Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-01-25 / 4. szám
2 NAGYBANYA gának, hanem a társadalomnak atomja s önmagában egész kis mindenség, családja körében pedig a legtiszteltebb nagyság! Ebben a körforgásban érvényesülhet csak igazán mindenki; nem a görög bölcs zoon politikonja, hanem egyéniség lesz s nem is fél, de egész ember! E tanulságok szűrődnek le előttünk a közelmúlt napok eseményeiből! Erős a meggyőződésünk, hogy a lángra kapott leikedés nem szalmatüz volt, nem pislogó mécses, melyet az egyéni érdek és társadalmi torzsalkodás meglibbenő szellője ismét eloltana, hanem fáklya, melynek lángjai mellett a közügyek vezetésére hivatott elöljárók s a társadalom oszlopos vezérférfiai e város érdekében a polgárságot mindenkor sorakoztathatják. Városunk igazi fejlődése, előhaladása, a függőben levő municzipális nagy kérdéseink megvalósítása akkor lesz valóban biztosítva, ha az impozánsul megnyilatkozott egyetértés meg nem bomlik, ha e fáklya ki nem alszik! E fordulat, ha reményünket le nem perzseli a jövő, haladásunk nagy útjelzője lesz a későbbi kor krónikás könyveiben. Ajtay Gábor dr. Ijedelem. Január 24. Az 1906. évi városi költségvetés előirányzata, mely 659.450 K 37 fillér bevétellel, 706.999 K 77 fillér kiadással s igy 47.579 K 40 fillér hiányai zárul, nem csekély ijedelmet okozott városunk közönségében. A tagadhatatlanul nem kis összegre rugó deficzit a pótadó rémét idézte föl mindenki előtt s a városok és községek ez a réme méltó felzúdulást keltett, hiszen azzal nemcsak a városatyák, de a közönség jórésze is tisztában van, hogyha pótadóra kerül a sor, a megróható adóalap oly csekély, hogy egyszerre meg nem állhatunk a 80 —100 százalékos pótadó kivetéséig. De ettől még messze, nagyon messze vagyunk! Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy költségvetésünk szolid, reális alapokon nyugszik s ha költségvetésünknek vannak némi szépséghibái, azokon bizonyára korrigál majd a gazdasági s pénzügyi bizottság, nemkülönben a képviselőtestületnek bölcsesége. Mi most a részletekkel nem foglalkozunk, hiszen bőségesen lesz arra alkalmunk a költségvetés tárgyalása alkalmával, csupán egy-két körülményre akarunk rámutatni, melyek a várost a múlt évben ért csapásokon kívül e defi- czitet előidézték. Nagy hibánk az, hogy a város gazdasági erejében bízva, mi mindent a várostól várunk. Nem elég az, hogy a városhoz alig tartozó kötelességek: az állami közigazgatás közvetítése, minők az anyakönyvi hivatal ellátása, a katonai közigazgatás, az erdőkezelés, a tanügy, a közegészségügy, a közbiztonság, a községi bíráskodás ellátása szinte elviselhetetlen terheket ró a városra, hanem mi magunk is minden terhet a városra hárítunk át. Hogy mást ne is említsünk, a tűzoltói költségeket is a várossal fizettetjük már hosszú évek óta. Tűzoltó lenni a város önzetlen szolgálatából senki sem akar, a tűzoltói költségekhez hozzájárulni még kevésbbé, pedig a terhek megosztása a háztulajdonosok között egy méltányosan megállapítandó kvóta alapján alig számba- vehető lenne az egyesekre nézve, mig igy a városra nagy teher. Hiszen csak az utóbbi pár év alatt ötvenezer koronánál többre rúg azon összeg, mit a tűzoltóságra fordítottunk. így vagyunk több más kérdéssel is, melyet legközelebb részletezünk is. Nagy hiba továbbá városi gazdálkodásunkban az, hogy minden alkotást, minden uj ingatlan szerzést, melyekbe egy vagy más okokból a városnak bele kellett mennie, tisztán a jelen generáczióval akarunk megfizettetni. A vasúti hozzájárulásokat is tulmagas részletekben állítjuk be a költségvetésbe. Más városokban, ha ingatlan szerzés vagy vasúti hozzájárulás fordul elő, azt oly minimális részletekben állítják be a költség- vetési előirányzatokba, hogy e beállítások az egyensúlyt nem billentik föl. Legfőbb hiba végül, hogy minden, még nagyobb íajta (vasúti hozzájárulások) kiadásainkat is a városi takarékpénztárból felveendő kölcsönből fedezzük, melynek bár kedvezményes, de mégis igen magas kamatot fizetünk. Sürgős kötelességünk tehát, hogy adósságainkat revideáljuk s mihamarább konvertáljuk. Erre kedvező alkalmat nyújt majd a városi nagyszálló építkezésére szükséges kölcsön felvétele. Ha a városról levesszük azon terheket, melyek voltaképen nem is a várost illetik; ha nem akarunk minden hasznos befektetést a jelen generáczióval megfizettetni; ha adósságainkat egy kis fináncz körültekintéssel konvertáljuk s végül ha a városi vagyont nagyobb intenzivitással hasznosítjuk, a pótadó rémétől nemcsakhogy távol,vagyunk, de oly helyzetnek örvendünk, melyet tőlünk a városok nyolczvan százaléka méltán megirigyelhetne. 1906. január 25. HÍREK. Január 24. Személyi hírek. Dr .Schönherr Gyula múzeumi igazgató-őr pár napot itthon töltött. — Ifj. Nagy István fővárosi műépítész, ki szintén részt óhajt venni a nagyszálló építési pályázatában, pár napig városunkban időzött. — Patkó József főgimnaziumi tanár városunkból véglegesen eltávozott uj állomáshelyére: Trsztenára. Uj pénzügyi segéd-titkár. A magyar királyi pénzügyminiszter Merk Dezső nagykárolyi p. ü. fogalmazót ugyanazon igazgatósághoz p. ü. s. titkárrá nevezte ki. Egyházmegyei jegyző választás. A nagybányai ev. ref. egyházmegye Soltész Elemér lelkészt jegyzőjévé választotta. A beadott 41 szavazat négy jelölt között oszlott meg s Soltész már az első szavazásnál megkapta az abszolút többséget. Bánya-közgyűlés. A borpataki Lipót-bánya- társulat f. hó 21-én tartotta évi rendes közgyűlését Moldován László bányaigazgató elnöklete alatt, melyen a szerencsés részvény- tulajdonosok majdnem mindnyájan képviselve voltak. E közgyűlésen is meggyőződhettünk arról, hogy mily szerves kapcsolatban van a magánbányászat fellendülése városunk polgárságának anyagi jólétével s nagyon elhibázott politikának tartjuk, ha bárki is a magánbányászat boldogulása elé akadályokat gördit. Mily óriási kincs van a magán bányatársulatok birtokában, melyet a rendelkezésre álló szerényebb eszközök miatt kiaknázni nem tudnak. Ép ez okból e magánbányákat a városnak is támogatni kell, mert ezeknek felvirágzása mélyen érinti városunk gazdasági helyzetet is. Ily impresszióink támadtak, midőn Moldován igazgató jelentette, hogy a bányatársulat három év alatt 700 korona osztalékot fizetett részvényeseinek, az a bánya, mely több mint húsz évig szünetelt s jóformán üzemen kívül állott csak nem régiben is. Ketney Mihály üzemvezető nagy gonddal elkészített üzemi jelentését a közgyűlés nagy megnyugvással vette tudomásul. ma éppenséggel nincs szándékomban önnel szórakozni . . . Tehát, ha ön is beleegyezik, a legszigorúbb inkognitóm megőrzésével, távozom is már. — Amint tetszik, uram ... de hogy magyarázzam meg magamnak azt, hogy . . . — Hogy ily szokatlan időben és a szoba ily rendetlenségében . . . — Igen, ez az . . . Hálára kötelezne . . . — O, kérem! — vágott közbe az elegáns ösmeretlen. Az ön kíváncsisága teljességgel jogos és távol áll tőlem, hogy kivonjam magam a magyarázatadás alól ... De megbocsásson ! ... Ha már ilyen állapotban beszélgetni akar vélem, elővigyázatosabb volna, ha hálóköntösébe bújna ... Az ön hiányos öltözéke aggaszt ... Itt hűvös van és e szeszélyes évszakban túlságos könnyen meghűlhet az ember . . . — Igaza van, uram . . . Megbocsájt tehát egy pillanatra! — Kérem, csak ne zavartassa magát. Visszavonultam hálószobámba, magamra kaptam a hálókabátom és rögtön visszatértem ösmeretlen látogatómhoz, aki rövid távollétem alatt megpróbálta, hogy az ő betörése folytán felforgatott szobát valamiképpen rendbe hozza. — O, kérem uram, sohse fáradjon . , . Az inasom reggel majd rendbe hoz mindent. Széket ajánlottam fel neki, amin ő rögtön helyet is foglalt. Miután pedig rágyújtottunk czigarettánkra, biztató hangon igy szóltam: — Uram, kész vagyok önt meghallgatni... A klublovag egy müszünetet tarthatott volna, hogy gondolatjait összegyűjtse, amint ezt már minden regényhős tenni szokta, mielőtt élettörténetét elmondaná. Hanem ő elkerülte a banalitást és rögtön beszélni kezdett: — Uram, én tolvaj vagyok . . . közönséges tolvaj. Vagy ha úgy tetszik, nevezzük igazi nevén: betörő . . . Ezt kétségtelenül ön már előbb is kitalálta? — Ó, igen ! — Teljes tisztelettel kell adóznom az ön éleslátásának . . . Tehát, én tolvaj vagyok. Ezt az életpályát választottam, miután megállapítottam, hogy e zavaros és tisztátalan időkben, amelyben most élünk, ez a legbecsületesebb, a legőszintébb és a legtiszteségesebb foglalkozás. A lopás (úgy mondom ezt, mintha azt mondanám : az ügyvédkedés, az Íróság, a festés, az orvoslás) mindeddig kiközösített, rossz hírben álló foglalkozás volt, mert akik művelték, leg- többnyire durva ficzkók, utálatos csavargók, műveltség és nevelés nélkül való emberek voltak. Én oda törekszem, hogy tekintélyt szerezzek e művészetnek s a lopást tiszteletre és irigylésre méltó foglalkozássá nemesítsem. Ne csépeljünk üres szalmát, uram, de nézzük az életet úgy, amint van. Egyáltalában csak a lopás az emberek egyedüli foglalkozása. Akárminő a kiválasztott életpálya, csak azért választották ki, mert lehetővé teszi a lopást, az egyik többé, a másik kevésbbé, de mindegyiken lehet valamit lopni. Ön, aki képzett elméjű ember, meg tudja annyira Ítélni, hogy valójában mi rejlik erényünk és becsületünk csalóka köntöse mögött, hogy állításomat ne kelljen meggyőző erejű példákkal és egymásból eredő következtetésekkel támogatnom. E szavak, amelyek pszikologiai és szociális tudományomról önmagam előtt alkotott és egyébként jogosult önvéleményemnek hízelegtek, arra késztettek, hogy megfontoltan és eltökélten közbevágjak: — Nagyon helyesen! Az elegáns betörő barátságos és bizalmas hangon folytatta: — Csak azt fogom most önnek elmondani, ami engem illet. Egyébként, rövidre fogom a dolgokat. Legelőször a kereskedelemnek szenteltem erőimet. De a piszkos ügyletek, amelyeket kényszerültségemben kötöttem, a tisztátalan fortélyok, az aljas tolvajlások, a hamis mértékek visszataszították becsületes természetem ösztön- szerű gyöngédségét, amely az őszinte nyiltszi- vüség és a legszigorúbb lelkiismeretesség jegyét hordja magán. Hátat fordítottam a kereskedelemnek és a pénzügyietekhez szegődtem. Megutáltam ezt is. Uram, Teremtőm, nem tudtam önmagam arra bírni, hogy oly ügyleteket köttessek, amelyek sohasem léteztek, hamis papírokat és hamis pénzt számítoljak le, hamis bányamüveket, földszorosokat és szénbányákat finanszirozzak! Kizárólag csak arra törekedni, hogy mások pénze az én zsebembe vándoroljon, hogy ügyfeleim lassú tönkremeneteléből, a
