Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1905-03-16 / 11. szám
TÁRSADALMI ±3SS SZÉPIRODALMI HETILAP. ElöHxetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden "BWe^j,csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap- közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is: Főtérit. Egyén és nemzet csak az ihlettség pillanataiban alkothat nagyot és nemest s az észnek a szív melegére van szüksége, hogy magasan szárnyalni tudjon. Az ihlet perczei azonban vajmi ritkák úgy az egyén, mint ä nemzet életében, szükségünk van tehát arra,, hogy a nagy pillanatok emlékeit újra és-.újra felidézzük s e visszaemlékezés által szivünket, lelkünket megtermékenyítsük. Ajz.'émlékezés az az aranyhid, mely a mulÉ'homályós birodalmát a jelennel > egybeköti; Jean Paul szerint az egyedüli paradicsom, honnan ki nem Űzethetünk. Rousseau gyönyörű hasonlattal az emlékezést az élet folytonosságának nevezi. Ha a test szövetén valahol megszakad a folytonosság, azon a helyen seb tátong s ha az emlékezés szünetel, azt a helyet a feledés árnya borítja. Emlékezet és remény édes testvérek s e kettőt egymáshoz fűzi a jelen köteléke. Nagyon jól ismerte e fiziológiai fontosságát az emlékezésnek a klasszikus görög nép. Hellaszban általános szokás volt a honért elesettek emlékének ünnepeket szentelni, melyeken emlékezet és remény ölelkeztek: emlékezet az öregek szivében, remény az ifjakéban. Ez ünnepeken dicsőítő beszédeket mondottak a hősökről, kiemelték érdemeiket, magasztalták nagyságukat s felsorolták vitézi tetteiket. Pericles halotti beszéde is, mely a világirodalomnak egyik legszebb remeke, ilyen dicsőítő beszéd. Pedig e beszéd jó részében nem a hősökről, hanem Athén nagyságáról beszél, de a szemeink elé tárt nagyság a leggyönyörűbb apotheozisa az elesetteknek. A mai Magyarország képe, mely a reménynyel teljes várakozásnak tündöklő jegyében áll, legragyogóbb apotheozisa a a negyvennyolezas nagy idők nagy hőseinek ! A nemzeti eszmékért küzdő nemzet az ő dicsőségüknek hirdetője. Az ő örökségük a lelkesedés, mely a sziveket eltölti, az ő örökségük a remény, mely egy fényesebb, ragyogóbb jövendőnek képét oltogatja a szivekbe. Övék a her- vadhatlan érdem mi idén erényért, melyet a jelen csillogtat, mert ők valának apostolai a minden szép, jó és nemes örök forrásának: a szabadság szent eszméjének. Örök becsüek Nyári Pálnak örök igazságokat kifejező szavai, ki a világosi fegyverletétel után prófétai lelkesedéssel mondá, hogy a szabadságharcz leveretett ugyan, Magyarország államiságát eltiporták, de az eszme átment a vérkeresztségen, megizmosultan él s már csak ezért is érdemes volt harczolni s mindent feláldozni. Ezredéves történelmünkben nem a negyvennyolezas hősök az elsők, kik a világmegváltó nagy eszmékért lelkesedtek. A szabadság, egyenlőség, testvériség nem uj szó a magyar nemzet szótárában s Martinovitstól Kossuthig megszámlálhatatlan hősünk, vértanunk állott ez eszmének szolgálatában s mi mégis a negyvennyolezas időket ünnepeljük kiválóan, e nagy idők hőseit akarjuk követni, az ő példájukból akarunk erőt, bátorságot meríteni küzdelmeinkhez. Pedig ők is örökségül kapták az eszmét, mely lelkesítő őket, melyért mindent áldoztak: vagyont, vért, életet. 1825. óta minden ország- és vár- megyegyülésen tárgyalták a jobbágyság felszabadításának, a czenzura eltörlésének, a nemzetfejlődés akadályai elhárításának nagy kérdéseit. Voltak nagy államférfiaink, kik a nemzeti haladás útjait egyengették; voltak lánglelkü szónokaink, kik Demos- thenesként korbácsolták a tirannizmusnak hódoló meghunyászkodást, az elvénhedt konzervativizmust s a gravamenekben panaszkodó Pató Pál politikát. Voltak nagyjaink, kik fogságot, üldöztetést szenvedtek nemzeti érzületük merészebb hangoztatásáért. Volt nekünk Wesselényink, ki mindennek kérlelhetetlen ellensége volt, a mi nem a szabadság jegyében állott; volt Kölcseynk, ki midőn a maradi A „Nagybánya“ tárczája. Petőfihez. Maroknyi nemzetünk sokáig Görnyedve hordta az igát, Tenger keservet, bút elfojtva Vérkönnyel túrta a föld porát. De eljövél, költők királya! Dicsfény körité homlokod, A szent eszmétől általhatva Dörgéd el Talpramagyarod. Kibontád Istentől ihletve A népszabadság zászlaját, Kitartó harezra szólitád fel A nemzet nagyját, apraját. S az alvó nemzetet felkölté Viharként harsogó dalod, Megmozdult az egész magyar nép: Szivéhez szólott szózatod. A meglett férfiak utánad Mondják szent esküvésedet, Csengő gyerekhang hallik közbe: „Hazámért ontom véremet!“ Fegyvert ragad minden jó honfi, Örömmel kapja a sok sebet; Te ott is az elsők között vagy, Bőven pazarlód életed. Kivívott győzelemnek napján Ott estél el a harezmezőn, Eltiprottak száguldó mének, Jósigéd teljesülve lön. Ó szent, nagy eszme: népszabadság! Éretted ontá vérét Ő, Éretted rejti drága testét Egy ismeretlen temető. Mi bánatos, sajgó kebellel Bejárunk minden harezteret, Megindul forró könnyünk árja Keresve, hol van sírhelyed. És nem találjuk, meg nem leljük Hol domborul a sirhalom, Hogy ráborulva, hő imádság Fakadjon fel az ajkakon. S a széles Kárpátok karjában Csak néked nincsen sírhelyed! Korhadt kereszt, vagy márványjel csak Neked nem őrzi szent neved! Ha drága csontjaid fölébe Márványjelet nem állitánk, Ne vádolj rút hálátlansággal Követ ezért ne dobj reánk. Csak a csatáknak Istene tudja, Hol könyü néked már a föld, Ő látja csak a czipruslombot, Mely sírodnak fölébe nőit. Ha népünk elfeledte volna Dicső elődi érdemét, Úgy joggal süthetnéd reája A hálátlanság bélyegét. Te Krisztusunk vajál, hazánkért Feláldozád szép életed, Mártírhalálod érdemével Megváltád ezt a nemzetet. Ily nagy tettet a késő honfi Nem, nem feledhet sohse el, Mig él e kis nép e hazában, Mindenki áldva ünnepel. Dejtéri B. G. w Márczius 15-iki gondolatok.*) — Irta: Ajtai Nagy Gábor dr. — A múlt héten történt. Ott álldogáltunk a szatmári pályaház perronján s csendes szemlélődésben vártuk a nagybányai vonat indulását. Az állomást világitó erős villamfény éles ellentétben állott a távol mogorva sötétségével, melybe az ívlámpák sugarai a sűrűén szitáló eső miatt csak csekély távolságba hatoltak be. *) Felolvasta a Polgári Kör márczius 15-iki ünnepélyén.
