Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-04-12 / 15. szám
4 1906. április 12. Sebő Antal és Sükey Károly ragasztották ki a kora reggeli órákban. Csakhamar nagy néptömeg verődött össze a plakát előtt, kíváncsian olvasgatva azt, onnan pedig a Pilvax kávéház felé tolult mindenki, ahol már akkor Petőfi a „Talpra magyar“ költeményének elszavalásával lelkesité a tömeget . . . Ezek voltak márczius idusának előzményei ... A márczius tizenötödikét a bécsi forradalom hire s az a kis társaság teremtette meg, melyet a Pilvax kávéházban ért a bécsi események hire. Égly Mihály. A mi tulipán kertünk. A városháza komoly tanácstermében régen volt oly előkelő diszes társaság egybegyülve, mint e hó 5-én, midőn városunk intelligens hölgyközönsége megalakította a tulipán kertet s a magyar iparvédő egyesületet. Lapunk már foglalkozott a múlt számában e nemes, hazafias egyesülettel s most inkább csak azt konstatáljuk, hogy az alakulásra eljött a város szine-java. Hisz mindenki részt akart venni a nagy nemzeti küzdelem eme fenséges részletében, minden honleány dokumentálni j akarta, hogy szivvel-lélekkel összeforrt e nagy f eszme keresztülvitelére; mindnyájan akartunk i lelkesülni egymás honszerelmén. Nagy nemzeti szinü falragaszokon hirdette az előkészítő százas hölgybizottság a tulipánkert alakulásának idejét s a ki csak olvasta, megkönnyebbülten lélekzett fel, hogy közöttünk is vannak e hazafias reális mozgalom intézői, mely mozgalomnak óriási horderejét kellőleg nem lehet méltányolni. És mi hisszük is, hogy a politikai világban beállott szenzácziós fordulatra óriási befolyást gyakorolt a kedves magyar virág jelképe alá rejtőzött hazafias érzés, mert csak magyar ipari terméket vásárolni nagy mérvű, súlyos csapás, különösen a szomszéd osztrák iparra, a mely évenként milliókat szállított ki e sokat szenvedett országból. De ne gondolja azt senki, hogy a mostani politikai békés fordulat elhervasztotta, csirájában elölte a tulipánt. Ennek a virágnak tovább kell virulnia s az érzelemnek, melyet kifejez, tovább kell a szivet dobogtatnia. Ez a jelvény előttünk eldöntetlenül. Milyen minőségben szerepeljen az ünnepélyen, mint olasz vagy mint magyar leány-e? A szive nagy olaszrokon- szenvet árult el, mert az olasz kosztüm drágábba kerül. Egy ötlettel akartam a gordiusi csomót szétapritani. — Fiam, nem lehetsz te se olasz leány, se magyar leány ! — mondám végtelen szelídséggel. — És aztán miért ne? — sziszszent föl csípőre tett kezekkel. — Mert már asszony vagy! világosítottam föl. Hanem tanácsolok valamit, öltözz rózsaszínű dominónak s úgy áruld a virágokat. (Az operaháznak kellékessé jutott eszembe, kivel sokat spziczczereztem, esetleg ő kölcsönözne egy rózsaszínű dominót.) Indignálódó pillantásokat lövelt reám s kijelentette, hogy én ahhoz a dologhoz nem értek, de még csak annyi érzékkel sem bírok a kérdés iránt, hogy velem tárgyalásokat folytathasson. Egyoldalulag eldöntötte tehát, hogy olasz leány lesz s felhívott, hogy egyoldalulag nyissam föl erszényemet. Feleségem mint olasz leány. A nagy est elérkezett. Tündérek lepték el a Margitsziget útjait, sátrait, vendéglőit és kávéházait. Ha az ember csárda ivójába bepillantott, ellenállhatatlan vágyat érzett magában, hogy a sárga földig igya le magát. Sajnos, ez ellenállhatatlan vágyról le kellett mondanom, mert feleségemet, az olasz leányt kellett kisérnem tisztes távolból, ki az árnyas platánok alatt kinálgatta rózsáit. Azaz hogy kinálgatnia kellett volna, de nem kinálgatta. Soha nagyobb egyértelműséggel nem láttam egymást kikerülő embereket, mint a hogyan a virágárus olasz leány s a vásáros publikum kerülgették ki nagy szerepet játszott a mostani politikában s e jelvényben győznünk kell. In hoc signo vinces! Maga a gyűlés impozáns volt lefolyásában. Egymásután érkeztek társadalmunk kiváló hölgyalakjai, sokszor csoportosan úgy, hogy azt hittük a tanácsterem nem lesz képes befogadni azon ünneplőket, kik a tulipán jelvénye alatt szent fogadalmat tenni jöttek: mindent, a mi magyar, semmit idegenbe! Most láttuk csak, hogy mindnyájan egyek vagyunk hazánk sze- retetében. A gyűlést Bónis Istvánná, a nagybányai függetlenségi párt tevékeny alelnökének felesége nyitotta meg hazafias szellemben tartott magvas beszéddel. A nyugodt előadás csak fokozta a mélyen átérzett remek beszéd hatását. 0„ ki a tulipán mozgalom lelkes indítója, szervezője volt, ő maga vállalkozott a tulipánok árusítására is. Remek beszédét im itt adjuk. Lelkesülve olvassák még azok is, kiket bármi ok tartott vissza a gyűlésen való részvételről. Tisztelt Hölgyeim és Uram! Összegyűltünk, hogy mi is részt vegyünk abban a hazafias mozgalomban, mely most a magyar ipar pártolása és felkarolása érdekében országszerte megindult. Röviden szólok, mert a tulipán jegyében született eszme mibenlétét ismertetnem felesleges. Mindenikünk tudja, hogy a tizenkettedik órája érkezett el annak, miszerint felekezeti, rang s minden egyéb néven ismert társadalmi különbség nélkül egyesüljünk, hogy egy szívvel, lélekkel, forgácsolatlan erővel, megingathatatlan akarattal pártoljuk a hazai ipart. A mozgalom az országban egyre hatalmasodik. Mi, nagybányai nők is teljes erőnkkel vegyünk részt ebben ! Mutassuk meg, hogy a nemzeti cultura e határvárosában mi is tudunk tenni, ha tenni kell! Ne engedjük, hogy abból az 1800 millió koronából, mely különféle iparczikkek révén évente külföldre vándorol, a reánk eső rész átlépje az ország határait! Legyen e rész bármily csekély is, ma az számottevő. Hisz a hires afrikai utazót: Stanleyt is egy tevenyomban talált viz mentette meg a szomjhaláltól, mikor a nagy Szahara végtelen sivatagján hányódott. Hátha iiy tevenyom lenne a mi kis actiónk a nagy országos mozgalomban ? Erkölcsi és hazafias kötelességünk az osztrák termékek bojkottálása s ezért minden NAGY BÁN Y A egymást. Az olasz leány gyáva volt és tul- szemérmetes (dehogy szólított volna meg egy idegen embert) a nyájas idegen pedig örült, hogy ép tárcával menekülhetett. Szeretetre méltó olvasóim idegeit nem akarván túlfeszíteni, nem ecsetelem az ünnepély fényes lezajlását, csak annak szomorú konstatálására szorítkozom, hogy leszállt az est, feljött a hold, a csillagok ! ragyogtanak, de feleségem virágos kosara még egészen érintetlen volt. Blamázs! Blamázs! Mentő eszközökről kellett gondoskodnom. Egy fiatal, megnyerő arczu ur közelgett felém. Korára nézve inkább siheder volt, de úrrá tette a monoklija, melyet nagy elegancziával kezelt. Isten neki, megszólítom. — Édes uram, tegyen nekem egy szívességet, azaz nem is annyira nekem, mint a jótékony czélnak. Látja amott azt a virágárus leánykát, vegyen tőle egy pár rózsát, szívesen fedezem a költségeket. — És miért nem vesz tőle uraságod ? — Tudja kérem, én már három Ízben is vettem, de kerülöm a feltűnést . . . A fiatal ur felcsapva monokliját, fixirozni kezdette a feleségemet, azután olyan szánó pillantást vetett reám, mintha azt mondta volna nekem: szegény bolond, ki után szalad! Pár perczczel később az olasz leány diadalittasan futott felém s ragyogó szemmel mutatott fel egy fényes tallért, a melyet az imént kapott egy fiatal monoklis úrtól egy szál rózsája fejében. Fájdalmas pillantással vettem búcsút a talléromtól. — Most legalább végre vacsorához ülhetünk, — jegyeztem meg szomjasittassággal, — számoljon le kérem a főnöknőjénél s aztán menjünk. üzletben hazai iparczikkeket kérjünk és győződjünk meg róla, hogy bevásárlásainknál honi termékeket nyerünk! S hogy az eszmét magunkévá tettük, annak jelképezéséül viseljük a tulipánt; legyünk rajta hogy kies városunk rövidesen tulipán-kertté legyen varázsolva ! Hordjuk e virágot híven, büszkén, mert e virág most nem pünkösd hajnalán kelt, hanem rut, zimankós időben jött világra; apja a zivatar, anyja a honszerelem ! Nem kérdi ez, ki a viselője ? Gazdag vágy- szegény, hivatalnok vagy mesterember ! Mindegy neki; mindenkit egyenlővé tesz; hitben, reményben egyesit, érzelemben és gondolkodásban egygyé forraszt, erényben, honsze- reiemben erősít. Tűzzük fel e virágot s egyesüljünk törekvéseinkben az ország magyar érzelmű nőivel! Ha összetartunk, biztos a győzelem, az eszme diadalra fog jutni, a magyar ipar fel fog virágozni s akkor boldoggá fog tenni az a tudat, hogy e győzelemben parányi részünk nekünk is van! A nagy szónoki erővel előadott beszéd mély benyomást tett a hallgatóságra. Utána Szőke Béla emelkedett szólásra, hogy a tulipán mozgalom eredetét, czélját fejtegesse. S a mi plébánosunk, ki az utóbbi idők hazafias törekvéseiben oly tevékeny részt vett, nagy hatással, tűzzel s erővel fejtegette a kitűzött czél nagyszerűségét s eredetét. Elmondta, hogy a tulipán-kert eszméje márczius 15-én pattant ki egy fővárosi előkelő hölgytársasagból s ez az eszme egyesiteni van hivatva az ország mindennemű és rangú hölgyét, férfiát. Ez az eszme lángbaboritotta már is az egész országot, mert mindenütt megalakul e széles Magyarhonban a tulipán-kert a magyar ipar védelmére. Csak a szorgos munka, az önfeláldozás, a lemondás, az összetartás, a szervezkedés lesz képes a magyar ipart a tönkremenéstől megvédeni. Ne legyen ez a hazafias lelkesedés csak szalmaláng, hanem minden megalkuvás nélkül haladjunk, törekedjünk hazánk felvirágoztatására, mert ez országot nagygyá, boldoggá, gazdaggá csak úgy tehetjük, ha iparát fejlesztjük s kereskedelmünk teljesen magyar lesz. Viselje mindenki a tulipánt; lássunk tisztán: ki van mellettünk, ki ellenünk? A tulipán a hazafias érzések soha el nem hervadható virága. Foglaljunk állást Erősen elpirult s esdésre fogta a dolgot. — Géza, ha szeret még nem megyünk. — Szeretem, de éhezem. — Istenem, hogyan számoljak be, hiszen még az egész kosár virág a nyakamon van. Azután tudja édes Gézuska, holnap az újságok is hozni fogják, ki mennyit árult. Jézusom, a föld alá buvok szégyenletemben, hogy én csak egy forinttal tudtam beszámolni. Istenem, ugy-e nem kívánja kis feleségének e szörnyű megaláztatását ? Ugy-e nem ? Megkönyörültem rajta s átnyujtám neki a tárczámat. Örömében úgy felrózsázott, mintha remeklésre a vágóhidra vezetnének s azután gazella lépésekkel rohant el. Üres kosárral, de boldogsággal teli szívvel tért vissza. Leszámolt s mint büszkén emlité, a szép hölgyek között majdnem a legelső helyen áll. A katonazene rázendített, a nagy dobba hatalmasan beleütöttek s ez megállitá további gondolataimat. — Menjünk vacsorálni! — Menjünk édesem! Öt vendéglőt összejártunk, az emberek mindenütt egymás hátán ültek, némely kevésbbé válogatósak a gyepre heverészve falatozgatták a szalámit, amit titáni küzdelmekkel sikerült a konyhából rekvirálniok. — Nem vonulnánk el valahova egy kevésbbé tündér estére ? — koczkáztattam meg a kérdést. Nagyobb ellentmondások nélkül beleegyezett, hiszen a kivilágítás úgy is elmarad. — Hogyan ? — kérdem pirotechnikus tűzzel. — A rendezőség úgy gondolkozik, hogy a csillagos éggel s a hold ezüstjével úgy sem
