Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-05-24 / 21. szám
IV. évfolyam. 1003. május lao 24 21-íls. szám. TÁH.SADALMI BS SZJBPIRODAIjMI HETILAP. ElAflzetéil Arak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában le Főtér 14, Az iparosok és a szoczializmus. Mint nagy viharok előtt, várakozásterhes és nyomott a levegő most az iparosok felett. A hagyományos mulatságok rendszerint keserű beszélgetésekkel végződnek, melyek csoportokba gyűjtik a hallgatókat és résztvevőket s melyek jobban érdeklik az iparosokat, mint maga a mulatság műsora. Ismeretlen áramlatok járják keresztül-kasul a mindennapi élet kenyérkereső utait s érzi mindenki a gyökeres változások elkövetkezését. Meg kell ezzel a légváltozással ismerkedni első sorban az iparos osztálynak, mert csak az ellen lehetséges a védekezés, vagy inkább ahhoz lehetséges a hozzáalakulás, aminek a mibenlétét már ismerjük. Borús, de érdekes a gondolatok ez uj világa. A férfiak világszerte komoly dolgokról beszélnek ma. Megcsapta gondolkozásukat egy távoli szélfuvás friss szellője, megihlette érzéseiket egy képzelt vagy valóságos égzengés, mely hanghullámaival rezgésbe hozza a sziveket ; izgalomba hozta idegeinket egy homályos sejtelem valami világszerte kelő lelki forradalomról s e hatások alatt az emberiség nagy lelki és anyagi szükségeinek rendezéséről elmélkednek. Számtalan régi felfogás, érzés és meggyőződés szemünk láttára megváltozik. Uj fogalmak illeszkednek be a világvezető eszmék sorába, régi törvények és igazságok elhalavá- nyulnak, újak kitüzesednek és gyújtanak mindenfelé, a kölcsönös kötelességek régi mérlege módosul, az emberszeretet s maga a hazaszeretet is uj eszményekkel uj tartalmat nyer, már nem egyedül a történelem emlőin táplálkozik, nem a nemzeti dicsőség és önérzet ragyogó jelszavaival él, hanem mint az élőfa, hajszálgyökereinek százezreivel abból a földből meriti lombképző és törzsnövelő erejét, amely földön táplálkozva él. A világ gondolkozása áthajlik az anyagiak terére, erkölcsöt és anyagot szétbont és újra összeépít és ehhez a nagy munkához — hogy magát jól előkészítse — tanul, tanul. Külföldön jártam az ősszel. Nagy nemzetek ragyogó világvárosaiban és szegényes szürke vidékein szemlélődtem. Tanúja voltam bámulatos, a nemzetek egész testét-lelkét átható nemzeti munkának. Mintha egyetlen óriás munkaműhely volna az egész ország, melyben milliók és milliók izgó szorgalommal foglalatoskodnak, agyvelők, izmok és gépek összetett erővel robotolnak, nehogy a versenyműhely, a szomszédos nemzetnek hasonló munkája őket túlszárnyalja s piaczárói kiszorítsa. Csakis ez az óriás, a nemzet egészét átható munka biztosítja, hogy lehetőleg minden száj megkapja a maga szükséges falatját. Csak a szükségeset és csak lehetőleg. Az izmok és gépek munkája mellett ott is folyik az a magasabb, az a lelkeket megresz- kettető munka, mely az emberiség jobblétéről, az emberrétegek igazságosabb kielégítéséről, egymáshoz közelebbhozásáról gondolkozik és a társadalom minden rétege, mint a szorgalmas serdülő fiú képzi magát a magasabb feladatokra. A tereket és falakat, úgy mint nálunk, telve találtam hirdetésekkel, öles falragaszokkal, ép olyan sokaságban és tarkaságban hirdették ezek ott a különféle műveltségnyujtó tanfolyamokat, mint nálunk a bálákat és vigalmakat. Benéztem a tanfolyamokra. Szakállas gyerekek ültek a padokban, kérges kezekkel forgatva a könyvlapot, jegyző irónt és rajzoló eszközt s a napi nehéz munka után, megfáradt fejjel, figyelemre parancsolt szemmel csügtek i az előadó tanítók előadásán. Amit az élet szigora és mostohasága megvont tőlük a gyermekévekben, ernyedetlen kitartással igyekeztek megszerezni késő férfikorukban. i Munkások, kereskedők, önálló iparosok s a társadalom minden rendű és rétegű alakjai testvériesültek a legnemesebb és legemberibb munkában, a tanulásban. Mert az élet sok és nagy vergődése közt rájöttek, hogy csodák nem történnek: minden jövőnek és minden reménynek alapja a tanulás. Az értelem, a tudás, a szépért való fogékonyság olyan tulajdonságai az embernek, mint j a valuta-csengés a pénznek. Lelki és értelmi művelés nélkül lehet akármi alakra verve, csak újpesti valuta marad. Szép az: egymást lelkesíteni, szép az: mesteri vonásokkal színes képeket vetni a jelennek a múltról és jövőről, szép minden propaganda, de szétfoszlik minden, aminek csak szó az alapja. Az élet ma már sokat követel. Becsületesnek, munkásnak, hűnek lenni nem elég. Jogos számításuk az érvényesülésre és előremenetelre csak azoknak lehet, a kik a normális munkánál napról-napra, szigorú következetességgel valamivel többet dolgoznak s megszerzett ismeretekhez napról-napra valamit hozzácsatolhatnak. Carnegie mondja ezt, aki mondásával nem tapsokat, hanem milliókat szerzett. Ki-ki annyit ér, amennyije testiekben, lelkiekben van s az élet szemét megcsalni már nem lehet, vagy ha igen, csak pillanatra. A mi országunk apostolok országa. Ha Jézus Krisztus az ő istenkedő munkáját itt végezte volna, lehetetlen, hogy csak 12 apostola lett volna, lett volna itt tizszerannyi. Minden eszmének, minden igének meg van itt a maga apostola bőven. De az az apostol, aki végig járva az országot, lángra tudná gyújtani azzal az igével, hogy folyton, folyvást tanulni kell minden téren mindenkinek, — ez az apostol sokat megérdemelne. Voltak boldog idők, mikor megéltünk a dicsekvésből, voltak, mikor megéltünk a panaszkodásból, ma sem egyikből, sem másikból nem lehet már megélni és a sok reform- és revízió- tervvel is csak magunkat áltatjuk. Az élet a maga meztelen valóságában tartja karján szemünk elé sanyarú gyermekét, a szükséget, mely napról-napra nő és sivalkodó hangon kenyeret kér, kenyeret és egyelőre semmi mást, de azzal is sokat kér. És halomra dől sok művészi rendszer, sok ragyogó szellemi építmény, sok kacskaringós §, mert nem tud kenyeret adni. S az emberiség foglalkozni kezd a legfőbb kérdéssel, az emberiség betevő falatjával. Sorra, rendre leltározni kezdi a nagy közvagyont, azt, amit az Isten adott s azt, mit az ember teremt. Fürkészi eloszlását, mérlegeli, hogy megkapja-e mindenki a jogos keresményét? A milliók és millárdok, amelyek felgyülemlenek, nem azokból a fillérekből szüremlenek-e össze, melyeket a szegények falatjából elharap a kapzsiság ? Keresi a rendszert, az uj törvényt, mely az igazságtalanságokat szabályozná s a gyengének az erős ellen védelmet nyújtana. És megszületik a szocziális gondolkozás, a materiális világnézlet, mely a maga szemeivel és leikével nézi a dolgokat s a társadalmat felosztja egyszerűen munkaadókra, munkásokra és fogyasztókra, vagy keresőkre és eltartottakra. Ez előtt a gondolkozás előtt leomlanak a kínai válaszfalak a mezőgazdaság, ipar és kereskedés között, bennök csak a nemzeti munka egy-egy irányát látja, melynek alkalmazkodnia kell a többiekhez. És a haza eszménye úgy áll, mint a szigorú édesanyáé, aki egyforma szívvel gondoskodik minden gyermekéről, nem engedi, hogy egyik nélkülözzön s nem tűri, hogy a másik pazaroljon. Lebbentsük kissé meg e szocziális gondolkozás függönyét s tekintsünk bele csak egy kis villanásra abba a gondolatvilágba, mely a szocziális tan mögött rajzik. Ez a tan azt tudja, hogy van egy sok millió j tagú család, az emberiség, mely mindennap eszik s érzelmekkel, erkölcsökkel és szokásokkal társadalmat alkot. Van azután termelés, mely ezt a családot mindennel ellátja. Kell lenni végül törvénynek, melyet az emheriség öröktől fogva kutat, soha teljesen meg nem talált, bár érte tűzön és véren százszor keresztül ment, kell lenni törvénynek, mely a termelést úgy végzi s javait úgy osztja meg, hogy ezzel az emberiség nagy családjának boldogságát, testi-lelki gazdaságát biztosítja. A világot ellátó termelésnek (tehát a gazdaságnak, boldogságnak) főtényezői: 1. A természet (termőföld) őserejében levő kimeríthetetlen tőke. 2. A munka, az izmoknak, agyvelőnek és idegeknek munkája, mely szintén kimeríthetetlen, mint a föld ősereje. Ez a kettő összefoglal minden értéket, ami a világon van és sarktétele a társadalmi és politikai gazdaságtannak, hogy „minden vagyonnak atyja a munka és anyja a föld.“ A termelés eszközei a tőke, mely nem más, mint pénzre váltott, összegyűjtött s uj termelésre félretett, szorított munkaerő.- Eszköze tovább a gép, az emberi agyve- lőnek a tőkésite t munkája. A föld és a munka — ez a mi minden- ségünk. A föld az istenség hitbizománya az emberiség számára. Örök, elpusztíthatatlan és kimeríthetetlen tőke. A földről, a fiúi szeretet azon leggyengédebb legmelegebb, legtiszteletadóbb hangján szabad csak szólni, amelylyel csak az édes anyjáról szól az ember. Úgyis hívja a magyar, hogy anyaföld. És a munka, a termelés motorereje, ép oly örök, elpusztíthatatlan és kimeríthetetlen kincse az emberiségnek, mint maga az anyaföld. Millió és millió szívvel, lélekkel, észszel biró eleven motornak örök időkre biztosított újjászülető ereje, mely a földdel összekötve teremteni képes. E párosuló két őserő törvényes szülötte a gazdagság, az egyetemes emberi jólét, az ember teremtésének első és utolsó czélja. Gazdagság! Oly szó ismét, mely mást és mást jelent, aszerint, aki használja. Más a polgárias értelemben vett gazdagság és más az, amit a társadalmi és politikai gazdaságtan annak nevez. Más az egyének gazdagsága, más a nemzeteké, hogy az egész emberiségről ne is szóljunk. A polgárias éretlemben vett gazdagság egy viszonylagos fogadalom. Kifejezője egy különbözetnek, mely vagyon tekintetében az egyes emberek közt van. A gazdagság hatalom, fölény, melyet a vagyoni körülmények különbözőségénél fogva egyik ember a másik felett bir. Már a nemzetek gazdagsága nem attól függ, hogy van-e sok gazdag emberük. A milliók döntik el a jelleget, nem az egyesek. A gazdagság — a nemzetgazdaság és szocziologiai emelkedése szerint — nem az arany sárga csillogásában van. „A gazdagság erei - mondja Ruskin —
