Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1906-01-04 / 1. szám

1906. január 4. NAGYBANYA % borzasztóbbak. A szurony is kisebb lesz, de élesebb, úgy annyira, hogy a legvaskosabb csontot is keresztül hasitja. A golyók egyrésze pedig robbanó lesz, mely mindenesetre halálos a sértettre nézve. Az uj lőfegyverrel perczenként 8 — 10 lövést lehet tenni. A Lendvay-asztaltársaság jótékonysága. A Lend- vay-asztaltársaság az idén is, mint az előző években, alapot teremtett arra, hogy karácsony szent ünnepén segélyezhesse a szegény iskolás gyermekeket. A karácsonyi ünnepek alkalmából tiz pár uj csizmát osztott szét az elemi iskolá­sok között s ezenfelül némelyeknek még ruha­neműt is juttatott. Az asztaltársaság hazafias érzelmeire vall, hogy 10 koronát adományozott Bartha Miklós síremlékére és megrendelte az elhunyt iró életnagyságu arczképét is. A Gyakorlati Közigazgatási Könyvtár és Dönt­vénytár 1906. évi jannár 1-én kiadott első szá­mával a második évfolyama kezdődik két olyan kitűnő kézikönyv közlésével, melyet a közigaz­gatási hatóságok eddig alig nélkülöztek. Ezen valóban hézagpótló könyvek egyikét Doboss Gábor sopronmegyei vághi körjegyző, az ismert nevű közigazgatási jogtudományi iró irta, czime „A községi útügyi közigazgatás“ és a községi utak kezelésére vonatkozó számtalan törvények, rendeletek, elvi kijelentések útvesztőjében nyújt megbízható útmutatást. A könyvhez az utügyre vonatkozó összes elvi határozatok és döntvé­nyek gyűjteménye van csatolva. A másik könyv szerzője Gonstatni Pál nagytapolcsányi szolga- biró, ki rengeteg szorgalommal, utolerhetetlen pontossággal betűrendes alapon összeállította a közigazgatási ügyekre vonatkozó és 1867-től a mai napig érvényben levő törvények, rendele­tek, elvi határozatok indexét, mindenütt fel­tüntetve, hogy az illető törvényes szabály, mely gyűjtemény, mely oldalán található fel. A gyűj­temény czime „Közigazgatás Repertórium“ és lezáródik 1905. október végével. A „Gya­korlati Közigazgatási Könyvtár és Döntvénytár“ ezen uj, második évfolyama kibővült, ameny- nyiben tekintettel a „Kérdések és feleletek“ rovata iránti nagy érdeklődésre, hogy minél több kérdésre adhassanak nyílt választ, ez a rovat ezután terjedelmesebb lesz és a „Főlapon“ ezután valamely aktuális, de tisztán szakszerű közigazgatási apróbb „vezérczikk“ állandóan fog közöltetni. Ezen czikk 10 — 30 koronával dijaztatik. Ezen honoráriumra bárki, bármikor pályázhatik. A „Gyakorlati Közigazgatási Könyv­tár és Döntvénytár“ uj évfolyama habár meg­bővült, előfizetési ára a régi marad. Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, negyedévre 3 korona, egy hóra egy korona. Legczélszerübb az előfizetési dijakat a szerkesztő es kiadó: dr. Dolenecz József ügyvéd, Budapest, VIII., József- körut 74. sz. a. II. emelet 11 ajtó czimere kül­deni. Mutatványpéldányt szívesen küldenek az érdeklődőknek. Vizkereszti lakoma. A Polgári Kör január 6-án az idén is megtartja hagyományos viz­kereszti lakomáját. Részvételi jegy 2 korona 40 filler s előjegyezhetni a Kör gazdájánál. A lako­mára m^r ez ideig is igen számosán jelentkeztek. Thurzó Ferencz nyilt levele. Thurzó Ferencz czeglédi főgimnáziámi tanár Magyar gör. kath. egyházat kell alapítani Nagybányán czimen nyilt levelet intézett városunk közönségéhez. Nyilt levelének egyik főérvelése az, hogy Nagy­bánya város belső területén 3i00 g. kath. lakik, kik közül 1257 román g. kath., 1843 pe­dig magyar ajkú g. kath., kik a román nyelvet nem is beszelik. Nyilt levelében hangoztatja, hogy az illetékes tényezők hassanak oda, hogy az uj g. kath. templomban a magyar nyelv is érvényesüljön. Thurzó legczélszerüobnek látná, hogy a magyar g. katholikusok, külön magyar g. kath. egyházat alkotnának, mint például Nagykárolyban tették s e külön egyházat a munkácsi egyházmegyéhez csatolnak, hova újabban a nagykárolyi g. kath. magyar egy­házat is csatolták. Az iparos ifjúság bálja. Mint már említettük, az idei farsang első mulatsága az iparos ifjú­ság bálja lesz, melyet január hó 13-án tartanak meg a Polgári Kör termeiben. Személy-jegy 2 K. Család-jegy 3 személyre 5 K. Kezdete este 8 órakor. Kik tévedésből meghívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, szíveskedjenek az elnökséghez fordulni. A meghívó kívánatra előmutatandó. Jegyek előre válthatók Jancso- vits József és Kovács Gyula üzleteiben. Az Ország czimen előkelő napilap indult meg a fővárosban, mely nemzeti, magyar irány­zata és előkelő tartalma révén gyors népszerű­ségre tarthat számot. Az Ország tiszta nemzeti hatvanhetes alapon óhajtja a váltság megoldá­sát, oly módon, hogy az a nemzeti eszme diadalával végződjék s azután az ország társa­dalmi és gazdasági fellendítését követeli a tör­vényhozástól s társadalomtól. Hive a választójog kiterjesztésének a legszélesebb rétegekre, a nemzeti eszme és a magyar társadalom érde­keinek szemmeltartásával. Hive az Ausztriától való gazdasági elkülönzésnek s mindennek fölött az ország aránylagos gazdasági felvirágoztatá­sát tűzte ki czéljául. Az Ország munkatársai, miként a hozzánk érkezett mutatványszámból látjuk, a főváros legkitűnőbb publiczistáiból és szepiróiból fog állani. A lap felelős szerkesztője: Buday Barna. Az Ország naponként az esteli órákban jelenik meg s másnap reggel már az ország legtávolabbi részén is olvasható lesz. Gyors és kitűnő hírszolgáltatásával tehát egy egész nappal megelőzi az összes fővárosi reg­geli lapokat. Előfizetési ára : egy évre 28 korona s kiadóhivatala Budapesten, IX., Üilői-ut 25. sz. alatt van. Elkallódó milliók. Ha megtekintjük a hiva­talos sorsolási jegyzékeket, azt látjuk, hogy évről-évre óriási mértékben nő a fel nem vett nyereményeknek, az úgynevezett hátralékosok­nak a száma. Ez azért van, mert a sorsjegy­birtokos közönség felületesen vizsgálja meg koronkint a húzások eredményét. Ennélfogva, a kinek sorjegyei és egyéb értékpapírjai vannak, arra nézve rendkívül fontos egy megbízható sorsolási lapnak a járatása. Ilyenként ajánlható a „Pénzügyi Hírlap“, a melynek sorsolási melléklapját a Pénzügyi Útmutatót a nagy mélt. m. kir. pénzügyminiszter mint teljesen megbízható szakközlönyt, a nagymélt. m. kir. pénzügyminiszter mint szakértelemmel és pontosan szerkesztett közlönyt hivatalosan ajánlott. A lap előfizetői a januári számmal ingyen megkapják a Pénzügyi és Torzsáéi Évkönyvet, a mely a sok hasznos tudnivalón kívül tartalmazza a kezdettől fogva az 1905. év végéig kihúzott, de kifizetés végett bemutatni elmulasztott sorsjegyek, kötvények és zálogle­velek hiteles kimutatását, úgy, hogy e könyv­ből bárki azonnal megláthatja, ki van-e sorsjegye huzva vagy nincs. A „Pénzügyi Hírlap“ előfizetési ára egy évre a Pénzügyi Útmutatóval és a Pénzügyi és Törzsdei Évkönyv­vel együtt 5 korona, a mely postautalványon küldendő be a kiadóhivatalba, VII., Kerepesi-ut 44. szám. Aranybánya Mármarosban. Érdekes hirt Írnak Mármarosvármegyéből. A vármegye nyugati szélén fekvő Bereznek községben Rakovszky Cziril g. kath. lelkész ásványok után kutatva, gazdag aranyérezre talált. A vizsgálatot Taller Károly bányatanácsos és selmeczbányai főiskola tanára eszközölte s kimutatta, hogy a talált dolomitos mészben levő pyritben métermázsán­ként 175 gramm arany van. Rakovszky most nagy apparátussal készül Bereznek községben az aranybányászatot megkezdeni. Ragáiyos betegségek. A ragályos betegségek egyre nagyobb arányokban grasszálnak váro­sunkban, ugyannyira, hogy a város tanácsa kénytelen volt az óvodák, elemi iskolák s a polgári leányiskola bezárására kérni az alispáni hivatalt. Az alispáni hivatal az óvodákat, elemi iskolákat s a polgári leányiskolát ma táviratilag bizonytalan időre beszüntette. Különösen a kanyaró lépett fel nagy mértékben, de előfordult több skárlát eset is és egy ha­lálos kimenetelű difteritisz eset. Az újabb bejelentések a következők: Kurtay Ernő, 17 éves, Nagypénzverő-utcza, vörheny, dr. Herezinger; decz. 27. Laboda István, 4 éves, Tárna-utcza, kanyaró, dr. Herezinger; decz. 28. Hamrák Juliska, 9 éves, Veresvizi-ut, kanyaró, dr. Kádár; decz. 28. Sztrácsányek József, 6 eves, felsőbányai-uteza, kanyaró, dr. Kádár; decz. 129. Daubner Vilmos, 5 éves, Zárt-utcza, kanyaró, Nagy; decz. 29. Szíjgyártó József, 12 éves, Fürészköz, kanyaró, Nagy; decz. 28. Markovits Ilonka, Szombat-utcza, kanyaró, dr. Winkler; decz. 28. Markovits Bernát, 2 éves, Szombat-utcza, kanyaró, dr. Winkler; decz. 28. Barkocsi Juli, 14 eves, Szent Miklós-utcza, ka­nyaró, Nagy; decz. 28. Szabó János, 7 éves, Portörő-utcza, kanyaró, dr. Kádár; decz. 28. Urbanyicski Émmi, 8 éves, Portörő, kanyaró, dr. Herezinger-, decz. 28. Viskolc? József, 7 éves, Hajnal-utcza, kanyaró, dr. Herezinger; decz. 28. Horváth Leona, 7 éves, Fürész-utcza, kanyaró, dr. Kádár; decz. 29. Lesniczki Vilmos, 7 éves, Bányatér, kanyaró, dr. Kádár; decz. 29. Görög Hermina, 9 éves, Almer-utcza, kanyaró, dr. Kádár; decz. 29. Gurnesevits Ilonka, 7 éves, Vizpart-utcza, vörheny, dr. Winkler; decz. 29. Grábán Pál, 5 és 7 éves leányai, Fürész-köz, kanyaró, dr. Kádár-, decz. 30. özv. Csepregi Józsefné, 5 és 8 éves leányai, fürész-utcza, kanyaró, dr. Kádár; decz. 30. Szaszarán Róza, 13 éves, Agyagos-utcza, kanyaró, Nagy; decz. 30. Farkas Ilon és Juli 3-5 éves gyermekek, Petőfi-ut, kanyaró, Nagy; decz. 30. Fehér Róza, 9 éves, Veresvizi-ut, kanyaró, Nagy; decz. 30. Gurnesevits Margit, 4 éves, Vizpart-utcza, skárlát, dr. Winkler; Oreskó István, Mari és Erzsi 2, 3, 7 éves gyermekek, Veresvizi-ut, kanyaró, Nagy; Szalontay János, 3 éves, Veresvizi-ut, kanyaró, Nagy; decz. 30. Krájbik Antal, 7 éves, Veresvizi-ut, kanyaró, Nagy; decz. 30. Gedeon Adél, 11 éves, Veres- vizi-ut, kanyaró, Nagy; decz. 30. Gergely Mari, 5 éves Tárna-köz, kanyaró, Nagy; decz. 30. Szarvadi Etelka, 9 éves, Fasor, kanyaró, dr. Winkler-, decz. 31. Kovács Eleméi’, 6 éves, Vizpart-utcza, kanyaró, Nagy; 1906. jan. 1. Styir András leánya Ilona 10 éves, Rét-utcza, kanyaró, dr. Kádár-, jan. 1. Kádár Kati és János 10 és 12 éves gyermekek, Felsőbányai- uteza, kanyaró, dr. Winkler-, jan. 2. Marosán Róza és Szidi 3 és 6 éves gyermekek, Rét-utcza, kanyaró, Nagy ; jan. 2. Marosán Ilon és Róza, 3-6 éves gyermekek, Rét-utcza, kanyaró, Nggy, jan. 2. Gongola Szidi, 3 éves gyermek, Veres- vizi-ut, kanyaró, Nagy. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anya­könyvi hivatalnál múlt hó 20-tól a következő be­jegyzések tétettek. Születtek-. Decz. 19. Koller Nándornak „Emil“; decz. 23. Pájer Ferencznek „halvaszületett“ fiú; decz. 21. Tyina Lászlónak „Ilona“; decz. 22.Lapsánszki Jánosnak „Viktória“; decz. 25. Stenczel Károlynak „Ödön“; decz 30. Grigutza Simonnak „Róza“ nevű gyermeke. — Meghaltak: Decz. 18. Gavrimze Miklós, gör. kath., két napos, szolgáló gyer­meke, veleszületett gyengeségben; decz. 20. Rusz Pentele, gör. kath., 90 éves, nyugbé- res erdőmunkás, végelgyengülésben; decz. 22. Izsák Etelka, izrael. 21 hónapos, terményke­reskedő gyermeke, tüdőlobban; decz. 22. Ma­rosán János, gör. kath. 13 hónapos, bányász gyermeke, hörg-hurutban; decz. 22. Fölkérs Frida férjezett dr. Napolski Sándorné, ág. hitv. eváng. 32 éves, bányamérnök neje, agyszélhü- désben; decz. 23. Pájer Ferencz városi tűzol­tónak halvaszületett rom. kath. fiúgyermeke; decz. 25. Sztandenszik Anna, rom. kath. 5 hónapos, napszámos gyermeke, veleszületett gyengeségben; decz. 25. Simon Antal rom. kath. 2 éves, bányász gyermeke, tüdőgyuladás- ban; decz. 26. Ajtai Nagy Sándor, ev. ref., 59 éves, mészáros, tüdővészben; decz. 26. Tyuzbaján Ilona özv. Krizsán Lászlóné gör. kath., 62 éves, napszámos, agyhüdésben; decz. 29. Ackerman Herman izr., 4 éves, kárpitos gyermeke, tüdőlobban; decz. 28. Láng János róm. kath., 50 éves, kőműves, tüdővészben; decz. 30. Hulbán Mária róm. kath., 2 éves, napszámos gyermeke, hevenybélhurutban; decz. 30. Dézsi Sándor ev. ref., 10 hónapos, bányász gyermeke, torokgyíkban; decz. 31. Oravecz Viktoria özv. Veres Istvánná ág. hitv. evang., 91 éves, szatócs, tüdőlobban. — Házasságot kötöttek: Filep Imre és Diószegiig Berta Amália özv. Harácsek Imréné nagybányai; Bakcsy Kornél Sándor budapesti és Égly Erzsébet nagybányai; Török János nagybánya-kőbánya- telepi és Agrikola Erzsébet nagybányai lakosok. — Kihirdetés alatt állanak: Szabó Ádám és Brebán Róza nagybányai lakosok. *Eladó borkészleteket nagymennyiségben tart nyilván a Szatmármegyei Gazdasági Egylet tit­kári hivatala (Szatmár, Verbőci-utcza 5. sz.); ugyanott minta üvegek is rendelkezésre állnak. 5 _ Ki adó laptulajdonos : EGLY MIHÁLY. I n elegáns, féderes, [I fedeles kocsi sza- ^ badkézből eladó Felsőbányai-uteza 34. sz. háznál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom