Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1906-02-08 / 6. szám

4 NAGYBANYA 1906. február 8. Grünwald Béla képkiállitása. Mint már emlí­tettük, Grünwald Béla kitűnő festőművészünk nagyszabású képkiállitást rendez Budapesten a Nemzeti Szalon-b&n, melyen mintegy száz darab festményét állítja ki. A kiállítás értesü­lésünk szerint e hó végén vagy a jövő hó elején fog megnyílni. A kiállított müvek között a következő hires festményei is szerepelni fog­nak: Bérezek között. Ruhaszáritás. Est a karám­ban. E képek a kormány tulajdonában vannak. Továbbá ki lesz állítva a szegedi muzeum tulaj­donát képező Otthon ez. kép; a gróf Károlyi Mihály tulajdonát képező Völgyben ez. kép; a Nyires, mely Giergl műépítész birtokában van, nemkülömben a Szakadás, mely a fővárosi markó-utezai gimnázium tulajdona. A kiállítás zömét legujabbi, Rómában és itthon festett képei fogják szolgáltatni. A kiállítás iránt a fővárosi művészek s a müértő közönség körében már is nagy érdeklődés nyilvánul meg. Halálozás. Megrendítő _csapás érte dr. Drágos Theofil ügyvédet. Édes atyja: deszei és drágomirfalvi Drágos Gábor földbirtokos életének hatvanharmadik évében rövid szenve­dés után e hó 1-én váratlanul elhuny Puszta- hidegkuton. A boldogultat, ki széles körökben igen nagy népszerűségnek örvendett, f. hó 4-én temették óriási részvét mellett. Temetésén városunkból is többen megjelentek. Az elhuny­tat neje szül. mezőpagocsai Pagocsás Márietta, Drágos Ágoston és dr. Drágos Teofil gyermekei s nagyszámú rokonság siratja. - Rébay Ludovika, néhai Rébay Károly volt m. kir. pénzverdéi aligazgató leánya, ki már évtizedek óta a leg­nagyobb visszavonultságban élt városunkban, í. hó 5-én, életének nyolezvanegyedik évében rövid szenvedés után elhunyt. Az elhunytat ma, szerdán délelőtt helyezték örök nyugalomra igen nagy részvét mellett. A boldogultban Rébay Mária szül. Koretko Henrichné, Rébay Emilia özv. Bartl Edéné, Rébay Károly nyug. járásbiró és Rébay Vilma özv. Kratochvill Károlyné édes testvérüket gyászolják. Ügyvédi vizsgálatok. Dr. Köves Miklós és dr. Ajtai Nagy Gábor, lapunk munkatársa a napokban tették le kitűnő sikert el az ügyvédi vizsgálatot Budapesten. Mindketten itthon nyit­nak ügyvédi irodát. Érdekesnek tartjuk meg­említeni, hogy az ügyvédi vizsgálatra tizenkilen- czen jelentkeztek, de csak hatan mentek azon keresztül. A költségvetés. A város képviselő-testülete szombaton délelőtt 9 órakor, Gellért Endre elnöklete alatt tartott közgyűlésében tárgyalta a város 1906. évi költségvetési előirányzatát. A költségvetést a közgyűlés igen rövid vita után 706.736 korona 72 fillér bevétellel, 706.484 korona 47 fillér kiadással és 252 korona 25 fillér felesleggel állapította meg. Takarékpénztári közgyűlés. A városi takarék- pénztár választmánya vasárnap d. e. Gellért Endre polgármester elnöklete alatt közgyűlést tartott, melyen jóváhagyólag tudomásul vették az 1905. évi zárszámadásokat s a felügyelő bizottság jelentését. Érdekesnek tartjuk megemliteni, hogy a takarékpénztár múlt évi összforgalma 6.114.105 korona 32 fillért tett ki s a városnak 36.764 korona 86 fillér nyereséget szolgáltatott be. Az ipartestület bálja. A nagybányai ipartes­tület f. hó 1-én, csütörtökön tartotta meg táncz- mulatságát a Polgári Kör termeiben. Azok a remények, melyeket a bál erkölcsi és anyagi sikeréhez fűztünk, mind valóra váltak. A mai viszonyok között, a mikor úgy látszik, hogy elszigelten élnek a családok s épen ezért a társas összejövetelek is legnagyobb részben nem sikerülnek, jól esett látnunk azt a hatal­mas közönségét, mely ez alkalommal a Polgári Kör termeiben összegyűlt. A város vezető emberei közül többen, a kereskedő és iparos­osztálynak szine-java, a helybeli ifjúsági kör s a kereskedő ifjak köre nagy számban jelent meg e mulatságon, hogy az est sikerét biztosítsák. Jelentősegteljes dolog ez, hogy az ipartestület, a mely testület csak pár éve alakult s az idén tartotta második bálját, e mulatságot oly von­zóvá, oly látogattá tudta tenni. Az ok egyrész­ről bizonyára ama rokonerzés, melylyel a város közönségé az ipartestület munkássága iránt viseltetik, másrészről pedig ama követésreméltó összetartás, mely az ipartestület tagjai között van. A rendezőség mindent elkövetett a bál jó hírnevéért. A terem igen Ízlésesen volt díszítve. Kitűnő hangulat volt. Az első négyest hatvannyolez pár tánczolta, mely szám bizonyára szokatlan a helybeli bálok történetében. A késő reggeli órákig tartott a táncz s bizonyára mindenki kellemes emlékekkel távozott el. Méltó elismeréssel kell adóznunk a bál sikeréért az ipartestület érdemes elnökségének s a bál fáradhatatlan főrendezőjének: Smaregla János iparhatósági biztosnak. Felülfizettek: Gyöngyösy Gyula 10 K, Almer Károly 6 K, Galló Antal, Csepey Ferencz 5-5 K, Almer Lajos, Fritsch Sámuel, Rumpold Gyula 4-4 K, Lukács _Jenő, Mendihovszky József 3 — 3 K, Incze Árpád, Virág Ilon, Török Pál, Brindus János, dr. Winkler Jenő, Kovács Lajos kovács, Steinfeld Béla, Sólyom Ferencz, ifj. Incze József, Sipos Lajos, Szappanyos Jenő, Abrugyán Antal, Baj- nóczy Sándor, Iring Pál, Révész János 2-2 K, Szűcs Károly fogy. adókezelő, Mursicz Ferencz, Kornis Ernő, Tóth Bálintné, Sztupár Károly, Takács Károly, Gyalay Gyula, Geöcze István, Haraszkó István, Horváth Ferencz, Beregszászi János, Égly János, Csigay István, Miszti Lajos, Nyika József, Vajda Márton, Steinfeld Adolf, Beregszászy Kálmán, Tóth Sándor fodrász, Schvarcz Sámuel, Gallisz István, N. N. 1 — 1 K, Lövi Adolf 40 fill. Jegyeiket megváltották: Kupás Mihály, Rónai Géza, Jancsovics József 4-4 korona, Mar sch Albert, Kovács István szíjgyártó, ifj. M. Gyirászin János 3-3 K, Virág Gábor, Farkas Endre, Kazamér János, Boda Gyula, özv. Szincsán Lászlóné 2 — 2 koro­nával. Rendezői jelvényekért befolyt 6 K. Összes bevétel volt 519 K 50 f, összes kiadás 243 K 77 fill., tiszta jövedelem 274 K 73 fill. Százezer ember. A hírlapirodalomban pá­ratlanul áll, hogy egy képes hetilap, mint „Tolnai Világ Lapja“ ilyen óriási előfizető szám­mal dicsekedhessen. De általános is a vélemény, hogy ezen lap szinte erején túl gazdag képek­ben és elbeszélésekben s ha az árt vesszük, szinte nevetséges, mert hetenkint 50 — 60 oldal terjedelemben jelenik meg, s félévre 4 forint helyett 3 forintba kerül, ha a „Magyar Keres­kedelmi Közlöny“ által fizet elő, Budapest, VII., Dohány-utcza 16-18, szám. Ehhez járul az a rendkívüli kedvezmény, a mit a január elseji előfizetők kaptak. Lapunk jövő számá­ban pontosan leírjuk „Tolnai Világ Lapja“ ajándékát, itt csak azt említjük meg, hogy egy 100 korona bolti áru domborműből áll. Köszönet. A Kaszinó február 3-iki báljára jegyeiket megváltották : Moldován László 10 K, Fábián Lajos 4 K, Gábor Sándor 4 K, Csausz Gyula, Hunteszhágen Ödön, Szabó Ádolf és Weisz Lajos 2 — 2 koronával. Felülfizettek: Molcsányi Gábor 4 K, Nóni János Erdőszáda 3 K, Bónis Sándor Felsőbánya, Km. Pap Sándor, Szentmiklósy József 2-2 K, Lévay N. Felső­bánya 1 koronát. A felülfizetésekért s jegymeg­váltásért köszönetét nyilvánítja az igazgatóság. Közgyűlés. Az iparos ifjak önképző köre vasárnap délután tartotta rendes évi közgyűlé­sét. A közgyűlés tudomásul vette a pénztári számadásokat, nem különben Gyöngyösy Gyula titkár jelentését, mely részletesen beszámol az egyesület múlt évi eredményéről. Örvendetes dolog, hogy az 'önképző kör tagjai a múlt évben negyvennel szaporodtak s igy az egyesületnek jelenleg 131 tagja van. Végül a tisztujitást ejtették meg. Minthogy Kovács Gyula volt elnök az elnöki tisztet nagy elfoglaltsága miatt nem válalhatta el, elnöknek Kapás Mihályt válasz­tották meg. Alelnök lett: Nánásy Jenő, pénz­tárnok : Galló Antal, I. titkár: Morvay Gyula, II. titkár: Veszprémy Lajos, I. ellenőr: Ruman Ferencz, II. ellenőr: Oesenás József, könyvtár­nok : Patkova J. Választmányi tagoknak meg­választattak : Révész János, Glavitzky Károly, Török Antal, Gavrillás Leó, Orosz Ödön, Gábor János, Kecsmár István, Kovács Gyula (czipész), Farkas József, Vigh László, Volf Antal, Hevő Gyula. Póttagok: Bajsanszky Velizár, Takács János, Pap János, Petrusevics János, Apáti István, Silem János. Számvizsgálók: Spinetti Sándor, Iring Pál, Klein Lipót, Mursitz Viktor, Jancsovits József. Uj ügyvédi iroda. Dr. Ajtai Nagy Gábor ügyvédi irodáját Kossuth Lajos-utcza 24. szám alatt (Bányay József házában) megnyitotta. A Nagybányai Kereskedő Ifjak Köre márczius hó 4-én délután 2*/2 órakor tartja rendes évi közgyűlését a Polgári Kör kistermében. Tárgy- sorozat: 1. Évi jelentés. 2. Pénztári és könyv­tári jelentés. 3. Költségelőirányzat jóváhagyása. 4. A Kör eddigi czime „Nagybányai Kereskedők és Kereskedő Ifjak Köre“ czimre változtatása, az alapszabály némely czikkének módosítása. 5. Indítványok tárgyalása, melyek 14 nappal a gyűlés előtt beadattak. (Alapszabály 24. ez.) 6. Tisztujitás. — Kivonat az alapszabályokból: 10. sz. Szavazási joggal csak azon tag bir, ki dijak­kal hátralékban nincs. Szavazat csak személyesen gyakorolható. Húshagyó keddi mulatság. A Polgári Kör, mint azt már említettük, február 27-én, farsang utolsó napján dal, táncz és vigestélyt rendez, melyre a meghívókat már legközelebb kibocsátják. Az estélyen Grünwald Béláné fog egy mono­logot előadni, a dalegyesület pedig a tréfás daloknak egész sorozatát, melyre már is javá­ban készülnek Sólyom Ferencz karmester veze­tése alatt. A nagybányai ifjúsági kör, a keres­kedő ifjak köre, a dalegyesület s az iparos ifjak köre pedig nagy álarezos menetet rendez az estélyen. Személy-jegy 2 korona, család-jegy 5 korona. Az estélyen a hölgyek kedves meg­lepetésben fognak részesülni. Városi közgyűlés. A város képviselő-testülete ma, szerdán délelőtt tiz órakor rendkívüli köz­gyűlést tartott. Elnök a jegyzőkönyv hitele­sítésére Gsüdör Lajos tanácsost, Beregszászy Sámuel és Sólyom. Ferencz képviselőket kérte föl s a hitelesítés idejét f. hó 10-ének d. u. 3 órájára tűzi ki. Napirend előtt Benedek Vilmos, a városi takarékpénztár megválasztott könyvelője s Bilez Valeria megválasztatott s. könyvelő az esküt leteszik. A közgyűlés dr. Drágos Teofil, Gálffy Pál, Schreiber Kálmán és Kohn Sámuel községi pótadó ügyeiben a tanács által javaslóit véghatározatokat elfogadta; Sesták Sándor nagybányai lakost a laposerdei lágyíütermés bérletében az eredeti feltételek s bérfizetés kötelezettsége mellett meghagyta; a verespatak- bagnói malomkőfejtési jog bérletét pedig az elhuny Gyisza György testvérére: Gyisza Lászlóra ruházta át. A felsőbányái vasútnak átengedett terület évi jogdiját a közgyűlés 50 koronában állapította meg s felhívni rendelte a vasúttársaságot, hogy elvállalt kötelezettsége értelmében a szénateret a vasúti sínek mentén planirozza. Végül a közgyűlés elfogadta a városi nagyszálló épitésére vonatkozó s az ad hoc bizottság által bemutatott pályázati hirdet­ményt, melyet legközelebb meghirdetnek. Czigányok és csendőrök harcza. A napokban a sikárlói vasutipénztár helyiségébe egy vándor czigány karaván tört s a legnagyobb buzgalom­mal láttak a pénztár feltöréséhez. Ezen munkájuk­ban azonban megzavarták őket s ennek köszön­hető, hogy a pénztár sértetlen maradt. A zsákmányra éhes czigányok sehogyan sem tudtak megnyugodni, hanem a sötét éjben portyázásra indultak a faluban. Amihez csak hozzáférhettek, azt mind elemelték. Másnap a szinérváraljai csendőrség valóságos hajtóvadászatot rendezett a czigánykaraván ellen és hosszas üldözés után a vajdát Lakatos Pinkó személyében tizennégy társával együtt elfogta a mózesfalusi avasi utón. A csendőrök és czigányok között valóságos ütközet fejlődött ki s a csendőrség csak nagy erőfeszítés után foghatta el a czigány karavánt s miután sikerült őket lefegyverezni, beszállí­tották az egész bandát a szatmári kir. ügyész­séghez. Azok a sajtóhibák! Lapunk legutóbbi szá­mában Rumpold Gyula vendéglősnek egy igen csinos hirdetménye jelent meg, melyet Rumpold nem olvasott, de annál inkább mohóbban be­tűzték azt az olvasók. A nem olvasásnak s ol­vasásnak az lett a közös eredménye, hogy úgy Rumpold, mint a közönség erősen csóválta a fejét. A fejcsóválásnak Rumpold részéről az volt az oka, hogy pompás sikárlói asztali bo­rait, melyek azelőtt nagy kelendőségnek ör­vendettek, a közönség egyszerre feltűnően mellőzni kezdte. A közönség meg azért csó­válta a fejét, mert Rumpold a sikárlói asztali borainak árát a hirdetés szerint 30 krajczárról egyszerre 38 krajezárra emelte fel s a fejcsó- váláshoz bizonyára gondolt még más egyéb valamit is. Ez ellentétes fejcsóválásoknak kellett előbb érvényesülniük, hogy kipattanjon az igaz­ság, hogy a 38 krajezáros felemelt ár volta- képen sajtóhiba s a pompás sikárlói boroknak literjét ezentúl is 30 krajezárért mérik Rumpold vendéglőjében. E hírünk folytán a fejcsóválá- sok mindkét részről bizonyára megelégedett kézdörzsölésekké változnak át. Közgyűlési kiküldöttek választása. A szatmár­németi kerületi betegsegélyző pénztárhoz a közgyűlési kiküldötteket Smaregla János ipar­

Next

/
Oldalképek
Tartalom