül Thorma, Csók, Glatz, Réti s mások neve mellett Iványi (Grünwaldj neve is előkelő hangzású. Eredetiséget benne ugyan keveset találunk, de mind festő-poéta, több értékeset, a szin- és fényhatások terén pedig sok érdekeset alkotott. A művész bemutatott 80 vászna és rajza közül a „Baromfi-udvar11, mely 1886-ban készült, még erősen fénykép hatású, modora fran- cziás és müve telve sok finomsággal. A tiz évvel később festett „Hold kelte“ ez. festménye, melynek előterében karámban pihenő bivalyok és tinók látszanak s a gulyás, amint a háttérben kelő holdat figyeli, — már sokkal szélesebb modorban készült, de itt még a hangulat, a költői tartalom izgatta a művészt. Ezen a csapáson haladva talán művészi egyénisége teljesen eredeti maradt volna. Kollekcziójában bemutatott legklaszikusabb müvei mind azok, ahol a színek melancholikus zenéjét, a mélyebb szin- akkordokat, a lágyabb tónust kultiválja. Ámde maga is barátunknak a toliforgatásban, a fogalmazásban való jártasságát, még tovább ment. A magas minisztérium 600 frtos pályadijat hirdetett egy méhészeti szakmunkára. Áz ambiciózus könyvkötőnek merész ötlete támadt. Fölszólította Schundig Ferenczet, anélkül, hogy a pályázatról szólt volna és szándékát elárulta volna, hogy Írjon neki egy méhészeti szakmunkát, de alaposan. Szegény Schundig néhány jó uzsonnáért nekifeküdt a könyvtárnak, összekutatta a forrásokat és megírta a könyvet. Az ambiciózus könyvkötő átvette a kéziratcsomagot, melléje tette a saját jeligés névjegyét és beadta a magas minisztériumhoz pályamunka gyanánt. Elérkezett a határidő, megbírálták a pályamunkákat s nemsokára a következő dolgot lehetett az újságban olvasni: Könyvkötő mint iró. A lipótmezei tébolyda könyvkötője, Bauch Róbert ugylátszik nemcsak beköti a rábízott könyveket, de meg is tanulja. A minisztérium által egy méhészeti szakmunkára kitűzött 600 forintos pályadijat ő nyerte meg, még pedig oly kitűnő munkával, mely a bírálókat csodálkozásra ragadta. Mint halljuk, a minisztérium Bauch Róbertét kétezer forint ösztöndíjjal külföldre küldi, hogy a méhészetet tanulmányozza s jelentése által szolgálatot tegyen hazai méhészetünknek. - Bauch Róbert neki is indult a külföldi útnak, a méhészetről persze annyi fogalma sem volt, mint Schundig Ferencznek a könyvkötészetről. Hanem azért meglátogatta a külföldi nevezetes méheseket s mindenhonnan zsebre vágott egy- egy füzet évi jelentést, kimutatást, vagy más effélét. Azokat összegyűjtve haza hozta, átadta szegény Schundignak, aki néhány szivarért megcsinálta neki a jelentést a tanulmányutról a minisztériumhoz. Csakhogy persze, a jelentés megírását már nem bízhatta úgy rá, hogy be ne avassa őt egybe-másba. Annyit megmondott hát neki, hogy a minisztérium által méhészeti tanulmányútra volt küldve, de a jelentést nem képes elkészíteni, hát kéri, csinálja meg helyette. A jelentésnek frappáns sikere volt. Az összes lapok elismerésüket fejezték ki a nagy méhész és iró, Bauch Róbert volt könyvkötő iránt s például állították őt, hogy mire lehet vinni szorgalom és kitartás által az önképzés utján. — Á minisztérium pedig óriási méhest és méhészeti szakiskolát állíttatott fel és megtette oda Bauch Róbertét igazgatónak. Szegény Schundig Ferencz pedig ott ül az őrültek házában. Épen az én kijövetelem előtt pár nappal kezébe került egy képes újság, mely Bauch Róbert arcképét hozta s magyarázatul megírta életrajzát és előmenetelének okait. Ebből tudta meg a mi szegény barátunk, hogy mire kellett az a méhészeti szakmunka. Ekkor nagyon elkeseredett, azóta még szomorúbb, szavát is alig hallani s félő, hogy valóban teljesen megőrült. Engem kért, keresném fel önt, adnám át tiszteletét s kérjem meg, hogy ha lehet, segítsen rajta és szabadítsa ki. Eddig tartott a gyógyult elmebeteg előadása. Én azóta nagyon sok lépést tettem, de hogy fog-e használni, azt nem tudom. Az sem bizonyos, hogy a lipótmezei bolondok csakugyan okosok-e, de az sem bizonyos ám, hogy a világban járó-kelő és dicsőséget élvező okosak egy- némelyike nem bolond-e ? Cenner Lajos.
