Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-05-31 / 22. szám
2 NAGYBANYA 1906. május 31. kik e rendkívüli viszonyok között is a rendes évi konvenczióért dolgoznak. A munkáskezek hiánya folytán beállott rendkívüli viszonyok tehát csak épen a kisgazdát, a kisbirtokosokat sújtják s azokat fojtják meg. Már a kisbir- tokok megmentéséért is rendeznünk kell a kivándorlás ügyét. Emberanyag veszteségünknek a kivándorlásban számon vehető része bármily jelentékeny, mégis csak elenyészően csekély részét képezi az összes veszteségnek, melyet a család alapítások elmaradása és a temérdek fiatal család- alapitó erő kivándorlása révén szenvedünk, így vándorol ki és illetve meg sem születik a magyar ipar java fogyasztó közönsége: a napi szükségletek, tömeg- czikkek fogyasztója: a sürü krajczár, — marad itthon a nagybirtokos, a nagy ur ritka forintja, mely gazdája finomultabb ízlésének, igényeinek megfelelő külföldi iparczikkekért előszeretettel vándorolván a külföldre — még inkább ritkul. Elérkezett a tizenkettedik órája annak, hogy állami kormányzatunk egy erőteljes szocziális politika inaugrálása kapcsán munkába vegye nemzeti nagyságunk alapjainak letételét egészséges birtokeloszlás képében, mit Hegedűs Lóránt meggyőző érveléssel ezen végkövetkeztetésben foglalt össze: „A holt kéz birtokszerzése megszorítandó. A közalapítványi birtokok kicserélendők. Illetékszabályaink rendszere úgy alakítandó át, hogy mennél nagyobb birtok mennél kisebb részekre vásároltatik szét, annál kevesebb az illeték. A hitbizományok jogi szerkezete, elsőbben a sik vidéken, egészen felbontandó, hiszen Deák Fe- rencz 1833-ban már teljes megszüntetésüket követelte. Mert ismételjük, hogy mindaddig, mig a kivándorlási s az azzal kapcsolatos kérdések megoldva nincsenek, addig közgazdasági előhaladásról nem is beszélhetünk. A gazdasági egyesület. A nagybányai gazdasági egyesület ellen az utóbbi években . sok panasz hangzott el. Unos-untalan hangzott a vád, hogy legkevésbbé sem áll hivatása magaslatán s a gazdaközönség érdekeit semmi tekintetben sem szolgálja oly arányokban, amily arányú támogatást a i város s a közönség részéről élvez. Tagadhatatlanul fordultak s fordulnak elő bajok az egyesület kebelében, melyekkel az objektiv kritika keretei között lesz alkalmunk már legközelebb foglalkozni, de már most eleve megjegyezzük, hogy az elhangzott vádak részben túlzottak, másrészt pedig azoknak nem csekély mérvben az utóbbi évek rossz gazdasági viszonyai az okozói. A nagybányai gazdasági egyesület kétségkívül igen szép missziót töltött be a múltban s valóban nagy kár volna az egyesületet ez utóbbi évek pangásáért elejteni, főleg most, mikor minden jel arra mutat, hogy a megújhodás küszöbén áll. Az egyesület nem megvetendő támogatásban részesül a város részéről, de mégis főerejét a tagokban bírja s ép ez okból szívesen közöljük az elnökség alábbi felhívását, mely a gazdasági egyesület lobogója alá való sorakozásra hívja fel e város s vidékének gazdaközönségét. A felhívás igy hangzik : Az 1881 -ik évben alakult „Nagybányai Gazdasági Egyesület“ czélja: Nagybánya városában a helyi föld- és éghajlati viszonyok szerint jó sikerrel termo gyümölcs és kerti növények termesztése, nemesítése, annak megked- veltetése, terjesztése, gyarapító emelése s mező- gazdaságának fölvirágoztatása. Hogy ezen czéljának mennyiben felelt meg, ezt elbírálni a gazdaközönség hivatott. Azonban nem mulaszthatjuk el e tekintetben csak az egyesület megalakulása előtti időre utalni, a mikor Nagybányán rendszeres jöve1 delmező gyümölcstermesztésről alig lehetett szó s amig addig jóminőségü, zamatos gyü- í mölcsünket csak kis körben ismerték, ma már : a legnemesebb fajták termesztése mellett nemcsak országszerte, hanem a külföldön is ismertté tettük azt. Egyesületünk nemes gyümölcsfaiskolát tart fenn. Az utóbbi évek rossz közgazdasági viszonyai az egyesület anyagi viszonyaira is { káros hatással voltak. A politikai viszonyok I megváltozásával az összes közgazdasági tényezők "együttes közreműködése mellett hiszünk a gazdasági helyzet jobbrafordulásában. Hogy ezen munkában az illetékes tényezőket mi gazdák is támogathassuk, szükséges a tömörülés, mert az általános országos érdek í mellett saját érdekeink kivívását is úgy és akkor remélhetjük, ha egyesült erővel egyöntetű eljárást követhetünk. Nézetünk szerint érdekeinket leghathatósabban a gazdasági egyesület utján a tagok sorába belépés által védhetjük meg és vívhatjuk ki. Az egyesület tevékenységét eddig is a vidékre is kiterjesztette, tagjai sorában vidéki gazdák is vannak. De nemcsak Nagybányánál^ hanem vidékének is van sok olyan gazdája, kerttulajdonosa, ki az egyesületnek még nem tagja, pedig a tagok sorába belépés által nagyon csekély teher jár. A tagsági dij évi 4 korona, ennek ellenében sok előnyben részesül, u. m. tagdijjutalék'oa kap 4 drb gyümölcsíaolt- ványt. (Csemeték és egyéb vásárlásoknál ár- kedvezményt. Az egyesület által beszerzett szereket és anyagokat beszerzési áron kapja ; részt vesz a tag egyesület közgyűlésében, szavazat és inditványozási joggal bir, megjelenhet dij nélkül az egyesület által rendezett kiállításokon. Ezeknek előrebocsátása után ezúton kérjük Nagybánya és vidékének azon lakosait, kik gazdálkodással és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak, vagy eziránt érdeklődnek, s az egyesületnek még nem tagjai, vagy kik a kötelezettség lejárta folytán tagjai lenni megszűntek, hogy az egyesület kötelékébe belépni, illetve ismét belépni s ezáltal egyesületünket A költő meghajolt a tömérdek logika előtt és önmagában hárpiának csúfolta a feleségét. A költő egy napon náthát kapott és két pofont. A nátha onnan eredt, hogy az asszony télviz idején a saját kivágott báli czipőit adta a költőre, a két pofon pedig onnan származott, hogy a költő zokszóval illette a mostoha sorsot. Dagadt arczával a költő barátságos lakában maradt, mig az asszony elment hazulról. A költő magára zárta az ajtót s igy biztonságban érezvén magát, le mert feküdni a zöld garnitúra legbecsesebb darabjára: a pamlagra. A szobára félhomály borult és a költő lezárta szemeit. Hirtelen úgy érezte, hogy valakinek a pillantása szegeződik rá merően. Fölpillantott, s ott állt előtte Cora, a czirkuszlovarnő. — Nem ismersz? Nem emlékszel Corára, a „Czigányok“ czimü regényed hősnőjére ? — Van szerencsém, hebegte a költő . . . Izé . . . Nagysád él ? — Amint látod öregem. Eljöttem hozzád, hogy számoljunk. Mester, te engem gyalázatos módon becsaptál . . . — Én ? Nagysád, ön téved . . . — Tévedek, drágaságom? Nos figyelj ide. Regényed hetedik fejezetében Adolár gróf lábaimhoz rak egy palotát, egy fogatot, évi ötezer forintot, arra az esetre, ha elfogadom barátságát és hetenkint egyszer vele teázom. — Emlékezem . . . — Akkor emlékezel arra is, hogy mit mondattál velem . . . Gróf, az őn ajánlata szemérmetlen és mélyen sértő. Én, igaz, könnyelmű leány vagyok, karjaiba vetem magam egy jött- ment bohémnek, ha megtetszik a szemtelensége, de árat nem szabatok szerelmemnek . . . — Igenis, ezt mondattam önnel . . . — Nagyon kedves. Ön azonban feleségül vett egy vagyonos pofozógépet és engem az erkölcseimmel együtt az antikvárius karjai közé dobott. Tudja-e, hogy mi lett belőlem ? Szomszédja az okszerű répatermelésnek . . . — Nem értem . . . — Egymás mellett állunk az antikvárius kirakatában, én és az okszerű répatermelés. És ennek, te gazember, te vagy az oka. — Az úrral majd nekem is lesz egy kis beszédem, szólt egy mély férfihang, amelyet a költő azonnal Anasztázénak ismert föl. — Anasztáz, a „Tönkrement földesúriból. Oh, van szerencsém . . . — Dehogy is van szerencséje, sőt nagyon is vesztére van, hogy itthon találom. — Mivel szolgálhatok ? dadogta a költő. — Ön engem kiküld Amerikába, szenet hordát velem, koplaltat, holott itthon a Józsefvárosi hentesné oldalán gondtalan életet élhettem volna . . . — Bocsánat, ez nem lett volna férfiúhoz méltó dolog . . . — Úgy, sipitozott a czirkuszlovarnő, nem férfiúhoz méltó dolog ? Hát te miért másztál bele egy ilyen piszkos üzletbe ? — Anasztáz más férfiú. Az ő karaktere nem engedte meg, hogy ilyen komiszságot követtes- sek el vele. A pszihológiát nem lehet hamisítani . . . — De az útlevél, amelylyel a hajóra szállított, bezzeg hamis volt. A kiszállásnál majd rajta vesztettem. — Tudom, megakartam rajzolni egy bűnöst, amint a halálos rettegésen megy keresztül .. . Egy váltóhamisitó partraszállása: ez érdekes. — S ezért kellett nekem szenvednem ? Ki kellett állnom a legborzasztóbb kínokat, hogy magáról megírhassák: a fő alak jellemfestése kitűnő. — Gazember, nyögte egy rekedtes hang és a költő borzadva nézett az uj látogatóra. Halvány, horpadt mellű nő volt. A köhögéstől csak nagysokára tudott szóhoz jutni. — Irma, szörnyüködött a költő, Irma a „Sárga rózsákéból; mi lett magából ? — Egy részeg lakatosnak a felesége . . . — Hogyan, Bárdos iszik? Hiszen mikor befejeztem a „Sárga rózsák“-at, Bárdos mintaképe volt a józan életű munkásnak. — Mikor befejezte ? kaczagott gúnyosan a beteg nő. Hiszen be sem. fejezte. A regény pontokkal végződött . . . — Ez a méla akkord, amely az olvasónak nagy perspektívát nyit. — Szájaskodni tud, de rólam nem gondoskodott. A pontokból nem tudunk megélni és az uram ivásnak adta magát. Szélhámos . . . — Összetöröm a csontjait, zúgta Anasztáz .. . — Csak a haját, sipitozta Cora. — Bocsánat, ijedezett a költő, mit kívánnak tőlem . . ? Ha valamiben segítségükre lehetek .., — Számon akarjuk kérni Öntől saját logikátlan és becstelen eljárását. A könyveiben nagyképüsködött, prédikálta az erkölcsöt, adta a kifogástalan lovagias férfit a mi bőrünkre. Az olvasói azt hitték, hogy magá egy középkori hős, egy pánczélos Lohengrin, egy ékes szavú, fürtös fejű troubadur. Valójában egy kopasz, szeplős fráter. — Egy sakktábla karakter . . .
