Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1905-02-02 / 5. szám
NAGYBANYA 5 1905. február 2. Hajtóvadászat. Az elmúlt napokban nagy faajtóvadászat volt Teleki Sándor gróf nagy- .somkuti birtokán. A vadászaton részt vettek: Teleki Géza, Teleki Sándor, Teleki Pál és Teleki József grófok, Veszprémi) Sándor plébános, Eötvös Róbert tb. főszolgabíró és Syllaba Ernő uradalmi főerdész. A hajtóvadászatnak a legszebb eredménye volt. Hazugságok. E czimen egyik vármegyei laptársunk egy verset adott ki, mely valósággal őrült vitustánczként tobzódó gyönyörűségbe ringatta, pardon, elementáris erővel lódította sziveinket. Lehetetlen megfosztani e gyönyörtől olvasóinkat, reprodukáljuk tehát e Hazugságok«-at, amint itt következik: Mikor ajkunk egybeforrt egy hosszú csókban, mikor vad gyönyör igázta le valónkat, ■mikor láz szántott végig testünkön, mikor szivünk, lelkünk egybe dobbant, mikor örült vitustáncát a szenvedély járta bennünk,-mikor összetörve rabláncát, izzó kéjben tombolt testünk: Csak ámítottuk egymást kedvesem. F,s mikor ■kezel, sem adtunk búcsúzára, mikor egy könnyet sem ejtett szemünk, mikor büszkén, idegenül váltunk el, többé hogy egymásra, ne is emlékezzünk: Akkor is Csak ámítottuk egymást kedvesem. A vers szerzője nevét legyen szabad gyöngédségből elhallgatnunk. Elgázolás. A napokban Nyisztor Albert felsőbányái lakos fogata elgázolta Baczay Lajos helybeli kádár iparos nejét. Az elgázolt asszonyt azonnal orvosi segélyben részesítették, de szerencse a szerencsétlenségben, az ijedtségen kívül semmi más baja nem történt. A békéltető bizottság megalakulása. A nagybányai ipartestület kebelében szervezett békéltető bizottság mandátuma lejárván, a békéltető bizottságot ujonan a január hó 29-én tartott választó közgyűlésen alakították meg Smaregla János iparhatósági biztos elnöklete alatt. A bé- j kéltető bizottság rendes tagjainak megválasztattak: Mándy József, Kosztin Péter, Mátyási Gyula, Prigya . György, Török Simon, Litafy József, Orosz Ödön, Somvárszky Gyula, Ruman Ferencz, ifj. Gyirászin János, Drozman Kornél, Jég Sándor, Dávid József, Sági Dezső, Szent- pétery Sándor, Szikora Pál, Sesták Géza, Kolt- sár Mihály, Szegedy Sándor, Illés László, Mo- esonyi Sándor, Nagy János, Ploptyisán János, Koponics Árpád, Szabó Gusztáv, Koháry Bertalan, Szász Vilmos, Rettegi József, Goldglancz Pál. Póttagok lettek: Levendovszky Géza, Mis- Icolczy Sándor, Baczay Károly, Korkálcsik János, Bárdi Géza, Dégel Károly, Kalina Károly, Hevő Gyula, Baráth György, Simon Károly, Lipóczky Vilmos, Berindán Ödön, Ajtay Kálmán, Égly Lajos, Peterman Gáspár, Szilágyi György, Snepp Imre, Kaucz Kálmán, Nyegra János és Peck Lajos. Hányszor jelenjék meg egy hirdetés? Erre a a kérdésre egy előadásában a következőképen felelt Wiedmann dr., az erfurti kereskedelmi kamara titkára: „Legalább hétszer. Mert, először elsiklik az olvasó szeme fölötte, másodszor már megjegyzi magának, harmadszor el is olvassa, de még nem gondol rája, negyedszer már gondolkodik felette, az ötödszöri megjelenésnél beszél az asszonnyal, a hatodiknál meg akarja próbálni s végül a hetediknél már vásárol.“ — Ez a felelet bár tréfás hangú, de mégis igaz. Nálunk Magyarországon, ha valamely hirdetés egyszeri közzététele nem jár eredménynyel, ez már kedvét veszi a hirdetőnek. Hirdetés pedig csak akkor hozza meg gyümölcsét, ha az állandóan az olvasó szeme előtt van, mig fel nem kelti annak figyelmét, érdeklődését, mig úgyszólván jó ismerőse nem tesz. Tánczmulatság. A felsőbányái polgári olvasó kör február hó 4-én a Korona vendéglő nagytermében saját könyvtára gyarapítására zártkörű tánczmulatságot rendez. Belépő dij: személy jegy 2 K, család jegy 5 K. Kezdete este 8 órakor. Felülüzetések a jótékonyczélra köszönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. Uránia. A fővárosi tudományos színház, az Uránia, február hó 8. 9. és 10. napjain városunkban előadásokat tart. A legnagyobb sikert aratott újdonságok kerülnek bemutatásra és pedig 8-án A modern asszony; 9-én Az éjjeli nap országa és 10-én: Dalmácsia. Hirtelen halál. A választás előtti éjjen a városi nagyszállóban összegyűlt választók egyike, egy 80 éves monostori ember hirtelen összeesett s meghalt. Mint az orvosi vizsgálat kiderítette: agyszélhüdés ölte meg. Az elhunytat haza szállították Monostorra s ott temették el. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anyakönyvi hivatalnál múlt hó 25-től a következő bejegyzések tétettek: Születtek: Jan. 18. But- kovits Ödönnek „János“; jan. 24. Blau Dezsőnek „Sárika“; jan. 23. Feldman Farkasnak „Lina“; jan. 24. Mike Jánosnak „Etelka“; jan. 27. Marosán Károlynak „Károly“; jan. 25. Karácson Tódornak „Flóri“ nevű gyermeke. — Meghaltak: Jan. 25. Botos György gör. kath., 19 éves, bányamunkás, tüdővészben; jan. 25. Rogossán Zachariás gör. kath., 45 éves, kincstári erdőmunkás, tüdőgümőkorban; jan. 25. Mundrucz Ilona róni. kath., 3 éves, bányamunkás gyermeke, gyermekaszályban; jan. 25. Pap Flórián gör. kath., 68 éves, napszámos, szivhüdésben; jan. 25. Klemenszki Károly róm. kath., 14 hónapos, csizmadia gyermeke, agy- vizkorban; jan. 26. Kiss Róza róm. kath., 4 hónapos, kőműves segéd gyermeke, torokgyíkban; jan. 27. Gyalai Erzsébet ev. ref., 17 éves, bányamunkás gyermeke, tüdővészben; jan. 27. Gerebenes János gör. kath., 6 napos, téglavető gyermeke, veleszületett gyengeségben; jan. 28. Román Mária gör. kath., 3 hónapos, fuvaros gyermeke, bélhurutban; jan. 28. Seres Ferencz ev. ref., 78 éves, csizmadia, szivhüdésben; jan. 29. Kosempel Mária, ev. ref., 10 éves, vasúti málházó gyermeke, agyhártyalobban; jan. 30. Alexa János gör. kath., 50 éves, napszámos, szivhüdésben; - Házasságot kötöttek: Treiszig Gyula és Krisztián Jozefa özv. Fáczki Jánosné nagybányai lakosok. - Kihirdetés alatt állanak : Májdáncsuk, Péter és Szlevcszlci Eufrozina nagybánya-kőbányatelepi; Szilágyi Károly sza- moszzéplaki és Beregszászi Etelka nagybányai; Bori József János és Drum ár Alexandrin nagybányai lakosok. Huszonhét év nagy idő egy lap életében. A Pesti Hírlap hazánkban kétségtelenül legelterjedtebb napilap, most lép immár 27-ik évfolyamába. E hosszú idő alatt valóban oly mély gyökereket vert a magyar olvasóközönség szivében, hogy arra szinte nincs is példa az országban. Pedig nincs benne semmi csodálni való. Hiszen a Pesti Hírlapot mindenki olvassa, — az is, aki nem ért egyet politikájával; minden időkben imponált az olvasóközönségnek függetlenségével, őszinte szókimondásával, meggyőződésének fel és lefelé bátor hirdetésével. Ebben rejlik népszerűségének titka. Amihez járul az olvasóközönség szempontjából való másik nagy előnye, hogy legtöbb és legváltozatosabb tartalommal jelenik meg napról-napra, vasárnapi és ünnepi számai egész kötetek; előfizetőinek a szerkesztői üzenetek gazdag mindennapi rovatában jó tanácscsal, fölvilágositással szolgál. Ily előnyös tulajdonai révén a legjobb lélekkel ajánlhatjuk t. olvasóink pártfogásába a Pesti Hírlap-ot, melynek előfizetési ára egy hóra csak 2 K 40 fillér s az a kiadóhivatalba czime- zendő: Budapest, V., Váczi-körut 78. honnan mutatványszámokat is lehet kérni. Kereskedők s iparosok figyelmébe. A deb- reskedelmi- s iparkamara jelenti, hogy a szigetkamarai és Marosujvárott kiszolgáltatandó, szódával denaturált iparsó árát 1905. évre már megállapította a pénzügyminiszter. Az árak az elmúlt j évek áraival egyeznek, vagyis egy száz métermázsán • aluli mennyiségben a tiszta iparsó ára j 2 K 77 f ; a tisztátalan iparsóé 2 K 37 f. Ez j árakhoz métermázsánként 18 f szállítási költség is hozzá számítandó. A rongyszedés veszedelme. A belügyminiszter rendeletet intézett a vármegye törvényhatóságához, melyben kifejti, hogy a rongynak, nyers bőröknek s egyéb hulladékoknak gyűjtése valóságos melegágya a himlőnek, difteri- tisztnek, vörhenynek és lépfenének. A miniszter elrendeli, hogy a csont, rongy, nyersbőr és hulladékszedőknek a rendőrhatóság által kiállított és megbízhatóságukat igazoló bizonyítványt kell beszerezniük, nem árusíthatnak nyalánkságot s oly játékszereket (pl. sípot,) melyeket a gyermekek szájukba vesznek, ilyesmit ajándékba sem adhatnak. Végül megtiltja, hogy azon kereskedők, akik e hulladékok gyűjtésével foglalkoznak, játékszei’t, vagy nyalánkságot árusítsanak. Szerkesztői üzenetek. L. K. Budapest. Kívánságukra Bibulus ama régi versét mai számunkban közöljük. Kiadó laptulajdonos s ÉGLY MIHÁLY. Nyilttér. * Értesítés. Van szerencsém Nagybánya város és vidéke mélyen tisztelt közönségének szives tudomására hozni, hogy várutczai műtermemben (Dittrichné- féle házban) dr. Herczinger Ferencz városi főorvos ur vezetése és felügyelete alatt fogtechnikusi működésemet megkezdtem. Készítek amerikai módszer szerint szájpadlással vagy anélkül müfogsorokat, aranytűd, korona, csap (stieft) fogakat s bármily fogtechnikusi teendőket készséggel elvállalok. Ismereteimet a leghíresebb bel és külföldi laboratóriumokban szereztem s igy abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy a legkényesebb igényeket is kielégíthetem. Kiváló tisztelettel Schuszter Ferencz, fogtechnikus. *) E rovat alatt közlőitekért felelősséget nem vállal a Szerkesztő. FÜRED (GARBONÁCZ) FÜRDŐ földestől, gyümölcsössel együtt haszonbérbe 'kiadó. — Csakis biztosítékkal biró egyének jelentkezhetnek. - Értekezni lehet: gróf Teleki Jánossal -----------------Költőn. gggjgjjggggjg I Modern szabó-üzlet! | W Mély tisztelettel hozom a nagyérdemű kö- zönség szives tudomására, hogy Amerikából visszaérkeztem Ott tartózkodásom alkalmával módomban volt az Amerikában divó modern rendszerű szabászatot elsajátítani. Kitűnő kelmékből mérték után egy rend ruhát már 20 (húsz) koronától feljebb készítek. Kívánatra vidékre is készséggel kiutazom. ; Számos látogatást kér, kiváló tisztelettel HANDELSZINS ANN ADOLF angol szabó Felsöbányai-utcza 16. (Horváth>ház.)